Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Hm! Rájöttem, hogy nem is olyan nehéz rövid és tartalmatlan baromságokat írogatni. Annyira nem tetszik, de hát ha ez a színvonal akkor gondoltam kipróbálom.
Mesélj, mi a baj? 🙂
ááááá, szóra sem érdemes, majd a rajongói találkozón elmondom.
No, tessék kifejteni. Arra van a fórum, hogy gondolatokat cseréljünk és megtárgyaljunk kérdéseket 😉
Engem is érdekelne. 😀
Delutani muzsika Izatol, korabbi MF resztvevo, ket nap mulva az Arenaban lep fel, mellesleg imadom <3
http://m.youtube.com/watch?v=4iT8gVwuiNs
Ma lenyomtam egy laza 35 kilométeres gyalogtúrát a Börzsönyben, tűző napsütésben, faxa volt, mindenkinek ajánlom, aki olthatatlan vágyat érez az önszívatásra! 😀
Ugy erzem, ez kimeriti a mazochizmus fogalmat.
Egyebkent nem kell ehhez turazni, csak gyertek el hozzam a Danko utcaba, ma komolyan azt hittem, ramgyullad a lakas. Kellemes.
Iza, azon a környéken én is tartanék attól, hogy rámgyullad a lakás. Vagyis hogy rámgyújtják….. 😀
Itt nottem fel, megszoktam 🙂 Egyebkent nem olyan durva, mint amilyennek beallitjak, nem para.
Csak óvatosan a tüzeskedéssel 🙂
A gyújtogatóknak küldöm a Dankó utcába :
http://www.youtube.com/watch?v=xqDnxKGFK1Q
Iza én tavaly ugyanezt tettem több napon keresztül csak a Bakonyban , és a Balaton-Felvidéken és nem önszívatásból 😀 … , terepgyakorlat része volt, hogy Szent-György-hegyre felmentünk és le júl. közepén 35 fokban :),de a látvány mindent kárpótolt! Ajánlom a Bakonyban az Ördög-árok megtekintését, ha valaki Zircről el akar menni mondjuk a cseszneki várba túrázni :)Az is jó kiruccanás.
Na az CSESZNE KI igazán a jónéppel! 😀
Az oiko posztolt egy koncsíta covert, én meg megnéztem….
Tori Amos… elvileg vmi ismert énekesnő, (én eddig nem hallottam róla. én bajom :D)
Lényeg, a cover jó, de ami engem arra késztetett, hogy ezt ide belinkeljem, az a kamerázós pasi. eszméletlenül kész van 🙂 durva érzelmi hullámok söpörhettek végig rajta 😀
szerintem aranyos 😀
https://www.youtube.com/watch?v=qXFdLxOtvfQ
http://www.1tv.ru/public/pi=28159
ezzel a cikkel Oroszország is felkerült a listára ,de mint egyenlőre nem teljesen megerősített résztvevő.
Dima vagy Sergey, leccileccilecciiiii!!!
Megmondtam, hogy nem lépnek vissza! 🙂 Amúgy Iza, nem ők fognak menni, hanem valószínűleg az orosz Voice győztese. (Amit nagyon remélek, hogy egy jól kinéző női előadó fog nyerni.)
En pedig holnaputan utazom ki, es az intezkedes a veremben van, szoval vard ki a veget…. 🙂 Ha kell, tuntetek 😀
Tüntetést kizárólag FEMEN-stílusban fogadunk el tőled, vagyis fedetlen keblekkel protestálj! Az ilyet ugyanis lehozzák a hírportálok, fotóval illusztrálva! 😛
Arról nem beszélve, hogy a hálás Dima ÉS/VAGY Szergej esetleg még autogramot is írna a domborulataidra, ami, gondolom instant orgazmussal járna részedről! Látod, milyen jó vagyok hozzád? 😀
Ha ez kell ahhoz, hogy ujra Dima, vagy Sergey alljon az ESC szinpadan, hat legyen 😀
Pics or It Didn’t Happen!!!
majd Putyinnal megbeszélitek, hogy ki induljon jövőre egy pohár vodka mellett a Kremlben. A háttérben az orosz nagyik és Dima vagy Sergey előadják oroszul a Honky Tonk Woman-t 😀
Igy legyen 😀
Az eloadashoz egy Sergey-Dima-Alexey triot rendelnek :33
erről a „magyar dal feldolgozása más nyelven” ötletről jutott eszembe egy klip :
http://www.youtube.com/watch?v=YLmKotVYkFw
Ezzel csak az a baj, hogy ezen dal esetében a magyar változat a feldolgozás.
