Tudósító: Klész Imre
Forrás: mtv.hu – valamiamerika2.hu
A győztes dal: Tompos Kátya – Magányos Csónak
FRISSÍTVE: a hír bejelentése az MTV Híradójában
Tompos Kátya – Magányos csónak című dalával – képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalversenyen – tudta meg a hirado.hu. Az MTV tudomásul vette Zentai Márk visszalépését.
Az öttagú zsűri eredetileg kedden arról döntött, hogy Zentai Márk „How we party” című száma induljon a moszkvai megmérettetésen, de a fiatal énekes szerdán visszalépett a versenytől, miután kiderült, hogy Márk dalának szerzője a svéd Figge Boström, akinek a műve már korábban 2006-ban megjelent a svéd Big Brother-ben.
A szabályok szerint azonban csak olyan dalok versenyezhetnek, amelyek 2008 októbere után jelentek meg.
A zsűri döntése értelmében a Magányos csónak című dalt, Pálvölgyi Géza szerzeményét jelöli a Magyar Televízió a 2009-es Eurovíziós Dalversenyre. A számot Tompos Kátya, a Nemzeti Színház színművésze adja elő.
Tompos Kátya 1983-ban született Budapesten. 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Előbb a József Attila Színház, majd a Bárka Színház társulatának tagja, 2008 óta pedig a Nemzeti Színház művésze.
A Valami Amerika 2. előtt több filmben is szerepelt, így A gyertyák csonkig égnek (R: Iglódi István), a Régimódi történet (R: Bereményi Géza), és a Kire ütött ez a gyerek? (R: Alföldi Róbert) című alkotásokban. 2004-ben Edith Piaf Mylord című dalával megnyerte a színművészeti egyetem dalversenyét.
A hír bejelentése az MTV híradójában 2009.02.04. 19:30














zoltan te hülye vagy. Bocs hgoy ezt így közlöm de nem bírtam ki hgoy ne mondjam meg
Ja, én is unom már ezt a gyors-lassú témát, lerágott csont, és nincs is alapja.
Nocsak, minden frissítéssel azt látom, hogy valami megváltozik az oldalon 😀
hmm nem tom en nem ertek vele egyet mert bizony sokkal jobbak a romanok mint mi !!szar szamunk van huje szar szam..:(
jaja 😀 én is észrevettem… 😀
Nem mondtam, hogy rosszabbak, vagy hogy a gyors nem lehet jó. Csak azt, hogy ez a „pörgős számot kéne vinni, mert az Eurovízióra az való” téma max. saját ízlésen alapulhat (lásd elmúlt két év győztese).
Besc!Szentem is uncsi a téma.Tegnap legalább elmerenghettünk valamin ami felborzolta a fantáziánkat!Nemde?…
Köszönjük Zoltán az építő jellegű hozzászólást. Az ilyenek mindig sokat lendítenek az ügyön.
Zoltán? Emese szokott ilyen jókat mondani nem? Köszönjük!
Zoltán még mindig annak tartlak mint amit fent írtam. Képzeld nemmindenkinek tetszenek a romának! Speciel nekem se!! Nagyon gázok. maga a ritmus jó de az a hang… jáááájjj nézd meg a videoklippjüket meg amikor élőben énekel. Nagyon hamisak. Úgy fognak járni mitn tavaly Sirusho az Örmény csaj. Ő is hamis volt! Max olyan helyen végezhetnek majd a románok mint akkor ő!
Az meg már más dolog hogy a magyarok sose küldenek hamis énekeseket!!!! Nox-os szilvinek is csak ezért volt olyan a hangja mert lázas volt….
Jaj, ne legyünk szegény Zoltánnal ilyen kirekesztőek! 🙂 Tényleg Zoli, akkor a mettáltbirod?
Patrik!Már kezdtem szimpatizálni veled de akkor jött ez a lázas szöveg…vicces.Minden hozzászólásomtól függetlenül/amit már a birtokomban lévő tapasztalatból mondtam/,A noxos csaj hangját azért ne emlegesd egy lapon ezzel a Tompossal…jó?
Habár a dala nem ütött szíven, a hangja azért Kátyának mérföldekkel jobb.
Nekem tetszik aszám!!
Holnap megyek moziba a barátaimmal és a Valami Amerika 2-t, nézzük meg, kíváncsi vagyok Kátyára.. körülbelül a film melyik részénél (elején, közepén, vége felé) a dalt??
3x hallhatunk belőle részletet. első két alkalommal csak 1-2 sort. A végén szintén nem a teljes dal megy le, picit megvágták, 3:20-ból 2 perc lett.
lmkn.,-.-.
új cikk jelent meg ” A szerzők válaszolnak”.Lapozzatok
Engem meg marhára nem érdekel, ki mivel nyert, és románok dala sem:D 😛
Azt nem vettétek észre, hogy az nem garancia, ha valaki megnyeri az Eurovíziót? Elég ha az emberek ott meghallják ezt a dalt, azt ne mondja nekem senki, hogy megjósolja előre, mit fog szólni ehhez a dalhoz a moszkvai közönség:D ennyire ne legyünk már telejósda:P
bullterrier: oké nem fogom! 🙂
zoltan—-a román dal egy rakás sz..r.már ne is haragudj,semmi extra nincs benne,nem a dalról szól hanem a vetkőzéséről.ez már uncsi,nem látom esélyét h döntőbe jutna.szegény románia de tudom őket sajnálni:)
Kátya dala 100szor jobb!!!
A Kátya dala nem rossz, de valami hiányzik belőle,(nekem) valmi ami benne maradna fülemben, mert amikor hallgatom azt mondom nem rossz, de ha meghallgatom pl a görögök számát akkor sokkal inkább az ő daluk dallama marad meg. Egy jó kis ballada, amely egy középszintű eredményre számíthat szerintem(10-15.hely?). Az elődöntő talán sima lesz a kedvező sorsolásnak köszönhetően, meg az oroszok miatt. Fel kell tuningolni a dalt egy kis látvánnyal és Kátya nőiességét is bekell vetni, mert ez is fontos!hajrá!!!Döntős lesz szerintem!!!
A Kátya dala nem rossz, de nekem hiányzik belőle valami! Egy jó kis ballada, csak 25 szám meghallgatása után sokkal inkább az emlékezetben marad pl a görögök száma. Valamivel tuningolni kell ezt a dalt, látvánnyal és szerintem Kátya nőiességét is hangsúlyozni kell, hiába dalversenyről van szó, de ez is fontos(tavaly ukrajna erre jó példa, egy jó szám egy szép nővel)A döntőbe jutás szerintem most meglesz, kedvező a sorsolás, meg az oroszok is ott lesznek-remélhetőleg-segítségként, Kátya származása és Edvin Marton tavalyi sikere miatt !Hajrá!!!
Nos!Eddíg csak egy titokzatos gyönyörű hangú lány dalát volt csak szerencsém hallani ami állítás szerint csak márciusban lesz hallható,
Közben meghallgattam Mujahid Zoli első hó című szintén félredobott számát ami megintcsak sokkal jobban tettszik a nyertes kettőnél…
Mit tehetnék szurkolok annak ami van.
Bulterrier! Szurkolj is annak ami van,mert lehet,hogy a te izlésvilágod nem mindenkinek jön be.
Tralala! Neked igazad van
Akkor most hogy áll a dolog: magyarul fogja énekelni?
Roli te miről beszélsz??????!!!! A görögöknek még meg sincs a versenyszámuk…. :/
Szerintem angolul fog énekelni, március közepéig kell eldönteni-e, hogy milyen nyelven szeretné majd Moszkvában előadni a dalt!