Napi Eurovízió 2011: Ausztria

Tudósító: Németh Bálint
Forrás: eurovision.tv

Ausztria utoljára 2007-ben küldött versenyzőt az Eurovíziós Dalversenyre, akkor a 27. helyen végeztek a rekordlétszámú 28 fős elődöntőben. Ez el is vette a kedvüket a szerepléstől jó pár évre, azonban Németország tavalyi győzelme meggyőzte őket a részvételről. Így a „sógorok” idén visszatérnek, mégpedig Nadine Beiler „The Secret Is Love” című dalával.

Az énekesnő a tiroli Innsbruckban született és egy ottani zenei gimnáziumban tanult. Nadine zenével és énekléssel nőtt fel: „Egy igazán zeneszerető családból származom és már 5 évesen voltak fellépéseim karácsonykor és a családi ünnepségeken.”
Nadine számára az ismertséget az ORF 2006-os tehetségkutatója hozta meg, amelyet 2500 versenyző közül nyert meg. A karrierje azonban ezután meglehetősen lassan haladt előre. Nem csoda, hiszen akkor még csak 16 éves volt. Még le kellett érettségiznie, majd az Innsbrucki Egyetemen kezdett el jogot tanulni.
Azonban a tehetséget nem lehet sokáig elfojtani, így Nadine jelentkezett a 2011-es osztrák nemzeti döntőre. Dala, a „The Secret Is Love” elsöprő győzelmet aratott, így ő képviselheti Ausztriát Düsseldorfban.
A dal szövegét Nadine írta. A 21 éves tehetség mi másról is énekelhetne, mint a szerelemről: álmaiban a szerelmével szárnyal egy békés világban, ahol eltűnik minden félelme és kétsége. „Mindannyian álmodozók vagyunk a magunk módján egy másik világban. Együtt mindenre képesek vagyunk, a titok benned van. Ez a szerelem.” Álmodozás közben tehát rájön, hogy a szerelem a titok, és ennek ismeretében már képes látni az élet csodáját. Ezek után elképzelhető, hogy inkább a filozófia szakot kellett volna választania.

11 Comments

Érdekes ez a dal. Nadine hangja csodálatos, a dal is gyönyörű, nekem valami mégis hiányzik. Nem tudom hogy mi, de hiányzik.

Éppen most töltök fel a youtube-ra egy top 43-as videót, amit az éjszaka kb. este tíztől hajnal 5-ig csináltam kisebb megszakításokkal. És ott Nadine 43/20. tehát középmezőny, de én drukkolok neki hogy bejusson 🙂

Ezek a pirítások a végén hatalmasak 😀

Az elején nagyon tetszett, mert tényleg jó hangja van a csajnak.De! Mint Bálintnál, nekem is hiányzik belőle valami,kicsit olyan unalmas,de nem vészes.
Hogy egy 2-es sorszámmal mit kezd egy Ausztria azt nem tudom..Szerintem semmit. :S

Nekem ez az eleje óta tetszett, majd az új dalok kiszorították, aztán újra megkedveltem. Egyenlőre 43/5 de majd meglátjuk.

Nem tudom, nálam az elődöntőből épp hogy tovább jut, de egyébként semmi extra. Inkább jó dal mint rossz, de engem annyira nem fog meg.

Nekem az egyik kedvencem. Nagyon szurkolok neki, iszonyat tehetséges. A számot meg rajzfilmbetétként simán el tudnám képzelni, ahogy ezt már valaki valahogy írta korábban.

Nekem bejön. Az osztrák NF alatt a Trackshittaz és Charlee mellett a kedvencem volt. Már annyira nem kedvelem, de szép dal; van esélye, de mivel már bebizonyosodott, hogy a második elődöntő az erősebb, ezért nem sok esélyt látok a továbbjutásra 🙁

Én kifejezetten szeretem ezt a számot. Nálam TOP10-ben van. 😀 Szerintem Nadine hagja nagyon szép, erős és jól adja elő az egészet, maga a dal tényleg nem lenne nagy durranás, de Nadine tudja, hogy kell jóvá tenni (szerintem).
A második helyről nem tudom mennyi esélye lesz a döntőre, de remélem, hogy bekerül. Én drukkolok neki. 🙂

Comments are closed.