Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Tudja valaki hogy milyen betűtípussal feliratozták idén a dalokat?
http://www.myfonts.com/fonts/fontfont/sero-pro/
engem meg a 2010-es érdekelne
Köszi Dani! Ezt innen le is lehet tölteni? Am 2010-ben „Chalet” volt.
én is köszönöm…de sajnos ezt innen nem lehet letölteni, csak megvenni…hogy honnan lehet ingyen, azt nem tudom
amúgy nem tudjátok (most jutott eszembe), hogy ez milyen betűtípus?
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/ec/Eurovision_Song_Contest_2013_in_Sweden.svg (az Eurovision felirat is, és a Song Contest Stockholm 2013 is) köszönöm!!!
Nem áll adat rendelkezésre! Az EUROVISION felirat az mindenképp képként van ott!
Óóóó, hogy én ezt mennyit keresgettem valamikor! 😀 A „Song Contest Stockholm 2013” az Eurostile, a Eurovision felirat rajzolt logó, nincs ilyen betűtípus. Innen tudod letölteni: http://b2b.jmenternational.com/downloads/esc/
http://6perc.eu/perc.php?id=774 ezt látta már valaki? 😀
Igen 😀
Bár én a demotiválón láttam 🙂
linkelni tudsz esetleg? 🙂 Igen Dani, ezt már láttuk, akkor, amikor linkelted legutóbb 😀
és ez?
http://www.nemkutya.com/wp-content/uploads/2012/05/1338462859-oroszoktol.jpg
Az Euphoria a 32. a Class FM listáján.
Most vagy valami érdekességet fedeztem fel, vagy csak nem aludtam ki magam (vagy már mindenkinek rég leesett, csak nekem nem). Ti láttok hasonlóságot az alábbi két kép között?
http://www.holdpont.hu/sites/default/files/Zene/Loreen_Euphoria_0.jpg
http://www.junioreurovision.tv/img/upload/flags/big/sweden.jpg
Ez nagyon jó! Nekem még nem esett le korábban, köszönöm az érdekességet!
Kis érdekesség: hetente a három francia órából egyet a lektorral vagyunk, és ma ‘utolsó franciaóra’ címen ország-város-fiú-satöbbit játszottunk. Az A betűhöz érve híres emberhez egyből Anggun jutott eszembe, így őt írtam le. Az ellenőrzéskor megkérdeztem, hogy ismer-e, és mondta, hogy igen, ismeri. Rögtön felvetült bennem a következő kérdés, amit fontosnak találtam, ezért megkérdeztem, hogy Anggun mennyire popular Franciaországban, és a válasza az volt, hogy „very popular” 😀 gondoltam csak úgy megosztom ezt veletek
Te is franciát tanulsz? Én is, de nálunk a lektor csak az ötéves franciás csapatokat tanítja (de nem is tud más franciául rajtuk kívül). Én angol lektornál dumáltam múltkor az Eurovízióról, az volt a feladat, hogy öt percet beszéljünk szabadon választott témáról, én meg a zenét választottam, úgyhogy ilyen vonatkozásra is alaposan kitértem. (Mellesleg a lektorunk amerikai, szóval lehet, hogy újat mondtam neki :D)
Nekünk is van amerikai lektorunk, de ő tényleg csak az idősebbeket tanítja. A francia lektor órái talán annak köszönhetőek, hogy az igazgató is franciatanár 😀 egyébként nálunk már 7. osztálytól megy a második nyelv
Az mindenképp hasznos! Nálunk általánosban egy idegen nyelv volt, az egyik osztály németes, a másik angolos, és pont. Így gimiben már kötelező második nyelvet tanulni, amivel csak az a baj, hogy több okból is németet lett volna célszerű választanom (erős németes beállítottságú suli, szóval színvonalas oktatás, cserekapcsolatok, stb.), sőt, még meg is tetszett a nyelv (el is kezdem majd tanulni, lévén idegennyelv-mániás), a franciából meg kiábrándultam, három év túl sok volt belőle (a tanárunkról nem is beszélve).
