Eurovízió 2010: Magyarország nélkül

hun-redonyTudósító: Klész Imre
Forrás: MTV – old.eschungary.hu

Ma kaptuk meg a hivatalos értesítést az MTV sajtóirodájától, ami az elmúlt hetek Magyar Televízióról megjelent cikkei után nem volt meglepetés. Hónapok óta megy a huzavona a köztelevízió finanszírozásával kapcsolatban. Mivel a már elvont pénzek és a további források megszüntetésére utaló hírek miatt veszélybe került az intézmény működése, költségcsökkentő intézkedéseket foganatosított a másfél éve elnök nélkül működő televízió ügyvezetője.

Nagy felháborodást keltett több műsor megszüntetése, rangos sporteseményének jogainak kiárusításának lehetősége, így nem lepődhetett meg senki sem azon, hogy épp az Eurovízió maradna ki a megszorító intézkedések, a megszüntetendő műsorok közül. Az ügyvezető elnök szerint sorozatos politikai döntések miatt alakult ki a jelenlegi helyzet. A régóta elavult médiatörvény megreformálása szintén a politikusok számlájára írható. Mint ismert, 2006-ban sem indult Magyarország a versenyen, ami azt jelentheti, hogy választási évben nincs Eurovízió, csak forráselvonás.

Comments

104 hozzászólás a(z) “Eurovízió 2010: Magyarország nélkül” bejegyzéshez

  1. VICESC avatar
    VICESC

    Tudjátok, mit? Szűnjön meg az MTV, és max a Duna legyen helyette…

  2. VICESC avatar
    VICESC

    Na jó, nem biztos, hogy ez a megoldás… Végre minőségi kezdett lenni az MTV, de a politikai huzavonák mindennek keresztbe tesznek…

  3. M.sanya avatar
    M.sanya

    Jajj ne, remélem azért valahogy lehet nézni …

  4. Besc avatar

    Két dolog (3 lesz belőle). Egyrészt érthető a dolog. Másrészt azonban a nézettség fontos szempont kellene, hogy legyen. Rúzsa Magdival kiemelkedő volt az esti nézettség. A példa alapján az Mtv felkérhetne – török módra – egy hasonlóan népszerű énekest, hogy képviseljen minket kint. Ha jól tudom, az élő műsor szüneteiben is lehet reklámot sugározni, csak ezzel a lehetőséggel eddig mi nem éltünk. Talán be is hozná az árát (azt ne mondja senki, hogy mindenképp veszteséges a dolog, mert nem nőtt volna a nevező országok száma 40 felé). Persze most nagyon kiélezett a helyzet, talán egy ilyen visszatérülő befektetésre sincs keret, a politikai hatás pedig végképp kilátástalanná teszi az egészet.

    Tudja egyébként valaki, hogy mennyibe kerülne CSAK a közvetítés? Mert ha egy szimpla filmet adnak, az sincs ingyen. Nézettségben sem jobb, közszolgálatihoz illő igényességi szint szempontjából pedig megint nem rosszabb, mint mondjuk egy Csináljuk a fesztivált… Mottó: legalább Gundelt küldjük ki Oslóba! 😀

  5. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    Na ja, legalább közvetitsék! Az szerintem nem kerül olyan sokba!

  6. Erzsi avatar
    Erzsi

    Már nem is idegesít: majd megnézem az orosz tv-n. És legalább nem kell izgulnom a magyar versenyző miatt. Csak így aztán tényleg soha nem lesz kialakult hagyománya nálunk.

  7. Sany avatar
    Sany

    Unalmas eurovíziónk lesz jövőre.Szégyen az MTV-re és a magyar politikára tekintve..fúj.

  8. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    De különben szerintem az EBU teszi tönkre az egész euroviziót! Ha nem lenne ez az óriási felhajtás, hanem csak sima felhajtás lenne, akkor fele ennyibe kerülne az egész!

  9. zolitt avatar
    zolitt

    Zsolesz, teljesen igazad van! Szerintem sincs semmi szükség ekkora nagy felhajtásra! nem kellenek ide gigászi színpadok repkedő ledfalakkal (ami szó nincs róla, nagyon szép volt, jó volt,de nélkülözhető) legyen egy normál színpad, legyen jó a hangtechnika és máris lehetne valamivel csökkenteni a nevezési díjakat!

