Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Tőlem is egy kérdés: ha tehetnétek, milyen közös programot szerveznétek egy általatok választott ESC-előadóval?
Egy sörözés Prágában a Kabát együttessel elég hangulatosnak tűnik, Eleftheria Eleftheriou kapcsán pedig nem kívánok részletekbe bocsátkozni. Jólesne egy kávézás a Montmartre-on Patricia Kaas-szal, egy vajkóstoló a lengyel lányoknál, aztán az egészet le is kellene dolgozni egy futással, csak az nem tudom, kivel lenne. 🙂
Conchita-val kocsikáznék a bécsi Burg-ban, és riportot készítenék vele.
A pink-zakós kopasz csávóval a Les Fatals Picards-ból… 😀
Vele! Igen! Köszi, így teljes a fenti összefoglalóm. Köszi Pitbull. 😀 Máskor is jövök tanácsért. 🙂
Ugyan, szóra sem érdemes! 🙂
Hmmm….
Idei gorog trioval kibuliznam a lelkem, az egeszen biztos,aztan romantikusan andalogni Marco Mengonival egy macskakoves kis romai utcaban (vele kapcsolatban meg szamos tervem lenne, ezeket nem reszleteznem, a lenyeg az, hogy szeretnek mar egy bambinot…)
Aztaaaan…..egy csajos(?) nap Conchitaval Becsben, annyira jo a stilusa, szivesen vasarolgatnek vele a Mariahilferstraßen 🙂
Oh, es szegyen szemre, de meg nem jartam Ormenyorszagban, szoval nem bannam, ha mondjuk Aram korbe akarna vezetni Jerevanban 😀
Biztos lenne meg szamos otletem, de igy, koran reggel csak ennyi jutott eszembe 🙂
Zlata Ognevich-csel egy röpke városnézés Kijevben , Eythor Ingivel elmennék egy közös halászásra az izlandi tengerpartra , én a Koza Mostraval mennék el egy jó igazi görög buliba , az orosz ikrekkel meg egy vodkaivó versenyre kellene benevezni valamelyik moszkvai kocsmában 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=rhsVE-fkhn8
En inkabb Alexeyyel mennek vodkaivo versenyre :DD
Vele máshová is mennél, nem? 😀
Hat, elofordulhat, hogy nem utasitanam vissza a kozeledeset 😀
Mellesleg a nyaron Oroszorszagban fogok dolgozni, szoval barmi elofordulhat…. 🙂
Boldogan eltöltenék egy vacsorát Wolf Katival. Azon kívül, hogy tehetségesnek és vonzónak tartom, ráadásul bírom a humorát is. Nekem nagyon színpatikus, hogy mindig közvetlen.
Egy kérdés mára : nálatok kik voltak az elmúlt évek dobogósai? Nincs megszabva év, írjátok, amikortól akarjátok 🙂
2011 óta követem, szóval:
2011: 1.Szlovénia 2.Németország 3.Svédország/Olaszország
2012: 1.Svédország 2.Azerbajdzsán 3.Izland
2013: 1.Norvégia 2.Hollandia 3.Dánia
2014: 1.Svédország 2.Hollandia 3.Örményország , de ez még nagyon friss 😀
2006
3. : Hari Mata Hari – Lejla (Bosznia & Hercegovina)
2. : Lordi – Hard Rock Halleluhja (Finnorszag)
1. : Dima Bilan – Never Let You Go (Oroszorszag)
2007
3. : D’Nash – I Love You Mi Vida (Spanyolorszag)
2. : Marija Serifovic – Molitva (Szerbia)
1. : Sarbel – Yassou Maria (Gorogorszag)
2008
3. : Kalomira – Secret Combination (Gorogorszag)
2. : Sirusho – Qele qele (Ormenyorszag)
1. : Dima Bilan – Believe (Oroszorszag)
2009
3. : Inga & Anush – No par (Ormenyorszag)
2. : Aysel & Arash – Always (Azerbajdzsan)
1. : Alexander Rybak – Fairytale (Norvegia)
2010
3. : Paula & Ovi – Playing with fire (Romania)
2. : Safura – Drip drop (Azerbajdzsan)
1. : Harel Skaat – Milim (Izrael)
2011
3. : Eric Saade – Popular (Svedorszag)
2. : Alexey Vorobyov – Get You (Oroszorszag)
1. : A friend in London – New tomorrow (Dania)
2012
3. : Roman Lob – Standing Still (Nemetorszag)
2. : Tooji – Stay (Norvegia)
1. : Can Bonomo – Love me back (Torokorszag)
2013 (nagyon eros ev volt, szivem szerint ket elsom lenne, egy apro hajszal dontott kozottuk)
3. : Farid Mammadov – Hold me (Azerbajdzsan)
2. : Marco Mengoni – L’Essenziale (Olaszorszag)
1. : Koza Mostra ft. Agathonas – Alcohol is free (Gorogorszag)
2014
3. : Softengine – Something Better (Finnorszag)
2. : Sebalter – Hunter of stars (Svajc)
1. : Freaky Fortune ft. Riskykidd – Rise up (Gorogorszag)
2008-tól nézem, de nem akarok olyan hosszú lenni, inkább 2010től írom 🙂
2010: 1.Németország (Lena <3) 2.Izrael (Harel) 3.Moldova
2011: 1.Izrael (Dana) 2.Németország (Lena) 3.Norvégia
2012: 1.Románia 2.Olaszország 3.Svédország
2013: 1.Izrael (Moran) 2.Fehéroroszország 3.Olaszország
2014: 1.Svédország (Sanna) 2.Izrael (Mei) 3.Lengyelország 🙂
2014 dobogósai :
3. Freaky Fortune ft. Riskykdd
2. The Common Linets
1. Kállay-Saunders András
2013 dobogósai :
3. Eythor Ingi és Anouk holtverseny
2. Margaret Berger
1. Zlata Ognevich
2012 dobogósai :
3. Nina Zilli
2. Loreen
1. Pastore Soler
2011 dobogósai :
3. Musiqq és Sjonni’s Friends holtverseny
2. Loucas Yiorkas ft. Stereo Mike
1. Maja Keuc
2010 dobogósai :
3. Hera Björk és SunStroke Project & Olia Tira holtverseny
2. Jessy Matador
1. Paula Seling & Ovi
2010 : 1.Lena *_* , 2.maNga , 3.Paula Seling & Ovi
2011: 1.Lena *_* , 2. Polli Genova , 3. A Friend in London
2012: 1.Nina Zilli 2.Loreen 3.Pastore Soler
2013: 1.Zlata Ognevich 2.Emmelie de Forest 3.Marco Mengoni
2014: 1.The Common Linets 2.Molly 3. Mei
2009 dobogósai :
3. Hadise és
2. Waldo’s People és Urban Symphony holtverseny
1. Yohanna
2008 dobogósai :
3. Charlotte Perrelli
2. Euroband
1. Ani Lorak
2007 dobogósai :
3. Edsilia Rombley , Todomondo és Verka Serduchka hármas holtverseny
2. Dimitry Koldun
1. Rúzsa Magdi
2006 dobogósai :
3. Mihai Traistariu és Tina Karol holtverseny
2. Severina
1. Hari Mata Hari
2005 dobogósai :
3. NOX
2. Shiri Maimon
1. Luminita Anghel
Megjegyzem, ez nem az akkori sorrendem, hanem a mostani 😀
2004:
1. Athena
2. Željko Joksimović
3. Ruslana/Anjeza Shahini, mikor melyik
2005:
1. Zdob şi Zdub
2. Marian van de Wal
3. Gülseren
2006:
1. Severina
2. Hari Mata Hari
3. Lordi
2007:
1. The Ark
2. Todomondo
3. Anonymous
2008:
1. Mor ve Ötesi
2. Teräsbetoni
3. Olta Boka
2009:
1. Inga & Anush
2. Urban Symphony
3. Nelly Ciobanu
2010:
1. maNga
2. Milan Stanković
3. InCulto/Lena
2011:
1. Zdob şi Zdub
2. Aurela Gaçe
3. Maja Keuc
2012:
1. Željko Joksimović
2. Nina Zilli
3. Can Bonomo/Kaliopi
Egyébként ebben az évben rengeteg olyan dal volt, amit szeretek, úgyhogy jóval hosszabb listát is össze tudnék hozni.
2013:
1. Koza Mostra
2. Elitsa & Stoyan
3. Aliona Moon
2014:
Még érik a dolog, de jelenleg a top3 (sorrend nem igazán van) Sebalter/Aram MP3/Molly
Javítom: 2007-es 3. helyezett inkább Sopho mostanság
🙁 szeretném visszakapni a régi fórumot! A régi ESC-et! szörnyen unom ezeket az ovis, semmit mondó kommunikációnak sem nevezhető valamiket… 🙁
http://www.stop.hu/bulvar/bayer-friderika-mar-nem-buszke-helyezesere-conchita-miatt/1241435/
Szerintem kicsit ez a cím, amit az újságírók adtak, béna. Nem mondta Friderika, hogy már nem büszke, csak azt, hogy „most valahogy nem vagyok büszke rá, hogy annak idején ilyen szép eredményt értem el.” Ebben ilyen formában nincs benne az a befejezettség/megfellebbezhetetlenség, amit a „már” szó kölcsönöz a címnek, így inkább az idei tragédia kiheverhetetlenségét érzem a felháborodása, csalódottsága mögött, ami így egyből jogosnak tűnik számomra. Erről beszéltem én is (csak jövőbe tekintve :D), amikor azt mondtam, hogy Conchita győzelme után egy magára és a hírére valamennyit adó, igazán színvonalas előadóművész háromszor meggondolja, hogy az ESC környékére megy-e. Igazából mindennel egyet tudok érteni, amit mondott. Csak ez a hitgyülis ömlengés nem tudom, miért kellett a végére. -.-
Elszomorító ilyet olvasni Friderikától… én értem hogy a keresztény értékek (ha egyáltalán vannak olyanok…) ezt nem engedik mert szakállas nő, úristen…
De azért Dana Internationalt is bevenni Conchita mellé, és azt mondani hogy ‘félelmetes hogy az eurovízió ilyeneket ki tud termelni’ szerintem elég nagy hülyeség, mindegy ki mondja.
Dana pont azt mutatta, hogy attól hogy ő transzi nem feltétlen fog ezzel feltünősködni, ha szerintem a 2011es versenyen a kommentátorok nem mondják be ki jön most, az emberek 90%-a észre sem vette volna hogy ő férfi volt még valamikor. Ettől még a gyerek nem fog összezavarodni…
Conchita más, de ő róla már mindent elmondtak amit el lehet, már nem túl érdekes téma…
Robek, ha ezzel arra akartál utalni, hogy a fórumon zajló beszélgetések nívója mostanában eléggé alacsony, akkor ezért szíves elnézésedet kérem! Jól tudom, hogy jómagam keveset teszek hozzá a színvonal javulásához, hiszen természetemből fakadóan még a komoly témákat is elkomolytalankodom, mindenből viccet csinálok (vagy legalább próbálok viccet csinálni, több-kevesebb sikerrel) és ritkán szál meg az ihlet a mélyebb gondolatok kifejtése irányában. Ha ez zavaróan hat Rád, vagy bárki másra, akkor sajnálom! Az igazság az, hogy úgy veszem észre, a régebbi tagok aktivitása eléggé csekély a hozzászólások terén, mi – akik valamelyest tartjuk itt a frontot – jól elvagyunk a „kinek ki a kedvence?” „ki, kivel, mit csinálna?” jellegű kérdés-felelet csevegéssel, a magvasabb gondolatok pedig elsikkadnak. Időnként néhány embernek vannak nagylélegzetűbb megnyilvánulásai, de nem ez a jellemző. Megértem, hogy többre vágysz, de akkor mutass utat nekünk és kezdeményezz komolyabb témájú beszélgetést, akár vitát és legtöbbünk képes lesz alkalmazkodni a magasabb színvonalhoz!
Pitbull for President!
Nemreg volt egy kerdesem, miszerint mit vartok 2015-tol, nos, nekem lenne egy ujabb kivansagom, meghozza Spanyolorszag fele.
