Tudósító: Klész Imre
Forrás: dunatv.hu
A Duna Televízió fogja idén közvetíteni az Eurovíziós Dalfesztivál mindhárom fordulóját Oslóból. Viszont nem csak ezen a három estén találkozhatunk a versennyel. A három részes Visszaszámlálás című műsort idén már magyarul is láthatják a nézők május 20-án 22:30-tól, május 21-én 21:55-től és május 24-én 15:50-től.
A dunatv.hu-n megjelent cikkben a műsor szerkesztőjétől, Morvai Noémitől tudhatunk meg részleteket az itthoni közvetítésről. Oslóból a Duna Televízió tudósítója, Cser Attila jelentkezik élőben, itthonról pedig Jeszenszky Zsolt lesz a kommentátor. „Nézőink már május 20-tól követhetik az eseményeket: egyrészt műsorainkban, hiszen a Kívánságkosár, a Hattól nyolcig és a Család-Barát naponta élő bejelentkezésekkel, valamint az Eurovízión korábban már sikerrel szerepelt magyar előadókkal várja Önöket, másrészt pedig a május 10-én induló minisite-on (dunatv.hu/eurovizio), ahol érdekes információkat olvashatnak, játszhatnak, valamint ismerkedhetnek a versenyzőkkel. A döntőhöz közeledve pedig a Híradóban és TÉRkép című műsorunkban is beszámolunk majd a friss hírekről”- tájékoztatott a szerkesztő. Arra biztatjuk nézőinket, hogy kérdezzenek a versenyzőktől: az eurovizio@dunatv.hu címre küldött kérdésekre tudósítónk a helyszínen kér majd választ, és természetesen játszhatnak is velünk: az Eurovízió totóban meg lehet majd tippelni, kik jutnak be az elődöntőkből a döntőbe. A helyesen válaszolók között Duna Televíziós ajándéktárgyakat sorsolunk ki, és eurovíziós különlegességekkel is készülünk.
Az idei azeri versenyző, Safura Alizadeh különösen kedves a szívünknek, hiszen a Duna Televízió és az azerbajdzsáni közszolgálati televízió között szoros partnerkapcsolat épült ki az elmúlt években: Cselényi László, a Duna Televízió elnöke nemrég Duna-díjjal tüntette ki Dr. Haszan Haszanovot, Azerbajdzsán leköszönő nagykövetét, és többször volt Magyar-, illetve Azeri-nap is a két televízióban.
A szerkesztő hozzátette: reméli, hogy jövőre a Duna Televízió szervezheti meg az itthoni válogatót, és magyar versenyzőért is izgulhatunk majd. Mint ahogy ő is minden évben értük drukkolt.
Picit politika gyanús hogy Magyarország mindig bőségesen ad pontokat az azerieknek,most meg itt van hogy : a Duna Televízió és az azerbajdzsáni közszolgálati televízió között szoros partnerkapcsolat épült ki az elmúlt években
😀
Bálint megelőztél, ugyan ezt akartam írni. 😛
de nekem nagyon tetszik amit tálal a Duna tv!
egyébként zaff tudsz nekem segíteni abban, hogy regisztrálni akarok, csak nem tudom mit akar „Please enter the result” című rész
vagy valaki segítsen mert szeretnék szavazni én is !!!
Waooo… A Duna TV tényleg komolyan gondolkodik. Nekem minden ötlet tetszik, már nagyon várom az ESC hetet. Ez kimondottan jó lesz.
Nocsak, nem lehet mondani, hogy félvárról veszik! Örülök!
@Matheus Úgy tudom, egy matek feladványt kell megoldani, az összeadás, szorzás vagy más művelet eredményét kell beírni. Ez is a spam szűrés része… sajnos annyi viagra reklám és vírus kószál a neten, fontos ezeket kiszűrni, különben tönkre menne minden :S
Bálint, most szerintem pont nem erre kéne figyelni!!! 😛
Engem annyira nagyon jó érzéssel tölt el ez a cikk! Itt van, most kapták meg első alkalommal ezt a lehetőséget, hogy ők közvetítsék a versenyt, és mennyi mindent megtesznek érte! Sok műsorukba belefűzik, népszerűsítik,nyereményjátékokat indítanak! (az MTV ha csak 2005-től nézzük, mit tett a népszerűsítésért?)
