[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=i2qAs13sDIk[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv – old.eschungary.hu
Elkezdődött az éles felkészülés a 2011-es düsseldorfi Eurovízióra. Az elkövetkező két hétben nyomon követhetjük a versenyzőket a nyilvános próbáktól egészen a döntőig. Az old.eschungary.hu csapata május 9-én fog megérkezni a helyszínre, a terv szerint az első elődöntősök első főpróbájára. Addig is bőven ellátja az érdeklődőket sok nemzetközi online hírportál a legfrissebb fejleményekkel, így nem maradunk le semmiről most sem. A próbák pontos menetét a jobb oldali oszlopban Düsseldorf info alatt lehet megnézni. Ma a fellépők próbálnak, utána videószobában kielemzik a felvételeket, ezután sajtótájékoztató van a kötött programjukban.
A próbát a rajtsorrendnek megfelelően Lengyelország kezdte. A sajtótájékoztatón Magdalena Tul elmondta, hogy a dalt eredetileg lengyelül írták meg, angol verziója is van, de lengyelül nagyon jól hangzik, más a szövege és a harmóniája, ezért gondoltuk úgy, hogy maradunk az eredetinél. „Lengyelországban mindenki nagyon várja a fellépésünket.” A próba után a videószobában javasoltak néhány változtatást. Nem tudja, hogy kockázatos-e elsőként fellépni, de a nemzeti döntőn is az 1-est választotta, így kisebb a várakozás miatti feszültség. És egyébként is, elsőként is a lehető legjobbat nyújtották. Szóba került az énekesnő védjegye is, minden fellépésen 10 cm magas sarkú cipőben jelenik meg. A versenytársakról nem tudott nyilatkozni, nem hiszi hogy jó dolog megnézni vagy összehasonlítani a többiekkel a saját produkcióját, mint egy sporteseményen.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=mFdUa6ySsLc[/youtube]A második fellépő Norvégia. Stelláék próbája hangpróbával kezdődött és konfettiesővel végződött. Stella jól van, összpontosít a próbára. A sajtókonferencián az énekesnő óriásinak és űrhajó-szerűnek titulálta a színpadot. A videószobában történt megbeszélésekkel kapcsolatban elmondta, hogy a cipőtalpával kell kezdeni valamit mert a színpad csúszós. Lámpalázas volt egy kicsit a színpadon de igyekszik ezt leküzdeni. A sajtótájékoztatót Haba haba tánctanítás és akusztikus verziójú előadás zárta.
Albánia következett próbaszereplésre. A színpadképet pirotechnikai effektek egészítik ki. Aurela Gaçe a dalt angolul énekli, viszont a refrén egy része albánul hangzik. Shpëtim Saraçi dalszerző elmondta, hogy már 20 éve dolgozik az énekesnővel és nagyon bízik abban, hogy döntőbe jutnak. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=L-qtPYWjeAA[/youtube]”Esküszöm, minél nagyobb az aréna, annál magasabb az adrenalin szintem. Mindig arról álmodtam, hogy egy nagy arénában énekelhessek, és most ez az álom teljesül” – álmélkodott az énekesnő. A sajtótájékoztatón angolul és albánul is énekelt részleteket a dalából. „Olyan ez az Eurovízió nekem, mintha nyaralni mennék. Imádok zenélni, és hogy még versenyezni is kell, az nem számít. Ha rajtam múlik, csak felmegyek a színpadra énekelni, utána megyek vissza Albániába.” Az egyik újságíró utalt a videóklipjére, aminek forgatási helyszíne közel van az énekesnő szülővárosához. Természetesen az albán versenyző meghívta a sajtó munkatársait arra a helyre. A sajtótájékoztató közös acapellával zárult.
