Forrás: MTVA sajtóközlemény
Nyolc vadonatúj dal, népszerű előadók, elismert szerzők: szombaton finiséhez érkezik a magyar eurovíziós válogatóshow. Az m1-en élőben közvetített A Dal című produkció harmadik részében, a február 11-i döntőben végre kiderül, melyik dal képviselheti Magyarországot az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon az idén májusban, Bakuban.
Caramel, a Compact Disco, Fábián Juli&Zoohacker, Gyurcsík Tibi, Heincz Gábor Biga, a Király testvérek, Tóth Gabi és Veres Mónika adja elő szombat este élőben az m1-en azt a nyolc szerzeményt, amelyek közül a nyertes a magyar versenydal lehet az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. Február 11-én késő este a nézők és a szakmai zsűri döntése nyomán dől el ugyanis, hogy ki képviselje Magyarországot a májusban megrendezett európai köztévés dalversenyen.
A nyolc előadó a hét közepétől próbál a közmédiumok óbudai gyártóbázisán, ahogy a három meglepetésprodukció előadói is. A szombati döntőben Ónodi Eszter és Jordán Adél az ABBA Waterloo című dalát énekli, a svéd banda ezzel a számmal megnyerte az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivált. A szavazás ideje alatt két zsűritag is színpadra lép: Wolf Katihoz és Rakonczai Viktorhoz a Szerelem, miért múlsz? című dal társszerzője, az 1997-es dalfesztivál egyik magyar énekese (VIP együttes) Rácz Gergő csatlakozik majd. A három zenész a tavalyi magyar versenydalt adja majd elő különleges feldolgozásban. Hasonlóan szokatlan produkcióval rukkol elő a Magyar Rádió Énekkara is, akik a Ding-Dong acapella-változatát éneklik A Dal színpadán.
A döntőben a nézők már a műsor első perceitől szavazhatnak közel másfél órán keresztül. Egy számról maximum tíz szavazatot regisztrál a rendszer, és mivel normál díjazású sms-ről van szó, nem küldenek visszaigazolást a sikeres kézbesítésről.Az sms-szavazás lezárását követően a közjegyző által hitelesített eredményt a két műsorvezető, Gundel Takács Gábor és Kapócs Zsóka ismerteti. A nézők által legjobbnak ítélt négy produkcióból a zsűri tagjai egyenként nevezik meg, szerintük melyik dal képviselje Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Már biztos, hogy a február 11-i hazai döntő nyertese a május 22-i, keddi első elődöntőben áll majd színpadra az azerbajdzsáni Bakuban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. A verseny szervezői néhány hete sorsolták ki a 43 ország részvételével zajló esemény rajtsorrendjeit, ez alapján a magyar dalt a keddi elődöntő második felében ismerheti meg a dalfesztivál hagyományosan százmilliós nézőközönsége.
Kíváncsi vagyok, mi lesz holnap.
Én is…
Én úgyszint…
Én szavazni is fogok.De ha a zsuri dont a negy kozul akkor mind1.Vegul is ok dontenek.Nem adodik ossze a ket szavazat.Szerintem eldolt ki megy ki.
Így mindenféleképpen… Nyilvánvaló, hogy a zsűrinek is vannak kedvencei, és ha bejutnak, akkor…
A szívem a Compact Discoért szurkol, de az eszem tanácstalan… Nagyon szeretem a dalukat, de félek, hogy ha nem ütős és hatásos a színpadkép, akkor észrevétlen marad. Egy kicsit filmzene jellegű a dal és én ezt ki is használnám a led falakon. A grafikák mellett egy politika-mentes kisfilm egésszé tenné a produkciót.
Caramel dalát is megszerettem és nagyon bízom benne, hogy felülkerekedik a kezdeti lámpalázon és nem cifrázza túl. Ha ez sikerül neki, akkor azt gondolom lehet esélye.
Tóth Gabi… igazi energiabomba, énekelni is nagyon tud, de ebben a dalban ez az agresszív-ordibálós stílus mutatkozik meg nála, ami nem hiszem, hogy szimpátiát váltana ki. Kéretik kicsit visszafogottabban előadni!