Jo lenne mar valami valtozatossag toluk, orulnek, ha ferfi eloadot kuldenenek, szornyen unom mar a tingli-tangli szerelmes dalokat, meg az ordibalo noket…
Nem meglepő, hogy férfi előadót szeretnél. 🙂 Én viszont jobban örülnék ismét egy ilyen Pastora és Ruth szintjén levő női előadónak, vagy egy ESDM-szintű együttesnek. (Megjegyezném, hogy az ESDM utolsó előtti helye, és a mindössze 8 pontja miatt szégyellje magát egész Európa, mivel a daluk minimum Top 5-öt, de inkább dobogót érdemelt volna.)
Nem hiszem hogy európának szégyellnie kellene magát, inkább a spanyoloknak kellet volna hogy annyira gagyi dalt küldtek xD
Az ESDM-nél jutott eszembe tavaly, hogy meg kellene szüntetni az automata kvalifikálást 😀
Egyébként én is maradnék inkább a Ruth és Pastora szintű énekesnők küldésénél 🙂
Én már mióta mondogatom, hogy az Amaralt szeretném spanyol színekben látni 😀
Az ESDM stílusa nagyon bejött, a dal is, de azt azért el kell ismerni, hogy az élő előadás sokkal jobb is lehetett volna…
Mellesleg ha Monaco visszajön (aminek nagyon örülnék, csak azért, mert a kedvenc törpeállamom), akkor szerintem nagyon örülni fogsz neki, ugyanis férfi előadót küldenének.
Pont Pastora es Ruth voltak azok, akiktol falra masztam, de tudoom, hogy te szeretted oket 🙂
Monaco jeloltjet pedig mar lattam, nem lenne rossz (:D), viszont az angol wikirol eltunt minden, Monacorol szolo cucc, ami elszomorit 🙁 (mar csak azert is, mert eddig eleg csekely az indulok szama 🙁
nah azért Pastore javára szóljon ,hogy ő nem végigkornyikálta az egész dalt csak a végén volt egy szép hosszú magas szólam 🙂 ezzel ellentétben Ruth … nah inkább hagyjuk 🙂
Monacót azért vették ki a „További országok” listájából, mert úgy gondolták, hogy a „feltételezések”, amikre nincs döntő bizonyíték, ne kerüljenek be a Wikibe. De ez nem jelenti Monaco távolmaradását, szerencsére. Van még remény bőven! 🙂
http://eurovision-boys.tumblr.com/image/86987966239
O az idei spanyol NF 3. helyezettje….hmm, meglehet, hogy „par” hellyel elorebb lett volna a listamon, mint Ruth… 😀
Spanyolok felőlem küldjenek férfit – de jól énekeljen 🙂 ,de ha nőt akarnak akkor Pastore vagy Brequette jöhet szóba 🙂
Brequette nagyon gyenge volt a válogatóban. (Legalábbis szerintem.) Szerintem ha idén őt küldték volna, akkor az ő helyezése lett volna a legnagyobb meglepetés, negatív irányban.
HELP,
Segítséget szeretnék kérni. meg tudnátok mutatni (mondjuk az eurovision.tv-n), hogy hol tudnám megnézni Magyarország melyik országtól mennyi pontot Kapott?
Van egy nagyon rossz érzésem, de szeretnék előtte meggyőződni róla.
Légy szíves segítsetek ki egy linkkel.
Közben megtaláltam a keresett táblázatot, és sajnos érdekes felfedezésre jutottam.
11 olyan ország volt, ahol egy pontot sem kaptunk. Érdekes, hogy köztük vannak a „Nagy Négyek” (Franciaország, Németország, Olaszország, Egyesület királyság), de szintén nem adott pontot legnagyobb fájdalmamra Lengyelország se és Norvégia se. :O
A teljesség érdekében szerepeljen még itt a többi ország is, amely nem adott pontot: Örményország, Grúzia, Litvánia, Málta és Szlovénia.
Számomra megdöbbentő, hogy a Nagy Négyek közül egyik se adott egy pontot se! :O Ennyire nem tetszett nekik a dal? Ennyire nem tetszett nekik a témája? Vagy eleve Magyarország?
Több mint érdekes. :O
Montenegró meg nem tudta adni egyik balkáni országnak sem a magas pontszámokat így nekünk adták , köszönjük ezúton is nekik 🙂
Itt találod, hogy hogyan álltak össze a pontok. Az örmény zsűri 23. helyre rakott bennünket. Inkább nem mondok semmit…
http://www.eurovision.tv/page/results?event=1893&voter=AL
A nagyoknál a közönségszavazat alapján is erős középmezőny. Szerintem is nagyon furcsa…..
Én pedig azt nem értem hogy Montenegró ugye 12 pontot adott nekünk a döntőben, de az elődöntőben egy pontot sem adtak nekünk, ráadásul csak tőlünk nem kaptunk akkor pontot és tavaly meg Ukrajnával játszották ugyanezt -.-
A zsurinknel utolso Gorogorszag?? Ezmiez?? ;(
Egyebkent engem az szomoritott el leginkabb, hogy a nemetektol nem kaptunk egy pontot sem, toluk minimum 7-8-ra szamitottam, a nemet sajto is annyira istenitette a dalt 🙁
Viszont Azer, Macedonia es Montenegro pontjainak nagyon orultem 🙂
Mondjuk én Görögország zsűris utolsó helyén nem lepődök meg…amilyen gyenge volt az élőben éneklés, azok után, már ne haragudj, de még döntőbe sem kellett volna jutniuk.
Nem haragszom, tudom, hogy nem eppen a legprofibb es legigenyesebb produkcio volt, de sajnos elfogult vagyok…voltam…szoval mindegy 🙂
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY
Sziasztok! Nagyon elárasztották a honlapunkat a spam regisztrátorok, így az adatbázisunkat karban kell tartani. Az ÖSSZES olyan felhasználó regisztrációja törlődik most, akik ugyan regisztráltak valamikor de nem szóltak hozzá egyik cikkünkhöz sem. Nagyon magas számú, 11305 regiszztációt töröl a rendszerünk. Ha véletlenül valaki a törlés vétlen áldozatává vált, attól elnézést kérek, és egyben kérem hogy csináljon egy új regisztrációt. Köszi!
Ezek szerint megmaradtam. Huhhh
sajnáltam volna, ha 6 év után törlődök.
Ha már ennyi kérdés volt eddig, én is feltennék egyet, bár elég béna kérdés 😀
A kérdés, hogy nektek van-e olyan kedvenc eurovíziós dalotok amit annak ellenére szerettek és hallgattok, hogy még ti is tudjátok hogy elég gagyi/gyenge dal, és a versenyen is rossz helyen végzett? 😀
Nekem pl ilyen Dana International Ding Dongja, amit minden héten meghallgatok pedig nem egy zenei műremek, sőt… 😀
Trackshittaz – Woki mit deim popo, eleg gagyi, nem? 😀 Viszont meg mindig imadom 😀
Alexey Vorobyov – Get you sem tul nagy eresztes, bar az is igaz, hogy Ot nem a dalaert szerettem, leginkabb 😀 Viszont hetente 1x-2x biztos meghallgatom.
Igazabol vannak meg olyan dalok, amiket nagyon szeretek es rossz helyen vegeztek, viszont ezeket nem neveznem gagyinak, a maguk mufajaban igen jo kis dalok. (peldaul a Rise up)
Pöllapönk – No prejudice , néha az Euro neouro-t is meghallgatom 🙂
*neuro
SZerintem jó kis kérdés 🙂 Nekem a 2012-es izraeli dal ilyen, meg az idei izlandi, bár az (meglepetésemre) nem végzett annyira rossz helyen. És egy kicsit Valentina Facebook-ja is Meg még ESC-en kívül Robin Sparkles-től a Let’s go to the mall 😀
Csak amit ma is meghallgattam:
Gerli Padar – Partners in crime (Estonia 2007)
Selma – If I had your love (Iceland 2005)
Malcolm Lincoln – Siren (Estonia 2010)
Anne-Marie David – Tu te reconnaîtras (Luxemburg 1973)
Azt hiszem, ez a „gagyi-lista” 2-3%-a sincs… 😀
Minden évből vannak olyan dalok amit akkor is szeretek, ha a közönség lehúzta. Csak hogy az idei dalokból hozzak, ilyen nálam például
Axel Hirsoux – Mother, vagy
Teo – Cheesecake.
De, hogy a hazai felhozatalt hozzam példának ilyen Wolf Kati dala is. Fel nem foghatom miért pontozta le Európa.
Wolf Kati gyenge eredményének oka egyértelműen a finoman szólva is silány színpadi produkció (élőben éneklés, koreográfia, ruházat, háttér stb.) számlájára írható, hiszen maga a dal az adott év egyik legjobbja volt, nem csak szerintem, hanem nagyon sokak szerint.
Na csak itt vagyok én is…. (elárulok egy titkot 😀 majdnem minden nap benéztem ám azért…) Egy koncsííta miatt nem tudom félre tenni azt a Zolitt-ot aki magát az eurovíziót imádta/ja. És az idő is engem igazol. Koncsíta a kanyarban sincs. nagy hullámmal végigsöpört az idegeken, hírverést csinált, és ennyi volt. ő a bulvárban maradt meg/fenn és azzal is nyert… viszont a The Common Linnets egyre népszerűbb idekint, az étteremben az swr3 megy folyamatosan, és sokat játsszák, de a viva tv-n is láttam már 2x (bár abszolút nincs semmi időm tv-zni), és ahogy az európai listákat néztem, ők azok akiknek sikerült maradni még most is több ország lejátszási listájának az élmezőnyében. Szóval a verseny igazi nyertese Hollandia.
Kállaynak is sikerült a Görög top 20-ba kerülni, 18. volt, csináltam képmentést is… 🙂
ps.:
focilázban ég egész németország 😀 engem eszméletlenül hidegen hagy, DE 😀 a lidl-ben van egy nagyon jó kis akció. könnyen lemosható zászlós test/arc/kar”festék”. van több féle… amiért ezt írom… 😀 ugye a magyarok nem igazán érintettek ebben a témában, de az olaszok annál inkább. így az olasz focirajongókra gondolva van olasz zászlós festék is. ami nem is festék, hanem ilyen rúzs szerű téma… na a lényeg: az olasz zászlós dolog nagyon szépen funkcionál magyar zászlónak 🙂 én már teszteltem!!! arcon is tök jól néz ki!!! ha itteni ismerőseim közül valaki igényt tartana rá, aki gondolja, hogy találkozunk is és át tudom adni neki, nyugodtan szóljon, szívesen veszek nektek. 😉
otthon amúgy kiket játszanak a nagy rádiók??
Hehe, Forza Italia!! 🙂
A magyar radiok? Hmm, sose talalod ki 😀 En a Class FM-en hallottam tobbszor is a holland dalt, masrol nincs tudomasom.
Egyebkent ha mar szobajott, Oroszorszag is focilazban eg, egy orosz…..khm…..baratom szerint, pont akkor utazom majd ki, amikor a vebe kezdodik, kivancsi leszek 😀
korábban írtam hogy Sanna dalát játszották a debreceni BestFM-en , szerintem ha facen likeolod az oldalukat és minden hétköznap este 6-tól 8-ig kérsz eurovíziós dalt lejátszák.
itt az oldaluk : https://www.facebook.com/bestfm.hu?fref=ts
online rádióhallgatás : http://www.radiofm95.hu/netradio.php
(csak ajánlani tudom ezt a rádiót , retrotól a friss dalokig minden van 🙂 )
Izának kötelező: nemrég olvastam az oiko-n egy hírt, bár biztos, hogy nincs valóságalapja, a többi oiko-s cikkhez hasonlóan, de…és most figyelj, Iza! Azt olvastam, hogy San Marino már keresi a következő indulót, és a pletykák szerint nem Valentina lesz az megint, hanem egy férfi előadó már tárgyal az SMTv-vel…csak legyen jó dala, és jó hangja. Ez a lényeg! (Ha viszont női előadót küldenének, még az is fontos lenne, hogy jól nézzen ki.)
San Marinonal az a helyzet, hogy mar tokmindegy mit vagy kit kuldenek, csak ne Valentinat 😀 De minel ferfibb, annal jobb! :))
Friss : 4 automatikusan dontos orszag mar biztosan lesz 2015-ben, ugyanis Spanyolorszag is megerositette a reszvetelet. Na, johet is a hon ahitott ferfi eloadom ;))
Na hurra, mar ok is eltuntek a wikirol!! Ezt nem hiszem el, most az lesz, hogy megrekedunk 13 orszagnal, es ennyi?? Mindenki eltunik 🙁
Nyugi Iza, rengeteg idő van még megerősíteni a részvételt, nem kell sietni 🙂
Spanyolok indulnak a jövő évi Eurovízión !!!