(Közben a ciprusi OGAE is közzé tette a pontjait az idei versenydalokkal kapcsolatban. Magyarország újabb 12 pontot gyűjtött be, így ezen a szavazáson 10 ponttal előzzük meg a második helyezett Franciaországot. <escdaily.com>)
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=7CYmgtD2QQw[/youtube]Az ebédszünet előtt még Örményország is elpróbálta versenydalát néhányszor. A sajtótájékoztatón a delegációvezető mutatta be a résztvevőket. A koreográfus örmény, de főként Görögországban dolgozik, és az ottani táncosait is magával hozta Düsseldorfba. Örményországban van két Emma is a showbusiness világában, ezért változtatta meg a nevét Emmy-re. Ez az a pillanat amikor bemutathatja országát, mint turisztikai célpontot, kiemelve a helyi ételeket, a tájat és a vendégszeretetet. A 2010-es Junior Eurovízió megnyerése után lehetőséget kaptak arra, hogy ők rendezhessék a következő versenyt 2011. december 3-án, amire meghívott mindenkit az énekesnő. Az idei produkció koncepciójának középpontjában egy boxring kialakítása szerepel, ami a legjobban passzol a dal hangulatához. „A dal szövege egy lányról szól, aki beleszeretett egy boxolóba. Viszont a fiú csak a boxnak és a sportnak él. A lány javasolná neki hogy válassza a szerelmet az örökös boxolás helyett. A „csaka” szó „semmi”-t jelent örményül, így nyer értelmet a dal címe.”
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=_nsamvbvJVg[/youtube]Mindenki jól lakott az ebéd után, Törökországon a sor. Ahogy egy nagy tapasztalattal rendelkező rock együttestől elvárható, a Yüksek Sadakat meggyőző és erőteljes próbát vitt véghez. A szokásos felálláson felül egy ketrecbe zárt rettentő hajlékony táncos is van a színpadon, aki egyszer csak eltűnik. A sajtótájékoztató a tagok bemutatásával kezdődik. Az eurovíziós versenydaluk remekül illeszkedik az együttes eddigi munkásságába. Korábban megvizsgálták az Eurovízión győztes dalokat, így döntötték el hogy egy gyors tempójú dallal fognak versenyezni. Igaz, hogy eddig törökül énekeltek, de egy nemzetközi versenyre jobban illik az angol verzió, ezért énekelnek angolul a fesztiválon. Az együttes nevének helyes fordítása: Magas Hanghűség.
Brutál jó a háttér! 🙂
A lengyelek próbája,elképesztően jó volt…Ha nem mi nyerüönk remélem ők fognak:D
Az első négyesben egyáltalán nem csalódtam, sőt! Nem is hittem volna, hogy például az örmény szám ilyen jól fog majd szólni a színpadon, a hangja is sokkal jobb volt, mint a nemzeti döntőn. 🙂 Nekem tetszett.
Albánia lenyűgözött. Stúdió szintet énekelt Aurela. 🙂 Isteni volt!
Norvégia hozta a nemzeti döntős színtet. Szép volt Stella ruhája aranyban. xD
Lengyelországnál pedig Magdalena nagyon szépen énekel még mindig, de ott nekem a vokál nem jön be anniyra. Azon még valamit alakítani kéne. 🙂
Összeségében az első 4 ből csupa jó tapasztalat. Jó a színpad kép, jó a hangzás! Gratulálok!
Nekem az örmények produkciója egyáltalán nem jön be szerintem ki fognak esni a többi nagyon jó:)
Én nekem meg pont, hogy szerethető volt most és tetszik a táncos dolog is. Amit kritizálnék az a háttér, szerintem nem a legmegfelelőbb. Én szerintem. 😀
Egyébként idáig a lengyeleké tetszett a legjobban az első 5-ből.
Mondjuk igen, az örmény hátteret én sem tudtam nagyon értékelni, mert azért többet vártam volna. De hát jól van az, ha nekik megfelel. 🙂 Igaz ezt egy kezdő is megtudná csinálni. 🙂
Nekem eddig csak Albania tetszett, a tobbit nem engednem a dontobe… Lengyel orszag biztos nem fog a dontobe jutni! 🙂
nekem a lengyel szam top 5 albania top 7
ormenyorszag rettenetes
Szerintem eddig a torokok és az albánok szereplése a legjobb.
Lengyelország = tedd ki had hűljön. Elkéepsztően unalmas előadás, ugyanaz mint a klippben meg a nemzeti döntőn. :S semmi új.