akkor én mit mondjak? 😀 az iskola feje tanít személyesen! Jövőre viszont iskolát váltok, ahol -remélhetőleg- folytatom a franciát, pontosítva újrakezdem. Ha indul francia, akkor jövőre (kilencedikben) 1 tantárggyal nem kellesz foglalkoznom 😀
Én angol kéttanos vagyok, szóval a lektorom amcsi, de franciát is tanulok, és egy ifjúsági szervezetnél van egy Romain nevű francia srác, akivel a nyáron megbeszéltük, hogy össze fogunk járni gyakorolni a nyelvet. Ez azért lesz jó, mert teljesen az én korosztályom, és ezek így teljesen könnyed, baráti órák lesznek. Az egyik osztálytársam németből jár így egy lányhoz, és az illető eljött velünk szülinapozni is, szóval ez egy nagyon jó lehetőség!! 😀 Zárójel bezárva.
Milyen a kéttannyelv? Én annak idején azért nem jelentkeztem arra, mert hülyeségnek tartottam, hogy egyes tantárgyak angolul vannak, de nyelvtudás szempontjából azért annyira nem rossz 🙂 (Egyébként jól döntöttem, a saját évfolyamomon nem igazán csípem a kéttanos osztályt, nem lennék velük összezárva négy évig.)
Nekem állandó problémám minden idegennyelvvel, hogy nincs kihez beszélni, de ehhez hozzá is teszem gyorsan, hogy franciául egyébként se tudnék megszólalni 🙂
ez nálam is nagy gond, szívesen dumálnék AKÁRKIVEL angolul! már lassan azt csinálom, hogy a tévéműsorok szövegét fordítom le magamban angolra 😀 franciául pedig csak úgy mint te, egy kukkot nem tudnék normálisan beszélni. olyan, mintha csak darabokat tanulnánk! de a bemutatkozás még megy szerencsére 😀
Nagyon jó a kéttan! Az első óra még fura, a második viszont már egyáltalán nem! Aztán az, hogy egy csomó idegen szót megtanulsz, ad egy vázlatot önmagában a tényanyaghoz, tehát magát a törzsanyagot könnyebb szerintem idegen nyelven elsajátítani. Én mindenkinek ajánlom ezt a képzési formát.
Balázs: van egy livemocha nevű nyelvtanulós oldal, ha van mikrofonod, ott tudsz beszélgetni 🙂 Nekem meg barátnőimmel van olyan elhatározásunk, hogy nyáron lesz olyan, hogy csak angolul beszélünk. (Megjegyzem, szerencsés vagyok, vannak külföldi barátaim – de gondolod, milyen gyakran látom őket.) Meg ugye filmek szigorúan eredeti nyelven, angol felirattal. A franciát meg hagyom a fenébe, gimi után nem akarom tanulni, inkább ráhajtok a svédre meg a németre, hátha eredményesebb lesz.
Csengettyű, megnézem, köszi 🙂
de bonyolult xD és inkább maradjunk az eurovíziós témánál 😀 ne untassuk a népet a magánéletünkkel!
Ennél az ifjúsági szervezetnél, amit fent említettem, van valami, ami nagyon kapóra jön most! Hiszen tudjuk, hol lesz jövőre Eurovízió…
URGENT CALL – A male EVS volunteer with an interest in young people and sports to spend a year in Sweden! If you are interested please contact info@compass-youth.org for more information.
http://www.compass-youth.org/en/hirek/latest-evs-project-listthree-rare-projects-france-and-sweden
Amúgy ezek az EVS-es dolgok nagyon megérik, úgy tudom, az „önerő” minimális, ők meg még valami zsebpénzt is adnak, meg intéznek neked mindent, nem tudom, pontosan mit kell kifizetni, de nem sok mindent, az tuti.