  10. zaffarano avatar

    Igen, szerintem is fölösleges rálicitálni évről évre a látványelemekre és a verseny költségének összegére. Az EBU-nak meg kéne szabni a határokat, mert most úgy tűnik, hogy a valódi csillagos eget is le lehetne hozni egy arénába, kerül amibe kerül.

  11. jaande avatar
    jaande

    Kereskedelmi Tv nem adhatja?

  12. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    Adhatná, de Magyarországon csak az MTV tagja az EBU-nak ami előfeltétel!!!

  13. Kristoffer avatar
    Kristoffer

    Besc, Oké, Rúzsa Magdival volt egy jobb év, de a többi mind nézettségileg, mind presztízsileg egy beégés volt. Tévedsz, az Eurovíziónak kiemelt támogatója van. Ez egyébként sok pénzt hoz a TV-knek, mert a kiemelt támogatók többet fizetnek, mert míg egy átlagos reklámra 6-9százalék, addig egy kiemelt támogatóra (ha jól emléxem tavaly MKB bank volt, nem?) 25% emléxik. Hihetetlenül magas költségeket képzelj el, ami messze nem jön vissza az MTV-nek, és leszámítva Rúzsa Magdit, még NOX évében sem volt olyan jó a nézettség, hogy egy jóval olcsóbb film ne érte volna-e el ugyanazt. Csináljuk a fesztivált kicsit olcsóbb formátum ismerjük be.

    Zsolesz, a közvetítés is sokba kerül, pláne úgy, hogy mivel nem lesz magyar versenyző, a kutya se fogja nézni (csak pár elvetemült rajongó, meg egytucat kószáló érdeklődő). Ha nem lenne ekkora felhajtás, akkor Nyugaton „gáz” számba menne a műsor.

    Én egyébként egy dolgot sajnálok csak, azt, hogy egy Csézy-vel és Ádok Zolival köszöntük el/ezek emlékeivel megyünk el kvázi a műsortól…megalázó…

  14. Serinon avatar
    Serinon

    Nekem is ez a véleményem: miért kell ekkora felhajtás? Egy 2007-es vagy 2008-as színpad bőven elég lenne pl. nem kell ekkora, mint 2009-ben (na jó az oroszok egy zsebórát is szekrény nagyságúra gyártanak le)…De félek, hogy a norvégek sem tudják majd, hogy mi az elég.

    Örülnék, ha a TV2 át tudná venni az Eurovízióra a jogot, de sajnos ez egyelőre nem lehetséges.

  15. Patrik avatar
    Patrik

    Én egy életre megutáltam az MTV-t!!!

  16. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    Patrik ne legyél már ilyen szentimentális, te is tudod nagyon jól hogy ez nem az MTV hibája!!!!!

    Egyébként az a biztató a dologban hogy nem ugy lépünk vissza mint a Csehek, hogy nem is érdekel bennünket, hanem egyszerűen most nincs rá pénz! Tavaly San Marinonak sem volt, és ugy tűnik idén visszajönnek! Lehet hogy Magyarország 2011ben vagy 2012ben megint indul! nem dőlt össze a világ! A versenyt ha akarod, igy is tudod követni! Egyébként az EBU még lehet hogy megpróbál segiteni, ugy mint tavaly a Letteknek!

  17. Csengettyű avatar
    Csengettyű

    Legalább közvetíthetnék! De az jó, hogy most szólnak, és nem később. Így, amikor elmegyünk megérdeklődni a TV-előfizetést (az új lakásban még nincs), majd figyelek rá hogy legyen a csomagban külföldi köztévé is.

  18. Patrik avatar
    Patrik

    mert a letteknek hogy segített az EBU?