Ebben az évben lesz EEMD (IMD) ? 🙂
IMD 2014 lesz, legalábbis Zolecs jelezte, hogy hajlandó megrendezni valamikor a nyár közepe táján, EEMD 2014 ügyében elvileg bnory21 felhasználónevű fórumtársunk (mint az EEMD 2013 győztese) az illetékes, de ha Ő nem jelentkezik, vagy nem vállalja a rendezést, akkor más is megrendezheti az idei versenyt, én nagyon készülök rá, már meg is van két dal a négyből.
Nekem is vannak ám ötleteim, mind a négy előadóra. Egy dal is megvan már… van egy olyan érzésem, hogy nem lesz eredményes. 😀
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/73/ESC_2015_Map.svg/680px-ESC_2015_Map.svg.png
De sziiip, igy mar nem olyan szurke az a terkep :)))
Törökország is lila lehetne már.
+1
+1 🙂
+10
Szerintem inkább ezt szeretted volna írni:
+∞
Igen, valami olyasmi.
Krím miatt biztos lesz egy két megjegyzés orosz oldalról…
Oroszországon kívül nagyjából senki más nem ismerte el a népszavazás legitimitását, így helyénvaló, hogy a Krím-félszigetet Ukrajnához tartozónak tünteti fel a térkép. Az oroszoknak persze ettől még tutira nem fog tetszeni.
én a déli szomszédos szláv országok lilára átszíneződését várom nagyon elsősorban a szerbekét és a bosnyákokét 🙂
En Azert, Ukrajnat es Romaniat varom 🙂
Viszont a legjobb az lenne, hogyha egyáltalán nem lenne sárga ország a térképen. 🙂
De sajnos már 2 is van. 🙁
Ukrajna szerintem top 3-as dalt fog küldeni , de Romániával kapcsolatban is jó megérzéseim vannak kilátásba 🙂
Őket én is…az itt felsoroltak mellett még Horvátország és Bulgária is legyen lila!
Hej, ti mindannyian UTE drukkerek vagytok, vagy mi? 🙂
Én azon kevesek közé tartozom, akik focigyűlölők, úgyhogy én nem tartozom közéjük. 🙂
+1 🙂
Hajra fradi
Nem szeretem a magyar focit 🙂 C’mon blues!!
Látom, átjött… 😀
Szoval en akkor fogok igazan orulni, ha bezoldulnek az orszagok 🙂
rocknish nemregiben azt irta, jo lenne, ha kicsit szemelyesebb lenne a Kavezo, mindenki megosztana az oromet-banatat. Hat, engedelmetekkel en most megosztanam a kuuuuu…. nagy banatomat.
Az elobb hivott az orosz „szallasadom”, miszerint neki halaszthatatlan es fontos dolga van Chileben(!!!), ami akar fel evig (!!!!) is eltarthat, igy o azt tanacsolna (!!!!) nezzek uj szallas utan, sajnos nem tud fogadni. Ergo talaljam fel magam egyedul Moszkvaban, mert vegulis az annyira egyszeru. Hat, kosz.
Igen, valahogy igy tortenik az, amikor 5 perc alatt ugrik a melo, ugrik a tuntetes Dimaert es/vagy Sergeyert, es a legszebb, hogy ugrik 300 rugo.
Ilyenkor er este 10kor csokoladeba folytani a banatot, ugye?
Nati korabbi kerdesere pedig a valaszom : mit fogok csinalni nyaron? Munkat keresni, de surgosen. Faxa lesz.
*Iza elete, 1. epizod vege*
Pár napja szétszedtem egy régi epedás matracot, ha 300-zal nem is, de néhány rugóval ki tudlak segíteni…
:együtt érző sóhajtás:
Nem unatkozol, azt látom. 🙂
Koszonom, Pitbull, igazan nagylelku vagy! 🙁
Hat, nem, nem unatkozom, az biztos. Bar tehetnem…
Ha a külföldi bébiszitterkedés eszedbe jutott – au pair, esetleg?
Csokievés mellett ha lesz időd holnap , túrázz egy jót ahogy Pitbull tette, vagy egy strandolás is jót tehet , csak legyél a szabadban 🙂
Friss : Feheroroszorszag is megerositette a reszvetelet jovore 🙂
jó hír. Köszi Iza (Y)
Akik együtt szokták nézni velünk az ESC-et azok érteni fogják a következő néhány sort. Akik nem azok is, remélem.