Meg ami nagyon nagyon tetszett az a Morvai Noémi záró mondata volt! Az, hogy itthoni válogatót akarnak szervezni,ez mindenképp jó jel a jövő évre nézve! meg hogy ő is figyelemmel kísérte az eddigi versenyeket…
Nézegettem a Duna tv honlapját, és az eurovízió szóra rákeresve sok érdekes cikket dob ki! pl van egy 2008-as Csézy interjú is, amit még nem láttam!
Én csak annyit tudok mondani, hogy :
KÖSZÖNÖM DUNA TV!!! 😀 🙂
csatlakozom zolitthoz én magam is.
Köszi zaff sikerül és már szavaztam is!!! 🙂
Ha Azerbajdzsán nyer (ami egyre valószínűbb), akkor talán ők el tudják intézni a Dunának h átvegyék az Eurovíziót jövőre, ha már ilyen jó kapcsolataik vannak 🙂
@Matheus: Lyuhhé! Próbáltam kicsit magyarosítani a regisztrációs matekot, hogy ne legyen ebből a későbbiekben probléma 😉
Én nagyon örülök ennek, hogy a Duna Tv tesz is azért, hogy jól szórakozzanak a nézők. 🙂 Mellesleg remélem, hogyha jövőre indul Magyarország, akkor nem az M1, hanem a Duna Tv fogja rendzeni. 😀
OFF: Szerintem most be fog jutni ismét a döntőbe az ukrán dal, általában bejut és most egy jó hangú énekest küldenek, egy nem is olyan rossz számmal.
Ez fantasztikus! Végre egy olyan csatorna Magyarországon aki igazán komolyan veszi az ESC-et, már rég vártunk erre a pillanatra azt hiszem. Én is remélem, hogy átvehetik a jogokat és akkor talán egy normális nemzeti döntőt is láthatunk.
Én pl. örülök, hogy az azeriekkel ilyen jó kapcsolatok állnak fenn, mindenképp hasznos.
Mi baj van azzal ha jóban akarunk lenni 1 országgal? Nem értelek titeket az Azeriekkel amugy is vannak közös gyökereink hát miért ne lehetne velük barátkozni? Máskor meg az a baj hogy nem kapunk politikai szavazatokat hát tessék lehet építeni a kapcsolatokat:) A Duna TV meg tényleg minden elismerést megérdemel így kell kiépíteni egy országban a rajongói tábort. Gratula nekik és köszönjük!
Ez nem semmmi. Azt gondoltam, hogy a Duna TV nem fogja félvállról venni az Euróvíziót, de azért ez télleg totál jó! Nem hittem volna hogy ennyi műsorba belefűzik az ESC-t és annak külön örülök, hogy a 3 visszaszámláló műsort is leadják. =)
Szerintem is tök jó, hogy végre van egy ország (Azerbajdzsán) akikkel jóban vagyunk. Szerintem örüljünk neki, ha úgy alakul a helyzet, akkor 2011-ben akár több pontot érhet nekünk 😉 Szerintem ez egy jó dolog és akár több országgal is építhetnénk ki ilyen jó kapcsolatot.
Ja, és ami nem maradhat le:
KÖSZÖNÖM DUNA TV!!
Ennek az ajándéktárgyas dolognak örülök!! 🙂 Szóljatok ha már lesz ez a játék…
A eurovision.tv-n most ez van a Quick Update Feed alatt:
7/May at 17:45 – The 2010 Eurovision Song Contest will be broadcast in Hungary by Duna TV. More information at http://cot.ag/dqGaDN (in Hungarian)
Most én is linkelek…
Aki szeretne egy picit olvasni a magyar-azerbajdzsán történelmi rokonságról annak itt egy cikk: http://fszek.blogspot.com/2010/01/bemutatkozik-azerbajdzsan.html