Pastore Solert ,vagy egy jól éneklő pasit küldjenek csak azt kérem egy brutál jó dallal 🙂
😀
https://www.youtube.com/watch?v=VXzqYAai_Zg
Ez tényleg jó! 😀
Ez nagyon ott van 😀
Bírom ennek a csávónak a paródiáit, ennek is nagyon király a szövege , és az sem véletlen szerintem hogy a Born This Way (ami egyébként a kedvenc dalom 2011 óta) alapjára énekelte fel, mivel ez a dal alapból egy meleg himnusz és az elfogadásról szól, szóval kapcsolható Conchitához. Ötletes… 😀
Szerintem meg szörnyű, színvonaltalan. 🙁
Azért azt tudni kell, hogy a paródiáknak is megvannak az alapvető követelményei, aminek ez szerintem baromira nem felel meg. Nem véletlen, hogy csak a fizetett közönség tapsol.
Szerintem ízléstelen gagyi.
http://www.mediacourant.nl/?p=171683
úgy néz ki ,hogy Hollandia jövő évi részvétele biztosabb ,mint a spanyoloké 🙂
úgy néz ki még sem … :/
Hova tűnt mindenki ??? 🙂 nehogymá’ egyedül kávézzak itt a fórumon … 🙂
Nah mostanában egy kicsit elemezgettem , esélyeket latolgattam és arra jutottam ,hogy hazánknak még nagyobb esélye lesz nyerni jövőre ,mint idén .
levezetem állításomat :
1999 – Svédország , 2000 – Dánia , 2001 – Észtország , 2002 – Lettország
2012 – Svédország , 2013 – Dánia , 2014 – Ausztria , 2015 – ??? —> Magyarország
ok: Észtország és Lettország egymással szomszédos , kb. azonos területi nagysággal ( letteké nagyobb ) ,népességgel kapcsolatban hasonlóan elmondható. Nah most ezt így 13 évvel később egy Ausztria legyen a kiindulópont . Nézzünk hozzá egy szomszédos országot ,melynek területi kiterjedése hasonló Ausztriáéhoz ,de nagyobb és ez az összehasonlítás a népesség számára is elmondható. Nah ugye ,hogy csak egy ország jöhet szóba ,az pedig Magyarország 🙂
kíváncsi leszek jövőre ,hogy mennyire fog ez a számítás beválni, remélem nagyon is 🙂
Bocsánat, de erre csak azt tudom mondani , hogy jó nagy hülyeség (na ha jövőre megnyerjük nagyot nézek ) 😀
igen ,tényleg abszurd az egész , de remélem összejön ez az elmélet 🙂
és az is fura ,hogy a lettek és az osztrákok zászlaja nagyon is hasonló , mindkét ország nővel nyert ( nah jó itt azért az osztrákoknál faramuci a helyzet ,de elfogadjuk mert toleránsak vagyunk … 😀 ), a lettek zászlaja 3 színű úgyszintén a magyar is ,tehát mi meg egy fiú duóval nyerhetnénk jövőre ??? 🙂
Igen, ha az egyikük néger. KSA-t válasszuk vagy Lil C.-t?
KSA és egy Pál Dénes duó … 🙂
Pitbull 🙂
KSA és Lil C. együtt – az lenne nagy élvezet (már akinek)
Na, nekem ez lenne az a pont, amikor még azt is letagadnám, hogy Magyarország létezik.
A lettek zászlójának 2 színe van, ugyanis a felső és az alsó sáv ugyanolyan színű.
Amúgy az érdekesebb, hogy az észt és az osztrák zászlónak hasonlók az arányai, a lett és a magyar zászlónak pedig ugyanolyanok.
Ciprus visszatér a 2015-ös ESC-re! 🙂
nah végre 🙂 akkor előbb-utóbb számíthatunk Greece-re is 🙂
Az biztos! 🙂 A Junioron meg valószínűleg fordítva lesz, mert ott már Görögország biztos résztvevő.
hollandok részvétele is már biztos 🙂
Megtörve egy kicsit a kinek ki a kedvence, kinek hasonlít a haja, kit látnál a versenyen kérdésköröket és a legfurább győzelmi esélylatolgatásokat én is feltennék egy kérdést 🙂
Valamikor régen, amikor nem így működött a fórum, a Kávézó kicsit másról szólt. Lehet, hogy túlzás, de úgy emlékszem, hogy az egy kicsit ESC-mentes övezet volt. Ott zajlott minden más, hétköznapok, munka, ki hogy van, mi a helyzet, mi fáj satöbbi. Meg lehetett ismerni a többieket 🙂 Nem csak rajongóként, hanem mint hétköznapi ember. A régiek valamiért elhalkultak, pedig a találkozókon ők vannak ott igazán, de látva, hogy ennyi aktív új tag van (remélhetőleg a találkozókon is így lesz) szeretném, ha bemutatkoznánk egymásnak 🙂 A nyári találkozó előtt ez igen hasznos tud lenni, senki nem fogja magát idegennek érezni 😉
Kérném, hogy egy kicsit írjatok magatokról! Bármit, amiről úgy gondoljátok, hogy érdekes lehet. Vagy nem érdekes, de szeretnétek megosztani 😀 Hol laktok, mi a munkátok/mit tanultok, milyen zenét hallgattok (ESC-en kívül szigorúan!!!), van-e a családban kutya, macska, törpehörcsög, törpeharcsa… Oké, azért remélem ennél kreatívabbak lesztek 😀
Hogy ne csak a szám járjon el is kezdem a kört. Budapesti vagyok, 22 éves. Végzős fősulis vagyok, államvizsga itt van a kanyarban. Tegnap kezdtem el rá készülni, ami azzal a felismeréssel járt, hogy egy háromlábú, vak kutyának több esélye van a négysávos autópályán, mint nekem. De még nincs akkora pánik 😀
Kifejezetten kedvenc együttesem, énekesem nincsen, nem vagy egy kimondott rajongó. Inkább időszakosan szeretek számokat. Most nagy szerelem a Hétköznapi a Szabó Balázs Bandájától.
Öhm, hát én sem erőltettem meg túlságosan magamat, de nem is kell kész élettörténetet írni, legyen ez csak a kezdet 😀 Innentől rajtatok a sor 😉
Ja, és hogy ne ragadjunk le a szimpla bemutatkozásoknál: kérdezzetek 🙂
Régiekre ugyanúgy vonatkozik a felhívás!!!!
nem is rossz ötlet,hogy ezt a kérdést így felvetetted, így én is bemutatkozok egy pár mondatban. Rendes keresztnevem Gergő , Debrecentől nem messze élek , így a nagyvárosban tanulok az egyetemen már második éve – földrajz szakon.Nekem is most vizsgaidőszak van 9 vizsgával jún. végéig ,úgyhogy csak semmi pánik … 🙂 1993.-ban születtem Szent István ünnepén -> horoszkóp : oroszlán 🙂 Zene terén én sok műfajt meghallgatok , de igazán nekem a club, disco és electro zenék jönnek be. Viszont ha egy pop ,jazz vagy egy rock szám megragad bennem , én azt állandóan tudom hallgatni ,legyen az eurovíziós vagy sem 🙂
Kedvenc dalok : Pharrell Williams – Happy, amit mostanában hallgatok rerto szám -> C.C.Catch & Krayzze – Soul survivor , friss electro zene : Vicetone – Ensemble és még sorolhatnám órákig a listámat.
Nincs se kutyám se macskám, annyira nem is hiányzik egyik sem … 🙂
kb. ennyi magamról 🙂
9? Te jó ég, nekem egyszer volt 6 vagy 7, de azt mondtam utána, hogy soha többet 😀 És miért pont földrajz? Mi leszel, ha nagy leszel? 🙂
hát a 4. félévben összesen 15 tárgyat terveztek nekünk földrajzosoknak, ebből 5 tárgy volt gyakorlat és 10 kollokvium. A 10 tárgyból csak egynek volt jegymegajánlója ,ami sikerült is így maradt 9 vizsga :)ilyen ez a debreceni földrajz szak, szerethető de kőkemény 🙂
És ,hogy miért is idejöttem ??? engem mindig is vonzott a földrajz, már kiskorom óta, imádtam kirándulni, sokat bújtam az atlaszokat, meg érdekeltek az időjárási események meg ilyesmi 🙂 Aztán mikor a gimiben választani kellett ,hogy milyen faktra szeretnél menni, nem volt kérdés hogy a föci választom. Előrehozottan csináltam meg a föci középszintűt, 2011-es májusi érettségi időszakban, majd még ebben az évben az őszi érettségikkor az emelt szintűt , mindkettőt jelesre 🙂 Eljött az az időszak ,hogy hova szeretnél menni továbbtanulni, és én a 3 helyre a debreceni föci szakot , a debreceni földtudományi és a debreceni gazd. és vidékfejlesztési szakot jelöltem meg ebben a sorrendben. És sikerült az elsőnek beírt szakra bejutnom állami ösztöndíjas formában . Azóta itt eszem az ideget néha ,amennyit kell tanulni,de időben hozzászokik az ember, mert muszáj 🙂 Nemrég kellett szakosodnom ,ami azt jelenti ,hogy az adott szakon valamilyen szakirányt választani kell. Én a térség és településfejlesztési szaki.-t választottam ,így most azon vagyok. Ezzel szeretnék később elhelyezkedni a munka világában, remélem mihamarabb sikerül 🙂
Nekem is tetszik az ötlet, így én is bemutatkoznék 🙂 Székesfehérváron élek, most vagyok végzős, jövő szombaton lesz az emelt szintű szóbelim magyarból, így mielőtt ezt elkezdtem írni, éppen az intertextualitás, szinkrónia és diakrónia, valamint a konnotatív és denotatív jelentések problematikájával terheltem az agyamat…szép tárgy a nyelvtan, csak még nem jöttem rá, hogy miért…
Érettségi után Szombathelyre szeretnék egyetemre menni, ének-angol szakos tanárnak készülök, július elején lesz az alkalmassági, akkor minden kiderül. Az ESC mellett a Forma-1-ért is rajongok, de igyekszem távol tartani magamat az őrült, szemellenzős fanatizmustól. Zenei téren eléggé mindenevő vagyok, szinte minden zenei stílusnak vannak jó példányai, az Eurovíziót is azért kezdtem követni, mert itt olyan zenéket ismerhetek meg, amiket a rádióból nem, és nagyon vonzott a sokszínűsége a versenynek, az egyes országok kultúrái. Macskás vagyok, van is egy itthon 😀
Részemről ennyi, remélem még mások is írnak majd 🙂
No én is. 😀 Engem a Zoltán névre kereszteltek (meglepődni ér), mégpedig lassan húsz éve… Jövő héten nekem is fog jutni két érettségi, de már annyira elegem van belőle, hogy most az említés szintjén sem fogok én előhozakodni vele. 🙂 Milyen kérdés volt még? Ööö… Ja, Kaposváron élek és tanulok, de szeptembertől nagyon úgy fest, hogy csatlakozom a pesti koleszos vidéki suttyók táborához (feltétel, hogy vegyenek föl 1.) egyetemre 2.) koliba). Várom már egyébként ezt a nagyvárosi önállóságot, tetszik az az életforma messziről, de van egy csomó dolog, ami hiányozni fog Laposvárból. 🙁 Mindenekelőtt a családom egy része meg az itteni emberek egy része, bár a legjobb barátaim többségében jönnek föl szintén hála az Istennek. Pesttől meg amúgy is rengeteg új embert, új kapcsolatot várok. Szóval optimistán vetem ki vitorlám.
Háziállat-fronton van egy félőrült kutyókám, a Dömpike, rettentően imádom. ♥ ♥ ♥
Ennek most külön fejezetet szánok a hozzászóláson belül.
ESC-kívüli zenék… Elég mindenevő vagyok, bár az Eurovízió a mainstream zenére való igényemet bőven kielégíti egy időre, és többnyire mindenféle rétegzenét hallgatok… Ki is szeretnék emelni két együttest.
