Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Egy kisvárosban lakok és az itteni rádióban ma Eurovíziós óra lesz, végre, olyan zenék, amiket nagyon szeretek! <3
szerintem nagyon jó lett:
http://www.youtube.com/watch?v=w1qvLrmOhUo&feature=channel&list=UL
Friss: Örményországot 2011 után ismét Emmy képviseli!
mégsem!
Pedig már kezdtem megijedni!
megtévesztett az angol Wikin az országok alatti mondat
Ma egy ismerős arcot fedeztem fel az egyik lájkolós oldalon egy képen:
http://lopom.hu/post/2813/blokkolnad-a-csajt
A lelkes kommentelőknek pedig sikerült megfejteniük, hogy ő nem is „igazi” nő… 😀
haha 😀 megjegyzem, szerintem egyáltalán nem tartozik a „szép” kategóriába
Ti hová szoktátok feltölteni a szavazólapokat? Mert gondolkodtam egy Earthvision-on, és ha ráértek, szavazhatnátok. De előtte az országokat, dalokat és a szabályokat ismertetném.
Tehát: 30 ország van versenyben. 2 elődöntő van, 15-15 országgal. Minden országhoz kellene egy fórumozó. A dalok is már megvannak, jó hosszú időbe telt, mire összeválogattam mindet. Ez egy olyan 21. századi verseny, főleg 2011-2012-es dalokkal. Íme az országok és a dalok; az elődöntőket már szétosztottam, sorsolás alapján. A sorrend a fellépési sorrendben van, és minden jelentkezőnek ki fogom sorsolni az országát:
1. elődöntő:
01. Hollandia (Caro Emerald-Riviera Life)
02. Finnország (Sunrise Avenue-Hollywood Hills) (ez az enyém)
03. St. Vincent és a Grenadine-szk. (Marlon Roudette-Antihero)
04. Kanada (Carly Rae Jepsen-Call Me Maybe)
05. Olaszország (Nina Zilli-Per Le Strade)
06. EK (Olly Murs-Dance With Me Tonight)
07. Kolumbia (Shakira-Addicted To You)
08. Indonézia (Anggun-Je Partirai)
09. Dánia (Aura Dione-In Love With The World)
10. Észtország (Getter Jaani-NYC Taxi)
11. USA (Train-Drive By)
12. Ausztrália (Natalie Imbruglia-Want)
13. Zambia (Emeli Sandé-Next To Me)
14. Magyarország (Kováts Vera-Valaki Vár)
15. Svédország (Charlotte Perrelli-The Girl)
A 2. elődöntő dalai hamarosan. (És ne nézzetek h*lyének, de már régóta gondolkodtam ezen az Earthvision-on.)
2. elődöntő dalai:
01. Brazília (Michel Teló-Ai Se Eu Te Pego!)
02. FRO (David Guetta&Nicki Minaj-Turn Me On)
03. Oroszo. (DJ Antoine, Timati&Kalenna-Welcome To St. Tropez)
04. Norvégia (Frida Amundsen-Closer)
05. Fülöp-szk. (Nicole Scherzinger&Mohombi-Coconut Tree)
06. Románia (Edward Maya&Vika Jigulina-Desert Rain)
07. Puerto Rico (JLo-Papi)
08. Belgium (Milow-Little In The Middle)
09. Guatemala (Soluna Samay-Come Again)
10. Új-Zéland (Natasha Bedingfield&Simple Plan-Jet Lag)
11. Ciprus (Ivi Adamou-Madness)
12. Svájc (Stefanie Heinzmann-Diggin’ In The Dirt)
13. Kuba (Pitbull&Marc Anthony-Rain Over Me)
14. Szomália (K’Naan&Nelly Furtado-Is Anybody Out There?)
15. Málta (Kurt Calleja-Over And Over)
Na, majd holnap.
Brazíliából miért a „nosza”? Hiszen van nekik Gusttavo Lima – Balada boa is, ami megítélésem szerint sokkal jobb dal (és újabb is), de te tudod. (Romániára is lett volna ötletem, de az én ízlésem szerinti, úgyhogy hagyjuk is :D)
Törökország sehol? Spanyolország?
brazil dal lecserélve…ez tényleg jobb…Romániára milyen ötleted van? Mert én csak ezt találtam, ami 2012-es. Törökországra és Spanyolországra ha van ötleted, akkor Oroszország és St. Vincent repülnek! Amúgy jelentkezel országért?