2012 : 17étterem & casino (bezárt 2012. aug.)
2013 : III. félidő étterem (késdobáló) (bezárt 2013. június)
2014 : Blooms café (tegnap óta eladó, ha valaki nem veszi meg, akkor hamarosan bezár).
Nos? Jövőre hol nézzük együtt???
Na neee…
Ilyen referenciával sehol nem fogadják ezután a társaságot 😀
Te ott sem voltál Móka-Miki!!! 🙂
Szerintem nem hangoskodtunk (no, jó! idén egy picit), fogyasztottunk (tisztességesen), reklámoztuk a helyet az FB-n meg a honlapunkon, meg az ismerősöknek is.
Mi lehet az oka, hogy minden hely bezár ahol közös ESC nézés történik?
Idén ott voltam!! Ebből látszik, hogy nem én vagyok az átok hordozója 😀 Ki volt mindig stabil pont, hmmm???? 😀
Én ott voltam mindhárom helyen. Valaki mintha mondta is volna, hogy kevesebb patkányméreg is elég lesz az ÁNTSZ laborosainak, de én mindig biztosra akartam menni…
Jajjjj, mááá’! 🙂
Hol voltál Te? Nem emlékszem rád! Vagy te ki vagy valójában? Nem a P.R. vagy??? Hol ültél? A spanyolok közt vagy az azeriek között, esetleg a földszinten a FoolMoon és Pál Dénes közt, vagy a Nikával koktéloztál volna? Hm?
Na, most vagy viccelsz vagy tényleg ennyire szita vagy 😀 De, a druszád vagyok, erre jól emlékszel. Burgerg King előtti találkozó? Hm? Egy kocsiban ültem Veletek a Blooms caféba menet? Hm? 😀 Fent ültem Erzsi mellett végig 😀
Vagy akkor tudod, hogy rocknish az P.R., de tök másik embert azonosítasz a valós és a fórumos névvel? 😀 Zolit fészbúkon sikerült lesokkolnom becses személyemmel, mert nem tudta, hogy én vagyok én 😀
És én még viccelődtem… 😀
Ma lattam eletem szerelmet a 4es metron. Alexey Vorobyov tokeletes magyar hasonmasat. Megvan a telefonszama.
Apro oromok, gondoltam megosztom 🙂
A szállásproblémán nem tudott segíteni? 🙂
Hahaha 😀 Sajnos nem de konnyen meglehet, hogy ma este nala lesz a szallasom….na mindegy, ez mar egy mas tema 🙂
Nem riadt meg a vihogásodtól? Bátor ember…
Eles helyzet volt, visszafogtam magam 😀
http://eurovision-boys.tumblr.com/image/88560696184
Remelem jovore sem kell csalodnom a gorogokben……… 🙂
hm
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon hiányoznak a péntek és szombat esti nemzeti döntők/ válogatók. Bár nemsokára jön az új X faktor és az talán valamit enyhíteni fog a hiányérzetemen. 🙂
Lesz még közben egy Junior Eurovízió is, a következő ismert dátum augusztus 2-a, ami az ukrán dalválasztás. 🙂
Juniort még életemben nem néztem… de majd idén 🙂
Én 2012 óta nézem és nekem tetszik. És remélhetőleg több ország lesz idén, mint az elmúlt 2 évben. Köztük vagyunk mi is, mint nagyon valószínű debütálók. 🙂
En most egy honapig elleszek a focival (szerencsemre az [uj] baratom is szereti, szoval van tarsasagom), aztan viszont jo kerdes, mit nezzunk estenkent :O 😀
Ő a Metrós Alex?