Neki egy „Jöjj még” kaliberű dalra van szüksége, ha ez jövőre meglenne, felőlem mehet esc-re.
Heincz Gabi nekem egy nagyon kellemes meglepetés, meglepően jól szerepelt élőben, így a döntőbe jutása megérdemelt. Jópofa a dal, jó kis stílust kreáltak neki és a háttere az egyik legjobb volt az első elődöntő során. Itthon szívesen hallgatom, de kint szerintem esélytelen. Egyszerűen nem eredeti.
Veres Mónika dalának és hangjának tér kell, hogy üssön. A második műsort nézve rám az egyik legnagyobb hatással ő volt. Ennek ellenére Ausztria 2011 jut róla eszembe. A zsűri biztos értékelné a hangot, de televotingon szerintem csúnyán elvérezne, akárcsak Nadine.
Fábián Juliék dalát is megkedveltem, szavaztam is rá, hogy továbbjusson, de ennél a színpadképnél sokkal de sokkal többre van szükség. A dalt kicsit monotonnak érzem, szerintem nem lenne rá vevő a közönség. Bárcsak a Girly c. dallal indulhattak volna…
Gyurcsik Tibi dala szerintem rettenetesen túlértékelt. Elképedtem a zsűri pontszórásán. Itthon egynek elmegy, de kint ez labdába sem rúghat. Tibire pedig ráfér néhány énekóra és még nagyon tapasztalatlan… Óriási butaság volna kiküldeni most egy ekkora rendezvényre!
Király tesók… na, dobtam egy hátast tőlük az biztos. Kíváncsi vagyok ki volt az értelmi szerzője ennek a giccsparádénak. Lindán a hajától a sminken át a ruháig minden borzasztó volt. A kártyáknak öltöztetett vokalistákat meg egyenesen sajnáltam. Valami nagyon jót akartak kihozni belőle, de ez elég nevetségesre sikeredett. A dalt én személy szerint nem szeretem, számomra gyenge rágógumi dal, viszont amit értékelek, az Linda és Viktor hangja.
Hajrá Compact Disco és Caramel!
Na végre valaki, aki nem Király-trió párti! 😀
Nekem Veres Mónika dala tetszett leginkább, de egy igazán ütős színpadkép kell hozzá. A Compact Discóval és Fábián Juliékkal ugyanez a helyzet. Szintén a kedvencek között van Heincz Gábor is, de nem tudom, egy ilyen jellegű dalnak milyen fogadtatása lenne, ahogy mondtad, nem túl eredeti.
Vagyunk azért páran Király-ellenzők. 😉
Persze, hogy vagyunk. Csak itt vannak sokan, amúgy egyáltalán nem biztos, hogy a közönség továbbviszi öket.
Én is Király ellenes vagy. Olyan pofára esés lenne, mint Csézyvel volt..
Az a baj, hogy a „hozzá-nem-értő” (gondolok itt az eurovízió iránt kevésbé érdeklődőkre) közönség a királyékra szavaz, és ebből csézy-bukás lesz, bár nemtom, hogy holnap hogyan lesz a szavazás, az zsűri dönt-e vagy a nézők. Mellesleg anyám szerint a királyék mennek, mert sok a pénzük.:D szerintem az mtv-nek nem éri meg a bunda, bár azt sem tudom, hogy a tv-knek ebben mennyi pénzük van benne…
röviden az álláspontom:
-Caramel nekem borzasztón unszimpatikus valami miatt, bármit énekel, én nem tudom meghallgatni, úgyhogy nálam ő vesztes
-Veres Mónikának nagyon jó hangja van, de a ’80-as évek óta nem nyert ilyen (jó értelemben) nyálas, kiállok-a-színpadra-habosbabosban-jellegű dal
-Fábián Juliékra szavaztam is, de fájó szívvel azt kell mondjam, hogy nem oda valóak.:(
-gyurcsik, heincz kint csak akkor lennének jobbak egy átlagosnál, ha kigombolt ingben énekelnének szembeszélben…
-király tesók… linda hangja király, a többire csak annyit tudok mondani: áú.
-Tóth Gabi, Compact Disco, nekem ők a kedvenceim, nem tudok választani. Tóth Gabi energiája levesz a lábamról, a Compact Disco pedig dala abszolút az én stílusom.