Jajj, Dani, beírod Googlebe, hogy romanian charts, és már hozza is a találatokat 😀 Pl, ami nagyon megy, az a Laurentiu Duta – Shining Heart ft. Andreea Banica, de könyörgöm, nehogy ezt válaszd, mert ettől a daltól már romániai tartózkodásom felénél is kiütésem volt, hát még a végére hogy ráuntam, azóta meg se bírom hallgatni 😀 Nekem a kedvenc (avagy az egyetlen dal amit nem untam meg annak ellenére, hogy nagyon játszottá a zenetévék) az: Vunk feat. Antonia – Pleaca.
Török részről: miután odakint (mármint Romániában) minden egyes bulin Tarkant hallgattunk, tavaly jelent meg Can Bonomo lemeze, idén a maNga adott ki akusztikus albumot, azt hiszem, könnyedén tudnék dalt választani. Spanyol kedvenc együttesemnek is tavaly jött ki albuma, szóval nem mondom, hogy 2012-es, de inkább 2011-es dalt biztos tudok választani tőlük is.
Hogy kérek-e országot, az attól függ, hogy mikor indul a játék, mert én a héten nem leszek itthon, szóval max. utána tudok ebben részt venni. Ha úgy is jó, és nem sürgős, hogy indítsd a játékot, akkor kérek országot (azt már szerintem sejted, hogy melyiket szeretném).
bocs, de a kevés érdeklődő miatt nem indítom el a versenyt
Oké. De egy tanács a jövőre: ne akkor akarj új játékot indítani, amikor éppen fut egy másik, mert akkor így jársz 😀
kösz a tanácsot…jelenleg nincs tervben több Earthvision
Változtatás: elég 15 fórumozó is, és mindenkinek 2 országa lesz, egy az 1. ED-ben, 1 a 2.-ban.
Ez alapján az én 2 országom:
1. ED – Finnország
2. ED – Guatemala
Na jó, az Earthvision-projekt sztornózva.
jó gyorsan sztornózva lett 🙁
na jó, újraindul a projekt…jelentkezel országért?
hát nem… nem igazán izgat…bocsi
akkor visszavonom a kisorsolt országokat…és most már tényleg sztornó
kisorsoltam a te 2 országodat:
1. ED – Svédország
2. ED – Kuba
remélem, nem lesz baj…
én most megyek ebédelni, majd visszajövök
Jelentkezhetek erre a szavazásra, ha még nincsen véglegesen sztornózva?
bocs, de már véglegesen sztornóztam
Dani! Nem beszéllek le a jövőbeni terveidről, de van egy tanácsom! Sose csináld azt amit most! Mindig azzal kezd, hogy szép halkan felveted az ötletet. Ha többen érdeklődnek, akkor megéri dolgoznod vele, keresgélni dalokat, de szerintem nem túl sokan szeretnének egy olyan játékhoz csatlakozni, ahol igazából csak te döntesz arról, hogy milyen dalok menjenek. Sokkal szerethetőbbé tudod tenni, ha megadod mindenkinek a lehetőséget, hogy maga válasszon dalt az országaihoz! Így talán még lenne is közönsége.
Egyébként ajánlom neked a jelenlegi játékunkat, szerintem tetszene neked, igaz, már a döntő szavazása zajlik, de szerintem csatlakozz 🙂
Tudom, hogy nem akarsz lebeszélni róla, és kösz a tanácsot. Csak ki akartam volna próbálni egy ilyet, de úgy döntöttem, hogy inkább hagyjuk.
de remélem szavazni fogsz a 2012-es „Idei versenyzők, más dallal” játékunkon 🙂 na?
hol lehet szavazni?
menj a szavazás a mindenem topicba, és megtalálsz mindent 🙂 ha kérdésed van, nyugodtan felteheted ott
oké, kösz!
ment a szavazat
megkaptam 🙂
Harun Tekin (a Mor ve Ötesi énekese) és az olimpiai fáklya: http://www.youtube.com/watch?v=QQAzNT8YovA
Ti már elgondolkodtatok rajta, hogy mi lehetne a 2013-as ESC logója, és a többi design? Mert én már igen.