Igen, érettségi után ki akarok menni egy évet én is. Célország is van, három is (Svédország nincs benne, pedig nagyon szeretnék eljutni oda). Csak ahhoz még küldő szervezet is kéne…
Egyébként milyen nyelv a Francia? Úgy értem hogy nehéz, bonyolult vagy viszonylag egyszerű? Nekem így hallásra nagyon tetszik, de ahova járok gimibe, nics francia, (csak német angol és olasz) de ettől még nem tettel le róla, hogy egyszer még megtanulok Franciául. 😀
Úúúú, az olaszért irigyellek ám! A francia… nos, sokszor logikátlan, mármint van egy csomó szabály, meg még több kivétel, meg ilyen furcsaságok (ahogy számolnak, az hihetetlen), de annyira nem nehéz, mint mondják. Ugye sok embernek az olvasás/kiejtés szokott gondot okozni, de az pont hogy logikus, és könnyen meg lehet szokni. Csak bátorítani tudlak, mert ha jól tanítják/tanulják, akkor tök jó nyelv, és az olasszal azért van valami alapod hozzá, mivel latin nyelvek között tényleg van hasonlóság.
Igen, nyelvtanilag biztos hasonlóak, az olasz is sokszor logikátlan, teli van szabályokkal és kivételekkel, ez lehet valami újlatin nyelvi sajátosság 😀 A francia nyelv kiejtése az amiben eltér a többi újlatin nyelvtől, ez keltette fel az érdeklődésem 😀
Ki tudja, lehet hogy egyszer tényleg belekezdek 🙂
Hát, amennyiben jó tanárt találsz, csak bátorítani tudlak. Nagyon szép nyelv, és igazán előkelőnek érzi az ember magát, amikor mond valamit xD a számolás engem is kiborított, például a 97 náluk kb így van: 4 20-as és 17 xD WTF?? és a magyarhoz is hasonlít, mivel sok az igeragozás, ami nem olyan nehéz, mivel kb a felét ugyanúgy kell, de azok a „kivételek” nehezek. Az olasz egyébként szerintem teljesen felesleges nyelv, sehol nem értik, csak Olaszországban! A franciával viszont Amerikában és Nyugat-Európában simán beszélhetsz 🙂 Hajrá Bálint!!
1.) A franciát ráadásul nem csak nyelvterületeken tudod használni, hanem roppant sokszínű a gyakorlati, mindennapi alkalmazása. Patricia Kaas óta tudom, hogy a legerotikusabb, legpikánsabb nyelv, szóval, ha egyszer megszűnök szingli lenni, biztos fogok franciául beszélni a barátnőmnek, ha lesz olyan helyzet, ami alkalmas lesz rá… xD
Én imádtam a számtanukat, szabálypontokat írtunk le a nyelvtanfüzetbe, és a harmadiknál már az egész osztály szakadt a röhögéstől… Pont attól megjegyezhető, hogy viccesen bonyolult. Amúgy nekem annyira nincs nehéz dolgom, mert iszonyat jó tanárt kaptunk! Egyébként azoknak ajánlom, akiknek tetszik a hangzásuk. Ha nem, akkor kár belekezdeni. Lelkesedés kell hozzá.
Igen, ez tényleg fontos, mert sokan tartják tök előkelőnek, meg nyájasnak, de vannak kivételek, akik rühellik 😀 engem az vitt ebbe az irányba, hogy nagyon tetszett a kiejtés, meg a furcsa szavak
Engem meg az, hogy rondának tartottam a németet, és akkor már inkább francia 😀 Először még tetszett is, de azóta kiábrándultam (a német meg megtetszett).
Ezt most „csak úgy” linkelem, minden különösebb ok nélkül – ismeritek a dalt, 1:58-nál kezdődik 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=TtVbUJPoLd0&feature=related
Bár idén szerintem elég sok mindenkihez eljutott a zeneiparban a nemzeti döntőnk híre, érdemes lenne egy pár előadónak írni, hogy gondolkozzon el a 2013-as részvételen, mert jövőre is lesz Dal! Ezzel jelezhetjük nekik, hogy számítanánk rájuk, visszajelzést kapnánk, hogy ki szeretne ott lenni, és felhívnánk a figyelmüket, hogy ha van egy ütős daluk, nehogy piacra dobják szeptember előtt… Vélemény?
