Naptár

2011. május
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Düsseldorf 2011: Az ötösfogat első próbája, letölthető a szavazási segédlet

Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv

Ma már mindegyik résztvevő ország elpróbálta produkcióját legalább egyszer. A szabad próbákon utolsóként az ötösfogat országai léptek fel. Ezen országok az EBU szabályai miatt automatikusan döntősök. Vasárnap az old.eschungary.hu bemutatja az utolsó ország versenyzőjét is, így itt az idő a szavazási segédletek kinyomtatásához (letölthető itt), amit mindenki szabadon felhasználhat arra, hogy a verseny során jegyzetelve kiválaszthassa azokat a versenydalokat, melyekre telefonon szeretnének szavazni. A szavazási telefonszám az m1 élő közvetítése alatt lesz megjelenítve. Magyarországi előhívószámmal rendelkezők nem szavazhatnak a magyar dalra. Röviden: magunkra nem szavazunk. A második elődöntőben egyáltalán nem szavazhatunk a dalokra, Magyarország megfigyelőként vesz részt ebben a fordulóban. A döntőben viszont ismét szavazhatnak a magyarországi nézők is, és ha sikerül bejutnunk a döntőbe, akkor megint csak nem szavazhatunk magunkra a fenti szabályok értelmében. A szavazólap elérhető lesz a honlap jobb oldali oszlopából is. Még egy fontos dolog: a második elődöntő után sorsolják ki a döntő rajtsorrendjét, így a szavazási segédlet döntőjén résztvevő országokat kézzel kell beírni. Legkésőbb a döntő napján délig elérhető lesz a döntő rajtsorrendje az old.eschungary.hu-n.

De most térjünk vissza a mai nap főszereplőihez!

 

Franciaország [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=35CRyMf73oo[/youtube]
Olaszország [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=8jLS7gu0Ac4[/youtube]
Nagy-Britannia [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=4IQf_2dW9G8[/youtube]
Németország [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=-guiwEXNYzs[/youtube]
Spanyolország [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=fBsyHZe8Krk[/youtube]

45 hozzászólás Düsseldorf 2011: Az ötösfogat első próbája, letölthető a szavazási segédlet

  • Eléggé késő van már, de a szavazólapot még itthon szerettem volna megcsinálni. Nagyon bízom benne hogy a késői óra miatt nem csúszott hiba a táblázatba. Mindenki úgy tölti ki ahogy szeretné. Legjobb szerintem kinyomtatni, a verseny fordulói alatt jegyzetelni rá és a dalok közti fél percben megvitatni a többiekkel, hogy ki hogyan értékelte a látottakat/hallottakat. Igaz hogy ma indulunk Németországba, de csak hétfőn dél körül érünk majd célba (ha nem lesz nagy dugó az autópályán). Amint lesz értékelhető videó és internet kapcsolat, igyekszem felrakni minden érdekességet, amit látunk/hallunk, hogy még közelebb vigyük az itthon maradókhoz az idei versenyt. Remélem, sikerülni fog!

  • Caedy

    Jó nektek! Helyettünk itthon maradók helyett is élvezni az Eurovíziót ott kint!!! 🙂

  • Zolecs

    France: Mint már korábban is mondtam ; csak ők ne ! a próbája nem kiemelkedő, szép a háttér. ennyi.

    Italy: Olyan szinten nem bírom meghallgatni ezt a nyekergést hogy kb 5-10 másodpercet néztem bele a próbába.Bőven elég volt. Még talán sok is.ÓÓ szegény füleim! 😀

    UK: Megnyugodtam.Tuti hogy nem fognak nyerni.Nagyon rámentek erre a „dejólnézünkki” témára.Gagyi, és Blue zöld háttérrel ? 😀

    Germany: Utálom a dalt, ám Lena itt nagyon aranyos volt abban a ruhaneműben, a táncoscsajok és a háttér is jó.de nekem ez édeskevés, mert ez a dal olyan langyos…

    Spain: Itt meg pont az ellenkezője!!! Jó a dal de tucatelőadás a javából.