Mivel Svédország Észak-Európában van, ott gyakori jelenség a sarki fény. Azt lehetne logónak, és a képeslapoknál is megjelenne, méghozzá úgy, hogy van a bejátszás a különböző svédországi helyekről, és a képeslap végén megjelenik a sarki fény, az adott ország zászlójának színeiben. Mottó meg lehetne: „See the Northern Lights!” (remélem, jól írtam)
Tavaly, és tavaly előtt is, ha jól emlékszem az én „kedvenc ESC dalaim 1956-tól” nevű videóm indította el a nagy nyári szavazási áradatot. Idén, mivel töröltek a YouTube-ról, új csatornával jelentkezve, az első videóm egy ilyen lesz, mely színesebb, mint az eddigiek, és több örökzöld múltszázadi slágert tartalmaz. Pontosan harmincat az előző évezredből, és harmincat napjainkból. Akinek kedve támad hozzá, nézze meg itt: http://www.youtube.com/watch?v=tN_cBIEZEQ0&feature=youtu.be
Hogyhogy töröltek?
Egy lemezkiadónak nem tetszett, hogy a hanganyagát bármilyen szerzői jog nélkül felhasználtam, és ezért úgy gondolták, hogy kukába dobják, a 3 évi munkámat, ami tartalmazott 2 020 000 videomegtekintést, 195 feliratkozást, 300 feliratkozót, és végül, de nem utolsó sorban 117 videót… Remélem az új csatornámon már nem fognak piszkálni, na meg persze én is megpróbálok jobban odafigyelni 😉 A videó egyébként hogy tetszett?
Most nézem. A dalok egy részét nem is ismerem, úgyhogy tök jó, számomra új gyöngyszemeket fedezek fel, meg meghoztad a kedvem, hogy régebbi versenyek dalait hallgassam 🙂 Ami pedig a kivitelezést illeti: a dizájn kifejezetten szép lett, és örülök, hogy végre egy olyan toplista youtube-on, aminél nem kell folyton a hangerőt állítgatnom, mert nagyjából egyenletes 😀
Pár dalért meg külön pluszpont (Crno i belo, Fairytale, Every song is a cry for love, Lane moje, Era stupendo, Verjamem, Horehronie)
Néztem a másikat is, mármint a jövő évi versenyre vonatkozót, és az is tetszett.
Szereztél egy új feliratkozót. 😀
Most minden egyes feliratkozóval látványosan több vagyok 😀 Szóval köszönöm!
Szerintem nem kellene elvetni ezt az Earthvisiont.Lehetne úgy is hogy mindenki saját maga választja ki az országot.
Páldául XYZ Spanyolországot választja és akkor egy 2012-es spanyol dalt választ az adott országnak.Szerintem így jó lenne.
Rendben, meggyőztél! Lesz Earthvision, ezekkel a szabályokkal: Kell 15 fórumozó, aki benevez összesen két, általa választott országot, és 2 dalt. A dalok 2011-esek és 2012-esek lehetnek csak, korábbiak nem. Az elődöntőket, ha nem baj, én osztanám szét, sorsolás alapján. Ugyanígy alakítanám ki az elődöntők, majd a döntő fellépési sorrendjét is.
A szavazás módját később ismertetném.
Remélem, most már lesz sok jelentkező!
Akkor én be is neveztem Belgiummal és Puerto Rico-val!
én is szeretnék 🙂 Szlovákiát és Franciaországot választanám
Szlovákia a 2. ED-ben, 2.-ként, Franciaország az 1. ED-ben, 11.-ként lép fel.
lesz valami result videó? vagy csak simán kiírod, hogy honnan ki, mivel?
szerintem majd lesz
amúgy melyik az a 2 dal, amivel indulsz?
még nem tudom 🙂 remélem még van idő dönteni
Hát persze, hogy van! Még csak 2-en vagyunk fórumozók, akik jelezték, hogy indulnak!
egyébként szerintem nem kell 15 forumozó ehhez..nem biztos hogy összejönne annyi, erre az idei versenyzők más dallalra is csak 12en jöttünk össze.. legyen egy határidő szerintem és ha csak 5en vagyunk talán ugyis meglehet csinálni..lehet hülyeséget beszélek de szerintem igy okés lenne 🙂
majd kiderül…ha tényleg nem jön össze a 15, akkor lehet több dallal is nevezni…de most még maradjunk a 2 dalnál
én is akartam írni, nem muszáj 15! annyian amennyien!
Akkor hányan legyünk, hogy mindenkinek ugyanannyi országa legyen elődöntőnként?