Ha valaki ír valakinek, ossza ám meg az „eredményt”:)
Bosznia-Hercegovina zsűripontjai a döntőben 🙂
12 FYR Macedonia
10 Sweden
08 Albania
07 Spain
06 Serbia
05 France
04 Azerbaijan
03 Ukraine
02 Estonia
01 Iceland
Pedig én a zsűriben bíztam. Ukrajna top 10, áhhh…
az escxtrán eddig megjelent zsűri pontokat összesítettem:
Svédország64
Észtország42
Spanyolország39
Szerbia 36
Albánia 31
Németország28
Izland 26
Olaszország22
Dánia 18
Oroszország17
Bosznia-Ho.15
Franciaország14
Macedónia12
Ukrajna 10
Azerbajdzsán9
Írország 6
Molodva 5
Románia 4
Magyarország4
Ciprus 2
Norvégia 1
Görögország1
az eddigi legértelmesebb 😀 Ukrajna, Franciaország és Izland is kapott volna pontot! tudnak valamit a bosnyák szakmaiak 😀
hát ők a bosnyák szakmaiak 🙂
Alma Ferović (singer and actress), Suzana Bevanda Sijarić (music professor), Sandra Ivanovic (music professor), Amil Lojo (singer), and Ervin Busevac (guitarist)
ők tudják mi a zene 😀
-az alapján, hogy a fentiek kaptak pontot-
De jó lenne tudni, hogy nálunk hogyan pontoztak! Meg egyáltalán kik…
egyébként tényleg reális top10. volt néhány zsűri ahol elég érdekesen pontoztak 😀
mondjuk Albánia zsűrije Montenegrót és San Marinót dobogóra sorolta xD
ja hát igen…nem tudom hogy ők mi alapján pontoztak..
szerintem azt hitték, hogy a legkevesebb pontot kell adni a legrosszabbnak xD
itt nézem a többi zsűrit is..az ír zsűri se volt hülye 🙂
újabb poén videót találtam, ha még nem unjátok (amúgy gondoltam, hogy lesz belőle egy ilyen „paródia”)
http://www.youtube.com/watch?v=lr_yX6Zl9ps
Ááá, legközelebb szólj, hogy csak erős idegzetűeknek! Annyira irritáló a pasas, ettől a tánctól meg már az elődöntőben kiégett a retinám… 🙂
xD az a mozgás alapból elég vicces, és még így
Hát ezen tök jót szórakoztam 😀 Akkor linkelgetek én is – úgy látszik, megihletett pár embert az idei verseny, született pár „epic dance guy” videó 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=YtR5y2H8kXk&feature=related tíz perces, biztos megunod 😀
http://www.youtube.com/watch?v=-pCyYyjkL9U&feature=related – ez tíz órás 😀
bár most látom, 2006-ban is volt ilyen: http://www.youtube.com/watch?v=iR_FALOiTtE&feature=related
sőt, egy „epic sax guy”-t is találtam (2010 Moldova szaxofonos srác) – és a dal ilyen néven is ismertté vált, és rock-feldolgozások is vannak fent youtube-on 😀
még egy ilyen epic-videó („Norbiápdét” Gaitana Ukrajnából)
http://www.youtube.com/watch?v=73g4g0RD9Nk
meg Kaliopi sikoltásából is van egy hosszú, de azt a fület károsító hatása miatt inkább nem linkelem be…és csoda, hogy Rona kiabálásából még nincs…de ha lesz, azt sem akarom majd belinkelni…mindenki a saját felelősségére tekintse meg (a Kaliopis videót)
ez nagyon kemény 😀
Kaliopit nem dobta ki, de van a Party for everybody-ból is egyórás loop 😀
És egy „epic bagpipe huy” is van: http://www.youtube.com/watch?v=UbbqV4_xm_s&feature=related
Jajj és mivel a SunStroke Projectes csávó szinte már internetes mém lett, van Epic Sax Guy játék is: http://www.pippinbarr.com/games/epicsaxgame/EpicSaxGame.html
Igen, a Mandingásat már láttam…hatalmas az is…kell a Kaliopis? Mert akkor belinkelem. De szólok, csak erős idegzetűeknek!!!