-Sabaton: svéd power metal, de ez csak a hivatalos besorolás, én azért a dallamos/magasztos/menetelős jelzőkkel tudnám árnyalni az ő világukat. Külön öröm, hogy a dalaik 90%-ban a második világháború csatáiról vagy hőseiről szólnak, nagyon baró akármelyik szöveg és nagyon érdekes történelmi tényekre tud az ember így bukkanni. És ha minden jól megy, júliusban élőben is láthatom őket azután, hogy végigtomboltam egy Dalriada, Tales of Evening és Petofi koncertet közvetlenül előtte, Pécsett a Rockmaraton fesztiválon (partnereket még keresek!). :3 Akinek felkeltettem az érdeklődését, itt a kis kedvencem, akik szeretik a keményebb zenét, imádni fogják (ja és ez az a 10%, ami nem WW2, ez konkrétan II. Gusztáv Adolfról szól): https://www.youtube.com/watch?v=QLt0lerdgKs
-Peste Noire: tőlük nem ajánlok, mert még embert nem találtam, aki megemésztette volna, és a Youtube nézettségi mutatói is arra utalnak, hogy egyedül vagyok a rajongásommal. Volt egy pár hónapos időszak idén (nagyon hülye évem volt) az életemben, amikor nagyon rossz irányba mentem zeneileg, mert rákattantam a black metalra, aminek ugye jellegzetessége, hogy 99%-ban durván sátánista cucc. Na most az én értékrendem alapvetően keresztényi, kizárólag azért mentem ezekre a dalokra, mert iszonyatosan tetszett a zeneiségük, tehát így „művészetileg” élvezeti értékük volt számomra, és ezt így elfogadhatónak is tartottam, cserébe, hogy a szövegüktől meg elhatárolódtam. Aztán egyre inkább éreztem, hogy ilyeneket, hogy Rotting Christ, mégsem okés hallgatni, meg olyan embernek a zenéjét, aki egy csomót ült, mert kinyírta a zenésztársát és felgyújtott három templomot… Most ezekről bejelentem, leszoktam, mert az eszmeiségük nagyon üti az enyémet, de ott van az 1%, ami számomra a Peste Noire. Ez is black metal zeneileg, de nem is teljesen, mert minden számukban van valami plusz (akár egy templomi kórus, orgona, tangóharmonika, elektronikus zene, amit el tudtok képzelni). Csak ugye a műfaj rajongóinak ez nem szokott bejönni, aki meg nem szereti az alapvető hangzást, azt meg nem kárpótolja egy orgonabetét. 🙂 Témáikban is nagyon közel áll a szívemhez, amit képviselnek: én is bírom az irodalmat és van például megzenésített Villon (ő kap egy szívecskét, mert Conchita trófeás képe alatt már semmi sem túl langyos és imádom a mestert: ♥ ♥), Christine de Pizane versük, ezeknek a feldolgozásuk is elég középkorias, szóval különleges zene és végre nem bűnös. 😛 Na, most nagyon őszintén kitárulkoztam nektek…
Úristen, olyan, mintha valami exhibicionista pöcs lennék, aki örül, hogy végre leírhatja a teljes magánéletét, hogy borotválja-e a hónalját és alig várja, hogy a kiadott infókat valakin számon kérhesse, mint a híres L’art pour L’art jelenetben az osztályfőnök úr, pedig ha figyelmesek vagytok, a kommentnek kb. csak a 20%-a szól rólam. 😛 Köszi a megértést, néha rám jön, hogy nem tudom abbahagyni az írást.
Ezt úgy érted, hogy nem vagy exhibicionista pöcs???
Ohhh…
😀 😀 Amúgy ja… 🙂
Drukkolok, hogy összejöjjön a kolesz, nagy kaland lesz az tuti 😀 A sok új ember meg már csak a kolesz és az egyetem miatt összejön 😉
Miért pont tanár? Magamból kiindulva én az általános suliban meghalnék, mert nem tudok a gyerekekkel bánni, középiskolások meg egyszerűen borzasztóak 😀
Szeretem a gyerekeket, és velük szeretnék foglalkozni, remélem a nagyobbakkal is tudok majd bánni, a türelmem megvan hozzá 🙂
Erről az jutott eszembe, amikor a sokat megélt tanáraink mindig azt mondták, hogy ilyen osztállyal még sosem volt dolguk… Persze nem jó értelemben 😀 Szóval néha hiába a türelem, a rutin meg az évek, mindig van rosszabb 😀
Én éppenséggel ma regisztráltam, pedig már 2011 óta olvasom rendszeresen a fórumot. Eddig nem éreztem késztetést, hogy regisztráljak, de most én is csatlakozok. =)
Igazából Gina névre hallgatok, 17 éves vagyok Hódmezővásárhelyről. Még tanulok (11.-es), de fogalmam sincs, hogy mi legyek ha nagy leszek.
Menő a neved. 🙂
Az igazi is, de most elsősorban a „vaktetűre” gondoltam. 😀
Köszi :)Még akkor találtam ki, amikor 1000 éve regisztráltam a honfoglalóra. Ott is kérdezték páran hogy, hogy sikerült kitalálnom, de igazából én se tudom, hirtelen jött 😀
Akkor üdv köreinkben 😀 Ne aggódj, elnézve végzős hallgatótársaimat sokan még most sem tudják a diploma előtt, hogy mik akarnak lenni, szóval 17 évesen nem gáz 😀
Azért jelentkeztem abba az iskolába, amelyikbe járok, mert ott van egészségügyi szakmacsoport. Amikor meg választani kellett, hogy milyen tantárgyat tanuljunk tovább, akkor a bioszt választottam… pedig föciből én voltam az osztály legjobbja és az volt a kedvenc tantárgyam. A biosztanár meg szörnyű, tanítani képtelen, semmit se tudunk bioszból. Úgyhogy augusztusban vár rám egy föci különbözeti és jövőre már azt tanulom és abból is érettségizek.
Én Újkígyóson élek, közel Békéscsabához, ahova gimnáziumba járok, idén végzek. Ha minden jól alakul, szeptembertől pedig remélhetőleg Szegeden esetleg Debrecenben fogok angol-töri szakos tanárnak tanulni.
Nagyon társasági ember vagyok, imádok beszélgetni tulajdonképpen bármiről, ezért nem is bírok sokáig itthon egy helyben ülni.
Sok kutyám van, viszont macskám egy sincs mivel finoman szólva nem kedvelem őket. Viszont van 2 kígyóm itthon, ezen páran meg szoktak lepődni de én szeretem őket, mert érdekesek.
Tulajdonképpen folyamatosan zenét hallgatok, de tényleg mindi… elalvás előtt, netezés közben, suliban (egy fülhallgatóval hogy a másikkal halljam a többieket), a buszon ha nincs ott ismerős stb. Ezzel kicsit ki is akasztom néha a barátaimat, de nem tehetek róla, nem bírom ki ha nem szól valamilyen zene a fülemben. 🙂
Egyébként pop, dance esetleg dub step dalokat szoktam hallgatni de mindent meghallgatok ami jó. A kedvenc előadóim Lady Gaga <3, illetve Jessie J, Jake Bugg illetve Taylor Swift ők nálam kiemelkednek a tömegből. A kedvenc dalom peidg már évek óta Gagától a Born This Way, szerintem az egy fantasztikus dal, megunhatatlan 🙂
Nagyjából ennyi 🙂
Lady Gagát sem kell félteni jó számaitól , az említett Born This Way ,akkor The Edge Of Glory , Applause , Bad Romance … ezek nagy kedvenceim 🙂
Ne is mondd, annyira imádom az általad felsorolt számokat is 😀
Ma hajnalban jöttem haza 1 buliból és elég sokat kellett sétáljak egyedül, és pont lekapcsolták a lámpákat de még szinte teljesen sötét volt, nem tudtam mit hallgassak h ne unjam magam annyira, hát végül a Born This Way album mellett döntöttem és nagyon elvoltam 😀
A BTW mellett a The Edge Of Glory a másik kedvencem arról az albumról, pont ezt említetted te is 😀 De nagyon jó még róla a You and I, a Marry The Night, a Scheibe, a Bloody Mary, az Americano és természetesen a Judas is. 😀
De sorolhatnám még az Artpop-ról és a Fame Monster-ről is a kedvenc számaimat. Kicsit talán elragadtattam magam de imádom gagát 😀
Kérdés ugyanaz, mint Hádésznak: Miért pont tanár? 😀
Nagyon jó kérdés, néha még én sem vagyok benne biztos, hogy az akarok lenni.
Nálam az volt a koncepció hogy mindenképp valami angolos vagy töris témájú szakra akarok menni, de az anglisztika és a töri szak sem tetszett túlzottan, és akkor arra gondoltam, hogy mi lenne ha tanár lennék? Mindkét tárgyat taníthatnám és talán el is tudnék vele helyezkedni belátható időn belül.
Negatívumként felhoztam a gyerekek/fiatalok viselkedését és a viszonylag alacsony fizetést, de végül mégis ennél a pályánál volt a legkevesebb negatívum.
Én középiskolás tanár szeretnék lenni, mert az általános iskolásokkal nem nagyon tudok mit kezdeni. A középiskolások nagy része tényleg szörnyű viselkedésű, de pl ahova én járok gimibe, egész normálisak a diákok és a tanárok sincsennek annyira kikészülve mint néhány gyengébb szakközépben.
Persze lehet hogy nem fogom bírni és inkább megpróbálok magántanárkodni vagy nyelviskolánál elhelyezkedni, vagy bármilyen olyan munkát vállalni ahol a nyelvtudás fontos, mert nálunk ez még mindig elég gyenge, még akkor is ha a fiatalok közül már egyre többen tudnak nyelveket.
Szóval ha minden jól megy akkor el tudom kezdeni az egyetemet szeptembertől (bár nem biztos mert az emelt angolomat nagyon elrontottam a listeningel), és ha végzek akkor megpróbálok tanárként dolgozni ha pedig nem bírom, majd keresek más lehetőségeket. Addig még sok kihívást kell legyűrni 🙂
Bálint, nem is olvasom tovább, mint hogy Újkígyós… azt ne mondd, hogy az Andrássyba jársz, és még egyszer sem találkoztunk, mert kiüt a guta… xD
De joo ez tokre tetszik 🙂
Nos, hat akkor en…. 😀 Mint az egyertelmu, a nevem Iza, 22 eves, budapesti, igazi, nagybetus csajnak mondanam magam, alomvilaggal, magassarkuval es csillamporral 😀 A legjobb szavak, amikkel magamat tudnam jellemezni : almodozo, szenvedelyes es szabadelvu. Egyebkent stewardesskent dolgozom, ami mindig is az almom volt, mert imadok utazni es uj embereket, kulturakat megismerni. Tobb orszagban is eltem mar, pl. Gorog, Sved vagy Olaszorszag, bar ezek inkabb a maganeletemhez kapcsolodnak, de imadok ehhez hasonlo kihivasokba fogni. Zenei stilus? Hmm, alapjaraton house, bovebben electro house, megbovebben holland house. Armin van Buuren, Martin Garrix, Jay Hardway, DVBBS, stb. Irhatnek meg kismillio eloadot, a lenyeg, hogy tuctuc.
Allat van, egy kiskutyam, immaron negyedik eve 🙂
Martin Garrix – Animals ♥ ♥ (Ma bő kézzel szórom a szeretetet.) Amúgy Iza, ne haragudj, nagyon kedves, hogy vetted a fáradságot és mindezt bepötyögted nekünk, de a 90%-a nem volt új információ. És még mi mindent tudunk rólad… 😀 😀
Hmm, lehet, hogy igy van 🙂 Akkor inkabb azt mondanam, akit erdekel valami, az kerdezze meg 🙂
jajj csupa olyan zenészt sorolt fel Iza, hogy élek-halok értük 🙂
Engem ez a külföldön élés érdekel. Hol meddig éltél? Hol volt a legjobb? Tervben van, hogy ismét kint élj majd?
Svédország rajta van a listámon, szeretnék majd egyszer eljutni oda (jó lenne Melodifestivalenre is kijutni höhö :D). Másik listás országom Ausztrália 🙂 nem igazán tudom megmondani, hogy miért ez a kettő vonz, de jó lenne mindkettőt bejárni egyszer.
Gorogorszagban majdnem 2 evig eltem, bovebben Santorinin, azon belul Fira varoskaban. Icipici kozseg, de olyan hangulata van, olyan ejszakai elete (marpedig ha arrol van szo, en elenjaro vagyok ), hogy ha egyszer beteszed oda a labad, tobbet nem akarsz hazajonni. Fantasztikus, imadtam! Bar nem tul boldogan jottem haza onnan 21 honap utan, de azota mar voltam kint tavaly nyaron es meg mindig lenyugozo, ujra es ujra lenyugoz!