én is szeretnék nevezni! 😀 Szomáliát és Guatemalát indítnám a fenti dalokkal 🙂
oké,
Guatemala – 2. ED, 4-es rajtszám
Szomália – 1. ED, 9-es rajtszám
Most megyek, majd később visszajövök!
na, itt vagyok!
FIGYELEM! Mindenki, aki eddig jelentkezett az Earthvision-ra, az még 2 országot küldhet!!!
Én választom még Finnországot és az Egyesült Államokat az eredeti listámból!
Finnország – 2. ED, 12-es rajtszám
Egyesült Államok – 1. ED, 2-es rajtszám
akkor én még indonéziát és kubát választanám 🙂
rendben,
Indonézia – 1. ED, 8-as rajtszám
Kuba – 2. ED, 6-os rajtszám
mikor indul ez az egész?
majd ha megtelik az összes hely az elődöntőkben…nem tudom még pontosan, mikor…de adjak határidőt?
Lesz határidő, mégpedig 30-adika, szombat.
Dani,lehet még nevezni??
Hát persze!
4 országgal kell indulni (már nem 2), valamint 2011-12-es dalokkal.
Rendben. 😉 Akkor még alszok rá egyet,és holnapra átküldöm az országok nevét.Ugye Ázsiát se zárjuk ki,mert onnan biztosan lenne egy választottam. 🙂
minden kontinensről jöhet ország, kivétel az Antarktisz
Lehet az enyém India, Libanon, Magyarország és Kanada?
természetesen!
India – 2. ED, 13-as rajtszám
Libanon – 2. ED, 11-es rajtszám
Magyarország – 1. ED, 15-ös rajtszám
Kanada – 1. ED, 16-os rajtszám
mik lesznek a dalok?
Remélem nem baj,ha mégis össze-vissza írom le. Az egyik országom Dél-Korea.
Dél-Korea a 2. ED-ben lesz, 1-es rajtszámmal
melyik lesz a dél-koreai dal?
Na, majd holnap. (megyek, mert kezdődik az egyik kedvenc sorozatom)
Két országot már választottam. A dél koreai dal Girl’s Generation-Boys. A walesi pedig Marina and the Diamonds-Starring role.
Persze,ha nem ütközik,hogy külön indulhat Wales.
3. mentoráltam az új-zélandi Kimbra. A dal címe Good Intent.
bocs, Wales nem indulhat független országként…az Egyesült Királyság pedig már lefoglalva…úgyhogy kellene egy másik országot választanod…még egyszer bocs
Új-Zéland – 2. ED, 5-ös rajtszám
Balázsnak üzenem, hogy még 2 országot kellene választania, hiszen mindenki (most már) 4-gyel indul!
Dani szerintem sok az a 4 ország.2 elég lenne.
Meg jó lenne ebből írni egy cikket és akkor biztosan jelentkeznének sokan. 😉
de már majdnem mindenkinek 4 országa van, úgyhogy maradjon…és szerintem nem kellene cikk, nem az volt a célom…mondtam, csak ki akartam próbálni ezt a versenyt
Rendben van,akkor maradjon a 4
Nekem akkor Románia,Egyesült Királyság,Izland és Észtország lesz.
Románia – 1. ED, 3-as rajtszám
Egyesült Királyság – 2. ED, 15-ös rajtszám
Izland – 1. ED, 4-es rajtszám
Észtország – 2. ED, 8-as rajtszám
és 16 ország lesz elődöntőnként, nem 15
Melyek lesznek a dalok?
na ezt nagyon sürgős lehetett elindítani. -.-” mi lett volna ha mondjuk a másik az EUROVÍZIÓhoz sokkal jobban kapcsolódó szavazásnak vége van, és azután kezdődik ez a játékotok.??
meg nem a kávézót nyomassátok tele ezzel, hanem a szavazós topic-ba mennének ezek az ötletelések.
Nem bántásból, de nagy butaságnak gondolom, hogy egyszerre fut 2 szavazás.. azon gondolkodom, hogy lehet kevés ez így. és én is indítanék egy „az eurovízión részt vevő versenyzők legjobb BARÁTAInak dalai” vagy „az eurovízión részt vevő szőke hajú énekesek/énekesnők legjobb dalai” címmel! Áh, nem ezek túl eurovíziósak még mindig.. lehet hogy inkább mindegy milyen ország legjobb DÁRIDÓS dalát kéne keresni! Nos jelentkező?