Mekkora volt a Compact Disco a cometen… Leesett az állam. 🙂
Az elején azt hittem, hogy playback… 😀
Engem nem igazán izgat. Majd visszanézem a király tesók produkcióját osztcsá’ 😀
Ezt is nézd vissza!!! Sokkal jobb volt, mint az Eurovízión, pedig az sem volt kutya:)
Új Csézy dal: http://www.youtube.com/watch?v=VCLnsgBtZNM
Kár, hogy nem várta meg a szeptembert, nagyon szuper!!
A döntő recapja zongorán… na? 🙂 Szerintem zseniális!
http://www.youtube.com/watch?v=-7j_1nAzHVw&feature=plcp
egyetértek!!!
Ez nagyon nem Eurovízió, de nem tudom megállni, hogy ne linkeljem be, mert megszerettem ezt a dalt (meg nyár van, most aktuális). Pitbull figyelmébe ajánlva 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=nBsr9WjJp9Y
Egy csaj a sulim egy másik karáról nyilatkozik bakui élményeiről és most nagyon utálom 😀
http://www.youtube.com/watch?v=b0DTO_DDU9Q&list=UUJ_8ukdvjiDt0aYB52ctxzg&index=1&feature=plcp
Ehh de jó már neki… majd megyek én is nagykövetséget segíteni 😀
személyes ismertség révén, lehet ő is azeri
ezt már láttátok?
http://www.youtube.com/watch?v=4_yhPw-SS3g&feature=g-vrec
Igen, a győzelem után pár nappal már fent volt interneten. Nagyon jó 🙂
Érdemes a Facebook oldalunkat is nézegetni 😉
A svédek nem viccelnek. 🙂 A dobos szekció brutál jó!
Mondjuk azért finn barátaink is tudnak: http://www.youtube.com/watch?v=Rts17Gr4AiQ 😀
pont elcsíptem a viva comet ismétlésének egy részét, és elszomorít, hogy vannak akik még itt is playbackeltek. A Carbonfools nagyon playback volt, Spnek még megcsoátjuk, hogy ment alatta az alap. A Király testvérek pedig fantasztikusak voltak! Gratulálok Lindának és Viktornak 😀
Ázsiavízióra megfelelő lenne: 😀 http://www.youtube.com/watch?v=-lGFpyuuchg
Akárcsak tavaly, idén is készítettem egy verseny utáni toplistát, mondanom sem kell sok dalt átértékeltem a verseny alatt. 😉
http://www.youtube.com/watch?v=Kd8G2L-RIgo
Na, látom, Dani már kommentálta is YouTube-on 😀
Én is véleményezek majd holnap, a kedvenceim közül valami meglepően hátul szerepel nálad.
Nekem is változott a verseny alatt a sorrend, de még mennyit…
Csak nem Szerbia? 😀
De, Szerbia. Meg Izrael, Moldova, Macedónia, Szlovákia, Szlovénia, Svájc és Olaszország 😀
Jó videó lett, azt még mindig nem tudom felfogni, hogy a szerb dal hogy lehet ilyen hátul, de ez ízlés kérdése, gratula, a videó jó lett.
Ja, Izlandnak és Észtországnak nagyon örültem!
Bocsánat, hogy megzavarom a kávézó csendes kis társalgásait, de van egy kis szavazásunk, amit itt is szeretnék hírdetni, mivel megtörténhet, hogy egyesek figyelmét elkerülte.
„Idei versenyzők, más dallal”
A verseny történelme elég rövid, mivel 2011 őszén pattant ki Zolecs fejéből, akinek sikerült kis létszámmal, de nagyon jól megrendezni. A szavazás lényege, hogy megismerjük az énekesek elő zenei életét, és persze egy kis egészséges versenyzés a mentorok között. Tavaly a lányok uralták a dobogót, mivel Getter Jaani (Valged ööd) nyert, a Twiins (Compromise) lett a második, és Lucia Perez vitte el a harmadik helyet. Idén minden változhat-
A 2 elődöntő videóját itt tudjátok megnézni: http://www.dailymotion.com/user/balazsy/1
A szavazólapot itt tudjátok letölteni: http://data.hu/get/5209054/elodontok.xlsx
A szavazólapot csütörtök délig tudjátok visszaküldeni, a k.balazsy@gmail.com email címre!