Svedorszagban es Olaszorszagban 4-4 honapig eltem, bovebben Stockholmban es Romaban, igazabol nem is voltak tervezett dolgok, sos ki kellett repulni mindkettonel, es ott ragadtam. Mindketto a maga modjan csodalatos, talan Stockholm biztonsagosabb, ezert elhetobb, de Roma meg….ahh az meg Roma 🙂
Ausztralia is csodalatos hely, bar ott csak harom napot toltottem, de amit lattam belole, az elkepeszto 🙂
Es mivel csak most latom, hogy egy „fopont” kimaradt a valaszombol, potolnam 🙂 A sport. Alapjaraton a foci az ami lekot, legyen szo barmilyen meccsrol is, ha mar aktualis a vb, akkor hajra nemetek es olaszok *-*, egyebkent mindenre kaphato vagyok, ami nem monoton es unalmas.
Es visszaterve a kulfoldon elesre, igen, tervben vagy egy ujabb otthoncsere, vagyis mar biztos, nyarra munkat kaptam Moszkvaban, szoval elorelathatolag jovohet vegetol szeptember elejeig ott leszek 🙂
Oh, vb : ez kimaradt, hajra Chile! (Vidal <3)
Az nem kis kaland lesz akkor 🙂 Oroszországba is el kéne egyszer jutni, csak előtte jó lenne a nyelvet jobban elsajátítani. Tanultam oroszul, csak mindig ott van a bibi, hogy folytatni kéne, de mikor…
Mi ez a nagy német foci rajongás? 😀 Mindenkitől azt olvasom :))
Egyébként Iza, mit fogsz kint csinalni? Beszeled a nyelvet? Hol fogsz lakni? Úristen, rengeteg kérdésem lenne hozzád, nagyon érdekel az életed 😀
Nemet foci? En csak annyit mondok, nezd vegig a valogatott tagjait. Engem megvettek kilora *pirul*. Mellesleg en, aki meg annyit sem ert a focihoz, mint a magyar valogatott, kvazi tatott szajjal nezem mar 2 eve a jatekukat, engem iszonyatosan lenyugoz.
Oroszorszag? Babysitterkedni fogok, egy baratnommel felvaltva, egy tunderi ikerparra fogunk vigyazni, kivancsi vagyok, hogy fogom birni… 🙂
A nyelvet kozepfokon beszelem, remelem, eleg lesz, bar az jobban aggaszt, hogy 4(!) eve nem tudom lerakni a felsofokut, mindig megbukom a nyelvtannal. Egyszeruen nem megy 🙁
Lakni pedig, pff…hat ez kinos, de az exbaratomnal fogok, nem szivesen, de nem ker semmi penzt, ami viszont nagyon fontos lesz, azthiszem. De nem utaljuk egymast, szoval szerintem kibirjuk majd egyutt 😀 Mellesleg, 1.) o szerezte nekem a melot, amiert nagyon halas vagyok, 2.) az osszes nyelvtudasomat tole tanultam (ha eddig nem derult volna ki, o orosz)szoval egy szavam se lehet, tenyleg nagyon rendes.
Egyebkent pedig kerdezz nyugodtan, szivesen valaszolok 🙂
orosz ikrek … ,csak nem a Tolmachevy lányokra ??? 😀
Fujj 😀
Egy 4 eves kislany es kisfiu 🙂
Huhh, oké 🙂 Szóval miért pont stewardess? Merre jártál már a nagyvilágban? Milyen nyelveken tudsz? Hogy kerültél külföldre? Mi, (vagy ki? :D) tartott ott? Nem hiányzott az otthonod? Mit csináltál kint?
Izgulsz már a moszkvai meló miatt? Ismered a várost? Nem lesz furcsa, hogy az expasiddal töltöd majd a nyarad? Félsz ettől?
Wáá, még millió kérdésem van, bocsi 😀
Nyugodtan kerdezz, tenyleg, barmit, szivesen valaszolok 🙂
-Miert pont stewardess? Mindig is ez volt az almom, utazni es embereket, kulturakat megismerni.
-Merre jartal mar a nagyvilagban? Huha…Europaban kivetel nelkul mindenhol, egyebkent jartam az USA-ban, Argentinaban, Chileben, Braziliaban, Torokorszagban, Del-Afrikaban, Indiaban, Egyiptomban, Azerbajdzsanban, Mexikoban, Uruguayban, Kanadaban, az Egyesult Arab Emirsegekben, Izraelben, ooo, remelem, nem hagytam ki semmit 🙂 Nagyon szerencsesnek mondhatom magam; hogy ennyi helyen jarhattam. (a legtobb raadasul nem is a munkamnak koszonheto)
-Milyen nyelveken tudsz? Felsofokum van angolbol, olaszbol, nemetbol es gorogbol (ezt az utolsot a mai napig nem tudom, miert csinaltam, de vegulis imadom, szoval mindegy :D), kozepfokum oroszbol, elboldogulok svedul, es jelenleg intenziven tanulok lengyelul es romanul 🙂 Imadom a nyelveket.
-Hogy kerultel kulfoldre? Gorogorszagban egy baratnomnel voltam epp kint, Svedorszagban a nagymamam el(t), beteg volt es hozza mentem ki, Olaszorszagba pedig munkaval mentem, az utolso pillanatban betegedett le a kolleganom, a helyere ugrottam be.
-Mi(vagy ki?) tartott ott? Hat…kar lenne tagadnom, hogy mindharom esetben egy ferfiu volt a dologban… 🙂
-Nem hianyzott az otthonod? De.
-Mit csinaltal kint? Gorogorszagban es Svedorszagban pultoztam, Olaszorszagban hostesskedtem.
-Izgulsz mar a moszkvai melo miatt? Hogy a viharba ne?
-Ismered a varost? A kornyeket, ahol lakni es dolgozni fogok, igen, de Moszkva eleg nagy, sosem lehet elegge kiismerni egy turistanak 🙂
-Nem lesz furcsa, hogy az expasiddal toltod majd a nyarad? Ilyen meg nem fordult elo, az biztos. 🙂
-Felsz ettol? Nem. Rendes gyerek, nem lesz gond 🙂
Ezt nem hiszem el, irtam egy kisregenyt, es most moderaciora varakozik 🙁
Iza, egyébként melyik az a légitársaság amelyik hónapokig nélkülözni tud egy olyan kiváló stewardesst mint te, azért, hogy Moszkvában bébiszitterkedhessen az exbarátjánál lakva?
Nem reklamoznek, egyebkent egyik sem, felmondtam. Nem Moszkva miatt, csak egyszeruen mar nem birtam ezt az eletstilust.
„stewardesskent dolgozom, ami mindig is az almom volt, mert imadok utazni es uj embereket, kulturakat megismerni.”
Vasárnap óta sikeresen feladtad életed álmát…
Azért ne bánkódj, az orosz ex-barátod nyilván szívesen megvigasztal majd!
Nem vasarnap tortent, jo par hete, csak gondoltam, nem kotom mindenki orrara, hogy epp nincs munkam, nem tartozik ez senkire , es buszke sem vagyok ra.
Az orosz exbaratomat meg hagyjuk, nem miatta megyek ki, foleg, hogy van jelenlegi is. (es mielott valaki rakerdezne, nem, nem feltekeny, nincs ra oka, es bizik bennem)
A jelenlegi olasz, egye? Vagy ez most a svéd? Ne haragudj picit elvesztettem a fonalat! Ki tud ennyi pasast megjegyezni?
:”’D Nem, ok mar a mult 🙂 A jelenlegi magyar, es remelem, o vegre hosszutavu lesz 🙂
Iza, remélem nem túl indiszkrét, de megkérdezhetem, hogy miért nem voltak tartósak a kapcsolataid a külföldi srácokkal? Nem azt akarom feszegetni, hogy megcsalt, megütött, eladott, vagy nemtudom, csak hogy mondjuk nem ment a távkapcsolat, vagy volt valami jellegzetes olasz, vagy svéd tulajdonságuk, amit nem bírtál? Csak úgy általánosságban 🙂
Szerintem az en esetemben mar semmi sem indiszkret 😀
Tavkapcsolat egyiknel sem volt, mindkettohoz eleg hamar kikoltoztem. A sved egy igazi muveszlelek volt, csak fekudt, gitarozgatott, cigizett es igazabol tett mindenre, ami korulotte van. Eleinte nagyon bejott ez az eletstilus, de aztan rajottem, hogy en nem tudok igy elni…
Az olasz pedig….na, most mindenki kepzelje el : magas, izmos, egy poppet kreol boru, barna haju, barna szemu, borostas, fogkremreklamba illo mosoly, lehengerlo stilus…egyszeruen tokeletes, az alompasim!! Csak aztan hamar kiderult rola, hogy linkoci, nem en voltam az egyetlen neki. Ez meg mindig fajo pont, nagyon szerettem ot. (apropo, ha mar megis egy Eurovizios oldal, a vele valo kapcsolatomat 100%-osan bemutatja Safura Drip drop c. dala. Minden stimmel, de tenyleg)
Nos akkor én következnék…
Szerintem ez lesz a legunalmasabb bemutatkozó :
Veletek ellentétben , én nem készülök semmilyen egyetemre , nem dolgozok sehol , mert én a kis álomvilágomban élek 14.évesen . Dorottyának hívnak , amit egyáltalán nem szeretek , de hát ez van …
Erdélyben élek egy kis városban , amely a Székelyudvarhely nevet viseli .
Nem mondanám magam egyszerű esetnek , mivel nagyon
szőrszálhasogató tudok lenni .
Nagyon szeretem a focit , a kedvenc csapatom , pedig a Chelsea FC , már nagyon rég óta .
Hogy milyen zenéket hallgatok ? A legtöbbet ESC-t , de vannak olyan emberek akiknek a verseny után is követem a pályafutásukat (itt nem neveznék meg senkit ,úgy is tudjátok kiről van szó ….) , és többnyire az ő albumuk az amit akárhányszor meghallgatok . ESC-n kívül Lana Del Rey zenéit dúdolom , illetve gyűlölöm a tuc-tuc zenéket . Semmi érték sincs bennük .
Egy pár év eltelte után , a média szakmába szeretnék tevékenykedni , illetve hozzá tartozik , az ”álmaimhoz” ,hogy folyékonyan megtanuljak németül 🙂
Dorottya, pedig milyen szép neved van! Meg a jelentése is. 😉 Székelyudvarhely, Erdély… Hol unalmas ez? Tök jó dolgaid vannak! Én nagyon nem értek a focihoz, de a Chelsea szimpatikus, egyszer egy barátommal fogadtunk csak így egymás között egy meccs előtt, a Chelsea a mérkőzést, én meg a fogadást nyertem meg, de azóta is csak várom borsodimat… 🙁 A VB-n pedig egy titkos esélyest támogatok, mert szeretem a sötét lovakat nyerni látni, úgyhogy hacsak a franciák nem mutatnak valami jót, akkor hajrá Belgium!
Belgium+Németország 🙂
Na hat ohm… Hol is kezdjem? Szval Zsombornak hivnak, 18 eves vagyok es Svedorszag manias (annak ellenere, h apukam holland es ebbe neveltek bele). Ez a holland dolog a nagypapamtol jott, ugyanis 56ba diszidalt ki es ott nosult meg es ott szuletett apukam, de egyetenre hazajott es itthon osszehazasodott anyukammal es loooon… EN. En is mint sokan masok vegzos vagyok es epp az erettsegi kozepen jarok, de nekem nem szamit igazabol az eredmenye, mert szeptemberbe irany Svedorszag. Vissza is kanyarodtunk a maniamra. Ez az egesz sved dolog az IKEAval kezdodott meg nagyon regen, amikor az elso 20db-os lohusgolyos talamat ettem meg es onnan nem volt megallas a lejton. Tobbek kozott a sved nyelv (tanulom, tanulom egyre jobban es jobban, de szotemberig raerek), avicii, a melodifestivalen, stockholm, a viszonylag hideg, a szoke emberek es meg sorolhatnam… Szval ezek a dolgok, ami miatt jag älskar sverige (imadom svedorszagot).
