Tudósító: Klész Imre
Forrás: EBU – old.eschungary.hu
Az Eurovíziós Dalversenyen részt venni és csak közvetíteni is egyaránt izgalmas. Magyarország idén csak a verseny külső szemlélőjeként fog kapcsolódni a műsorhoz, viszont még nincs eldöntve, hogy pontosan melyik adón lesz látható május végén. Az EBU tájékoztatása szerint több tévécsatornával folynak még a tárgyalások szerte a világon, így azok befejeztéig nem lehet megmondani, hogy Magyarországon, vagy más, versenyt átvevő nem résztvevő országban melyik csatornán lesz látható az Eurovízió 2010-es kiadása. Amint befejeződnek a megbeszélések, a verseny központi oldalán, vagyis az eurovision.tv-n közzé lesz téve a versenyt átvevő televíziós csatornák listája.
Előzetesen megkerestük kérdésünkkel a Duna Televíziót, mint a 2009-es azerbajdzsáni nemzeti döntőt közvetítő csatornát, valamint a Story TV-t, mint a Csináljuk a fesztivált című műsor életben tartóját (a 2008-as magyar nemzeti döntő a CSAF stúdiójában volt az m1-en), de még egyik helyről sem kaptunk választ. Tehát türelem, májusra biztosan ki fog derülni minden.
Zeneileg Marlous verziója a legjobb,DE ezzel a kiejtéssel(és hanggal) nem lehetett kiküldeni…
Svédország tényleg nem a legjobb számot választotta, viszont nekem a spanyol se nyerte el a tetszésem, kíváncsi leszek rá élőben mit alakítanak! 🙂 A holland is, hát pff… 😀 Bugyuta, számomra nem szerethető, pont mint a finn! :S 😀
Kicsit negatív komment lett! 😀
http://eschungary.hu/eurovizio-2010/eurovizios-dalverseny-eloben-a-duna-televizioban/