  • Fabiana

    De jó nektek, jó utazást és lengjenek majd azok a magyar zászlók! 🙂 Köszönjük az infókat előre is! 🙂

  • Zolecs

    „a második elődöntő után sorsolják ki a döntő rajtsorrendjét”

    akkor ez is újítás? vagy csak én értelmeztem félre?
    ha az első elődöntő lemegy, utána az ottani továbbjutók sorszámát kihúzzák,nem sokkal utána nem?
    vagy hogy?

    • Egy korábbi cikkben benne van, azt hiszem március környékén jelent meg, hogy most egyszerre fogják kisorsolni az összes fennmaradó helyet. És a híreim szerint azért nem sorsoltak szavazási sorrendet a döntőre, hogy még izgalmasabb legyen a pontok bejelentése. Mielőtt elkezdődik a döntős pontok kiosztása, mindig bejelentik előtte, hogy megvan a végeredmény. A számítógépben már benne van és az idén lemodellezi, hogy az országok milyen sorrendben jelentsék be a pontokat, hogy a szavazás még izgalmasabb legyen. Gondolom a győztes országot hagyják majd utoljára, a többi országot pedig olyan sorrendben kapcsolják, hogy folyamatosan változzon a top 5. Nahh most már tényleg alvásnak kell következnie 🙂

  • zolitt

    Jó utat nektek! 🙂 Vigyázzatok magatokra! és ahogy Fabiana is írta, figyeljük a piros fehér zöld zászlókat! 😉

  • Balint005

    France: A dalt nem szeretem, remélem nem fog nyerni. Nagyon távol áll tőlem ez a stílus pedig egész kellemes dal, csak nekem nem jön be. Egyébként a háttér szép, az énekes hangja jó.

    Spain: Először nagyon szerettem ezt a dalt, de már meguntam, mert nem egy világmegváltó szerzemény. Egyébként meg minden szörnyen átlagos. A hang, a háttér, a dal, az előadás…szegények megint elvesznek majd a mezőnyben és nagyon hátul végeznek majd.

    UK: Jó dal, de tele van hamis hangokkal az egész, az előadás meg na azt inkább hagyjuk. Én eddig nem ismertem a Blue-t, de ez nem volt vmi meggyőző próba. Lehet hogy bukni fognak.

    Italia: Egész jó kis jazz dal lenne ha nem vonyítana igy az énekes. Egyébként sem ESC-re való dal szerintem. És az hogy végig csak ott ül és zongorázik, még monotonabbá teszi az egészet.

    Germany: Lena fantasztikus volt, egyszerűen imádom. Imádom hogy a dal olyan sejtelmes, a háttér nagyon el van találva, a táncosok ruhája illik a dalhoz, de Lenára valami testhezállóbb ruhát adnék. A koreográfia is egész jó, bár jobban nézne ki ha a két vokalista is táncolna. Összességében 1 szavazatom a Lenáé. Remélem meglesz neki a top 5.

  • Dávid

    Francia: nem túl egyedi dal, egy a sok operás dal közül, a pali nekem unszimpatikus. Sokféle zenét szeretek/meghallgatok, de ez nagyon nem bejövős. Hiszem, hogy az egyes országok lakói annyira be tudják folyásolni a szavazást, hogy elérték a legtöbb listában a top3 helyezést, ami alapól esélyessé teszi akár indokolatlanul is mindenhol és csak ezért számolnak vele. Én hiszem/remélem, hogy ez lesz egy meglepetés és sokkal rosszabb helyen végez, mint remélik. Top10 maximum.

    Spanyol: ha már Spanyolország, akkor ennél „spanyolosabb” dalt is el tudnék képzelni, ami sokkal jobban visszaadja azt a fajta életérzést, ami ott van, több rájuk jellemző hangszerrel meg hasonlókkal, mert ez a dal így halovány és semmilyen. Szerintem a mezőny hátulján végez, max Top20.

