Tudósító: Klész Imre
Forrás: NRK
Norvégia zárta a 2015-ös nemzeti döntők szezonját (Igaz, hogy néhány dalbemutató várat még magára). A 11 résztvevős nemzeti döntőn két fordulós televotingot rendeztek, ahol Mørland és Debrah Scarlett duettje, a “A Monster Like Me” című dallal nyerte meg a Melodi Grand Prix 2015-ös versenyét, őket láthatjuk a bécsi Eurovízió második elődöntőjében. Gratulálunk!
Az első perctől fogva a kedvenceim közé tartozott. Az élő előadás szerintem nem olyan erős, mint a stúdióverzió, de azért még mindig ott van az élmezőnyömben.
A skandinávok egyike legalább kedvemre való dalt küld, hurrá.
Na én ennek pont az ellenkezőjét gondolom 😀 Nekem stúdióverzió alapján nem tetszett, az élő előadással azonban egyértelműen TOP 5 nálam.
A pizzának vagy Adam Lambertnek jobban örültem volna…. Nem nagy favoritom, de el kell ismerni, hogy jó a dal és a hangok is a helyükön vannak, de a nagy „ellenfelük” az észtek fényévekkel jobbak….
Szerintem az észtek se és a norvégok sem lesznek a TOP 10-ben májusban. Ettől függetlenül én a norvég dalt sokkal többre tartom, mint az észtekét.
* se az észtek, se a norvégok… ezt műveli a 4 órányi alvás 😀
Nem tetszett az élő adásban a produkciójuk, a dalt sem szeretem, és elegem van már a lassú dalokból… 24/34
* persze vannak kivételek, pl. Boggie dalát, Molly dalát és az észtek duettjét szeretem 🙂
Húú, szerintem még 2-3 hallgatás és stabil helyük lesz a top 10-es listámon 🙂
Kicsit sajnáltam Erlendet, meg a szépen ívelt szemöldökét, bár nála a hang volt, ami elvitte az egészet, a dal elég lapos.
Ez a dal meg….. Ú, olyan jó 🙂 🙂 Bár azt hiszem, ha Mørland lenne szólóban vele, akkor még jobban szeretném. (És nem azért mert pasi 😀 )
Nálam egyelőre 7/34.
Örülök, hogy ők nyertek. Ez is egy minőségi dal, viszont élőben nem volt annyira hatásos szerintem, mint a videóklipben. A produkción még dolgozniuk kell. Egy TOP 10-ben azért reménykedek.
Egy középszerű balladánál nem több számomra.
Sorrend :
1-Szlovénia
2-Észtország
3-Izrael
4-Svédország
5-Lettország
6-Olaszország
7-Magyarország
8-Litvánia
9-Spanyolország
10-Németország
11-Szerbia (szerb vált.)
12-Csehország
13-Macedónia
14-Lengyelország
15-Belgium /Szerbia (ang. vált.)/
16-Grúzia
17-Norvégia
18-Fehéroroszország
19-Görögország
20-Írország
21-Franciaország
22-Portugália
23-Örményország
24-Románia
25-Ausztria
26-Nagy-Brittania
27-Ciprus
28-Málta
29-Moldova
30-Hollandia
31-Dánia
32-Finnország
33-Svájc
34-Izland
A harmadik meghallgatás után egész jó, nagyon szép. Külön tetszett a nagyzenekar a nemzeti döntőn.
nálam 18/34
Ennek a dalnak olyan nagy az íve, hogy csak műszerekkel lehet kimutatni…
Abszolút zéró hatást váltott ki belőlem, bőven 30+ a listámon.
Nagyon jó az idei norvég dal is.
Olyannyira hogy a listámon jelenleg az 1. helyen áll.
1.Norvégia
2.Izrael
3.MAGYARORSZÁG
4.Írország
5.Olaszország
6.Hollandia
7.Svédország
8.Észtország
9.Málta
10.Spanyolország
11.Dánia
12.Egyesült Királyság
13.Görögország
14.Izland
15.Szlovénia
16.Ausztria
17.Lengyelország
18.Szerbia
19.Románia
20.Grúzia
21.Örményország
22.Svájc
23.Lettország
24.Litvánia
25.Ciprus
26.Franciaország
27.Németország
28.Belgium
29.Portugália
30.Csehország
31.Macedónia
32.Fehéroroszország
33.Moldova
34.Finnország
Lehet a dal jó vagy rossz, de ez vicc. Tudták, hogy televagyunk már így is a balladákkal. Erre egy még egy balladát választottak. Ha egy kicsit gondolkodtak volna és mást választanak, tuti kitüntek volna. Így nem. Legalább a svédeknek volt eszük.
