Tudósító: Klész Imre
Forrás: szabadfold.hu
– Ma már nem bánom, hogy nem én nyertem a magyar döntőt, az élet igazolta, hogy ennek így kellett lennie, s már a rémálmaimban sem jönnek elő az akkor történtek – nyilatkozta Szekeres Adrien, aki adventi koncertsorozatra készül, melyeknek helyszínei templomok lesznek. Egy katolikus pap azt mondta neki: ha a reformátusoknál nem járna sikerrel, énekelhet az ő templomában.
– Az első magyar popénekesnő, aki templomturnéra vállalkozott. Könnyen ment a szervezése?
– Nem volt egyszerű. Sok templomba elküldtük a CD-t, hogy a papok és lelkészek megismerjék, milyen világi zenét szeretnénk a templomokban előadni. Jórészt reformátusok jeleztek vissza, hogy szívesen látnának, de előfordult, hogy az egyik katolikus pap közölte, ha nem kellünk a reformátusoknak, ő befogad bennünket. Többek között Miskolcra, Debrecenbe, Nyíregyházára, Kecskemétre visszük majd hatvan-hetven perces a műsorunkat az adventi időszakban.
– A karácsonyi ünnepkört lemez nélkül sem hagyja magára?
– Karácsonyi albumom jelenik meg tizenegy felvétellel, melyből öt klasszikus karácsonyi dal, a többi Kiss Gábor és Nagy Tibor szerzeménye, gyerekek is énekelnek bennük.
– Nem csupán énekel gyerekekkel, de jószolgálati nagykövetüknek is felcsapott.
– Részt veszek a Közösen Programban, amely a családon kívül nevelkedő gyerekeken segít. A lényege, hogy ha valaki egy adott bank kártyájával vásárol, minden vásárlás után egy bizonyos összeggel csecsemőotthonokat támogathat.
– Úgy tetszik, van mivel vigasztalódnia azután, hogy egy ismeretlen mezőkövesdi énekesnő megelőzte az Eurovíziós Dalfesztivál magyar döntőjében, s nem lehetett ott a belgrádi mezőnyben. Sokszor álmodott arról, hogy Csézy helyett ön szerepel a nemzetközi társulatban?
– Ma már nem bánom, hogy nem én nyertem a magyar döntőt, az élet igazolta, hogy ennek így kellett lennie, s már a rémálmaimban sem jönnek elő az akkor történtek.
Szekeres Adrien nagy csatában második helyezett lett az Eurovízió magyarországi nemzeti döntőjében, 2008-ban.
Comments
3 hozzászólás a(z) “Szekeres Adrien már nem álmodik Eurovíziós Dalfesztivállal” bejegyzéshez
És akkor mi van, ha második lett?? Arról még nem hallott, hogy nem lehet mindig első??
Nekem azóta nem szimpi, mióta balhézott, h miért a Csézy…
Ennyi… Úgy örülök, hogy indulunk!!!!! Oh, bárcsak egyszer én is ott énekelhetnék 😉