    Angol: a vinnyogós gyereket első körben kiraktam volna a csapatból, nem tudom miért hiszik, hogy a vinnyogás az húú de jó és nagyon kell oda. A dal oké, az előadás nem tetszik, ne akarják eladni magukat a kis tiniknek miközben már ők régen nem azok. Az sem szimpatikus, hogy ezt a versenyt használják fel, hogy újra vissza kapaszkodjanak a zenei életbe. De mivel sok női néző ezekre izgul, így szerintem a Top5 környékén végeznek.

    Olasz: nem bírtam végighallgatni a dalt, annyira nem tetszik. Kezd olyan érzésem lenni, hogy akik alapból bent vannak a döntőben, annyira letojják a versenyt, hogy bármit képesek küldeni, bármilyen rossz dalt. Top20 után lesz.

    Német: szívesen meghallgatom a dalt a rádióban vagy máshol, de egy ilyen show keretében nem hiszen itt jobban kijön, hogy hangilag nem túl erős a lány, a dal bár érdekes, de nem köti le a figyelmet igazán. Mivel az emberek ismerik őt, és szerethető, biztos sokan szavaznak rá, de egyike lehet azoknak, akik hatalmasat buknak és nem lesznek sehol a végén.

    Szerintem lesz sok meglepetés, sok olyan dal lesz, amiről említést sem tesznek mégis sokkal jobb helyen végez és lesz, amit istenítenek és bukik egy hatalmasat, ezért nem hiszek abban a top5-ben, amit sok helyen emlegetnek.

    • principessa

      Egyetértek a meglepetésekkel, mi már nagyon sok elemzést olvastunk, de majd jönnek a nézők, és arra fognak szavazni, aki ott és akkor, elsőre nekik a legjobban bejön. Az én listám is egész sokat alakult azóta, hogy először meghallgattam a dalokat, úgyhogy az első benyomás nagyon fontos lesz.

      Az öt nagy közül nálam egyértelműen a franciák viszik a pálmát, szeretem a műfajt, és nagyon tetszik ez a dal. A másodikok az olaszok, szintén műfajszerelem, és nekem még az a rész is bejön, amit a legtöbben visításnak titulálnak. 😛 Bár látva az itteni reakciókat, valószínűleg a legtöbben nem osztják majd a véleményemet. 🙂

      Lena száma eredetileg nagyon megfogott, de most rá kellett jönnöm, hogy abban a klipnek is nagy szerepe volt. Így színpadon valahogy kevésnek tűnik, mintha nem lenne elég egy ekkora térhez. Pedig maga a produkció jól össze van rakva, csinos Lena ruhája is, de a dal így olyan harmatos.

      Az angolok és a spanyolok különösebben nem mozgatnak meg, inkább csak kíváncsi leszek a helyezésükre. A spanyol lány hangja igazán megérdemelt volna valami karakteresebb számot.

      • Alen

        Én is megkedveltem az olasz számot. Abban, hogy nem hallgattam meg sokáig nagy szerepe volt az itteni véleménynek róla, de 5-6 hallgatás után már egészen tetszetős.

  • weberawa

    Azért kíváncsi lennék az „ötösfogat” kritikáira!
    Különösen oiko magasfokú hozzáértése érdekelne, de gondolom az Ő esetükben nem meri olyan durván és szárazon kinyílvánítan a tutit! Szánalmasnak tartom!

  • Fabiana

    UK második próba: valamivel jobb, de én ezt nem látom még top5-ben sem…
    http://www.youtube.com/watch?v=W_CYcFQaTEQ

  • Matt

    Az lehetséges, hogy Magyarország nem jut be a döntőbe?

    • MrSilesian

      SAJNOS. Minden lehetséges. Homens da Luta a döntőbe, mi meg kiesünk, de szerintem fordítva lesz 🙂

      • Dávid

        Nem vagyunk egy szerencsés nemzet, de olyan sok előjel van, ami szerint tuti be kell jutnunk…aztán bármi megeshet…én győzelemre nem merek gondolni, ahhoz nagyon nagy szerencse kell…sőt talán több is mint csak szerencse.

