Tudósító: Klész Imre
Forrás: escdaily.com
Tegnap ebéd után a házigazda NDR televízió és a versenyt szervező EBU közös sajtótájékkoztatót tartott a kedden felmerülő technikai problémák okán. A fenti társaságok mély sajnálatát fejezték ki a megjelent problémák miatt. Még a show elején voltak jelek arra, hogy gondok vannak a hálózati elemekkel, ennek következtében legalább 10 országot érintett a hanghiba, bár ezek nem érintették egyszerre az összes közvetítőállást. Így több kommentátornak saját mobiltelefonját kellett használni a közvetítés levezénylése miatt. A show után sürgősségi megbeszélést tartottak a szervezők, melynek eredményeként megegyeztek abban, hogy magasabb szintű biztonsági elemeket építenek be a hálózatba a jövőbeli hibák elkerülése miatt. Tegnap este terhelési teszteket is végzett a hangközvetítésért felelős cég a rendszeren.
Az EBU új főellenőre, Jan Ola Sand szerint nagyon kiábrándító volt a keddi helyzet. Viszont a tegnap esti terhelési tesztek eredményével elégedett volt, ezzel sikerülhet elkerülni az összes problémát a közvetítéssel kapcsolatban. A svéd SVT képviselője külön kiemelte, hogy a show eredeti hangjával is problémák voltak. A válaszban elmondták a vezetők, hogy ma semmilyen hangprobléma nem fog előfordulni.
http://www.oikotimes.com/eurovision/2011/05/12/eurovision-2012-on-may-26/
Egy cikk a jövő évi időpontokról (még „nincs is meg” a győztes 🙂 ), valamint szó esik a pontok bejelentésének menetéről is.