Remélem most megjött mindenkinek a kedve egy kis versenyzéshez 🙂
Most értem haza, de külföldön is követtem a híreket, a barátnőmmel megnéztük mind a két videót.Sajnos Eva Botonál és Jedwardéknál (Jedwardéktól?) lefagyott, de nagyon jó videó lett!
remélem újranéztétek, vagy megkerestétek a youtube-n 🙂
..és persze kitöltitek/kitöltöd a szavazólapot, és elküldöd 😀
huh, én ezen szakadtam:
http://www.youtube.com/watch?v=8I43Snb3uok&feature=related
és még ez is:
http://www.youtube.com/watch?v=jhau9AQ_988&feature=related
xD nem tudom miért, de én ezeken nem röhögtem!
JEDWARD – Young Love (új klip)
http://www.youtube.com/watch?v=fKmI3BDs_KQ&feature=g-all-u
nagyon belejöttek az énekesek a klip készítésbe 😀 egyébként jó szám! (küldhettem volna, de már késő 🙁 )
A dán zsűri pontjai (csak erős idegzetűeknek!):
Grand Final:
Jury + Combined Vote
12 Sweden 12 Sweden
10 Germany 10 Germany
8 Moldova 8 Russia
7 Albania 7 Moldova
6 Russia (WTF) 6 Iceland
5 Cyprus (WTF) 5 Albania
4 Italy 4 Ireland
3 Spain 3 Italy
2 Romania 2 Turkey
1 Greece (WTF) 1 Romania
First Semifinal:
Jury + Combined Vote
12 Moldova 12 Russia
10 Israel (3x WTF) 10 Iceland
8 Albania 8 Finland
7 Greece (3x WTF) 7 Albania
6 ***Hungary*** 6 Moldova
5 Finland 5 ***Hungary***
4 Cyprus (WTF) 4 Greece
3 Russia (WTF) 3 Israel
2 Austria (3x WTF)2 Ireland
1 Ireland (WTF) 1 Romania
Vegyük észre, hogy az 1. elődöntőben Izland 0 (nulla) pontot kapott a zsűritől, mert bárhogy is próbálták, egyszerűen már nem tudták beszúrni Görögország és Ausztria közé…
Én is pont ott gondoltam, hogy WTF, ahol odaírtad (bár én szeretem az izraeli dalt, de ezzel valószínűleg egyedül vagyok :D). Ciprus, Oroszország, stb… hihetetlen… és ez egy „szakmai” zsűri.
Az adás előtt Izraellel nem tudtam mit kezdeni magamban, de élőben egyértelműen a borzalom kategóriában landolt. 🙂
Tényleg hihetetlen egyébként, nekem úgy tűnik, hogy dán nézők szakmaibbak voltak egy fokkal, mint a zsűri. Nem lehet, hogy összekeverték a listákat?…
ez egyáltalán lehetséges? Izland 0 pontot kapott a zsűritől, és 10-et összesítve? ez…
Igen, most sakkozgattam a listával, és vszleg a következő televoting jöhetett ki a dánoknál:
12 Izland
10 Oroszország
8 Írország
7 Finnország
6 Románia
5 Magyarország
4 Albánia
3 Görögország
2 és 1 pont nem tudni, de biztosan nem Moldova és Izrael.
így is 0 szakmai és 12 televotingból maximum (!) egy 5-6 pontot kaphattak volna!
? Ezt nem értem. Egyenlő pontszámnál a televoting rangsorol.
50-50 %-ban számít, nem? akkor hogy lehet, hogy az egyik oldalról nullával a második helyig jutott?