  19. tilla77 avatar
    tilla77

    Raiffeisen bank volt az utolsó két ESC-nek a fő támogatója, ha jól emlékszem. De tény, az mtv ezzel leírta magát, mint televizió, teljesen mindegy, hogy politikailag lett ilyen a helyzet, vagy sem, de a közszolgálatiság úgy érzem ezzel megszűnt. A tv2 biztos nem fog ilyen közvetitésbe belemenni, mert elég rosszul áll a széna, de ha az anya csatorna példáját vennék, a pro7sat1…akkor lehet, hogy lenne mit keresni. De ahhoz nagy munkára van szükség és már most el kéne kezdeni, de úgy érzem Magyarországon a médiát nem nagyon hatja meg, hogy Eurovizió. És Erzsi szavaival élek-majd megnézem az orosz csatornán, és nem kell izgulnom, mert magyar úgy sincs. Oszt jóéjt.

  20. bazsa avatar
    bazsa

    hát nagyon sajnálom…majd 2011-ben, akkor talán már helyén lesznek a dolgok!

  21. Patrik avatar
    Patrik

    én írtam a tvnek hgoy jobb lenen ha azt terveznék hogy EBU tagok legyenek a következő pár évben….

    Úgyis médiaszakon akarok továbbtanulni majd.. majd elintéztetjük hogy mindig legyen ESC. 😀

  22. Dorka avatar
    Dorka

    Kár :(. Persze megértem… ha ilyen költségmegvonás van (pedig az mtv egy nagyon jó, igényes csatorna lett az elmúlt években, és sikerült olyan műsorokat szervezni, ami szinte minden korosztályt érdekelhetett… Társulat, CSAF, Beugró, a Nyugat100-as műsorok, direkt az mtv-nek forgatott többrészes filmek és így tovább), az is kérdés, hogy egyáltalán tudnak-e vmi elfogadható műsorstruktúrát kiépíteni olcsóbb műsorokból is, és a kböző híradások után sejteni lehetett, hogy nem éppen az Eurovíziót fogják megmenteni. Akármennyire is rajongok érte, vmit be kell látni: nem hozott profitot az m1-nek… a nevezési díj, a közvetítés díja, a technikai feltételek az előadáshoz azért nem két fillér, és ez nem jött vissza, mert nem nézték az emberek annyian, mint a két kertévét… az Eurovíziónak nálunk nincs is hagyománya, egy csomóan azt sem tudják egyáltalán, mi az, vagy hallottak egy-két dalt, és ezzel örökre leírták.
    Remélem, ebben az egy évben megpróbálnak kialakítani vmi kevésbé veszteséges műsorrendet, és kapnak majd vmi támogatást (mondjuk utálom, hogy mindig a kultúrázól, az oktatástól meg az egészségügytől vonnak el pénzt, ha válság van… de ebbe most nem mennék bele részletesebben), és akkor megerősödnek annyira, hogy elinduljunk 2011-ben :).

  23. lala81 avatar
    lala81

    sZIASZTOK.ELÉG SZOMORÚ LETTEM E HÍR HALLATÁN DE SEJTETTEM. MAJD NÉZEM ITT ONLINE A VESENYT. CSAK AZ A BAJ HOGY TALÁN KEZDETT KICSIT NÉPSZERŰBB LENNI A MŰSOR.ITT MOST NEM A NÉZETTSÉGRE GONDOLOK. MAGDI VALÓBAN JÓT TETT A ESCNEK ITTHON.DE PÉNZHIÁNYRA MINDENT RÁ LEHET FOGNI. REM 11-BEN INDULUNK ÉS ENNEK ELLENÉRE FANTASZTIKUS LESZ A 2010-ES VERSENY.AMI PEDIG A SZERVEZÉST ILLETI VALÓBAN NEM KELL HATALMAS SZÍNPAD. 2007 FINN SZERVEZÉS AMI LEGJOBBAN TETSZETT. VERSENYRE LEHETETT FIGYELNI NEM A LÁTVÁNYRA. HISZEN HÁNY JÓ DAL BEJUTOTT ÉS NEM A SZÍNPADI LÁTVÁNYRA KELLETT FIGYELNI HANEM A DALRA. HAJRÁ 2011-ES INDULÓNKNAK. ÉS REMÉLEM ADDIGRA LESZ ELNÖKE A TVNEK.