Zenei terem mindenevo vagyok. Igazabol a metaltol a nepzeneig mindenfele stilusban talalok olyan dalokat, szamokat amiket szeretek. A lenyeg, h a zene minosegi legyen. A gagyit gyulolom…
Imadom a sportokat… Nagyon sokaig teniszeztem, de sajnos abba kellett hagynom. Fociroleg annyit, h hajra Nemetorszag:))
Jaj es egy fontos dolog kimaradt… Budapesten elek szeptemberig.
Szemelyisegem nem tul megnyero, mert sokat nevetek (neha mar idegesitoen sokat), de ellenben makacs tudok lenni, amit nem szoktak toleralni:/
Végleg költözöl ki, vagy csak időszakosan? Bocsánat, ha értetlen vagyok 😀 Mivel fogsz kint foglalkozni? Kicsit irigyellek, ahogy írtam nagy vágyam nekem is Svédország 🙂
Remelhetoleg vegleg:) de a terv az, h egy ismeros mutermeben dolgozok majd es jovo szeptemberbe meg elkezdenem az egyetemet Malmöben vagy Göteborgban
🙂 es bocsi ha felreertheto voltam 🙂
Ez tök jó 🙂 És az egyetemen mit szeretnél tanulni?
Ez furan fog hangzani, de politikai tanulmanyok lenne az a szak, ami a legjobb lenne:)
Inkább bátor, mint fura 😀 Persze, ha megvan az érdeklődés, akkor érthető, engem rá nem lehetne venni, hogy ezt tanuljam 😀 Egy politikás tárgyam volt a fősulin, elég is volt annyi. Bár a szakdogám meg politikai témájú lett, amit a mai napig én sem értek, de ez mellékes 😀
rocknish provokálta ki, úgyhogy őt üssétek miatta bosszúból!
A böcsületes nevem Bencze Attila, a szüleim nagyjából 1977 novemberének elején gondolhatták úgy, hogy a kor családtervezési csúcstechnikája (gumi óvszer) felesleges luxus, pedig ha akkor nem sajnálták volna a pénzt a kis latex lufira, most nem kellene nektek elviselni ezt a kommentet.
Mindegy, történelem, fátyol rá!
Már a születésemkor lázadónak bizonyultam, lévén, hogy nem álltam be azon unalmas teremtmények végeláthatatlan sorába, akik fejjel előre jönnek a világra, fontosabbnak éreztem, hogy a lábam már akkor is igen fejlett izomzatában gyönyörködhessen először az újpesti szülőotthon szülészorvosa.
Azóta is gyakran előtör belőlem ez a lázadó természet, van is belőle bajom éppen elég, de a véremben van, és én megtanultam együtt élni ezzel.
Két bátyámmal sok marhaságot csináltunk, pl. elültettük a zsebpénzünket, hogy a felcseperedő tízforintos-bokor bőséges termését bedobálhassuk a Tamara-butik melletti borkimérésben található flipperbe, mert az jó!
Mindhárman úgy véltük, hogy az lesz a legkirályabb dolog, ha az apánk szakmáját választjuk magunknak, így hát bútorasztalosok lettünk. Bennem újra felbuzgott a lázadó vér, és elhatároztam, hogy én bizony leérettségizem, ha belefeketedek is.
Így tettem. Mármint leérettségiztem, és nem lettem fekete. Már tökre érett voltam, de még mindig tanulni vágytam, ezért ripsz-ropsz letudtam egy technikusi képesítést is.
Ezután már nem gondoltam úgy, hogy egyedem-begyedem-egyetemre kellene járnom, mert már keléses lett az ülepem az iskolapadtól.
Aztán kilenc hónapon át védtem a hont. Leszerelésem után a kereskedelemben kezdtem el dolgozni, jelenleg is így keresem a kenyerem, ebben a mondatban pedig harminc „e” betű szerepel.
Kutyabarátként, jelenleg egy eb boldog gazdija vagyok, de volt olyan is, hogy heten voltak a bolhazsákok.
Kedvelem az extrém sportokat, némelyiket űzöm is, de leginkább a házam építésével telik az időm.
Mindenféle zenét hallgatok, kevés stílus van ami távol áll tőlem.
Orsi írta, hogy Forma-1 rajongó, hát jelentem: én is.
Mi van még?
Például egy több ezer darabból álló sörösdoboz-gyűjteményem, de a vállalkozó kedvű hölgyeknek szívesen megmutatom a bélyeggyűjteményemet is! 🙂
Ja, és egy eredeti(!) Kodály Zoltán aláírásom is van. Igen, AZ a bizonyos Kodály Zoltán!
Ha valaki még kíváncsi valamire, ne fogja vissza magát és kérdezzen!
Hogy jutottál Kodály Zoltán aláírásához? Hol-min található?
((ha fiúnak születtem volna, akkor én is bútorasztalos lettem volna – nagyapám után, – szerintem igen szép szakma -, de hát „lyány” lettem, és a véső addig jól állt a kezemben, míg, majdnem átvágtam egy ideget a tenyeremben…))
A Kodály Zoltán aláírás családi örökség, egy távolabbi rokontól, aki személyesen ismerte a mestert, egy levelezőlapon olvasható.
A vésésnél az a lényeg, hogy a véső NYELÉT kell fogni, és nem szabad a hatóirányban lennie a másik kezednek, akkor elvileg nem lehet komoly probléma. Az pedig, hogy lyány vagy, nem kizáró ok a bútorasztalosság szempontjából, a faipari technikumban is volt lány évfolyamtársam, sőt a tanműhelyben együtt is dolgoztunk, és ismerek más női bútorasztalosokat is. Nem késő még komolyabban megismerkedni a szakmával, ha tetszik és érdekel is, akkor mindenképpen fogj hozzá!
Köszi Pitbull a biztatást, de sajnos a koromnál fogva iskolai képzés szóba sem jöhet, csak a mesterektől ellesett pillanatok maradnak, – amatőr szinten való művelés (bár azt már tudom, hogy a véső NYELÉT kell megfogni 🙂 – de profi imádat a szakma iránt. Sajnos túl sok minden érdekel ami nem a szakmámmal kapcsolatos, így nyárra marad bőven tennivaló, mely egyben nekem kikapcsolódás is. Pl. egy asztalka felújítása. „Lelki” szemeimmel már látom a vég-állapotát, remélem sikerül.
Gratula a Kodály-aláíráshoz, csak őrizzétek, mert az nagy érték. Nekem az egyik kottámon van, és bizony féltően óvom.
Nehéz tömören és mégis érdekesen bemutatkozni, de én is teszek egy próbát…ha sem tömör, sem érdekes nem lesz, reklamációt face-en elfogadok.
A nicknevemben nincs semmi csalás vagy félrevezetés, hogy valójában Béla vagyok, csak lánynak kiadni magam viccesebb, valóban Ritának hívnak (és a család nagy részével ellentétben ezzel az egy névvel rendelkezem, ezt is alig tudták megszülni, ugyanis 90% volt, hogy fiú leszek…akkor István vagy Dániel lettem volna), ráadásul Felföldi, ami a skótoknál kifejezetten jól jött ki, nevettek is rajta sokat – meg hitetlenkedtek is, de hát nem tudták ellenőrizni 😛
Nyáron leszek negyedszázados, elméletileg végeztem az egyetemmel, de gyakorlatilag csak következő januárban intek végleges búcsút, addig gyűröm még egy kicsit a spanyol nyelvet, hátha diplomát is kapok, nem csak abszolutóriumot. Meglévő diplomáim szerint nemzetközi kapcsolatok szakértő és emberi jogi „szakértő” vagyok, egyik sem tudom, mit jelent valójában, de a második kifejezetten jól jön az Amnesty-nél végzett önkéntes munkámnél, ahol cikkeket, interjúkat, közleményeket és jogi dokumentumokat fordítok.
Ha nem az Eurovízióval foglalkozom, sportközvetítéseket nézek (bár mivel nincs tévém, ez egyre ritkábban történik), régen nagy Forma-1 rajongó voltam, de ez a jelenlegi szerintem rettenetes. Ha nem Forma-1, akkor kézilabda (Veszprém) és úszás (Cseh Laci forever), EB és VB idején pedig foci (Németország, Anglia, illetve bármelyik kiscsapat, akinek a szakértők fikarcnyi esélyt sem jósolnak) és curling (Skócia, Svédország).
Zenéből mindenevő vagyok, de nincsenek kedvenceim, inkább csak egy-egy szám erejéig „rajongok” az előadóért, így van kedvencem Taylor Swifttől és a Slipknottal is 😀 Zene helyett inkább sorozatozok vagy filmezek (bár annyi ideig nem tudok, nem akarok egy helyben ülni és figyelni), sorozatot Amerikából (Doktor House, The Killing), filmet általában Európából választok (jelenlegi kedvenc: Vadászat – Mads egy isten! 🙂 ).
Ja, és imádok olvasni, nagy-nagy kedvencim a skandináv krimik és az északi irodalom úgy en bloc (Jo Nesbötől és Sofi Oksanentől még aláírásom is van! 😀 )
Remélem, nem untattam senkit, de ha van kérdés, szívesen válaszolok 🙂
A legidősebb fórumozó után most jöjjön a legfiatalabb bemutatkozása. A teljes nevem Bakkay Richárd Levente, de a Leventét szoktam használni. Életkorom 13 év. Nagyjából 2009 óta követem az Eurovíziót, és ahogy azt már valaki ezelőtt kérdezte, a kedvenc országom Szlovénia. Egyszer szeretnék kijutni majd a nagy versenyre. Zenék: Általában én is house, electro house, pop, dance zenéket szoktam hallgatni. Néha úgy vagyok vele, hogy minél gagyibb, annál jobb (pl. Trackshittaz). Háziállatom nincsen, (a szüleim úgysem tűrnék el :D) de jól megvagyok nélküle is. Budapesten lakok, de a szüleim Kárpátalján születtek. Nagyjából ennyit kell tudni rólam.
ByeAlex dala megy az esc radion 🙂
de hogy én azt annyira nem ide akartam írni … 😀
Akkor hát én is leírnám, ki vagyok-mi vagyok 🙂 Bár a nevemmel nem sokszor találkozhattatok a hozzászólások között, már két éve olvasom az oldalt.
A nevem igazából Klaudia, de soha senki nem szólított így, mindig is Dia voltam. 🙂 16 éves vagyok, és egy kisvárosban, Gyulán élek, de Békéscsabára járok gimibe, most vagyok 10.-es. Hogy mi leszek, ha nagy leszek, azt kb. hetente háromszor-négyszer megváltoztatom. 😀 Az örök válaszom erre a kérdésre a „világsztár”, amit bátyámmal együtt találtunk ki egyszer. Ugyanis mindketten zenélünk, én 9 éve zongorázok, 4 éve gitározok, illetve egy éve tanulok énekelni, bátyám pedig szintén gitározik és énekel. Így ha nem marad más, világsztárok leszünk. 😀
Egyébként sok minden foglalkoztat – elsősorban ugye a zene, nem is tudom, milyen lenne az életem nélküle. Emellett imádok idegen nyelveket tanulni és beszélni (és énekelni), többek között ezért is szerettem bele az Eurovízióba, mert itt aztán van miből válogatni. 🙂 Ennek ellenére nincs nagy nyelvtudásom egyelőre, 10 éve tanulok németül, és 2 éve angolul, de tervben van még a svéd, az orosz, a finn, és még néhány teljesen abszurd nyelv tanulásának ötlete. 🙂
Ha már nyelvek, akkor azt is el kell mondanom, hogy ez európai népek kultúrájáról imádok tanulni, ezért is lett az egyik kedvenc tantárgyam a földrajz – bár azt hozzá kell tennem, hogy a természetföldrajz teljesen hidegen hagy. 😀
Ezentúl pedig a média világa foglalkoztat, mostanában ebben gondolkozom (újságíró, riporter, ilyesmi szakmák jöhetnek szóba). De mint mondtam, ez bármelyik pillanatban megváltozhat, szóval ha holnap megkérdezne valaki, biztos mást mondanék. 🙂
Az állatokat is nagyon szeretem, nekünk van egy 12 éves tacskónk, szinte vele együtt nőttem fel. 🙂 Régebben állatorvos akartam lenni, de azóta rájöttem, hogy az áll tőlem a legtávolabb, ugyanis a tűnek a látványát se bírom, valamint a reáltárgyakkal ugyancsak hadilábon állok, szóval inkább maradok egyszerű állatbarát. 🙂
Ami a zenei ízlésemet illeti… velem nem nehéz megszerettetni egy dalt. 🙂 Rájöttem, hogy engem az ének dallamával lehet a legjobban megfogni, és ezért van az, hogy nem igazán szeretem a komolyzenét. Könnyűzenében meg felőlem aztán lehet hard rocktól kezdve rapen át jazzig minden, ha egy dalnak jó a dallama, akkor nagyon hamar bele tudok szeretni. Ha mégis mondanom kellene stílusokat, akkor azt mondanám, hogy a kedvenceim a pop, a rock, a dance és a blues. 🙂
Nagyon érdekes volt elolvasni a ti írásaitokat is, és remélem, én sem untattam senkit. 🙂
(Amúgy már kezdtem feladni a reményt, hogy van itt valaki Békés megyéből rajtam kívül, de most már látom, hogy van… 😀 )
Akkor már csak egy kiadó, egy zeneszerző és szövegíró kell nektek és irány A Dal 😀 Vagy esetleg zenét is szoktatok szerezni? 🙂
Bátyám régebben írt dalokat a zenekarával, de annak vége lett… mostanában nem tudok róla, hogy írna újakat. Én nem is próbáltam még dalt írni, vagyis igen, de arról inkább ne baszéljünk. 😀 Inkább különböző dalok átdolgozásán, áthangszerelésén szoktam gondolkozni, vagyis „hogyan csináljunk rossz dalból jót?” 🙂 De lehet, hogy majd egyszer, idősebben megszáll az ihlet, és akkor jelentkezek/jelentkezünk a Dalba. 😀
*beszéljünk
Melyik gimibe jársz Csabán? 🙂
Andrássy 😀 És te? 🙂
Evangélikus 🙂 Vicces lett volna ha még egy suliba is járunk 😀
Viszont az Andrássyba lesz az emelt angol szóbelim jövő szerdán, 9kor… ha eszedbe jut, drukkolj 😀
Úgy lesz 😀
Itt az ideje, hogy én is bemutatkozzak.
