Naptár

2011. március
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Napi Eurovízió 2011: Törökország

Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv

A TRT török köztévé ismét belső zsűri döntésével választott versenyzőt, ennek nyomán a Magas Hűség nevű együttest küldik Düsseldorfba. Törökül a Yüksek Sadakat nem az énekes neve, hanem az együttesé.

1997-ben Kutlu Özmakinacı, az együttes szövegírója és basszusgitárosa alapította a zenekart. Az első albumukra 2006-ig kellett várni, amiből a kislemezre másolt „Belki Üstümüzden Bir Kuş Geçer” (Talán egy madár száll fölöttünk) című dal hozta meg az együttes első sikerét. A Kenan Vural énekes, Serkan Özgen gitáros, Kutlu Özmakinacı basszusgitáros, Uğur Onatkut billentyűs és Alpay Şalt dobos által alkotott együttes második albuma sokáig volt a helyi média zenei listáinak élén. A nagy érdeklődés miatt 2009-ben felléptek Németországban, Hollandiában, Belgiumban és Svájcban, összesen 7 koncertet adtak. A török könnyűzene legelismertebb sztárja, Sezen Aksu írt egy dalt az együttesnek „Kadınım” (Az én nőm) címmel, amivel elérte az együttes pályafutásának eddigi csúcsát. És már készülőben van az új album, melyről az egyik dal az idei Eurovízió versenydala, a „Live it up”.

Egy bulizós pop-rock dallal állunk szemben, ami a kicsit besavanyodott emberek felrázását próbálja szolgálni. „Hé, itt az idő barátom hogy elkezdj élni, tedd fel a lemezt, énekelj hangosan és kiáltsd hogy szép az élet.” Igaz, ez csak a refrén, de a szavazatok maximalizálása érdekében egyből szuggerálással indít a dalszöveg: „Épp a kedvenc dalod szól a rádióban, tapsolj a rock ‘n’ roll ritmusára.” Május 10-én kiderül hogy mennyire fog beválni a szövegíró jóslata.

8 hozzászólás Napi Eurovízió 2011: Törökország

  • Zolecs

    Kicsit beleuntam ebbe a török féle rockba, egy kis újítás nem ártott volna.Valami jó kis pop dal, törökös dallamokkal biztos többet ért volna, nálam legalábbis.
    Sajna engem ezzel a dallal nem tudnak „felrázni”.
    Döntős természetesen, ott pedig -reményeim szerint- sehol sem lesz.
    Mondjuk fura lenne ha az első 5 dal tovább tudna jutni…
    Lehet Lengyelország vagy Albánia mégiscsak elvérzik.

    • schanc

      Igen, az egész verseny színvonalához képest nagyon erősen indul ez az elődöntő. (Bár talán a másik is.)
      A török számot sajnos nem szeretem. Kérdés, hogy csupán azért, mert törökök, továbbmennek-e (sztem vszleg igen… – ez amúgy az orosz és a görög produkcióra is érvényes). Remélem, nem pont a lengyelek fogják meginni ennek a levét.

  • Bakancs

    Én kedvelem a török számot, és az én listámon elöl van, bár közel sem olyan jó, mint a maNga… Legalábbis szerintem.

  • Balint005

    Hát nem tudom, nálam csak a 11. az elődöntőjében, úgyhogy én nem juttatnám döntőbe, mert elég gyenge dal szerintem, főleg a törököktől. 2009-es évük jó volt, meg a tavalyi is, ez nem lesz az, kizárt hogy top 10 legyen. Még a török vendégmunkásokkal sem lesz meg a top10. De sajnos a döntő igen 😐
    Összességében 43/25

  • Zolitt

    nekem olyan középmezőny! Tegnap volt az MTV-n, hát tv-ben sem volt olyan erős! (amúgy 9 óra 4-5 perckor vannak a dalok. kedden a foci miatt lehetett később!)

    Ehhez is csináltam egy fordításos videót, amit ha gondoltok, itt tudtok megnézni:
    http://www.youtube.com/watch?v=52trGOxihm8

  • Fabiana

    Nálam Top 15, de próbálkozhatnának más stílussal is, mert kezd uncsi lenni.
    Sosem szerettem igazán a dalaikat, de a tavalyi tényleg jó volt…

  • Zoli

    Nálam eddig TOP5 volt, újabban inkább TOP15.

  • Boti

    Nalam meg top 30 sem.Nagyon gyengus.De tudom dontos lesz.DE lehet hogy eloszor Torokorszag kicsuszik a top 10-bol.