Napi Eurovízió 2011: Szlovákia

Tudósító: Németh Bálint
Forrás: eurovision.tv

Szlovákia idén nehezen döntötte el, hogy induljon-e vagy sem az Eurovíziós Dalversenyen. A tavalyi rossz szereplés és anyagi gondok miatt előbb úgy határoztak, hogy nem vesznek részt, de az utolsó pillanatban mégis beadták a jelentkezésüket. Ezután bejelentették, hogy továbbra sem biztos az indulásuk, de a határidő lejárta után végül is úgy gondolták, hogy mindegy, hogy büntetést vagy nevezési díjat fizetnek, így inkább a szereplés mellett döntöttek.

Északi szomszédunkat idén a TWiiNS nevű formáció képviseli, amely ahogy a neve is mutatja, egy ikerpárból áll. Daniela és Veronika született előadóművészek, előbb énekeltek, mint hogy beszéltek volna. Ugyanazokba az iskolákba jártak és az álmuk is közös volt: nemzetközi pop duetté válni.

Habár mindig is a zene volt a szenvedélyük, mégis menedzsment szakon végeztek a Comenius Egyetemen. Nem sokkal diplomájuk átvétele után azonban felkereste őket egy vezető szlovák
lemezkiadó, és ezután már megállíthatatlan volt zenei karrierjük: négy albumot adtak ki, amelyek közül három aranylemez, egy pedig platinalemez lett.

Az Eurovíziós Dalversennyel már 2008-ban is kapcsolatba kerültek: ők voltak a cseh színekben induló Tereza Kerndlová vokalistái. 2010-ben az amerikai B RECORDS lemezkiadóval kötöttek szerződést, ezután jelent meg nagy nyári slágerük, a „Boys Boys Boys”. Július végén Los Angelesbe költöztek, ahol jelenleg is a következő nemzetközi albumukon dolgoznak, amely valószínűleg télen fog megjelenni.

Düsseldorfban az „I’m Still Alive” című dalt fogják előadni. „Most már semmi sem bánthat, láttam, hogy mi lehetek, átsétáltam magányosan a tűzön, de még mindig életben vagyok.” A lányok arról énekelnek, hogy bármilyen megpróbáltatással kell szembenéznünk, soha ne adjuk fel. A dalhoz készült videoklip is ezt az üzenetet közvetíti: szlovák tragédiákat láthatunk, amelyek után mindig talpra állt az ország és még az olasz fociválogatottat is le tudták győzni a világbajnokságon.

10 Comments

Nekem tetszik, egész kellemes kis dalocska,bár egy kicsit egysíkú is.Nálam kb. a 12-13 helyet foglalják el.

A továbbjutásra nem sok esélyt látok,de azért drukkolok nekik, rájuk is ráférne már egy döntő.

Ja, és kiváncsi lennék már egy élő előadásra is !

Alapjáratban én kedvelem a dalt, bár elsősorban a videoklipje fogott meg. Kérdés, a színpadon mit csinálnak, mert ha csak ráncigálják a lányok a szoknyájuk szélét, akkor könnyen unalmassá válhat.

Nekem nem tetszik a dal, a végére falnak tudnék menni a refréntől. Pedig sajnálom, a szlovákoknak már kijárna egy jó eredmény.
Egyébként nem inkább “nemzetközi popduóvá”? Duett inkább csak szerzemény lehet.

Nem pont a témába vág, de ez is valamelyest kapcsolódik a szlovák eurovízióhoz: Elkészült Kristína tavalyi szlovák előadó legújabb dala, ami nem mellesleg az idén májusban megrendeződő szlovákiai hoki világbajnokság hivatalos dala: http://www.youtube.com/watch?v=Z8adgtueveU…végül megjegyezném, hogy a dal nem aratott nagy sikert a szlovák hokirajongók körében!

Én imádom ezt a dalt. Jó kis pop szám két gyönyörű nővel. 🙂 Habár a Horehroniet nem veri, a döntő talán meglesz.

Mivel nekem bejön ez a kicsit R&B-s, popos vonal, a listámon dal simán bent van az első 3-ban. Remélem, hogy döntősök lesznek! 🙂

Comments are closed.