Csenge vagyok (gondoltátok volna?), 19 (és fél) éves. Miskolci vagyok, de Budapesten tanulok, ipari termék-és formatervező szakon. Ebből következik, hogy természetesen világhírű divattervező leszek. És persze rocksztár. 😀
Zeneügyileg: sokfélét hallgatok, de a kedvenc műfaj a folk-punk és az anatóliai rock (utóbbiból következik, hogy szeretek törökül zenét hallgatni). Nagyon sok kedvencemet az Eurovízióról ismerem, úgy mint maNga (itt jegyzem meg, hogy törökül tanulok, és én vagyok a maNga HuNgary csapat fele… szóval fangirl vagyok a javából), Can Bonomo, Koza Mostra, The Ark, Ydob şi Zdub… stb. Eurovízión kívül: Amaral, Paddy and the Rats, Anselmo Crew, Fiddler’s Green, Indygo, Aydilge, Seksendört, Flogging Molly, + akiket most kihagytam. 😀
És ha már a zenénél tartunk, itt említeném meg, hogy basszusgitáron próbálok játszani. Jelenleg aktív zenekar nincs (ellenben benne vagyok egy tetszhalott állapotban lévő ír punk csapatban), de nagy álmom egy world-punk-ska zenekar, ezzel rendszeresen Zolit fárasztom, mert ő idáig az egyetlen, aki támogatja az ötletet.
A zeneszeretetemből következik még a zenés filmek iránti lelkesedésem, örök kedvenc a Blues Brothers, és a Grease-t is nagyon szeretem.
Érdekelnek az idegen nyelvek, bár csak angolul beszélek, és most ugye törökül tanulok… tervben van még: görög, szerb, svéd, örmény, spanyol, ír… és még biztos eszembe fog jutni pár. 😀
Egyéb infó: imádom a teát (török tea <3), és szeretem a macskákat (bár nekem nincs).
A gorog nyelvet nagyon ajanlom, fantasztikus, es -legalabbis szerintem- egyatalan nem nehez, minden percet imadtam, amikor tanultam!! 🙂 (mellesleg 8 honap alatt lett meg a felsfokum belole, azert ez is elarul valamit a dologrol :D)
8 hónap? Azt hogy hoztad össze?
Mindenképp sort kerítek rá, egyre jobban tetszik 🙂 És az írásrendszere is 😀 (Most egyelőre elvagyok a törökkel, de még nem döntöttem el, hogy utána melyik következik.)
Tipikusan olyan nyelv, amit ha elkezdesz tanulni, nem tudod abbahagyni 😀 Meg hat az sem volt hatrany, hogy a tanulas alatt epp gorog parom volt, az o keze is rendesen benne van abban, hogy ilyen gyorsan megtanultam.
22 évesen többet éltél, mint más ember 40 év alatt. Nem csoda, hogy már megkopaszodtál, nyilván azért van szükséged póthajra…
Es meg mennyit akarok elni!!
Úgy azért tényleg könnyebb 😀 (Nekem örök nyelvtanulós problémám, hogy nincs kivel gyakorolni)
Oroszul meg svedul is ennek a „modszernek” koszonhetoen tanultam meg, nelkuluk nem ment volna 😀
Annak az együttesnek léteznie kell! Első sorban akarok csápolni a koncerteden! Amúgy fura, hogy még tudsz új ízlésegyezéssel sokkolni engem, a Grease nálam is kedvenc (meg a Hair, a Holt Költők Társasága és a Becstelen Brigantyk). 🙂
Tudsz franciául. (Grand écran!!) Ezt kifelejtetted.
A gríz nálam is kedvenc, főleg a „tejbe-” változata…
Az nálam is! 😀
Ahh, Hair *-* Mar vagy 600x lattam, de meg mindig lenyugoz <3
A gimnáziumi szalagavatónkon a Hair-t adtuk elő egy 20 perces, zanzásított változatban. Volt minden, ködgép, hang és fényeffektek, millió kellék, elképesztő kosztümök, tíz másodperces átöltözés a színfalak mögött, és elsöprő siker! 🙂 Életem egyik legjobb élménye volt, pláne úgy, hogy a koreográfia kidolgozásának nagy része, és a színpadi technikák és kellékek beszerzése illetve elkészítése rám hárult. Jó volt! Mindez 1997-ben.
Áááá, de irigy is vagyok most! Mi szalagavatón a Rákosi-korszakból maradt aulai neonfények fényárában táncoltunk az I will always love you-ra, ami giccses, lejárt, csöpögős és semmi köze a szalagavató világához. 🙁
Én a szalagavatós táncot kihagytam, pasim nem volt (legalábbis mikor elkezdődtek a próbák, még nem, utána meg már nagyon elmaradtunk), vadidegennek meg nem hagytam, hogy fogdosson tánc közben, és hát nem véletlenül nem lettem táncos sem…bár a tánctanár szerint egész pályafutása során csak 2 ember volt, akit nem tudott megtanítani táncolni, mondtam is neki, ilyen sikerekben gazdag karriert ne romboljon le az én lábaim megzabolázhatatlanságával.
Lényeg a lényeg, nálunk is hagyományos tánc volt, és a mai napig nem bánom, hogy nem vettem benne részt (bár ügyesek voltak az osztálytársaim, giccses volt).
Ez de menő!
Mi régebbi dolgokat szedtünk elő, a kampánytáncunkat, meg a sulis gálán előadott táncot, és azt összefűztük. Nem volt kedvünk teljesen új dologgal vesződni. 😀
Giccses volt a miénk is. És veszteséges. Megvettem a csaj ruhájához illő nyakkendőt, mert ugye minden évben az az öltözet. A tánctanárunk meg egy ilyen ultraelvont művészlélek, és kitalálta, hogy hosszú ujjú, lány ruhájával egyező ing + csokornyakkendő kell a fiúknak. Namármost… A párom ruhája egy ilyen ordító ciklámen árnyalat volt, de nagyon rikító, durván nézett ki csajon is. Mondanom sem kell, hogy olyat férfiembernek nem gyárt normális vállalat, aki azt akarja, hogy bevétele is legyen, szóval inget kellett varratnom egy alkalomra, mert gondolhatjátok, hogy azt még egyszer föl nem veszem. Fuck yeah. Aztán miután lementek a keringők és elkezdődött a party része, az már jó volt. Sőt… Az ultrajó volt. :3
Jaaajj, micsoda ötlet! Hátha lesz más is ilyen helyzetben, dobd fel vaterára! 😀
:DDD Nem is rossz ötlet!
(Bár igazából hasznát veszem… Amikor reggel kinyitom a szekrényemet és belevilágít a szemembe, jobban felébreszt, mint a kávé. 😀 Meg majd Conchita-háttértáncos válogatásra is fölvehetem még. Ki tudja, mit hoz a sors. 😀 – de psszt. :))
Hair *-* Nem írtam fent, de nagyon szeretem azt is. És a zenéje… az a basszusszólam *-*
Franciául nem tudok. Tanultam… vagy tanítottak (úgy, ahogy), de szerintem azt a keveset is elfelejtettem azóta.
Az EarthVision idei résztvevői közül most hozzájuk szólnék:
fluxbalu85
K. Balázs
Szeretném, ha hamarosan elküldenétek a 2 választott országotokat és hozzájuk a dalokat, mivel 13-án lesz az utolsó nap, hogy lehet küldeni. Az a nap pedig közeledik.
Továbbá szólnék Jánosnak is, hogy egy országot és dalt még válasszon, illetve Levi21-nek is, hogy válasszon dalt Luxemburghoz.
Köszönöm! 🙂
Úgy látszik én vagyok az oldal örege, amit egyébként baromira rühellek, mert nem érzem magam ötven évesnek. Dunaújvárosban élek és 2007-ben csípet meg az ESC, azóta is ebben a betegségben szenvedek. 🙂
Az elmúlt évben nem tudtam ide írni, de idén igyekszem ezt duplán bepótolni. Szóval végetek lesz, le se fogtok tudni vakarni. 🙂
ESC-en belül a legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy Wolf Kati kapcsán élő riportot tudtam készíteni Klész Imrével, és Wolf Kati fellépése előtt fél órával még be tudtam mutatni a rádióhallgatóknak, hogy Düsseldorfban milyen a hangulat, mennyire szurkol mindenki, stb. Akkor baromira irigyeltem Imrét hogy kint volt, és elhatároztam, ha tehetem egyszer én is ki szeretnék jutni egy ESC-re. Bízom benne, hogy jövőre ez megadatik (irány Bécs! 🙂 )
Ja! És Zoli kedvéért ideírom: én is borotválom a hónaljamat. 😀 😀 😀
Egyébként meg mindenkit üdvözlök, mindenkinek nagyon örülök, és külön örülök annak, hogy ebben a közösségben mindenki értelmes, intelligens, és csak nagyon ritkán kell rászólni egy-két kommentelőre, hogy tartsa be a szabályokat. Ez nagyban köszönhető a moderátoroknak és Imrének is (Tövig benyalás Imrének, hátha kivisz jövőre Bécsbe) 😀 😀 😀
Hogy milyen zenéket szeretek? Nos, erre már számtalanszor írtam választ, de alapjába véve mindenevőnek tartom magam. Már csak azért is, mert anno iskolás koromban (ez még akkor volt, amikor Noé építette a csónakját) énekkaros voltam, és bizony a zene azóta is életem része.
Jelen állapotok szerint se kutyám, se macskám, viszont sokat lógok a neten. Ha valamit kihagytam, kérdezzetek.
HAJRÁ ESC! HAJRÁ ESCHUNGARY!
Tényleg ötven éves vagy, vagy ez csak egy stílusfordulat volt? (Nem fogok veled összebunyózni ezen, csak eddig én voltam a korelnök. Kétes dicsőség.)
Mindketten tejfelesszájú sihederek vagytok hozzám képest, múlt hónapban töltöttem be a 68. életévemet. Szerencsére még látom a billentyűzetet, és még nem meszesedtek el teljesen az agyi ereim, így még egy kicsit maradok, ha nem gond. Egy fiatal barátom révén ismerkedtem meg az Eurovízióval, és az ő hatására vagyok képben a mai kor modernebb zenéivel kapcsolatban, gyakorlatilag azt hallgatom amit ő, nincs is más választásom. 🙂
Hát már ezért a hozzászólásért megérte felvetnem a bemutatkozást 😀 😀 Jót derültem az első mondaton 😀 Jó tudni, hogy ennyire kortalan a verseny és a fórum is 🙂
Holnaptól csókolomot köszönök Perseusnak. 😀 😀
kicsit több is 🙁
Na, ezt nem ide akartam írni, de nem tudom törölni. Bocsi 🙁
En csak almodtam, hogy valaki a nemet valogatott eselyeit es tagjait elemezte a foci vb-re itt az oldalon? Vagy toroltek a kommentjet? 😀 (ha az elobbi, akkor bocsanat, de nagyon durvan beteg vagyok, szoval az elkovetkezendo napokban szamithattok ilyen vilagmegvalto hulyesegekre tolem :D)
Mi a baj Iza?