A Metros Alex, igen 😀
Iza! Nézzük majd egymást! 😀 😀 😀
Egyébként én is várom már az X Faktort. Most is éppen a tavalyi adást nézem/hallgatom újra (immár vagy századszorra). 🙂
Engem az mar jo ideje nem erdekel, egyre rosszabb annak a szinvonala is :/
Nekem a meghallgatások a kedvenceim, mert olyan jót lehet nevetni a bénákon 🙂 /és tudom, hogy nem szép dolog 😀 /
Én meg konkrétan csak a meghallgatásokat nézem 😀
tök jó, hogy én (is) hisztiztem koncsíta miatt, és csomót róla írok, pl most is xD 😀
de ez tök jó! nekem nagyon tetszik!!! 😀
ÉNEKELD koncsítátát és nézd meg hány pontot kapsz rá. ez egy online karaoke oldal, ingyenes, igényes és szerintem vicces is. 🙂
http://www.karaokeparty.com/en/song/1907/conchita-wurst/rise-like-a-phoenix
(én 3 éneklés után 4720 pontot bírtam elérni)
Sikerült a karokeval újabb negyed órát elvenni magamtól az szóbeli tételtanulás ideéből xD de legalább kicsit kikapcsolódtam 😀
6904 pontot kaptam… meglátszik h rengetegszer meghallgattam ezt a számot 😀
Haha, én Conchitával nem tudtam két énekléssel háromezer fölé menni, utána benyomtam egy Metallica-Nothing else matters-t és négyezerötszáz valamennyi lett, már nem emlékszem pontosan. 😛
És hol lehet meghallgatni, mit énekeltél?
Csak nem gondolod, hogy publikus? 😀 Amúgy szerintem sehol, mert volt egy olyan funkció, hogy szerkesztés és mentés, de én nem arra mentem rá. 🙂
pedig meghallgattam volna 😀
Óvnálak az „élménytől”. 😀 😀
1 énekléssel 6281 pont, nem is rossz. 🙂
A lehetséges helyszínek között van egy temető, egy repülőtér, egy vasútállomás, a Hofburg előtti tér és a Schönbrunni kastély is…ezt ugye nem gondolták komolyan?
http://wiwibloggs.com/2014/06/14/austria-orf-venue-submissions-2015/53311/
Énről évre fejlődik az Eurovíziós és egy nem mindennapi helyszín szinte már meg sem felelne az elvárásoknak, ezért választhattak ilyen helyeket, de azért a vasútállomás és a temető elég abszurd 🙂 Egyébként én a lóversenypályában látok egy kis fantáziát 😀
Évről* 🙂 -s
Most voltam Neoton-koncerten, itt, Győrben, és nagyon jó volt! 🙂 Eurovízión is el tudnám képzelni őket, biztos hatalmas show-t csinálnának! 🙂
Volt egy fesztivál a Yamaha. Ez szerintem nagyobb volt és színvonalasabb mint az ESC, de sajnos megszűnt. Ezen a Yamaha fesztiválon, vagy más néven World Popular Song Festivalon a Neoton Família nyerni is tudott 1983-ban (vagy1982-ben, tessék utána nézni) a Holnap hajnalig c. dallal. Sajnos az akkori hazai sajtó néhány soros eldugott kis cikkben tudósított erről az eredményről
Tudok róla, olvastam a verseny Wikipédia-cikkét.
Oke, nem Eurovizio, de szerintem osszunk meg minden erdekeset, ami a vilagban tortenik 🙂
Mindenkinek, meg a sportag legnagyobb gyuloloinek is meleg szivvel ajanlom, hogy lessetek bele 1-2 VB meccsbe…….ott olyan dolgok tortennek, hogy minden napra kijar egy sokk :DD Meglepetes, rengeteg meglepetes, amiket en nagyon szeretek :))
Bocsi Iza! Többször próbáltam a focival megbarátkozni, de még abból a célból sem sikerült, hogy apósommal mégjobban megkedveltessem magam. Nem értem mi a jó abban, hogy húsz egynéhány ember egy hatalmas szép zöld gyepen egy szem labdát kerget 90 percen át. A meccs kb. 6. percében már azt sem tudom, hogy ki kivel van, teleköpködik azt a szép ződ gyepet és jól meghemperegnek a tengernyi köpetben! Ni, kérdem, én, hogy mi a jó ebben? Mi a meglepetés ebben? Mindig ugyan az történik, Még ha egy mérkőzés alkalmával születne legalább 30-40 gól, akkor talán még izgalmas is lenne, de ííííígy? Közel két órát várni, hogy rúgjanak 2gólt és végignézni a rengetek mű balhét meg a köpetben fetrengést??? Köszi! Soha! Inkább megnézem a Sofia hercegnő legújabb kalandjait, vagy a Hamupipőkét századik alkalommal! 🙂
Lehet, hogy egy NB8-as, Satoraljaujhely-Bivalybasznad meccsen ez tortenik, de amikor egy vilagbajnoksagon, a cimvedo Spanyolorszag megalazo, 1-5-os vereseget szenved attol a Hollandiatol, aki ket eve meg a csoportkort sem elte tul az EB-n, vagy amikor, kb. a legnagyobb eselytelen Costa Rica siman lealazza a 4 eve elodontos, egyebkent pedig bombaeros Uruguayt, arra nem tudom azt mondani, hogy unalmas es meglepetesektol mentes…..kinek a pap.
