Rajongunk: A Duna Televízió együttműködik a rajongókkal

[videofile]http://80.249.172.27/video/2010_22/10110023047589.wmv[/videofile]Szerző: Szalma Róbert
Forrás: ESC Hungary közlemény

A múlt héten az ESC Hungary budapesti képviselője látogatást tett a Duna Televízió székházában, az Eurovízió jegyében. Mivel ebben az évben egy másik televíziós társaság került a nagy hagyományokkal rendelkező verseny közelébe, így kötelességünknek éreztük személyesen felvenni a kapcsolatot a Duna képviselőivel. A Magyar Televízióval már sikerült kiépítenünk a jó kapcsolatot, viszont az új helyzetben új utakat kell kijárnunk. Szerencsére nagyon barátságos fogadtatásban részesültünk.

A több mint egy órás megbeszélésen sok minden elhangzott, többek között a nyereménytotó gondolata is, ami azóta már nem csak gondolat, hanem megvalósult terv, amelynek első nyertesét már ki is hirdették. Biztatunk mindenkit, hogy továbbra is látogassátok ne csak az ESC Hungary-t, hanem a Duna TV honlapját. Az éterben sugárzott műsorait is érdemes nézni nemcsak ebben az egy-két hétben, hanem egész évben.

A személyes találkozó alkalmával elhangzottak és megerősítésre kerültek azok a számunkra lényeges információk, melyek a hazai és nemzetközi Eurovíziós rajongótáboroknak nagyon fontosak. Többek között a 2011-es nevezés, melyet egy nemzeti döntő, vagy akár több fordulós válogató fog megelőzni. Természetesen ezek mind tervek, és reméljük, hogy meg is valósulnak már a következő évben. Bárki, aki úgy érzi, hogy tanácsai, ötletei jól használhatóak lennének, ne várakozzon, írjon a Duna TV-nek vagy akár az ESC Hungary-nak, akár most, akár a közel jövőben.  Ötletek jöhetnek a nemzeti döntővel, dallal, stílussal, színpadképpel és bármivel kapcsolatban, ami Magyarország indulását a 2011-es versenyen minél sikeresebbé tehetné. A Duna Televízió szerkesztői teljességgel nyitottak és kíváncsiak a véleményünkre, tanácsainkra.

Ígéretet kaptunk többek között arra is, hogy a hazai híreket első kézből fogjuk megkapni, melyet a partner oldalainkon keresztül rövid határidőn belül eljuttatunk a külföldi rajongókhoz is, hogy Magyarország ne maradjon ki az Eurovízió vérkeringéséből.

A látogatásunk a Duna Televízió székházában a stúdiók megtekintésével zárult. Megnézhettük többek között a Híradó, a Kívánságkosár, és a bluebox stúdiót is. Sajnos Jeszenszky Zsolttal nem találkoztunk, de a kameratermet, ahonnan a műsort kommentálja, azt igen. Reméljük, hogy az együttműködésünk hosszú távú lesz, és sok mindenben tudjuk majd egymás munkáját segíteni.

60 Comments

Nem csak a nemzeti döntővel kapcsolatban számíthat ránk a Duna, a 2012-es Countdown filmekhez is sok ötletünk lesz, ha értitek mire gondolok… 😉

A 2. elődöntő tapasztalatait levonva, itt is megköszönöm a Duna TV-vezetőínek, munkatársainak, hogy meghallgatták és el is fogadták építő jellegű észrevéteinket, tanácsainkat.
Sokkal, sokkal, sokkal, jobb lett a 2. elődöntő.
Gratula!!!!
És köszönöm, hogy élőben is nézhetem.

Én is csak azt tudom mondani….. vagyunk egy páran fanatikusok, akik szívesen lennénk önkéntesek egy szinvonalas verseny lebonyolításában 😀

Én már egy pár héttel ezelőtt felkerestem a Duna TV-t egy ötletemmel, miszerint egy három elődöntő + döntő + superdöntős nemzeti válogató lenne Magyarországon (EuroSong 2011). Jó ötletnek tartották, és azt írták vissza, (Igen, visszaírtak, először egy tévé visszaírt nekem!!! Köszönöm Duna TV!) hogy ha lesz ilyen válogató, szívesen mazsoláznak az ötleteimből.

Természetesen amiben lehet, segítenénk a tanácsainkkal. Most viszont még itt a döntő, amit a műsorvezetőnek még jobban kell bemutatnia mint az elődöntőket. A második elődöntő tényleg jobb volt, de még továbbra is hangsúlyoznám , hogy a szubjektív véleményt az előadások alatt zárja ki.
Azért örülünk, hogy közvetítik:)

Hálás vagyok a Duna TV-nek h élőben nézhettem az Eurovíziót. Remélem jövőre mi is indítunk versenyzőt. Hajrá DUNA TV!!!! 😀

MrSilesian: mit értesz a szuperdöntő alatt? Előtte írtad a “sima” döntőt. A döntőnek nem az a lényege, hogy döntenek a győztesről? Akkor mi lenne a szuperdöntőn? 😀