Hat, igazabol sokminden 😀 A laz, a meg-fej-torokfajas es a gyengeseg egyuttesen akar kikesziteni, az is fizikai fajdalmat okozott, hogy lefurodjek reggel….igen. Szoval most befogtam a baratomat szolganak, nem igazan elvezi 😀 De hat ez van, lehet, nem kellett volna hetvegen, ejszaka az 5 fokban, rovidujjuban Kalinkat vedelni az utcan….mindegy 🙂
jobbulást kívánok.
És ne feledd: kutyaharapást szőrivel. Vagyis a Kalinka betegséget Absolut vodkával érdemes gyógyítani 😀
Rocknish pont olyan vagy mint én: életemben kétszer fordult elő velem ez az állapot, „bármit csinálok, csak tanulni ne kelljen”, az érettségi szünetben, meg az államvizsga előtt. (Gúd tájming mondaná a művelt angol.) Nagytakarítás, ablakpucolás már megvolt? Férfiembernél ez lehet az állapot mélypontja.
Egyébként nagyon kedves kezdeményezés volt. És mennyien reagáltak rá. (BEZZEG RAJONGÓI TALÁLKOZÓRA NEM JÁRUNK, MI !!!)Hádész, Pitbull, Zoli, Rita, Rocknish ne vegye magára. Nagyon szellemes, kedves bemutatkozásokat írtatok, élveztem!
A tanárnak készülőknek mondom, hogy ne hagyják magukat lebeszélni róla. Nekem is nagyon kedves emllékeim fűződnek a tanári pályán töltött időszakhoz. Mind a három órához.
Meglepett, hogy mennyi sportrajongó van köztetek. Pláne, forma 1-ért és fociért rajongó lányok. Én a „no sport, no job, no problem” álláspontján vagyok.
Állatok: nagy kutya- és macskabarát vagyok. Ezért nem tartok egyiket sem. De az utcán minden szembejövő kutyával, macskával azonnal barátkozom.
Zene: a világ legjobb zenéjét is bármikor odaadom tíz perc csendért.
amúgy én nekem is hiába nincs se kutyám ,se macskám ,de a másét azt tudom imádni feltéve ha olyan az adott kutya/macska 🙂
Abszolút nem volt ilyen szándék a felvetésem mögött, de egyébként a többivel nem nagyon tudok vitatkozni 😀 Vagyis annyi, hogy a tanulásra ráveszem magam, csak nehezen fog az agyam. A „bármit, csak ezt ne” a szakdolgozat írásának körülményeire tökéletesen illik. Ilyenkor azért leülök, csak nem mindig sikkerrel zárom a napot. Ettől függetlenül tegnap este én lettem az új bajnoka a Pokémon ligának, szóval elszórakozom én az időt, ha kell 😀 Nagytakarítás még nem volt, de a porszívózást általában ilyenkor minden további nélkül átvállalom itthon.
Néhány napja amikor takarítottam, valamilyen ismerős hangot hallottam, de aztán elhallgatott… aztán amikor újra meghallottam olyan boldog lettem mert a Hunter of stars volt az 🙂 és idén nekem az volt a kedvencem. Amúgy a tv2-n ment vmilyen egészségmagazin ment és abban volt. Szerintem tök jó, hogy nem csak Conchitát lehet mindenhol hallani.
sőt Conchitát/ról mostanában alig hallottam, aminek személyszerint örülök is,meg amúgy nem is érdeklődöm felőle … 🙂
Pedig tegnap is benne volt a Tényekben, mert a Bécsi Aids Gálán ahol ott volt Bill Clinton, Ricky Martin és Marcia Cross is, ő volt a záró fellépő, nagy sikerrel. 😀
A bulvárlapok meg már nem tudnak mit írni róla, szóval ők kicsit tényleg lenyugodtak. 😀
Tenyleg tok jo, rengeteg Eurovizios dalt hallok meg itt-ott a verseny ota, pl.:
-multheten a metron egy fiu mellettem a Something Better-t dudolta :))
-valamilyen noname orosz csatornan ma egy fozos musort neztem, epp sajttorta keszult, hat persze, hogy Teo dala szolt alatta 😀
-es tegnap reggel, mikozben a baratnoimmel masnaposan, duplasajtos toastot ragcsalva ultunk a Mekiben, felcsendult a Calm after the storm….jot tett az idegrendszerunknek 🙂
az esc radiot hallgatom most , az előbb a V.I.P. 1997-es dala ment utána egyből betették a Bluetól az I can c. számot 🙂
a debreceni bestfm facebook oldalán ha kérsz egy dalt este 6-tól 8-ig lejátszák , én pénteken kértem az idei holland dalt és leadták 🙂
Nos,mint a fórumos nevemből is kiderül,hogy Máténak hívnak,19 éves vagyok,Heves megyében élek.Én is az érettségivel vagyok leginkább elfoglalva és persze én is egyetemre készülök. (Budapest vagy Szeged)
A zenei ízlésem eléggé érdekes,én az alternatív,indie,rock stílusú zenéket preferálom.Ebből is adódik,hogy sokat járok koncertekre,fesztiválokra.Örülök már,hogy végre nyár van,mert végre beköszönt a fesztiválszezon 😀 Szabadidőmben sokat bowlingozok,rajzolok,szókirakózom (scrabble) na meg persze a sportolást sem hanyagolom el 😀
Háziállatom sincs,de a kutyákat nagyon szeretem!
Nos,ez volnék én. 😀
Indie rock? Hmm, Arctic Monkeys? :))
Egyik legjobb együttes és idén jönnek a VOLT-ra 😀
Én az Arctic Monkeys-t nem szeretem, de nyugi, nekem már bizonyítottad, hogy jó zenét hallgatsz, mármint valamikor valamiért levágtam, csak már a részletekre nem emlékszem.
Bowlingtól félek, mert ki tudja, nem marad-e benne az ujjam a labdában. Viszont tekézni egyszer pár haverom elrángatott és az isteni dolog volt, nagyon élveztem, bár nem sok tehetségem van hozzá, ezt biztosan kijelenthetem. 🙁 De tényleg jó kis program volt. 😀 További sportokat mindig csak nyáron űzök, amikor rájövök, hogy basszus, valahogy azért ki kéne nézni. 🙂 Most kb. egy hónapja edzegetek itthon, meg futkorászom, hogy legyen valami formám, mert szeretném, ha ez a hódítás nyara lenne az életemben, höhö. 😀
Rajzolsz? Wow. Ahhoz sincs tehetségem. 😀 Miket amúgy? És mit sportolsz? (Ez az előző bekezdéshez illett volna tartalmilag, de lázadó kedvemben vagyok.)
Pedig az új albumuk eléggé csillagos ötösre sikeredett.Szerintem a Die Antwoordnál volt,de lehet,hogy tévedek.
Eleinte én is paráztam a bowlingtól,hogy egyszer tuti a golyóval repülök én is,de szerencsére ez még nem fordult elő 😀 Leginkább futni szoktam és biciklizni,plusz a testedzés,mert azért tényleg nem ártana valahogy kinézni 😀
Főként embereket,állatokat,tájat,csendéletet ha úgy van kedvem.Elég sok türelmet igényel,ami nem árt ha van az embernek 😀
Az, a Die Antwoord volt. 😀 Pesten egyszer egy Margit-sziget futás?
Ha Pestre felvesznek,akkor feltétlenül 😀
Iza, sajnálhatod, hogy nem veszel részt az idei EarthVisionön. (Nézd csak meg a második elődöntő 9-es rajtszámú fellépőjét!)
http://hu.earthvision.wikia.com/wiki/EarthVision_2014
Mellesleg a szavazásban majd külsősök is részt vehetnek, és ha van kedved, akkor jövőre debütálhatsz (és ez másokra is vonatkozik)! 🙂
A szavazásnál amúgy ajánlom mindenki figyelmébe a 19-es rajtszámú dalt mindkét elődöntőben! 🙂
Dani ha pl. én is szeretnék jövőre ezen a versenyen benevezni ,mit kell tenni ? Hogy zajlik egy ilyen verseny ?
amúgy az idei versenyre a nevezési határidő lejárt már ?
Az idei versenyre már nem lehet nevezni, de jövőre indulhatsz, majd felírlak. Veled együtt már 3-an vagyunk. Itt megtalálod a verseny szabályzatát:
http://hu.earthvision.wikia.com/wiki/Az_EarthVision_szabályai
Viszont a szavazásban részt vehetsz, június 14-én kezdünk. Majd BanszegiSistersnek kell elküldened a pontjaidat, és van egy külön fóruma is a versenynek:
http://www.freeforum.hu/earthvision
Az idei versenyről bővebben a fenti linken olvashatsz.
köszi az infókat 🙂
Tényleg, fesztiválarcok! 🙂 Mentek valahova idén? Kiket néztek meg?
Fönt írtam, de akkor legyen meg külön is: Rockmaraton – Sabaton, Dalriada, Petofi… Ez lesz nekem a három fő attrakció, de még sétálhatok el véletlenül jó zene mellett ezeken kívül is. Egy napra megyek amúgy. 🙂
Elviekben nem ertem volna ra a kulfoldi munka miatt, de oriasi szerencsemre van egy nagyon kedves baratnom, aki bevallalta, hogy a fesztivaljaim idejere beugrik helyettem Moszkvaba!!! Ma tudtam meg, el sem hiszem, halam orokke uldozni fogja!! 😀 (pff, a barataim mar majdnem tovabbpasszoltak a jegyeimet…)
Szoval. Az en torzshelyem alapjaraton a Balaton Sound, igyekszem minden evben ott lenni, iden Alesso, Clean Bandit, ArminvB, Martin Garrix (egy isten, uuuristen *-*), Rita Ora, Punnany, Carbonfools, Rita Ora, Sebastian Ingrosso, Rudimental, DVBBS, ezek biztosak, aztan nem tudom, mi lesz meg 🙂
Aztan ott a VOLT, ahova 1ebkent nem mentem volna, de ahogy meglattam a fellepok kozott az Arctic Monkeyst, nem volt kerdes. Es ha mar ott vagyunk, megnezzuk a 30STM-ot es a Hurts-ot is.
Es a Sziget. Egy almom fog valora valni, hogy vegre lathatom eloben Macklemoret, o egy isten, imadom!! Mellesleg Calvin Harris es Bastille. Nos, ez a nyari fesztivalprogramom 🙂
Yay, Rita Ora ketszer kerult fel a listara, bocsi 😀
Sajnos nem… egyébként amik hosszútávú tervek, vagyis fesztiválok, amikre ha törik, ha szakad, úgyis kijutok egyszer: Rock’n Coke, Shamrock Castle és Sziget.
nah a hollandok kisebb huzavona után megerősítették részvételüket , így már 15 ország lesz a jövő évi ESC-n
http://esctoday.com/84131/netherlands-avrotros-confirms-participation-eurovision-2015/
Belgium is indul, az RTBF jelezte a részvételét, így már 16-an biztosan ott lesznek Ausztriában.
Mostakartamirniiii
Toluk johetne mar valami normalis dal, a 2013-as meg ugy, ahogy elment de a tobbi…
Nekem mondjuk bejött a 2004-es, a 2006-os és a 2012-es is (ha csak az elődöntős rendszer óta számolom). És szerintem a 2013-as volt az eddigi legjobb daluk, akármilyen sz*r is volt az első verzió, nagyon felhozták a végére.
A 2012-es dalukat utaltam a legjobban, annak legeslegutolsonak kellett volna lennie, 1 pontot sem erdemelt meg!! A legdurvabb az, hogy megelozott egy olyan dalt, ami siman dontot ert volna. (Legalabbis szerintem, en imadtam :D)
Szerintem a Trackshittaz még azt a 8 pontját sem érdemelte meg.
Valamiert ereztem, hogy te azt nem szeretted 😀 😀
Nem hogy nem szerettem, hanem kifejezetten allergiás voltam (és még vagyok is) rá.