Nos, a véleményem az első 5 próbáról. (megpróbálom őket mondjuk 1-től, 5-ig pontozni, persze szubjektív vélemény, bár az első elődöntő első fele a legereősebb 10-ből 9 dalt továbbjuttatnék. :S
Lengyelország: Nagyon erős próba volt, sokkal gyengébbet vártam. A háttért nagyon rendben van. Magdalena hangja pedig fantasztikus. A vokál viszont rendkívül zavar engem, nagyon furcsa, azon van még mit javítani 🙂 Ez volt eddig talán a legerősebb próba. 5/4,5
Norvégia: Stella ruhája szerintem jobb volt narancs színben, a koreográfia viszont tetszik. Nem is volt túl hamis a próbán az ének. Viszont a háttér lehetne egy kicsit erőteljesebb vagy élénkebb vagy nem is tudom. 5/3
Albánia: Aurela szerintem nagyon szép hangon üvöltötte végig as dalt.
Ugyan nem sok mozgás van, de így is alig bírja szegén levegővel. A háttér elég érdekes, de nem rossz. Kíváncsi leszek majd a helyezésére mert nem tudom mennyi embernek jön be ez az üvöltözés, még akkor is a jól énekel. 5/4
Örményország: Ez a háttér rettenetes xD hogy lehet ennyire nem kihasználni egy ütős színpadot??? :S
Egyébként meg hangilag meg koreográfiailag nem volt rossz, de remélem változtatnak a háttéren. 5/2,5
Törökország: Nekem egyáltalán nem tetszett a próba, annyira utánozzák a Mangát hogy az valami borzalom :S És egyébként sem volt nagy valami 5/1.
Várom a következő 5-öt 😀
sztem örményország a legjobb ezek között. Kellemesen csalódtam bennük. Az Albán viszont még így is irritál :S
Szerintem ahhoz képest, hogy próbák, elég jók 🙂
Szerintem eddig a leghangulatosabb a habahaba. Az örmények és a lengyelek zavarban voltak, a törökök pedig nem adtak bele olyan sokat. Az albán produkció pedig egyszerűen nem szimpatikus 😀
Serbia próbája nagyon jó volt 🙂 Olyan szépen énekel Nina 🙂 És a háttér is valami fantasztikus. Ő volt ma a legjobb.
Oroszország nagyon a látványra és be is fog jönni, baromi látványos volt a koreográfia meg a fények. Felvitték a dal minőségét.
Svájc: Annától többet vártam hangilag. A ruha nem áll olyan jól neki mint az a fekete amiben a nemzeti döntőben volt, remélem átöltözik 😀
A finneket meg a Grúzokat nem láttam, de megmondom őszintén annyira nem is érdekelnek. 😀
Mai top: 1.Szerbia 2.Lengyelország 3.Oroszorsz. 4.Norvégia 5.Albánia
Eddig legjobban a lengyel előadás tetszik. Jó a dal, fantasztikus a háttér is. 🙂
Albánia, Törökország se rossz, az örmény háttér viszont katasztrófa, pedig jó a dal.
A Youtube-on csak ilyen kevesen követjük a felvételeket? Ráadásul elég sokan Magyarországról.
ez mennyi felvételből van összevágva? Emmy próbája alatt a köpenyes srác össze vissza ugrál a vágások alkalmával hol jobb oldalt van elöl majd hirtelen balra hátra kerül…
Az oroszok koreográfiája kissé hasonlít az Eric Saade féle táncra
A táncosok svédek, a menedzser osztrák…csoda hogy a pali orosz, bár ki tudja milyen származású eredetileg.
Viszont a dal változtatása miatt nem kellene büntetést kapnia?
Lengyelország: háttér nekem nem annyira jön be és ahogy néztem a ruha is borzalmas lesz… Kár érte. Magdalena viszont csodásan énekelt és a koreográfia is tetszik nekem.
Norvégia: a háttér egész jó, a koreográfia ugyanaz mint az NF-en, a ruha is ugyanaz, de a narancssárga jobban állt neki, mint ez az arany. A vokalistái nagyon rendben vannak és ez a szerencséje.
Albánia: kellemes meglepetés, a legjobb háttér szerintem, Aurelia hangja kitűnő, de tényleg inkább kiáltozásnak hallatszik. Mindenesetre libabőrös lettem tőle. 🙂
Örményország: gyerekek, én most tudtam meg, hogy miről szól a dal. 🙂 Box és szerelem? Na ne… Látszik, hogy mennyire érdektelen számomra. Gyenge a háttér, borzasztó az a bokszkesztyű alakú ülőalkalmatosság és a köppenyben ugráló fiúka. A ruhája iszonyat giccses lesz, rengeteg a strassz rajta. Horror. Emmy tuti nem élőben énekelt, ez totál playback volt. A koreográfia szintén horror. Pápá Armenia.