Szerintem azért elég sokan nézték most 🙂 Sokkal jobb “kampányt” csinált a Duna Tv mint az M1 😀

5!! 😀 Én is kíváncsi lennék a számokra! Olyan emberektől hallottam vissza, hogy Eurovíziót néznek, akikre abszolút nem is számítottam! mert kampányoltam én ugyan, de náluk meg se próbálkoztam, mert úgy gondoltam nem is érdekelné őket! Szóval csak ebből kiindulva, nem lehet annyira rossz ez a nézettség! 😛

Amúgy az MR2 Petőfi Rádióban szinte minden második/harmadik reklámblokkban leadták tegnap, hogy ESC a Duna TV-n. Nagyon jól esett hallani, hogy még ott is reklámozzák.

Írtam a Népszabadság cikkeihez kommentet, hogy azért mégse legyen már az úgy ott…

IDÉZEM:

Ha a következő kommentet cenzúrázzák az abszolút a szerkesztőséget minősíti! Nos, én nagyra értékelem a Népszabadságot. Éppen ezért nem értem, hogy készíthettek egy ilyen cikket! Kezdve az olyan kifejezéseknél, mint “A finn pornóikrek”, aminek semmi alapja nincs, csupán annyi igaz, hogy finnek. De nem feltétlen ez a lényeg, bár már a hangvétel is felháborító.

Az igaz, hogy a DUNA TV hülyén fogalmazott, sőt túlzottan fennkölten nyilatkoztak, és tényleg baromságot, ezért nem is szólok. De maga a verseny már más téma.

Az Eurovízió hazai népszerűsége az MTV-n és a médián múlik. Mivel a média az egyik nagyhatalom, az Önök kezében van a manipuláció. Az MTV már maga nagyon népszerűtlen, akár mondhatni silány TV, épp ezért az összes műsora nézetlen, így az Eurovízió is. A DUNA TV meglátjuk mit kezd majd… Bezzeg ha az RTL-en menne vagy a TV2-n, mindenki Eurovízió-lázban égne, és a legnézettebb lenne… Ezt senki sem cáfolhatja… Csak ki kell próbálni…
És nem csak a résztvevő/közvetítő TV-n múlik, hanem a hasonló médiumokon is, mint amilyenek Önök. Sajnos évről évre megjelennek ilyen fikázó cikkek, olyan emberektől, akik azt hiszik, ők az atyaúristenek, pedig még csak egy Eurovíziót se láttak…

“A siker mérsékelt.” – ez mit jelent? A világon nincs olyan zenei showműsor, amelyet egyszerre ilyen sokan néznek! Az Olimpia és a VB-k után az egyik legnézettebb műsor a világon, de Európában biztosan.

A “magyar kommentátorok” az Jeszenszky Zsolt, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) munkatársa és a Magyar Lemezlovas-egyesület elnöke, aki idén kezdte az Eurovízió-közvetítést. És tényleg hibázott, hát, reméljük, lesz jobb is… De a műsor színvonala nem a bakijaitól függ!

“…mi értelme van … globálisan, egy ilyen összeurópai dalfesztiválnak, amelyen … középszerű énekesek … képviselik hazájukat … közepesnél rosszabb dalokkal” – Elég sok! Nincs még egy ilyen műsor, ahol az ember megismerheti a többi ország zenéjét! Középszerű énekes? Rúzsa Magdi? Jade Ewen(, aki épp az Eurovíziós szereplése miatt lett a Sugababes tagja)? Arash? A maNga, az MTV EMA díjazottja? Sorolhatnám! Igazán jó dalok vannak, amelyek mostmár tényleg meghatározóak a zenei életben! Alexander Rybak itthon is népszerű, de pl. a Billboard European Hot 100 Singles listán a 3. helyig jutott, egész Európában csak Lady Gaga és a Black Eyed Peas előzte meg az ESC-győztest! Sorolhatnám, ha lenne még hely…

Jövőre hátha megmutatja Magyarország is, mit tud igazán! És hátha gondolkozik a cikk szerzője, mielőtt ír!

Elég nehéz az új tippjáték a Duna Tv oldalán, mert a győztest most (szerintem nehezebb megtippelni, mint az első 5-öt). Egyébként ki nyerte a 2. elődöntő tippelős játékát? Remélem én :D:D

Eurovíziós totó

Tippelje meg, melyik ország versenyzője nyeri meg a döntőt!

A helyes válaszokat az eurovizio@dunatv.hu e-mail címre várjuk 2010. május 29. 21:00 óráig.

A helyesen válaszolók között Duna Televíziós ajándéktárgyakat és Eurovíziós ajándékcsomagot sorsolunk ki.

Sorsolás: május 31., hétfő

Az első elődöntő utáni sorsolás nyertese: Fekete Patrik, Mezőtúr

A második elődöntő utáni sorsolás nyertese: Nagy J. Attila, Miskolc

Gratulálunk! A nyereményéről és átvételéről e-mailben értesítjük.

Comments are closed.