Nem. Azt csinálják, hogy kijön a zsúri eredménye, amit ott fenn is mutattak (12p Moldova, 10 Izrael stb.). Aztán megvan a televoting (12p Izland, 10 Oroszország stb.). Ezt a kettőt összeadják, és az így kapott sorrendet átkonvertálják a 12-10-8-…-1-ig tartó skálára. És ahol az összeadás után holtverseny jön ki, ott a televoting az erősebb.
A dánok esetében ez úgy jöhetett ki, hogy:
12 Oroszország (3 zsűri + 10 közönség = 13p)
10 Izland (0 + 12 = 12p)
8 Finnország (5 + 7 = 12p)
7 Albánia (8 + 4 = 12p)
6 Moldova (12 + 0 = 12p)
5 Magyarország (6 + 5 = 11p)
4 Görögország (7 + 3 = 10p)
3 Izrael (10 + 0 = 10p)
2 Írország (1 + 8 = 9p)
1 Románia (0 + 6 = 6p)
Egyébként az ilyeneket találom még viccesnek, amikor az elődöntőben pl. az oroszokat behozta a dán zsűri a 8. helyre, azaz volt náluk 7 olyan, ami jobban tetszett. Ebből a hétből öt be is jutott a nagydöntőbe, plusz jött még másik 16 produkció hozzá. Ebben a mezőnyben viszont már az 5. helyre rakták őket…
AUSZTRIA?????????????????????????????? Mi van?
Ma nézegettem a többi nyilvánosságra hozott adatot, a belga zsűri 7 (!!!!!!) pontra hozta Ausztriát… (De minket meg 10-re, legalább ennyi jó volt bennük 🙂 )
Nyilvánosságra hozták a külön összesített pontokat!
Az elődöntőben a zsűri tolt be minket a döntőbe…
http://escxtra.com/2012/06/split-results-revealed/
Elsőre szembeötlő érdekességek:
1. elődöntőben a zsűri Izlandot nem rakta a továbbjutók közé, viszont Izraelt igen!!! Mi a 7.-ek voltunk a zsűrinél, a nagyik a 8.-ak. (Görögország 3., Ciprus meg a 4., hát pff…) A televoting a magyar-svájci cserén kívül a 10 továbbjutót tartalmazta.
2. elődöntőben a zsűrinél az utolsók voltak a norvégok, előttük pedig a bolgár csaj! Viszont az ukránokat meg ők tolták be a döntőbe, Gaitana csak a 17. lett a közönségnél. Ezenkívül a zsűri segített még Máltának, ellenben ők Törökország és a már említett Norvégia helyett a horvátokat és a grúzokat (!!) juttatták volna be. MJM úgy lett 18. az elődöntőben, hogy mind a zsűri, mind a televoting sorrendben 15. lett…
A döntő meg:
Ha csak televoting van, ez egy roppant szoros verseny lett volna, Loreen 343-332-re verte a nagyikat, viszont a zsűrinél is Loreen nyert, így lett ez a nagy különbségű győzelme.
Mondjuk az, hogy a zsűrinél az oroszok 11.-ek lettek a döntő mezőnyében… Khm.
Egyébként hasonló mozgások voltak, a zsűri sokat tolt Ukrajnán, Máltán, olaszokon, spanyolokon és a franciákon, akik a televotingon 0 pontosak lettek!!
A közönség főleg a románokon, íreken, görögökön és persze a törökökön segített sokat.
Mi a televotingon a 22.-ek lettünk volna (Dánia, Norvégia, Málta és Fro. előtt), zsűrinél 23.-ak lettünk (itt a norvégok és írek végeztek mögöttünk, illetve a zsűrinél mindössze 26. Engelbert Humperdinck!!!!).
látszik a különbség! a kedvencem, Franciaország a zsűrinél utolsó, a nézőknél pedig 13.! na, melyik számít jobban?
Nem fordítva?
nem baj 😀 megérdemelt volna.. egy győzelmet!
Meghökkentő ez a zsűri… Visszasírom azokat az időket, amikor csak és csak kizárólag a telefonos döntött. Egyedül annak örülök, hogy a zsűri segítette Loreent biztosabb győzelemre!
Ez durvább, mint az összesített eredmény. Jobb volt az édes tudatlanság! Milyen zsűri állíthat fel ilyen sorrendet?