Törökország: Többet vártam volna. Villódzó háttér, „muszáj” produkciónak tűnt, viszont a hang nagyon rendben volt. Kérdés: mi a fene akar lenni a „mosógömbbe” zárt leányzó?
Akármi is, hülye ötlet.
Szerbia: Nina hangja kifogástalan, a koreográfia összeszedett és illik a dalhoz, a háttér a refrénig egész jó, utána jött az, amitől tartottam. Mindegy, egyéni szoc. problémám, hogy utálom ezt a retrós színvilágot.
Itt már mindenki élőben énekel. Most az eurovision.tv felvételeken sem mutatnak a kamera képekből egy kicsit sem, pedig kíváncsi lennék rá. 🙂
Engem különösebben a design is érdekelne, de semelyik videón nem látszik, pedig tavaly Kristína próbájából szinte csak annyit lehetett látni… 🙂
Bocsánat. Akit érdekel, itt leleplezek 😀 http://img851.imageshack.us/i/dsc07043.jpg/
Hát… 2:23-tól nem is énekel a mikrofonba Emmy, mert éppen helyezkedik és csak 1 vokalistája van, ahogy én látom… Viszont én két hangot hallok, amiből az egyik Emmy-éhez hasonlít… Emellett írták is, hogy éppen meg van fázva és remélik, hogy néhány nap múlva jobban lesz… Szóval ezért gondolom, hogy playback volt.
Ez a design nekem egy nagy csalódás… semmi kreativitás nincs benne, alig különbözik a tavalyitól
Nekem a tavalyi egyszerűsége miatt nagyon bejött, ez is tetszik, csak azt nem értem, hogy az a szürke csík miért úgy van? Lelóg belőle a 10-es meg a zászló is…
Már a finn design alapján meg is próbáltam elkészíteni a magyart: http://www.kephost.com/view3.php?filename=7gaatqth1xub8il7vd8g.png Remélem hasonlít 🙂
Pont az egyszerűsége miatt jó szerintem. Az óriási Led háttér engem kicsit zavar. Nyílván nem azokat a kamera mozgásokat kapjuk vissza, ami a versenyen lesz. Rendben lesz itt minden.
Látványosabbnak ígérkezik, mint a tavalyi.
Ez lesz az eddigi legjobb Eurovizió! 🙂
Na megnéztem a többi résztvevőt is.
Törökország semmi új dolgot. Közében az a csajszi mi akar lenni abban a kerek izében? Ha valaki tudja magyarázza már el. 🙂
Szerbia próbájában csak a háttér tetszett, nekem most még Nina hangja nem volt a legmeggyőzőbb, de jó lesz ez.
Az oroszok tényleg a látványra mennek. Hang az még luxus, de a plusz ledfal meg az ugrálás az már megvan. Kíváncsi leszek mi sül ki belőle 10-ére.
A svájci lány hozta az elvárt szintet. A háttér nagyon ott van, de ruha az tényleg nem a legjobb, legalábbis a színe biztos nem. Összeségében tetszett.
Grúzia meglepett. Az énekesnő hangja sokkal jobb, mint vártam. Örültem neki, hogy ilyen szépen énekel. A háttér is nagyon tetszik, ügyes, ötletes megoldás. 🙂 A ruha kicsit fura, nem tudom hogy kapcsolódik hozzá, de nem rossz! Egészében nézve ez is lemegy.
Végül, de nem utolsó sorban Finnország. Hát igen a háttér nagyon bejön. Az is tetszik, de az énekessel és magával a dallal még mindig bajom van. De szerintem most nem is énekelt olyan „jól” mint a nemzeti döntőn, bár én nem szeretem.
Mindent összevetve, az előadók ma jobban teljesítettek mint azt elvártam volna. Főleg az albán, a svájci és a grúz.