De nagy okosságot írtál most Te ide! Nekem spec ez a 7. évem, hogy figyelemmel követem az Eurovíziót!
Konkrétan le…rom, hogy kinek mennyi pénze van, ami jó az jó! Királyék hozták az egyik legjobb dalt/ produkciót! Nagyon nem bírom az ilyen okos megmondó embereket! A kommentárod második felével nincs bajom, mért vélemények eltéröek, mindenkinek nem tetszhet ugyanaz!
Én tényleg azon a mondatodon akadtam ki mikor a „hozzá nem értő” emerekről írtál! Mert Te vagy a nagy szakértő! XD itt SENKI sem szakértő… Én pl ki nem bírom állni Gyurcsík Tibit, az egész gyerek túl cukros! De én nem vergődöm, hogy biztos az RTL megvette neki a döntőt, hogy ne csak megasztárosok legyenek benne… Én elfogadom, hogy sok embernek bejön, Te is tudd már elfogadni, hogy Királyék is nagyon sok embernek tetszenek! (köztük nagyon sok olyannak aki évek óta követi az eurovíziót)
De a legjobban a vendégprodukciókat várom 🙂
Ezzel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy Anggun miért nem lép fel?
Miért, nem lép fel?
Hajrá Király testvérek!!!!
Hajra Copact Disco.Lehet az uj szlogen veluk Legyunk szurkek es feledhetok.Ha ok mennek az elodontoben maradunk.En Caramel Kiralyek es Toth Gabira fogok voksolni.
Bocsanat Compact Disco.Mea culpa
Tisztelem Wolf Katit sot szavaztam is ra Romaniabol,de akikert rajongott pl.A holland csapat utolso lett az elodontojeben.Ha megint igy dont ami Compact Disco vagy Gyurcsik Tibi akkor ezt fogjuk hallani HERE ARE THE VOTES FROM EUROPE TO HUNGARY ZERO WITH OUR LOVE AND ADMIRATION
Gyurcsik Tibinek szerintem biztos helye lenne a top10-ben. De sebaj, irigykedjetek mások sikerére.
Remélem nem rúg még egy olyan öngólt magának a zsüri, mint a második elődöntőben, mármint, hogy döntetlenül „dönt”. Nem is értem miért nem 3, vagy 5 tagú a zsüri. Ekkora baklövést! Az egyéb bakikról már inkább nem is szólok. Ezer szerencséjük, hogy ott van a csapatban Gundi.
Legjobb időpont a Király tesókat nem kedvelők kibontakozására!
A fórumon valamelyest lecsendesedett az őket támogatók tábora, mert nagyjából mindenki leírta, hogy miért ők felelnének meg a legjobban, stb… eddig kivártak, nem igazán szóltak, most viszont szépen egyszerre, hogy jajjjj, őket ne… meg „Király ellenzők tábora”.. xD (mint valami puccs kísérlet 🙂 )
Ennek ellenére én azt mondom, hogy HAJRÁ KIRÁLY TESÓK! Minden esélyetek megvan a győzelemre!
Rajtam biztos nem fog múlni!
30 SMS megy rájuk!
Most teszem hozzá, hogy nagyon korrekt és szimpatikus húzás volt az MTV-től, hogy alapdíjas sms-ekkel lehet szavazni, mert így az egyik telefonomon 120 Ft, de a másik 2-n (tesómé, plusz egy kártya amit nem nagyon használok) se lesz több 150-nél!
A Nagy „karaoke” műsoroknál azok az elvetemültek, akik szavaznak, ugyanezért (ha 10 sms-sel számolok, akkor) min. 3000 Ft-juk már úszott is a levesbe.
Ezért is ezt a 120 Ft-ot úgyis lényegtelen dolgokra elb…nám, most inkább elküldöm ide, hogy remélhetőleg bejutnak Királyék a legjobb 4-be! Onnantól már nem rajtunk múlik a dolog! Hacsak nem döntetlent hoz ki a zsűri, és a mi szavazatunkat vennék a „döntő” szavazatnak.
Remélem minél többen adják le a szavazatukat a TRIÓRA!!!!
