Kiküldött tudósítónk jelenti: EMA 2008 Robi szemmel

quartissimoSzerző: Szalma Róbert
Forrás: old.eschungary.hu
Fotók: http://hu.fotoalbum.eu/old.eschungary/a219751

Szombaton este érkezett a vonatom Ljubljanába, nyirkos hideg volt és este 10-kor a bőröndöm kerekeitől volt hangos az utca. Vasárnap a reggeli után nyakamba vettem a várost, de kb. 10 perces séta után olyan hóvihar kerekedett, hogy a hatalmas hópelyhektől nem tudtam levegőt venni. Elindultam hát vissza a hotelbe. Útközben azért még gyorsan lefotóztam egy Toše Poeski óriásplakátot.

Nézzük, mi is látható a Szlovén TV 1-es csatornáján 2009 február 1-én?
Reklám óránkét 2x egy filmről, melynek egyik főszereplője Severina (ESC 2006 – Horvátország).
A vasárnap délután gyakorlatilag az Eurovízióról szólt. Kezdődött egy szórakoztató zenés műsorral (valami hasonló, mint régen a TV2-n a Dáridó volt) melyben olyan előadók énekelték el dalaikat, akik képviselték Szlovéniát a nemzetközi színpadon. A sort Rebeka Dremelj kezdte 2008-as versenydalával, majd az 1993-as dalt kicsit megváltozva, rövid hajjal, pocakosan, őszesen, szemüvegesen Cole Moretti énekelte el. A műsorban fellépet még Darja Švajger aki, eddig kétszer is képviselte Szlovéniát és most az 1999-es dalt hallhattuk tőle. Énekelt még Nuša Derenda is, aki az Energy című dalát egy népzenekar kíséretében adta elő (hááát, nem mindennapi hangzása van így a dalnak). Természetesen énekelt még a Platin házaspár (ESC 2004) is. A műsor végén sztárvendég is volt, nem más, mint az az énekes, akinek édesanyja Belga, apja montenegrói, ő maga Zágrábban él és 1983-ban képviselte az akkori Jugoszláviát a Dzsuli című dallal, melyet 27 nyelvre fordítottak le és énekeltek el. A közönség Daniel dalát végig vele együtt énekelte. Érezhető volt, hogy a dalnak így 26 év távlatában is nagy sikere van ott a stúdióban!

A következő műsor egy riportmagazin volt, melyben az előző évek EMA műsorvezetőjével beszélgettek, az EMA-ról és az Eurovízióról. A beszélgetés közben utcai interjúkat vágtak be, melyben szlovén ESC dalokról kérdezgettek járókelőket a tiniktől a nyugdíjas korosztályig. A fiatalabbak Nusa Derendát, Rebeka Dremeljt és Alenka Gotart említették meg kedvencként.

Lassan eljött az idő, amikor is el kellett indulnom a Szlovén TV-be, hogy az EMA döntőjének főpróbáját megnézhessem. Bejutni nem volt könnyű, mert idén nem volt nyilvános a verseny, de egy kis kapcsolatépítés eredményeképp és kb. 1 hónapos oda-vissza e-mail és telefonálgatást követően sikerült belépésre alkalmassá válnom!

Profi stúdió, minden a helyén, minden flottul működött. Mivel a szlovén nyelv nem az erősségem, sőt egyáltalán nem beszélem ezt a délszláv nyelvet, ezért adódott némi problémám a két oldalas tájékoztatóval amit belépéskor a kezembe nyomtak… Sikeresen megoldottam eme nyelvbéli fennakadást: tettem, amit a többiek, mentem arra amerre a többiek.

A szlovének nagy favoritjai a Quartissimo, Omar Naber (ESC 2005), Čuki, és a Langa & Manca Špik (EMA 2007) voltak. Számomra a nagy favorit a Čuki volt, de sajnos az ő produkciójukat a zsűri 0 ponttal, míg a közönség 10 ponttal jutalmazta.

Az esti előadásra már megérkezett Alenka Gotar is. Fantasztikusak lehettek a műsorvezetők poénjai, mert körülöttem mindenki nagyon jól szórakozott, én meg csak illedelmesen mosolyogtam. Az est fénypontja Dima Bilan volt (ESC 2008), aki az éneklés mellett átadta az EMA díját a nyertes Quartissimonak. Az eredménynek az előttem ülő Alenka Gotar (ESC 2007) talán jobban örült, mint az újra színpadra lépő Quartissimo tagjai. A közönség is egyértelműen elégedett volt a csapat győzelmével. Első hallásra a dal nem nyerte el a tetszésemet. Az én listámon kb. az 5-6. helyen végeztek volna. De az esti előadáson már egész más volt a véleményem (igaz, hangzásilag sokkal jobb helyet is sikerült foglalni magamnak a délutáni helyemmel szemben). Összegezve: JÓ VOLT! Köszönet a Szlovén OGAE-nak!

Hétfő reggel felültem a vonatra és irány Budapest. A kupéban egy 16-17 éves korú srác ült még rajtam kívül, aki a laptopján zenét hallgatott… Cvet z Juga-val (ESC 2007) indított, de Mariborig még legalább 3x meghallgathattam (pedig 2007 már rég elmúlt), természetesen hallgathattam a Love Symphonyt is, és más ESC dalokat is. Jóleső mosollyal néztem ki az ablakon, és azon gondolkodtam : …hmmm …Magyarország?

4 Comments

Hát, igen … Értem a végén a sóhajt. Nálunk meg van olyan, aki úgy tudja, tavaly Zséda volt a magyar versenyző. (Értesülés Tacomtól.)
Viszont a Quartissimo nekem tetszik. Egyelőre vezetik a listámat (holtversenyben az albánnal). Már ott tartok, hogy Andrej Babic megzenésítésében a telefonkönyvre is vevő lennék. Köszönjük a beszámolót!

Örülök, hogy tetszett! Írtam volna még , de már így is hosszúra sikeredett úgy érzem! A következő oldal épp Magyarországról és az MTV-ről szólt volna, de abban a hmmm-ben és a ?-ben mindent belesürítettem 🙂

Én is hiányolom, hogy itt Magyaro.-on nincs olyan rajongótábora az Eurovíziós dalfesztiválnak, mint külföldön. Habár ennek az is oka lehet, hogy nem megfelelően reklámozzák, illetve nincs olyan műsor kialakítva, mint a MEGASZTÁR, ahol a versenyzők népszerűek és mindig címlapon szerepelnek. Talán ha több hétig tartó verseny lenne, (ami alatt kiválasztanák először hogy ki képviselje Magyaro-ot a dalversenyen, utána pedig több dal közül megszavazni, hogy melyiket énekelje,) többen odafigyelnének az Eurovízióra.

Comments are closed.