Nyugi Zolitt, nem vagy ezzel egyedül 😀 Jót derültem a hozzászólásodon.
..és lehet még jelentkezni erre a dáridós versenyre? 😀 XD
Kávézó topic-ba (ha már a szavazósnak van külön) szívesebben látnék pl ilyeneket:
Anke Engelke énekli elég sajátos formában Mika Newton dalát
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=WN48Qyp87E4
őrült egy nő ez! XD
Nagyon bírom ez a csajt! 😀 Ha összevetnénk az Ő teljesítményét az idei három franciatanárral…
4 ország? az elég sok, de mondjuk Ciprust és az Usa-t elfogadom 🙂
USA már foglalt
Ciprus – 1. ED, 6-os rajtszám
amúgy megvannak már a dalaid? Szombat a határidő.
oké, akkor
Szlovákia: TWiiNS – Compromise
Franciaország: Anggun – Si je t’emmene
Ciprus: Ivi Adamou – Sose me
Bocs, de Anggun nem indulhat FRO-ból, hiszen már Indonéziát képviseli. A többi rendben.
esetleg Írország még szabad? Jedward – bad behaviour
Igen, Írország jöhet még, és Franciaország helyén, az 1. ED-ben lesz, 11.-ként
nyugi Balázs. én is a si je temmenét akarom indítani 🙂
Nagyon sajnálom,igazán megfogott Marina dala. Akkor megszállom Ausztráliát Keith Urban – Long Hot Summer című dalával,ha lehetséges..:)
Ausztrália jöhet, és 1. ED, 13-as rajtszám. De még 1 országot küldened kell, mert még csak 3 van.
és a 4. országon a Trinidad és Tobago Köztársaság lenne, ahonnan Nicki Minaj-t indítanám, a dala még nincs meg 🙂
2. ED, 14-es rajtszám
Nicki Minaj – Super Bass
A Whip It sokkal jobb, érdemes meghallgatni;)
arra szavaznék… 😀
Még 3 fórumozó nevezhet az Earthvision-ra!
már csak 2
Nos én a következő dalokat indítom:
Izland: Off Monsters & Men – Little Talks
Románia: Deepside Deejays – Stay With Me Tonight
Észtország: Laura – Võid Kindel Olla
Egyesült Királyság: – Hadouken! – Parasite
köszönöm!
http://www.youtube.com/watch?v=_KN_nyGehek&feature=related
Olaszország lenne a 4. ezzel a számmal. Csak azért se sikerült rendesen begépelnem….Tiziano Ferro – La differenza tra me e te
1. ED, 5-ös rajtszám (de lesz majd videó is a dalokkal)
Olaszország lenne a 4.: Tiziano Ferro – La differenza tra me e te
Dani, szerintem ezt a versenyszervezést nyugodtan folytasd a szavazás a minden c. topicban. Sokak kedvre kaptak, így szerintem én is neveznék, ha szabad még Németország, Svédország, és Azerbajdzsán. A negyediket még nem döntöttem el 🙂
Rendben! Az Earthvision folytatása a Szavazás a mindenemben.
És még szabad ez a 3 ország, majd ott mondom meg, hogy melyik elődöntőben lesznek, és mi lesz a rajtszám.
annyit meg hozzatennék hogy en guatemalanak meg kubanak szomalianak a fenti dalokat valasztanâm. indonezianak anggun.si je temmene 🙂
Megint reklámoznám egy kicsit magam: elkészítettem az új csatornám második videóját, egy kis ízelítő, hogy hogyan képzelem a jövő évi verseny dizájnját. Féreértés ne essék; tudom, hogy csak egy városban lesz, de olyan jól esett így külön írogatni: http://www.youtube.com/watch?v=0b7gr9Y5Noo
KLIPPREIER!!!
A FRIEND IN LONDON „Get Rich in Vegas”
http://novafm.dk/index.php/konkurrencer/3291-vind-koncertrejse-til-a-friend-in-london-i-holland
A dalt már ismertem, a klip váróós volt, de különösebben nem fogott meg. Mindenesetre ez az a zenekar a tavalyi évből akinek figyelemmel kísérem a sorsát, és már nagyon várom az albumukat is 🙂
KLIPPREMIER!
SINPLUS – DO YOU WANNA DANCE
http://www.youtube.com/watch?v=j-wyBhr5jkM
A klipbe csak belenézegettem, de a dal az szuper!