      • Matt

        De most komolyan! Hány százalék, hogy Kati döntős lesz?

      • Zsolti

        Én olyan 80%-ot mondanék. Optimistább is lennék, de tény, hogy az évek során akadt már jó néhány meglepetés.

    • Fabiana

      Nagyon igazságtalan lenne, ha mi kiesnénk egy ilyen erős dallal… De hát sajnos, minden előfordulhat. Reméljük, hogy van igazság és Kati bejut a döntőbe és ott is szép eredményt ér el. 😀 Mi csak szurkolni tudunk érte, de azt nagyon! 😀

    • Máté94

      Basszus,ne kérdezzél már ilyen hülyeségeket!

  • Fabiana

    Gyerekek, holnap ilyenkor zsűri szavazás az első elődöntőben! :S Huhh, holnap már élesben mennek a dolgok… 🙂

    • Bakancs

      Egyébként ezzel kapcsolatban nekem lenne egy kérdésem. A zsűri mi alapján szavaz? Élőben, az arénából látják a produkciókat vagy a tévében mutatott verziót nézik meg, és aztán adják le a voksukat?

      • Fabiana

        A zsűri a ruhapróbás felvételek alapján fog szavazni. Olyan kamerabeállásokkal fogják látni, mint mi majd egy nappal később. Legalábbis én így tudom. 🙂

      • Bakancs

        Akkor nekünk jóknak kellene lennünk, mert a magyar delegáció ELVILEG a kamerákhoz igazította a produkciót 🙂
        Szóval hajrá! 🙂

  • zolitt

    gyerekek! Kiszivárgott egy új résztvevő ország az eurovíziós dalfesztiválról. szóval idén 44 ország vesz részt! xD

    http://www.youtube.com/watch?v=yEui7Z8wFfM

  • Zolecs

    Mostanság azon gondolkodom, hogy a lengyeleket miért felejti el mindenki?!Úgy értem hogy senki sem számol velük. Szerintem nagy meglepetések lesznek még itt.

    A legtöbben az ő próbájukat nézik (sőt nem is kicsivel), lájkolják, a toplistákon is szinte mindig benne van a 10-be.
    Én kinézném belőlük akár a győzelmet is.

    • Fabiana

      Jó a dal, de azért győzelemre nem… 1-es rajtszámmal még a finálé is problémás lehet, de persze hajrá Lengyelország, jó lenne velük együtt döntőzni. 🙂

      • Balint005

        Talán azért nem mert jó kis kellemes, de nincs meg benne az a + amivel nyerhet. Illetve én nem nagyon láttam olyan toplistát amin nagyon vezetett volna. Ott volt a top 10-ben, de sehol nem állt nyerésre. Én sem tartok ettől a daltól. Mondjuk így vagyok az Észtekkel is, pedig azt esélyesnek tartják. Szerintem idén vagy Svédország vagy Franciaország nyer, persze azért bízok Katiban is 😀

      • Fabiana

        És akkor melyikben van meg az a kis plusz, amitől győztes lehet?

      • Balint005

        Hát ha tud ha nem tud énekelni, ha nem mi nyerünk akkor remélem a Popular nyer. Nekem benne van az a kis +. De ezt több dalnál is érzem csak a többi nincs ilyen előtérben. Egyébként aki meglepetést okozhat Az a Friend in London és Lena, ha eltalálják azt a 3 percet, akár a top 3-ig is feljöhetnek, de ez csak az én véleményem. 🙂

    • Máté94

      Lengyelország próbált legelőször és azért nézték meg ilyen sokan.