HAJRÁ KIRÁLY TESÓK! 🙂
Támogatlak! Királys go to Baku!!!
Küldjétek rájuk az SMS-eket! 🙂
Csak ezen a fórumon van ilyen nagy rajongótáboruk. A közönség sem biztos hogy eljuttatja a nagydöntőbe őket, de ha igen, azsűri nem fogja velük megnyeretni, mert már undorral szavazták be a döntőbe is, gondolom jópár forintocskáért Király papától.
Csak Királyékra szavazzunk,Nem szabad hogy Compact vagy Fábián nyerjen.Állítsuk meg őket,hogy ne jussanak a szuperfináléba.
Már unalmas vagy..
Nicco te is az vagy:)hajrá Királyék!!!!
Hajrá Királyék! Őszintén csak nekik tudnék örülni. Drukkolnék, ha ők mennének: Caramel, Tóth Gabi, Compact D. Őszintén lennék csalódott: Juliék, Gy Tibi (kopp-kopp), Nika, H Gábor – ezek unalmas dalok, az előadók jók viszont- de ezeket a dalokat szoktam átkapcsolni a dalfeszten.
A legjobbakat!
Ahogy látom a bejegyzéseket, a Király testvérekről beszél mindenki.
Ha valaki hát én nem vagyok egy Király rajongó, de ez a dal jó!
Nekem tetszett a Csillagok Háborúja Alise csodaországába ültetve, meghökkentő és fülbemászó.
A nyolc dal alapvetően tetszik, különböző stílusok, nagyszerű hangok.
Kedvenceim az életvidám dalok és Veres Mónika. Gyurcsik Tibi az abszolút favoritom. Szeretném a négybe tudni Király testvérek, Heincz Gábort és Veres Mónikát (nagyon szép dal) is.
Számomra Tóth Gabi dala volt az, ami vívódást okozott. Jó, de túlzottan erőszakos a dal (kövezetek meg de a viselkedés képtelenség sem tetszett, és ez szerintem nem csak öröm) ezért én abszolút a vidám dalok pártján állok
Csak az a baj, ha a Compact Disco a szuperfináléba jut, akkor a zsűri 100%, hogy őket hozza ki győztesnek! Szóval ne szavazzatok rájuk!(tudom, hogy mindenki azt írja majd, hogy arra szavaz akire akar, de csak gondoljatok bele:ha nem lenne az a háttér, ami a videóklippben van, akkor milyen unalmas.)
Szerinted etikus dolog valakik ellen kampányolni???
Olyan, mintha Matthe a CD ellen kampányolna. De azt mondja, hogy ha bejuttatjuk a 4-be, akkor ők mennek Bakuba. Így éppen ellentétes hatású is lehet a „kampánya”, mert a CD-drukkereket (ez holnap fél 10 körül én is lehetek) éppen szavazásra ösztönzi. 🙂 Egyébként ameddig a stílusod és az állításaid korrektek, nincs gond az ellenkampánnyal.
Mónika haját miért nem kritizálja senki? Borzalmas volt, mint aki nem fésülködött:D
Meghallgattam még egyszer az összes döntős produkcióját, és nálam az alábbi rangsor alakult ki:
1. Compact Disco: Egy ütős háttérrel és színpadképpel akár egy Top10 is összejöhetne, de persze már magának a döntős szereplésnek is nagyon örülnék, ami az ő esetükben szerintem garantált lenne.
2. Tóth Gabi: Gyenge a dal, ezen sajnos nincs mit szépíteni. Gabinak volt a legprofibb előadása idáig, ha szerencsénk lenne, bejuthatnánk vele is a fináléba.
3. Caramel: Sok embert idegesít a stílusa, ha visszafogja magát, egy döntős 20-25. helyet elérhet.
A többiek szerintem döntőbe jutási esélyei a nullához közelítenének.
4. The Kiralys: Nem szeretem a dalt, se az előadókat, de az ő produkciójuk körül alakult ki a legnagyobb hype, ami jelenthet valamit… de nem sokat.
5-6. Heincz Gábor és Fábián Juli: Mindkét produkció kiküldése merész húzás lenne, és egy jó adag szerencsével akár jól is járhatnánk velük.
