Naptár

2011. május
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Düsseldorf 2011: Statisztika a keddi elődöntőről

Tudósító: Madura Máté
Forrás: old.eschungary.hu – esctoday.com

Érdekes eredmények, izgalmak, nagy bukások, és felemelkedések. Minden megtörténhetett és meg is történt tegnap este a düsseldorfi Esprit Arénában, ahol az idei mezőny első fele, 19 ország versengett az elsőségért.

Pontosan 1995 óta mindig részt vett Törökország, és idén elestek a döntős kvalifikációtól, ugyanis a Yüksek Sadakat rockzenéje, nem fogta meg elégé az európai közönséget, illetve a zsűrit. Az örmények 2006-os debütálásuk óta mindig döntősök voltak, míg Norvégiának, Albániának és Portugáliának is a negyedik döntőjük jött volna zsinórban. A magyarok viszont négy évet vártak arra, hogy ismét döntőben legyenek, és idén egy igen erős produkcióval sikerült kivívni a nézők és a zsűri szeretetét. Ha már a négyes számnál járunk, meg kell említeni, hogy ez lesz Izland negyedik döntője sorban, az Euroband, Yohanna és Hera Björk sikerei után. Litvánia a tavalyi sikertelenség után ismét döntős lett Finnországgal együtt, akik szintén 2009-ben voltak legutóbb a legjobb 25 között. Svájc viszont legutóbb 2006-ban volt döntőben, igaz akkor alanyi jogon, az előző évi top 10-es helyezése miatt, amit az észt lánycsapatnak, a Vanilla Ninjának köszönhettek. Oroszország, Görögország, Grúzia és Azerbajdzsán nem panaszkodhat ilyen téren, ugyanis nekik eddig mindig összejött a legjobb tízben való szereplés, az első részvételüktől kezdve, valamint a 2004-es elődöntők bevezetése óta. Lengyelország viszont Belgrádban a zsűri által volt csak finalista, ahol az angolokkal és a németekkel, végül hármas holtversenyben utolsók lettek. Horvátország tavaly a nagy esélyesnek mondott Feminnemmel nem lett döntős; de idén Dariának sem sikerült megvennie a közönséget az „öltözködős” produkciójával. A két törpeállam is elesett a kvalifikációtól, ugyanis San Marino második indulójának sem sikerült győzedelmeskednie, és a máltai popzene, sem ért el olyan sikereket, mint legutóbb 2009-ben Chiara „What If We?” című dala. Szerbia pedig a jól bevált recepttel, az anyanyelven való énekléssel ott lehet a szombati döntőben, méghozzá fellépési sorrendben 24.-ként. Ők 2007-ben szerepeltek először, amikor már győzni is tudtak, és eddig csak egyszer, 2009-ben nem lettek döntősök, Marko Kon és Milaan „Cipela” című mulatós-népies szerb zenéjével.

8 hozzászólás Düsseldorf 2011: Statisztika a keddi elődöntőről

  • Zolecs

    Folyamatosan magyarázom be magamnak hogy lehet az 5-össel nyerni!

    2003: #4- Nem nagyon ismerem a mezőnyt, ő az élő példa rá hogy lehet nyerni kis számmal, DE ez már régen volt szerintem, akkor más idők jártak 🙁

    2004: #10- Ez sem az a húdemgas sorszám,a dal bőven kilóghatott a mezőnyből,volt annyira egyedi.

    2005: #19- Minden idők egyik legjobb dala, igazából itt nem nagyon számított a rajtszám, sőt! ha még 1-essel megy akkor meg pláne nem, mivel a dal címe is „My Number One” 😀

    2006: #17- Itt is azt mondom hogy tökmindegy volt a sorszám, mert ha elsőként lépnek színpadra, akkor is emlékezni fognak rá, annyira különc és brutál 😀

    2007: #17- Itt viszont számított! Ha sokkal előrébb lép színpadra mint Verkaszirgyucska akkor KIJEV 2008 lett volna.Ebben biztos vagyok. Bár nagyon bejövős a Molitva, egyedinek is mondanám, de ukrajna is az volt.

    2008: #24- Egyáltalán nem erre az eredményre számítottam itt, szerintem ha 10 alatt lép színpadra, akkor nem Dima nyer.

