Naptár

2011. április
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Napi Eurovízió 2011: Málta

Tudósító: Németh Bálint
Forrás: eurovision.tv

Máltát idén a 27 éves Glen Vella képviseli az Eurovíziós Dalversenyen. Glen már többször is próbálkozott kijutni a versenyre, 2005 óta összesen ötször, de csak a 2011-es máltai nemzeti döntőn járt sikerrel a „One Life” című dalával. De nem ez az egyetlen kapcsolata az Eurovízióval, hiszen 2010-ben ő készíthette fel a máltai indulókat a Junior Eurovíziós Dalversenyre.

Glen 13 évesen kezdte el az énekesi karrierjét. A hangképzés és a zongorázás elméletét és gyakorlatát is megtanulta. A londoni Victoria Zenei és Művészeti Főiskolán szerzett énektanári végzettséget.

Rengeteg helyi és nemzetközi zenei fesztiválon vett már részt, amelyeken több díjat nyert, például már háromszor nyerte el a FIDOF díjat és zsűri díjat kapott a Romániában megrendezett Golden Stag Nemzetközi Fesztiválon 2009-ben. Torontóban a kanadai máltai közösségnek énekelt, de fellépett már alexandriai és várnai fesztiválokon is. Szerepelt fehérorosz, belga és holland rádióműsorokban.

Glen Vella jelenleg több népszerű máltai műsorban énekel, sorozatok és rádió műsorokk főcímzenéiben hallhatjuk hangját.

Számára nagyon fontos az éneklés, de az ő szavaival élve: „Több is van az életben”.

„One Life” című dalában egy rendkívül eredeti témát boncolgat: „Egy életünk van, csak ennyit élhetünk”. Arra szólít fel minket, hogy hagyjuk az élet gondjait, ne adjuk fel és legyünk boldogak, szeressük magunkat és egymást. Legyünk önmagunk és őt is úgy szeressük, ahogy van. Glen Vella ezzel az a szerencsés énekes, aki ezredikként oszthatta meg velünk ezeket a gondolatokat.

10 hozzászólás Napi Eurovízió 2011: Málta

  • Zolecs

    Nem tudom miért, de engem irritál a dal is és az énekes is.
    Egy üres popdal aztán slussz.
    Dettó olyan mint a tavalyi daluk—–> Semmilyen
    Igencsak meglepődnék ha meglenne nekik a döntő.
    Nálam a mezőny végefelé kullog.

  • schanc

    Részemről dislike.

  • Máté M

    Részemről is dislike. Olyan kicsit langyi az egész… Nekem 36-39/43 szóval nem annyira jó. A Baklava eezrszer igényesebb, és jobb lett volna, ne de ez van, ezt kell(ene) szeretni 🙂 Egyébként mit jelent ez a rész?: „Glen Vella ezzel az a szerencsés énekes, aki ezredikként oszthatta meg velünk ezeket a gondolatokat.”

  • Fabiana

    Sajnálom Málta, de ez nem jó. Nagy valószínűséggel kimaradnak ebből a fordulóból…

  • Balint005

    Nagyon lapos ez szám :S
    Nem rossz meg semmi, csak nem is jó, semmi érzésem nincs vele kapcsolatban, ami a legrosszabb. tuti nem lesznek döntősök idén (se) :/
    Nálam az elődöntőben 0 13. összesen csak 29/43

  • msz

    Ááááááhh. Semmi esélye nincsen. Az utóbbi 20 évben Máltától csak Ira Losco (2002) meg Chiara tetszett de ő nagyon. És jöttek vele az eredmények is. Glen Vellával semmi esélyük.

  • Máté94

    Ez a szám összefoglalva egy nagy szar.A videoklipben meg hogy dobálja már magát mint egy rossz b*zi.

    • Zolecs

      XDXD Ez nekem is átsiklott az agyamon… 😀 😀

      Egyébként tőlük Chiara-Angel viszi a pálmát, annál jobb daluk nem volt, sőt olyan sem ami megközelítette volna.
      Nadelegalább nem kell tőlük tartanunk.

  • tojás

    Még mindig ezerszer értelmesebb dalszöveg mint a Popularé. Éppen hogy ez a legmegfelelőbb egy popdalhoz. Ha lírára vágyom, meg eredeti mondanivalóra, majd előveszek egy verseskötetet. Viszont a dalszöveg sem nem irritálóan gagyi, mint pl a svéd dal esetében, és nem hajlik át nyálas giccsbe sem, mint a román dal.

    Ráadásul a gyerek szerintem igazán jól énekel, de a testalkata, mozgása tényleg felér egy vizuális környezetszennyezéssel.