Eurovízió 2010: a Magyar Televízió is megosztja velünk a pillanatot

Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv – old.eschungary.hu
Kapcsolódó anyag: Nem az MTV közvetíti Magyarországon a májusi versenyt

Mintha ismételné magát a történelem: az oslói Eurovízión Magyarország nem vesz részt, viszont közvetíteni fogja. 1996-ban Delhusa Gjont szerettük volna Oslóba küldeni, de az előselejtezőn nem sikerült továbbjutni. Viszont nem kellett külföldi csatornák után vadászni, mint ahogy idén sem, mert a közvetítő országok névsorában Magyarország is benne van. Nem résztvevő országok közül szokás szerint Ausztrália és Új-Zéland is követni fogja az eseményeket, emellett Koszovó és Kazahsztán is Eurovíziós hetet fog tartani május végén. Egyelőre ismeretlen, milyen körülmények között született meg a közvetítésről szóló döntés a Magyar Televízióban, de azért nagy öröm, hogy megszületett.

A Delegációvezetők találkozóján Ukrajnát kivéve minden ország leadta a jelentkezéshez szükséges dalt. Kicsit furcsa, hogy Ukrajna megígérte, legkésőbb jövő hét hétfőig ők is át fogják adni a minden szabálynak megfelelő dalt. Az EBU referencia csoportjának joga van büntetni vagy kizárni Ukrajnát, amiért nyíltan sértik az Eurovízió szabályait. A jelenlegi helyzetben az irányító testület bírságot szabott ki. „Ez mutatja, hogy tiszteletben tartjuk a szabályokat, ami egyben a legcsekélyebb beavatkozás a házigazda köztelevízió előkészületeibe,” mondta Svante Stockselius, az Eurovíziós dalfesztivál főellenőre, az EBU képviselőjeként.

A mai este folyamán a delegációk ellátogatnak a májusi verseny helyszaníre Telenor Arénába is. Kedden a korábbi hírekkel ellentétben 15:00-kor kezdődik a rajtsorrend sorsolása az EuroClubból, melyet az eurovision.tv élőben fog közvetíteni.

Comments

41 hozzászólás a(z) “Eurovízió 2010: a Magyar Televízió is megosztja velünk a pillanatot” bejegyzéshez

  1. Sanyi avatar
    Sanyi

    Legalább vmi jó hír.Rádióba is hallottam ma ,hogy közvetíteni fogja az MTV az idei Eurovíziót.

  2. Miklós avatar
    Miklós

    Lehet, hogy az győzte meg őket, hogy többen írtunk nekik? 🙂 Majd kiderül.

    A segítségeteket kérem! Palágyi Máté, a Bohemian Betyars hegedűse felkeresett, és ezt írta:
    … „Nagyon örülnénk, ha részt vehetnénk az eseményen.”…
    … „szerintem majd elkérjük a véleményeteket, hogy melyik dalt adjuk be, és akkor azt jó minőségben felvesszük, mert az eddigiek félprofi stúdióban készültek. Az angol vagy magyar szövegeket szeretik jobban?”…

    Esetleg már most jöhetnek a tanácsok!

  3. Miklós avatar
    Miklós

    Ezt találtam tőlük hirtelen:
    http://www.youtube.com/watch?v=VhQxxl0_yEY

    Mit tanácsoltok nekik?

  4. Patrik avatar
    Patrik

    Hát ez a videó meg együttes vmi katasztrófa :S

    ha hamarabb írtunk volna a Telenornak, akkor talán most ott lennénk a versenyzők között :'(

  5. Miklós avatar
    Miklós

    még valaki? 🙂

  6. Zoey avatar
    Zoey

    Sanyi, melyik rádióban mondták, és hogyan? Hírblokkban vagy műsorvezető?
    Ez nagyon jó hír, nagyon örülök, hogy tévében nézhetem az eseményt, mert mégiscsak más, mint számítógépen. Mindjárt dobok egy köszönetet a királyi tévének!

  7. Ej avatar
    Ej

    Nagyon jó, hogy látható lesz a dalok versenye Magyarországon is, de az mégiscsak nagyon elkeserítő hogy nem indítottunk hazai versenyzőt… hol vannak az új „sztárok”???

  8. Yóhanna avatar
    Yóhanna

    Akkor hol közvetítik?

  9. mateschlesien avatar
    mateschlesien

    DUNA TELEVÍZIÓ