7-8. Veres Mónika és Gyurcsík Tibor: Tökutolsók lennénk az elődöntőben, ha közülük kerülne ki a győztes holnap.
Ha a zsűri véleménye nem változott meg az elmúlt hetek alatt, akkor a CD győzelme garantáltnak tűnik, ha bejutnak a Top4-be.
Szórend fail: „Szerintem a többiek döntőbe jutási esélyei a nullához közelítenének.”
és egyébként erről mit gondoltok?
http://www.youtube.com/watch?v=NyBrUzL7jro
Azt, hogy a szabadidődet értelmesebben is eltölthetnéd.
Egyébként csak a mai napon már vagy tízszer belinkelték…
„Kuriózum a dalunk” – mondja Király Linda (amit maga sem gondolhat komolyan) az Origón. Itt csak róluk született külön cikk a döntő előtt. Nem tetszik ez nekem.
A Compact Disco = esély, hogy Magyarország jó színben tűnjön fel Európában. A zene jó, a téma jó, a csapat jó.
Én rájuk szavazok.
bárki csak ne a compact disco…
Ott a pont!
Egyébként én biztos nem vállaltam volna így a zsűrizést hogy végül meg kell nevezni hogy ki menjen…ebből csak rosszul lehet kijönni akárkit választanak lesz hőbörgés és ez rajtuk fog csattanni. Egyetlen megoldás hogy döntetlenre hozzák az eredményt. Szinte biztos hogy ez lesz! Elég buta megoldás ez a végjáték :/
Nagyon kíváncsi vagyok holnap kit küldenek. Nekem egyértelműen Tóth Gabi és a Király tesók a befutók. Ütős produkció, az énekesek jól néznek, szuper hanggal, ők biztos nem lennének felejthetők az ESC-en.
Fábián Juliék és a Compact Disco egyedi, jó stílusú, viszont túlságosan monoton és unalmas, nem érnénk el velük túl jó helyezést. Egyiknek sem tudnék örülni, ha kijutna.
Nika, Heinz Gábor és Gyurcsik dala borzasztó nyálas, sablonos, de a kategóriájában is szar dalok. Tibi nem véletlenül esett ki elsőként az X-faktorból, engem speciel rettentően idegesít a stílusa és nagyon tapasztalatlan még.
Caramelt nagyon szeretem, de ez a száma nem jön be annyira, a hajlítgatásokkal meg mégúgysem.
én is leírom a véleményemet akkor hiszen hát finish-be ért a verseny, holnap ilyenkor már meglesz a 2012-es jelöltünk aki mögé (ha tetszik, ha nem) fel kell sorakozzon tizen akárhány millió ember, aki magyarnak vallja magát. legalább is ez lenne a legbölcsebb döntés, Katinál is nagyon szépen sikerült.
tehát a dalok. 😀
Gyurcsík Tibi: egyszerűen nem tudom megérteni, képtelen vagyok napirendre térni azon hogy mi a jó vagy a figyelemfelkeltő ebben a számban. Tibi kinézetéhez egy sokkal ütősebb dal is kellene hogy a külseje rásegítsen, ez így veszett fejsze nyele lesz ha ő lesz a „kiválasztott” holnap.