Na most irtam egy remek kis ervelest, erre moderaciora varakozik. Remek. Ez sem az en napom 🙁
Robeknek most én is igazat adok , amit egy videóval szeretnék alátámasztani :
https://www.youtube.com/watch?v=8wUE58SY12Q
Én sem vagyok egy nagy foci rajongó, de azért egy VB-nek más a hangulata, mint mondjuk egy OTP Bank Ligának, amivel a világból ki lehet kergetni. Nem mondom, hogy a játék leköt a VB alatt, de érezni, hogy ez egy közösségi esemény és tényleg olyan néha, mintha ünnep lenne 🙂
Jó látni, hogy nem én vagyok itt az egyetlen focigyűlölő.
Én sem vagyok egy focirajongó, de most gimiben megszerettem. 🙂 Öt évig minden második tesiórán az volt a program, hogy „fiúk, akkor focizzatok”. És akkor fociztunk. Ami tök jól esett három töri és egy dupla magyar után. 🙂 Voltunk heten fiúk, általában öten-hatan tesiztünk is, bírjuk egymást, tök jól elszórakoztunk. 🙂 Így valahogy az én „focigyűlöletem” is eltűnt. OTP liga engem is hidegen hagy, de ez a VB akkora esemény, hogy félig úgy érzem, illik is képben lenni, de igazából érdekel is. 😀 Ha lemegy az utsó szóbelim, biztos jobban bele fogom ásni magam, egyelőre csak az eredményeket követem és egy-egy meccsbe néztem bele. Egyébként a franciáknak szurkolok a legjobban; azért vagyok olyan buta ám még a focihoz, hogy a nemzetek iránti szimpátia alapján válasszak kedvencet és ne a tényleges teljesítményt nézzem. Aztán a belgákat is támogatom, titkos esélyesek és az Eurovízión is szeretem a meglepetésgyőzteseket, csak ne hívják őket Pina Kolbásznak. :/ Ja és még hajrá Argentína is, régóta jól tolják, Messi megérdemel egy vb-t, sok ismerősöm favorizálja őket, szóval kicsit én is biztatom a csapatot innen, biztos sokat jelent nekik. 😀 Aztán majd tervezem a fontosabb meccseket kivetítőről nézni, barátokkal. Úgy azért jobb hangulata van és most pont nyílt Kváron egy tök kedvező kis szabadtéri hely, a Fröccsterasz, szinte épp erre a célra. :)))
Hát kb ez megy : https://www.youtube.com/watch?v=bQx8rPSvgzk&list=HL1402813766&index=3
Jezusom, ez kesz :”DDd Az a tizeneggyes :))) (mellesleg tenyleg ezt csinalta, utalom ezt a csavot…)
Oke, nyilvan nem egy brazil meccset kell alapul venni, ahol nekik fujnak, hanem, mondjuk egy spanyol-holland 1:5? Uruguay – Costa Rica 1:3? Szerintem ezekre mindent lehet mondani, de azt, hogy unalmas, azt nem.
Jezusom, ez kesz :’D Az a tizeneggyes :))) (mellesleg tenyleg ezt csinalta, utalom ezt a csavot…)
Oke, nyilvan nem egy brazil meccset kell alapul venni, ahol nekik fujnak, hanem, mondjuk egy spanyol-holland 1:5? Uruguay – Costa Rica 1:3? Szerintem ezekre mindent lehet mondani, de azt, hogy unalmas, azt nem.
Eselyem sincs rendes ervekkel megvedeni a sportagat, minden hozzaszolasom moderaciora varakozik. Feladom.