Alig várom a holnapi próbákat! 🙂
A lengyel koreográfia tetszik, bár néha botladozott Magdalena 🙂
Norvégiától nem is vártam mást, de úgy néz ki, hogy idén hiányoznak az évek óta jól megszokott norvég vokalisták 🙁
Aurela elismerem, hogy jól énekel, de a dal és az előadás nem nyűgözött le és ha tényleg felveszi azt a ruhát a klipből, azzal el lesz rontva az egész.
Az örmény produkcióban nem tetszik, hogy ennyire elmentek a box felé, de szerintem lesz olyan rövid Emmy ruhája, hogy ez nem fog zavarni 🙂 Amúgy meglepően jól énekel!
A törökök meg előadásban is a tavalyi rossz másolatát hozzák…
Mit szóltok hozzá ha megkockáztatom hogy kiesnek a törökök?:P én most ezt érzem
Szinte lehetetlennek érzem, hogy kiessenek, de nagyon örülnék neki.
Nem jó az idei dal, csak foglalni fogja a helyet :S
Kizárt dolog. Egyébként szerintem egyáltalán nem rossz a dal, viszont a színpadképtől nem vagyok elragadtatva…
Nem rossz dal tény de nem tudom valahogy a próbák után nekem ez a leggyengébb mert tényleg rossz az egész színpadkép teljesen elvonja a figyelmet a dalról és még rossz is ezért gondolom hogy talán nem fognak rá szavazni és önmagában a török vendégmunkások nem lesznek elegek /a zsűritől sem számíthatnak szerintem olyan sok pontra/ De persze jóval esélyesebb hogy tovább jutnak de komolyan ki fog akkor kiesni??? Van 5 nagyon gyenge dal de abbol 1 Görögország akik megint csak nem a kiesésről híresek
Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi az értelme a gömbbe zárt leányzónak… Borzasztó hülyén néz ki és nem látom a kapcsolatot sem a dallal. Irritáló számomra ez a fényvillódzás is a háttérben, szóval a színpadkép az förtelem. Sajnos tényleg az van, hogy a próbák után, valahogy elég sok addig általam leírt dal becsusszanhat a döntőbe… Nem lesz innen egyszerű dolog kvalifikálni. :S Viszont határozottan úgy érzem, hogy Grúzia először fog elesni a finálétól, Örményország pedig a látottak alapján határeset, talán a blokkszavazással megmenekülhet. Ezzel a színpadképpel még gagyibbnak érzem, mint a norvég szerzeményt.
Azt hittem csak engem irritál az a szegény lány abban a gömbben.
mert még ha lenne valami vele, de nem, csak úgy ott van…
A mai próbák alapján, csak azok nyúltak mellé, akik amúgy tuti bennt lesznek. gondolok itt a törökökre az örményekre és a grúzokra. Ma ezek a próbák voltak a leglehangolóbbak.
Én is megnéztem őket, engem egyértelműen a svájci dal nyűgözött le leginkább, egyszerűen két pillanaton belül libabőrös vagyok tőle. A dallam és a lány hangja is igazán ott van, egyre feljebb kúszik a listámon. A ruhájában pedig nekem pont a színe tetszik. 🙂
A lengyelek számomra is meglepően erősek voltak, az albán dal viszont számomra nagyon sötét és hideg, valahogy nem jut el hozzám, hiába énekel tökéletesen az énekesnő. Ninát imádom, bár kissé talán elmarad a teljesítménye az ismert videóban látottól, de akkor is az egyik kedvencem.
A legtöbb dal kicsit egyenetlennek hangzik, de ez talán inkább csak a közvetítés miatt van (pl. a grúz lánynak néha nem is hallani a hangját, meg visszhangzik a terem körülötte, viszont másszor eszméletlen jól átjön, még jobban, mint a klipben). A norvég dal szerintem még inkább szétesett, pedig eddig legalább a refrénje megfogott. A finn srác aranyos, és nagyon ötletes a háttér, viszont szerintem ahhoz, hogy egy szál gitárral esélye legyen a versenyen, ennél átütőbb zene kellene. Azon röhögök, hogy a törökök egészen tetszettek, pedig ők nem az én stílusom, de nagyon rutinosak, és ez jól mutat egy ilyen nagy színpadon. 🙂
Nagyon kíváncsi leszek Katira. 🙂