Eurovízió az m2-n: Belgium

belgiumTudűsító: Szücs Zoltán – Klész Imre
forrás: eurovision.tv

Patrick Ouchène, Belgium idei képviselője nagy rajongója az 50-es évek rock’n’roll zenéjének: ő maga is ezt a stílust követi. Ebben a műfajban írja dalait, és adja elő – így a Copycat című dalt is, mellyel hazáját képviseli az 54. Eurovíziós Dalfesztiválon.

Első albuma már az 1980-as években megjelent, és Dani Klein a Vaya Con Dios-ból is segített létrehozni. Igazán nagy sikert „Je suis Swing” című dala hozta meg, mely 1991-ben a francia slágerlista TOP 10-ébe is bekerült. A dalt akkori együttesével, a The Dominos-zal vitte sikerre és adta elő rangos rendezvényeken, például a C’est à Paris-on, vagy különböző fesztiválokon, ahol duettet is énekelt Johnny Clegg-gel, a Blues Brothers Band-del, Wynton Marsalis-zal, Michel Legrand-dal, Claude Nougaroval, Mauranevel, Arnoval és a blues nagyágyújával, Louisiana Red-del. Patrik Ouchène 6 lemezt adott ki, mindegyiket hihetetlen lelkesedéssel fogadta az énekes nagy rajongótábora.

Patrick dala, a Copycat címet viseli, a hozzá készült videoklipet ma este 20:55-től tekinthetik meg a nézők az m2-n. Május 12-én az 54. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében fog részt venni harmadik fellépőként, rá Magyarországról az első elődöntőben nem lehet majd szavazni.

Comments

11 hozzászólás a(z) “Eurovízió az m2-n: Belgium” bejegyzéshez

  1. Zoey avatar
    Zoey

    DE Belgium hogyhogy nem Belorussia előtt volt?

  2. Matheus avatar
    Matheus

    Mert a Belarus előbb van mint a Belgium!!!! A Bel- után az a betű előbb van mint a g betű… javítsd ki ha nem így van!:P

  3. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    Mert angolul Fehéroroszország az BELARUS!!!! És igy láthatod, hogy a BELA előbb van mint a BELG!!!!

    Nekem egyébként tetszik ez a szám, csak nem tudom elképzelni a szinpadi produkciót! Szerintem a látvány gyenge lesz, és mivel 3.nak lépnek fel, ezért szinte biztos nem jut tovább! Szegény Belgák…..

  4. Ádám avatar
    Ádám

    Azért nem kell őket sajnálni nem rossz dal minden esélyük meg van tavaly az első 4 továbbjutott valamelyii elődöntőből!

  5. Matheus avatar
    Matheus

    Akkor mit mondjon az a csaj aki Montenegrót képviseli. Az ő számát elég nagyra tartják, ő az első az első elődöntőbe. De igen tavaly Izland, Izrael, ukránok, törökök mind az első helyekről kerültek be. A svédek is, csak őket a zsűri szavazta be!:P

  6. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    Szerinem elsőnek nem rossz lenni, ha jó a produkciód! Mondjuk tavaly az a Montenegroi dal, magában gyenge volt, a produkció pedig szépenszólva feledhető!!! Viszont, az ahogy tavaly az Izlandiak elinditották a második elődöntőt, az meghatározta nálam az egész estét!!! Mindenesetre hajrá Beligum, ráfér már egy kis siker! Montenegro nálam nem annyira nyerő, de a Moszkvai produkció még változtathat rajta!

  7. hbalazs94 avatar
    hbalazs94

    Nekem Belgiumnak a szánma tetszik az egyik legjobban szerintem figyeljétek meg mivel 50%-50% lesz a Televoting & Zsűri biztos! mindíg úgyvan ami tetszik a zsűrinek nem teszik a televotingnak, ami pedig a televotingnak tetszik nem tetszik a Zsűrinek szerintem top 10-ben (az elődöntőben benne lesz) a Final-ban szerintem top 20 sajna de ez van. Nekem mindenesetre Top 10-ben benne van. 😀

  8. SzZ94 avatar
    SzZ94

    Nekem a részletek alapján az utolsó 5-ben van benn, a döntősök meg így néznének ki, nem sorrendben:
    Montenegró, Izland, Andorra, Fehéroroszország, Törökország, Bulgária, Csehország, Örményország, Románia, Finnország.

  9. Gabesz avatar
    Gabesz

    Hmmm…érdekes izlésed van ^^ csehország bulgária:)

  10. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    Szerintem is, de ez igy van rendjén! De az biztos, hogy Május 12-én vagy te örülsz majd, vagy én! Amivel egyet tudok érteni, az Finnország, Törökország, Izland!!

    Romániát, Örményországot, Montenegrot, és Andorrát pedig eltudom fogadni, de nem járnék örömtáncot!

    Nálam a 1O továbbjutó: Finnország, Svédország, Izland, Törökország, Bosznia, Portugália, Málta, Svájc, Izrael, Belgium!!!

    Akiket semmiképp nem akarok döntőben látni: Fehéroroszország, Macedónia, Bulgária és Csehország!

  11. Zoey avatar
    Zoey

    Bocsi, én azt hittem, Belorussia. Elnézést!!! 😀