  24. Besc avatar

    „Tévedsz, az Eurovíziónak kiemelt támogatója van.” Ezt most arra mondod, hogy azt mondtam, hogy van kitölthető reklámidő? Én arra gondolok, amikor bejátszották, hogy a versenyző énekesek valami falra festegettek, meg elénekelték közösen valamelyik Tatu számot (v. Dima Bilan számát, passz). Mintha Gundel mondta volna, hogy itt most reklámot is adhatnának, de az Mtv nem ad. Csak nekem rémlik? 🙂 Lehet, hogy rosszul emlékszem…

  25. Cucumókus avatar
    Cucumókus

    Az Euróvíziós dalfesztivál évek óta szar. Kevesebb ennél unalmasabb és színvonalalatibb műsor van.
    Már idén sem kellett volna mennie senkinek Magyarországról. Ádok Zoli, akinek épp eszébe jutott, hogy ha már kitünő táncos biztos énekelni is tud, teljesen felesleges volt lejáratni Magyarországot.
    Komolyan volt olyan ember, aki leült megnézni??!!

  26. Kristoffer avatar
    Kristoffer

    Besc, most marketing-ről szólva…szóval TV2 is használ olyat, h pl egy fontosabb filmet kiemelten támogat x termék, és akkor cserébe alig van/vagy egyáltalán nincs reklám. Ez egy hirdetési tipus. Ha MTV adott volna reklámot a szünetben, akkor a kiemelt támogatót vesztette volna el, v legalábbis elesett volna a pénz nagy részétől, amit tőlük kapott. Egyébként elnézést a Raiffasentől, de az megmaradt h bank, még így fél év távlatában is, ami azért hirdetői szempontból valljuk be elég mérvadó, mert egy félévvel ezelőtt reklámblokkból pl nemsokat tudtam volna felidézni (ez ennek a hirdetési tipusnak a kulcsa).

  27. Kristoffer avatar
    Kristoffer

    Cucukám, Mónikát ki nézi? (pl én választ erre konkrétan nem tudok adni, mégis minden délután nyeri a nzéettségi versenyt) Mégis évek óta megy műsoron….hidd el kurvára le van szarva h te mit szeretsz és mit gondolsz, ha a többség mégis nézi, és van rá piac…

  28. Besc avatar

    Értem Kris, köszi!

  29. Rex avatar
    Rex

    No, végre sikerült összeszednem magam! Amikor tavaly a Várkonyi Attilát kinevezték a szórakoztató osztály élére, megnyugodtam, mostmár rendben vagyunk. No, szívesen beszélgetnék vele erről a „pénzünknincsnemindulunk” dologról. Monnyon le!
    Hogy Mo.-n nincs hagyomány az ESC-nek? Hát hogy lenne? Mit tesz, mit tett az MTV érte? No bummm, tavaly leadta a klippeket…Ettől vártuk volna a megváltást? Vagy! Ádok Zolit itthon olyan szinten nyomatták népszerűsítették, hogy már fájdalmas volt, csak épp külföldön ebből nem lehetett érezni semmit! Pedig mint tudjuk, önmagunkra nem szavazhatunk. Svédországba élő műsorban lett volna lehetősége fellépni, de áááááá, neeeeem, minek, itthon nyomuljunk.
    Cuncimócika! HA neked ez a véleményed akkor meg mi a ….-t keresel itt? Nézd a Mónika showt! Melyik az a műsor amelyik olyan nagyon színvonalas és érdekes, és melyik csatornán?????

  30. MrSilesian avatar

    Sziasztok!

    Ledöbbentem a hír hallatára, de Cucukához csatlakoznék. Én mondjuk leültem megnézni, de naon kiakadtam rajta, h az MTV ilyet ki mert küldeni egyáltalán. Leégtünk. Lehet, h jobb, h tartun kegy év szünetet, de lett volna olyan tehetséges magyar énekes is, akit simán kiküldhettünk volna. Pl.: a tavalyi visszalépő Tompos Kátya, vagy Király Linda és Viktor. De még rajtuk kívül is biztos sok jóhangú énekes/zenekar van, aki méltó lenne képviseltetni hazánkat. Pl.: még a NOX. Én kb. 1,5 éve vagyok ESC-fan, de a politikával párhuzamot vonva rájöttem, hogy az MTV pénzhiánya nem fakad másból, csak, h loptak. Ők is. A kormány is. Most választás lesz, mint 2006-ban, de lesz még itt Eurovízió. Remélem:)