Veres Mónika: ez egy túlspilázott ballada. Nika hangja teljesen vállalható, sőt jó, de ezt a dalt simán jobbra is meg lehetett volna csinálni. nekem egy kicsit egyfajta „muszájérzetből modernizált” balladának tűnik. nem is beszélve arról, hogy egy balladisztikus dalnál szerintem SIMÁN full magyar nyelven kellene énekelni, mert sokkal több érzelem van a mi nyelvünkben, ott ki tudnánk pakolni azt amink van 1844 óta folyamatos (vissza?)fejlődésben. végül pedig szerintem ez túl van „poposítva”, egy érzelmes dalhoz nagyzenekari kíséret kellene, vagy egy szál gitár/zongora, azok úgy ütnek igazán. (mellesleg az eleje nagyon nagyon hasonlít a Queen – Show Must Go On nevezetű szerzeményre)
Compact Disco: lehet hogy velem van a baj, de nekem ez a szám egyáltalán nem tetszik, sokadik hallgatás után sem. annyit ér el a nóta hogy elkezdem énekelni a refrént, ami akár jó is lehet, de maga a dal unalmas, szerintem ütősebb ének kellene bele ahhoz hogy felhívják a figyelmet a mondanivalóra. őszintén remélem hogy nem ők jutnak ki …
Caramel: a dal egészen jó, de Caramel túljátssza. Amellett hogy valóban ő az egyik legtehetségesebb énekes az országban, nekem soha nem tetszett amit csinál, pedig lehet többre jutnánk vele mint egyik-másik előadással, nem tudom, de személy szerint őt sem engedném el a bakui kirándulásra. mellesleg a refrén a szimpla vokálos részekkel sokat veszített az erejéből (tudom hogy máshogy nem nagyon lehetne megoldani, de így van) és ezt még Caramel egészen nagy ívű éneklése sem hozza vissza számomra, ami már néha kicsit túlságosan sok, és talán másnak is. (nem használok jelzőket, mert tényleg elismerem a tehetségét. :D)
Tóth Gabi: Kitűnő előadó, a dal sem olyan rossz … sokadjára … elsőre nem valószínű hogy ütne, esetleg akkor ha Gabi kordában tartaná magát és a hangját, mert az elődöntőben egész kevés ének esett az üvöltözés határain kívülre. (annak ellenére, hogy eddig ő az az előadó aki előtt a legmélyebben megemelem a kalapom) ha Gabi visszafogja magát, szolidabban lesz vad, akkor akár még tetszhet is a nóta Európának, de nem vennék rá mérget. minden esetre élőben ő tudna bulit csinálni, ha ügyesen keveri a kártyákat a szám közben.
Heincz Gábor: egy laza dal, kitűnő élő előadással, és hanggal, ami szintén beverekedheti akár magát a döntőbe, de félek hogy az lenne amit sokan hangoztatnak itt, hogy az éves akkusztikus-gitáros nóta nevezetű fiókba zuhanna a dal, ami már esélyes arra hogy unalmas legyen, de ha nem lenne szerintem hiányozna. (megjegyzem 2010-ben és 2011-ben is bejutott ez a típusú dal a „Grend Fájnölbe”, ha Tom Dice-t és Paradicsom Oszkárt értjük alatta, mert kiket másokat ugyebár .. :D)
Fábián Juli & Zoohacker: egy nagyon szívhez szóló dal szerintem, és az én elvetemült fantáziámban megfordult az is, hogy 6-nak beállíthatnának egy 5-6 éves kisfiút is a csatasorba. ott játszadozna, labdázna, futkározna, autózna, egy instrumentális részben odamenne Julihoz egy mesekönyvvel a kezében, aki leülne hozzá és úgy tenne mintha olvasna neki, utána a végén megpuszilná a fejét vagy valami hasonlók. 🙂 szerintem ultrahiperszuper hatásos lenne és legalább fél Európa elcsöppenne rajta egy ilyen aláfestő dallam mellett, a szöveg testhezállóságáról nem is beszélve ugyebár. de így ahogy az elődöntőben előadták, félek, hogy nem sok esélyük lenne, bár ki tudja, Európa útjai kifürkészhetetlenek. 😀
Király’s: ők a kedvenceim. ütős dallamos, erős, érzelmes popnóta, nem feltétlenül olyan mint a Katié, szerintem a Királyék dalában több van érzelemből is meg zenéből is. Linda bombabiztos hangja szétvágná a hangosítást, a két iker meg rohangálhatna a színpadon buzdítani a népet, közben énekelnek/rappelnek alkalmanként civakodnak, Linda a díva szétcsapna közöttük néha … egészen humorosra és jópofára meg lehet csinálni a színpadképet (tartva a jelenlegi ruhatárat) de ehhez is mint Juliék dalához SZERINTEM több kéne a színpadon, habár a trió már eddig is jópofára fogta a figurát. nem tudom megunni a dalt, külföldi ismerőseim is ettől dobták a legnagyobb hátast és közölték hogy ez egy amerikai/világszínvonalú popdalt hajaz, olyat amit mindenki szeret. (és hogy mennyire nem állnak távol az igazságtól szerzők tekintetében azon még jobban meglepődtek. :D)