Azt érti valaki hogy Ukrajnában mi volt olyan fantasztikus szakmailag? 😀 Számomra ez a legmeglepőbb. Na meg szomorú vagyok hogy Pastorat a televoting lefele húzta.
a hangja remek, az előadás is jó volt, már csak az a kérdés, hogy mi volt olyan rossz?
egyébként azt is kérdezhetjük, hogy mi volt annyira első helyezés szakmailag a svéd dalban? a hangja semmiben nem múlja felül Gaitanájét!
Nos igen…ez nem egy hangverseny! Gaitana hangja jó bár szerintem borzalmasan használta. De köszönöm így legalább tudom mit értékelhetett a zsűri 🙂 Rossznak nem mondtam csak a 7. helyet nem értem.A végül kialakult 16. hely mondjuk pont tökéletes neki.
A svéd dal elsősége szakmailag szerintem egyértelmű (így nem szakmai emberként ^^), de nem kezdem el magyarázni miért az mert a versenyig épp eléggé kiveséztük már.
A zsűri szavazatai nagyon tetszettek,majdnem minden helyezéssel azonosulni is tudtam. A nézők szavazatai pedig…Bizonyos dalokat túlságos fel illetve túlságosan lehúztak. Jövőre végezhetnének jobb munkát is,mivel a realítás idén a zsűrinél volt.
Viszont a szakmai döntések érdekessége,hogy egy-két nap alatt a feje tetejére tud állni minden,és óriási változások történnek. Lásd:1. elődöntőben előztük az oroszokat,majd 12 hellyel lemaradtunk tőlük.
Követelem a zsűri eltörlését!!!
Emészteni kell, az biztos. Nem csoda, hogy az EBU majdnem egy hónapot várt…
A tavalyi ‘idei versenyzők más dallal’-t hol tudom megnézni?
hát, sajnos sehol, mivel Zolecs videói közül eltűnt 🙁 de inkább foglalkozz az ideivel, és küld a szavazataidat 😀
Már elküldtem 🙂
Nem tudom ki volt Jónsi mentora, de nagyon tetszik a szám, amit választott, a kedvencem. <3
Tényleg remek szám nekem is nagyon tetszik 🙂
Nekem elsőre, másodikra, harmadikra nem tetszett, de sokadik meghallgatásra felküzdötte magát a listámon… Egészen felfelé. 😉
Jó dal!
8 pont ment a zonja vdjekenek 😉 azota az lett az egyik leghalgatottabb számom nagy kar erte 🙁
köszönòm a pontokat eddig meg nem tudtam hogy tovabbjutott csak most tudtam megnezni.remelem a dontoig a kedvencedmarad
bátorítsatok sokakat, hogy szavazzanak! még van időtök, egészen csütörtök délig 🙂
Ma kaptam otthonról ezt a linket: (ha rákattintotok attól a résztől indul, amiről lentebb írok pár gondolatot)
http://www.youtube.com/watch?v=nUIOD1QcDMQ&feature=player_detailpage#t=180s
itt a remek példa, hogy lehetett volna közönségbarátabbá/ kevésbé felejthetővé tenni a CD dalát! ha pl úgy döntünk mint általában Albánia szokott,és kicsit megpiszkáljuk a dalt, és egy ehhez hasonlót visznek ki a srácok, akkor talán a közönség is jobban szavazott volna ránk!
a hangját Csabi itt is meg tudta mutatni, nem is akárhogy! az üzenet még mindig ugyanaz, szóval a zsűri pontok is megvannak!
1et értek
Nekem az eredeti jobban tetszik. Valahogy úgy szebben, jobban megkomponáltnak hangzik a dal. Itt meg olyan érzésem van, hogy volt valami dallam, amit rátettek egy olcsó alapra. Néhol még mintha össze is kellene várni a kettőt, nincs úgy egyben az egész, elvész a varázsa. Attól még hogy gyorsabb, nem jobb.
Szintén az eredetit mondanám. Ez már olyan túl… futurisztikus? Olyan idegen, elveszti a bensőségét.