Hatalmas kalappal minden érettségizőnek a szóbelikhez holnaptól!! Tessék majd beszámolni, hogy ment 😉
Mindenkinek szurkolok. szurk, szurk! (keresztbe tett ujjak)
Akkor kezdeném a beszámolót a szóbeliről: nekem szerencsére már csak töriből kellett, és nagyon féltem, hogy az Európai Uniót húzom, de hál’istennek nem ez történt, a második ipari forradalmat húztam, és elég jól ment, bár helyenként kicsit bonyolultan fogalmaztam, de a lényeget tudtam. A tanárom (aki egyébként nagyon jóindulatú) még kérdezett néhány dolgot, de nagyon kedves volt minden egyes szavával próbált rávezetni a válaszokra, amiket sikerült is megadnom 🙂 Max. 1 pontot veszíthetek ahhoz, hogy még ötös legyen, bár pontok szempontjából ennek nincs jelentősége, de azért jól esne 🙂 Meglehet az ötös, de ha nem, akkor is közel lesz hozzá, én úgy érzem. Magyarból a hónap elején volt emelt szintű szóbelim, a lehető legjobb tételeket húztam, bár volt néhány értelmetlen szófordulatom, mert kissé izgultam, de minden jel arra mutat, hogy meggyőztem őket, mivel max. ponttal jutalmazták az erőfeszítéseimet 😀 Úgyhogy most fel vagyok dobva 😀 Jó érzés túl lenni az egészen 🙂
És még Schumacher is felébredt a kómából, úgyhogy ez a nap az igazán ritka, de fantasztikus hétfők egyike 🙂
Gratula!! Akkor tényleg lazíthatsz 🙂 Az alkalmasságid mikor lesz pontosan? Tudni arról valamit?
Júl.3. És igen, most lazulás van, és holnap a töri eredményét is megtudom 🙂
Van egy több éve futó YouTube-os dalverseny, aminek most van a 16. kiadása. Ebben a videóban az elődöntős rajtsorrendet sorsolja ki a szervező. De nem is ez a lényeg, hanem az aláfestő zene:
https://www.youtube.com/watch?v=75FIIGhGmxY
http://m.youtube.com/watch?v=HWyEEj2pSt0
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de en mar annyira varom, hogy valami ilyesmivel talalkozzak az Eurovizion :)) Es azt sem bannam, ha egy ilyen Felisten is tartozna hozza :33
Pár nappal ezelőtt népszerű téma voltál az EarthVision fórumán. 🙂 Pontosabban az volt a téma, hogy meglepő, hogy nem indulsz a versenyünkön, és nem is szavazol (ezt azonban idén már megteheted, jövőre pedig debütálhatsz is, ha akarsz). Azon is elgondolkodtunk páran (fiúk), hogy hogy tudnánk megszerezni az esetleges szavazásod esetén a 12 pontodat. 🙂 Nincs kedved csatlakozni hozzánk?
Itt a fórum:
http://www.freeforum.hu/earthvision
Itt az idei verseny Wikia-cikke:
http://hu.earthvision.wikia.com/wiki/EarthVision_2014
Ha van kedved csatlakozni vagy szavazni, írj a fórumra, ott megtudod a részleteket! 🙂
Uristen, sztar lettem!! Nagyon cukik vagytok :DD Ezek utan hogy is utasithatnam vissza a szavazas lehetoseget? 😀
És jövőre is számíthatunk rád, mint résztvevőre? 🙂
Barmi elofordulhat 🙂
Ja, es irtam a forumra 🙂
Jóóó ez a szám :)) (és hát a fiú sem ZS kategóriás, ebben igazad van :))
O eleg indok nekem arra, hogy szurkoljak Kolumbianak a foci vb-n:))
De komolyan, ez a pasi…..ez az almom…..olyan kisugarzasa van, hogy elajulok, uristen……sokmindent tudnek irni meg, de az erosen megutne a 18+ szintjet, igy csak ugy „Izasan” annyit mondok : nem rugnam ki az agyambol ;)) 😀
Ez a dal néhány helyen a zumbás zenékre emlékeztet 😀
http://m.youtube.com/watch?v=ZF1XIUluYBY
🙂
Mondom én 😀 (Áááá, vissza kéne menni zumbázni…)
Juuuujj, neked is? Nekem is 😀
Húúú, de jó ez is!
Imádom az ESC-et!
http://youtu.be/VAf0Zu2Vx8c
Melyik országban született? Mert akkor az küldje ki jövőre! 🙂
Valaki mondja mar meg nekem, hooooogy…..
http://eurovision-boys.tumblr.com/image/89137420204
………ez a pasi miert ennyire gyonyoruuu? 🙁 <3
http://m.life.hu/intim/20140616-a-gorog-valogatott-felistene-panagiotis-kone-a-hetfoi-napi-him.html
Csengeee, idenezz! Gorog ;)) :33
Lehet, hogy néznem kéne a VB-t?
Vagy akár országot is válthatnék. Igen, azt hiszem, az lenne a legjobb. 😀
Szerinted en a jatek miatt nezek focit? :’DDD
De uristeeen, gyonyoru ez a pasi. Igen, ez a legjobb szo ra *-*