most egy kicsit minden kedvencem mellett kiálltam, és nyilván nem meglepetés hogy ez egy preferencia sorrend részemről felülről lefelé nézve, de véleménykifejtésben talán elnézitek nekem ezeket. 😀 😀 😀
Summa summárum én Juliékat vagy Királyékat küldeném. a legütősebb popdal a közegben és a legegyedibb színfolt a palettán. mindkettőnek nagy visszhangja lenne szerintem, de talán a Király-drillnek biztosabb és nagyobb (Juliéknak nagyon kétesélyes szvsz) ezért hivatalosan nekik szurkolok, de a tíz sms-emből 1 avagy 2 Juliékra is biztosan repülni fog. 🙂
Ui.: ahol a dal is engedi … PIROTECHNIKA !!! tudom hogy nem ennek kellene lenni az elsődlegesnek, de ez az elsődleges akárhogy is nézzük, ez nem egy rádiós műsor. (ezért félek Csiszár döntésének helyénvalóságától, hiszen az EuroVÍZIÓ erősen vizuális fénytörésben jelenik meg pár évtizede, az embereknek a látványos show-ra van igényük … de reméljük a „legszigorúbb” zsűritag ezt nem felejti el és ennek függvényében dönt a jelölt személyéről/személyeiről, amely döntés unblock a zsűrit nézve szerintem is a 2:2 formulát adja ki legvalószínűbben két dal javára, de ne legyen igazam/igazunk. :D)
The End. 😀
Hát igen Juliék dala így lenne hatásos de sajnos 16 év alatt nem oehet kiállni a színpadra.
jogos, ezt elfelejtettem. :$ a francba, pedig annyira belelovalltam magam már a látványba. 😀
Te vagy úgy kb a 200. fikanick, aki felhájpolja Királyékat, és lehúzza Gyurcsik Tibit. Na még, regisztrálj 200 másik nicken, hátha hitelesebb leszel.
nyugalom ember, nyugodtan csekkold le a régebbi postokat, kommentáltam bőven, csak mostanában hagytam ki a hosszászólásokat. de ez nem olyan egyedi vélemény egyébként hogy egy kocka akinek annyi ideje van, hogy többszáz accountot készítve többszáz formában leírja. 🙂
*hozzászólások akart lenni. 😀
Na ha már mindenki, én is leírom, mit gondolok a döntős dalokról, illetve a sorrendemet, amit az alapján állítottam össze, hogy mennyire tetszik nekem, nem pedig úgy hogy mennyire esélyes kint egy dal, mert ezt elég nehéz előre megtippelni.
8. Compact Disco
Szerintem ez a dal egy nagy 0. Végtelenül monoton, unalmas, ennek ellenére rengetegen szeretik, amit én egyáltalán nem értek, én nem hallok benne semmi jót.
7. Fábián Juli
Ez a másik monoton dal, ez is végig ugyan olyan, egy kiugrás vagy vmi sincs benne, a gyerekhangok néha a háttérben, pedig akárhogy is illenek oda, engem nagyon irritálnak. Nem szeretném hogy ez a dal kijusson mert ezzel nagyot buknánk szerintem.
6. Caramell
A stúdióverzió nem rossz, de élőbe Caramell annyira el akarja mindenkivel hitetni (feleslegesen) h ő mekkora énekes, hogy rettentően túl játsza a dalt és rengeteg felesleges hajlítást tesz bele amitől egész egyszerűen élvezhetetlen lesz.
5. Gyurcsik Tibi
Aranyos dal, de sajnos semmi több, semmi különlegesség nincs benne amire azt mondanám h ez az, ez kell nekünk. Az ESC-en elveszne a mezőnyben, ez inkább egy rádióba való , ahol az autóban, vezetés közben meghallgatod, de 5 perc múlva már nem biztos h emlékszel a dallamára.
4. Veres Mónika
Nagyon szép ballada, minden Eurovízión van legalább egy ilyen, de nem mindig szokott sikeres lenni. Viszont Nikának nagyon szép hangja van, és igazán szép dalt sikerült összerakni neki. 🙂
3. Tóth Gabi
Az előadók közül őt szeretem a legjobban, a dala is jó, de nem eléggé, az Elég volt vagy a jöjj még sokkal szebb dalok. Nálam Gabi dobogós, de akkor se leszek szomorú ha idén nem jut ki és inkább jövőre csinál egy sokkal jobb dalt, amilyet ő általában szokott.