  • fer

    Szerintem is Svedorszag es Francia orszag kozott fog eldolni minden 🙂 ez az en velemenyem…

    Lengyel orszag szerintem nem jut be a dontobe 🙂 Annyira nem tetszik nekem az a szam… Soha nem jutott be a dontobe olyan szam , amelyik nekem nem tetszett 🙂
    Horvatorszagtol is undorodom es Lengyelorszagtol is 🙂

  • Fabiana

    Én inkább azon vagyok meglepődve, hogy az UK 2. oddscheckeren, pedig a próbáik szerintem elég gyengére sikerültek, főleg az énekük volt gyenge… A francia dalnak meg már Rybak oddsai vannak… Mindenki vadul teszi rá a lóvét… Én változatlanul nem érzem győztesnek. Svédország viszont csúnyán esik vissza és nem is nagyon emlegetik esélyesként… Pedig én inkább el tudnám képzelni győztesként Eric-et a francia helyett… Az én 58 éves anyukám is inkább a svéd dalt preferálja a francia helyett, az indoka pedig a fülbemászóság, dallamosság volt… A fiataloknál szerintem még ennyire sem fog bevágódni a popera. Meglátjuk. 😀

    • Zolecs

      UK-on én is csodálkozom.Bűnhamisak voltak a próbán, ennek ellenére nem nőtt a szorzójuk.
      Kati a próbája után meg egyből visszaesett.

      Az is idegesít hogy nem elég egy BIG-es ország miatt aggódnom hogy nyer, mert van 2 is 🙁
      Bár gyakorlatilag nem hinném hogy összejönne akármelyik is, de elvileg nagyon nagyon nyomják őket.

      Tavaly bőven elég volt egy BIG nyerés, nem kell ide mostanában több!! UK-nak ott az olimpia!

      Egyébként most nagyon erősen Észtországot érzem nyertesnek.

      • Fabiana

        Én nagy összeget mernék tenni arra, hogy az UK nem fog nyerni és top5-ben sem lesznek…
        Patricia Kaas dala ezerszer jobb volt ennél a poperánál és nem voltak érte oda nézők… Szerintem a franciák top5-ben lesznek a zsűri miatt, de nyerni nem fognak. Észtország necces… vagy elbűvöli a nézőket a gyermekiessége vagy bukta van. Én top10-be várom. Írország még a gázos… azok valami kegyetlenül jönnek felfele a listán… Velük kapcsolatban nem vagyok biztos semmiben. Lehet, hogy Ukrajna 2007 effektus…

      • Fabiana

        Ja, azt is szinte biztosnak érzem, hogy Bosznia top5-ben lesz…

      • Balint005

        Nem tartom esélyesnek Boszniát a top 5-re, magában a dalban sem hallok semmi olyat ami megfogna. Fabiana neked tetszik?
        Egyébként idén 3 dal van amiben nem hallok semmi olyat amivel kitűnne még sokan szeretik: Bosznia, Szlovénia, és Azerbajdzsán amit egyenesen utálok :S
        Az írek meg tök jók voltak a a próbán..én megszerettem őket 😀

      • Fabiana

        Nekem tetszik, és az a véleményem, hogy az emberek kedvelni fogják… Könnyen emészthető, van benne egy csipet etno hangzás, de amúgy kellemes pop dal… A kellemessége miatt gondolom, hogy jó helyen végezhetm bár lehet, hogy a top5 azért túlzás volt részemről. Szlovénia pedig a kedvencem, szerintem Maja fantasztikusan énekeli, van benne valami… De gyanítom, hogy ő finalista lesz és ott elveszik, mert túl dramatikusm. Azerbajdzsán stúdióverzióban nagyon tetszik, de ez a lány élőben nem tud énekelni… Eldar viszont nagyon jó… Ja és vokál által aláfestett oh-oh pocsékul hangzik élőben.

  • Zolecs

    * vagyishogy megnövekedett a szorzója. bocs 😀

  • fairygirl

    Zaffarano! Ha találkozol kint Katival, please, mondd meg neki, hogy ne kapja össze a What about-ot, mert a sok „vdöbáut” kezd olyan idegesítő lenni, mint Eric „pápjulör”-je. 😀 Ne ezen múljanak a szavazatok! Thanx! 🙂

  • qwertz

    Jó lenne ha mindenki egyszer ellátogatna erre az oldalra, s SZAVAZNA WOLF KATIRA!!! 🙂
    http://wiwibloggs.com/2011/04/25/eurovisions-next-top-model-2011-vote-now-in-the-final/10473/