    2009: #20- Rybakért annyira odáig voltak hogy akármelyik számmal nyert volna.Ez tutkó, erre már emlékszem.Mindenki istenítette.Én mondjuk utálom a mai napig 😀

    2010: #22- Ha nem Safura nyitja a showt most Kati Baku-ba utazott volna…

    Összesítve szerintem:

    5-3 vagyis többségében nem számítottak a sorszámok! szerintem.

    • Bakancs

      Szerintem a győztes személye sorszámoktól függetlenül előre „eldőlt”. Nem (csak) összeesküvés-elméletekre gondolok, hanem egyszerűen a rajongókra, a szakértőkre, akik már eleve ismerték ezeket a számokat.
      Persze, vannak olyan nézők is, akik nem követték nyomon, hogy melyik ország kit indít, de ők legtöbbször csak nézők maradnak, nem pedig szavazók.
      Szerintem a győztes személy egyik évben sem a sorszámon múlt, csak a győztesek éppen olyan szerencsések voltak, hogy a végén léphettek fel 🙂
      (Főleg a tavalyi évvel nem értek egyet – mert éppen azt tudtam a legfigyelmesebben nyomon követni 😀 Tavaly például én már egy héttel a döntő előtt olvastam egy cikket a németek „haditervéről”, hogy hogyan nyerhetik meg az Eurovíziót…)
      Szóval szerintem itt a sorszámon aggódni teljesen felesleges. Főleg így, hogy az egész műsor ideje alatt lehet szavazni.
      (Ilyen csak tavaly volt eddig, de ott Lena győzelme akármilyen sorszámmal adott volt.)
      Szóval én bizakodom 🙂
      Ha tökéletes lesz a produkciónk, akkor nem ábrándulnak ki a rajongók, és szavaznak ezerrel 😀
      Mert Katinak vannak rajongói, az már biztos 🙂

      • Zolecs

        Én nem hinném hogy olyan adott volt tavaly Lena győzelme.
        Miért? Ráadásul még bűnhamis is volt.

        A „haditerves” dologhoz: 5-ből kihúznak 1-et aki választhat magának számot.Szerencséjük volt, és nem voltak hülyék.Ennyi.

        Úgy tartanám igazságosnak ha a BIG kezdené a döntőt, ha már eleve ott vannak még a jó sorszámokat is elveszik a szerencsétlen elődöntősöktől!

      • Bakancs

        Hamis volt, mégis a többiekhez viszonyítva magas pontszámmal győzött. Méghozzá egy olyan számmal, ami ennyire azért nem emelkedett ki abból a mezőnyből 🙂
        A haditervvel kapcsolatban pedig arra gondoltam, hogy a Satellite-ot például már 2008-ban(nem biztos az évszám, de az biztos, hogy jóval korábban) megírták, direkt az Eurovízióra készülve.

  • sparksfly

    én is pont azon gondolkodtam, hogy 5-ös sorszámmal elég nehéz lesz nyerni vagy bármilyen jó helyezést elérni….
    de reménykedjünk. hátha..

  • Fabiana

    Azért szerintem az nem véletlen, hogy a BBC csatornáján Kati dalának ekkora nézettsége van… A többiek kullognak utána… Délután mikor néztem a klippes változatnak 650. 000-es nézettsége volt… A legesélyesebb francia dal pedig kemény 65.000 körül járt… Ez azért nem gyenge. A dal nagyon népszerű, és más országok rádióiban is játsszák és a chartokon elég előkelő helyen szerepel. Ez hatalmas előny és hátszél szerintem. Az, hogy ezek mennyire lesznek hatással a végkifejletre kíváncsian várom. Lehet, hogy semennyire, de mégis érdekesek ezek a számok…

    • Fabiana

      Bocsánat, elírtam: Kati dalának 615.000 volt…

      • Tyky8

        És mostanra feltornászta 777.000 körülre… 🙂
        Jó érzéssel tölt el, az ötös rajtszám viszont megrémít. Tényleg annyi az esélyünk, hogy mi nem leszünk hamisak, de a svéd igen.
        Az írek nyertek elégszer, nehogymár ők orozzák el előlünk a következő trófeát!!!