2. Heincz Gábor
Fogalmam sem volt ki ő, de ez a dal egyszerűen imádnivaló. Kellemes, könnyed, nyugodt a hangzása, a színpadi megjelenés nagyon illet a dalhoz, az egész úgy össze volt rakva. De sajnos nem ismert az előadó és attól tartok, h nem jut be a szuper döntőbe, pedig kár lenne érte, mert ESC- en is megállná a helyét. 🙂
1. Király Testvérek
Nagyon jó dal, nekem tetszettek a ruhák, a háttér, minden egybe volt,talán ez való leginkább nemzetközi színpadra. Linda hangja fergeteges, egyszerűen imádom. DE az előadáson változtatni kell. Kevesebb e-e-e-e kell bele, hangosabb vokál sem ártana, a srácoknak egy koreográfia, és Linda kezéből vegyék ki légyszi a gitárt mert szinte nem is gitározik, szerintem feleslegesen van ott, ezek a hibák ha ők nyernek simán korrigálhatók májusig, szóval hajrá Királys!
Ja és Linda frizuráját tartság meg, mert nagyon ‘király’ volt a haja szombaton 😀
Akiket a legjobb 4 között szeretnék látni a szombati döntőben:
1. Compact Disco – szerintem jó eredményt érhetünk el ezzel a dallal Bakuban, mert szuper a szám és mondanivalója is van.
2. Gyurcsík Tibi – szeretem a dalt, kellemes hallgatni, de félek, hogy Tibi még tapasztalatlan az ESC-re.
3. Király tesók – egyre jobban kedvelem a számukat, és kiváncsian várom, milyen változtatásokat csináltak a produkciójukon, mert félek, hogy Európa nem lesz vevő a szemmereszgetésre és a jelmezükre.
4. Fábián Juli – remélem tényleg komolyan gondolták, hogy változtatnak a koreográfián, mert elég unalmas volt a produkciójuk. Maga a szám érdekes, Juli hangja egyedi, de itt is vannak kétségeim a döntőbe kerüléssel kapcsolatban.
Összességében bármelyik szám is képviseli majd kis országunkat az ESC-n, én szurkolni fogok és büszke leszek rá.
„szemmeresztgetés” ezt a szót kerestem. múlt szombaton meg is jegyeztem, hogy a lindának olyan az arckifejezése a dal közben mint amikor egy nagyfejű macska meglát egy lepkét. amúgy rájöttem, hogy ha nem lennének előítéleteim, akkor talán tetszene ez a dal.
nagyon agresszívek ezek a királypártiak… nem is merek már postolni.:D
ESCtoday szavazásán jelenleg elég komolyan vezet a Compact Disco: http://www.esctoday.com/vote/?id=1319&res=true
Na akkor harmadszorra is megkérdezem, hogy tudom elérni, hogy mutassa is az eredményt? Mert szavazok, de nem mutatja utána sem. Vagy oda is regisztrálni kell, mint ide, és csak akkor érvényes a szavazatom? Ha ebben nem tudtok segíteni, légyszi legalább az aktuális listát másolja be valaki, mert érdekel, ki hol áll azon a listán, noha tudom, sok magyar szavaz, tehát nem teljesen egyértelmű az alapján sem, hogy Európának mik tetszenek igazán.
Be kell regelni.
Jelenleg ez az állás:
Compact Disco – Sound of our hearts (45.3 %)
Gabi Tóth – Nem kell végszó (12.9 %)
Caramel – Vízió (11.8 %)
The Kiralys – Untried (10.6 %)
Gábor Heincz – Learning to let go (10.0 %)
Nika – This love (4.1 %)
Juli Fábian & Zoohacker – Like a child (3.5 %)
Tibor Gyurcsík – Mozi szélesvásznon (1.8 %)
Köszönöm szépen, na ezt nem tudtam, hogy regelni kell. Köszi, hogy bemásoltad! 🙂
Szívesen.