Kizárt, hogy bármelyik ország is a Te logikád alapján gondolkodna.
Ők a legjobb dalukat akarják kiválasztani, és itt ez volt a legjobb.
Lsd. a feletted lévő listát is ők vezetik, és nálam is másodikok.
Egyébként valóban túl sok ballada van de ezt azokban az országokban kellene megfontolni, ahol belső kiválasztás van.
Minőségi ballada jöhet, de olyan középszerűek, mint pl. a lengyel, tényleg feleslegesek.
Én azt hiányolom, hogy nincs olyan igazi happy, bulizós nóta.
Én belehallgattam a pizzás dalba, az nem tűnt rossznak. A belsősökkel meg egyetértek, azok se normálisak, hogy csak balladában tudnak gondolkodni. De ez van, ha a TOP 3 helyen csak lassú dalok végeztek.
Najó hivatalos! A norvégok hülyék. Megnéztem a pizzás dal élős verziót és a létszamproblémár kivéve nekik kellett volna menniük!!!! Parti meg minden, erre még egy ballada. Persze, mert ha 35 ország balladát küld, kell még egy 36! Grat, sok hülye. Mert eddig hány parti dal van? EGY NAGY Nulla!!!! Hátha elalszunk majd a versenyen, tuti ezt akarják. Remélem kiesnek az elődöntőben ezek után.
Jaj, bocsánat, az északi norvégok kivételesek!!!
Vagyis a keleti, mert azok első helyre rakták őket.
Valóban nem ez alapján gondolkodnak azokban az országokban, ahol nemzeti van, hiszen a szavazók 95%-a egészen biztosan nincs képben azzal kapcsolatban, hogy a többi ország milyen dalt választott előttük.
Hát….én ettől egyáltalán nem vagyok elragadtatva. Mint dal nem rossz, jól is éneklik, de semmiféle késztetést nem érzek arra, hogy újra és újra meghallgassam.
Na, akkor értékeljük, mi jött ki csütörtök óta! 😀
Armenia: nem fogott meg, nem tetszik. 30/35
Israel: ez a népies vonal nekem nem hiteles egy 16 éves scráctól, evvel a témával… most nem bánnám, ha az elődöntőben maradnának. 31/35
Austria: nem rossz dal, de nem is hallgatnám. 22/35
Sweden: tipikus „remekmű”, a szokásos panelekből összerakva. Most van a listámon a legjobb helyen, innen már csak zuhanni fog. 9/35
Norway: tetszik, de nem tudom, hogy 10 hallgatás után hol mennyire fog majd meg. Most még 8/35
Svédországgal és Norvégiával a sorrendem
1.Szerbia
2.Moldova
3.Belgium
4.Hollandia
5.Egyesült Királyság
6.Románia
7.Magyarország
8.Olaszország
9.Szlovénia
10.Izrael
11.Fehéroroszország
12.Észtország
13.Dánia
14.Görögország
15.Litvánia
16.Málta
17.Grúzia
18.Finnország
19.Svájc
20.VJK Macedónia
21.Németország
22.Svédország
23.Spanyolország
24.Csehország
25.Lengyelország
26.Ausztria
27.Norvégia
28.Örményország
29.Portugália
30.Lettország
31.Írország
32.Franciaország
33.Ciprus
34.Izland
Norvégoktól nem dobtam hátast,hihetetlen unalmas.Ez nem lesz top10.
A svédeknél Dinah-t csúnyán leértékelték.Mans dala nem rossz,de a közepére nálam egysíkú lesz,pedig szépen kezd építkezni,nagyon nem szeretem ha egy dal ekkora hype-ot kap, ezért van az a helyezése nálam,de lesz még lentebb is.Még egyszer Dinah-t még mindig nagyon sajnálom,minimum top5-t érdemelt volna tegnap.
1. Azerbajdzsán (2015)Elképesztő dal 🙂
2. Írország (2015)
2. Litvánia (2015)
2. Magyarország (2014, 2015)
5. Izland (2014, 2015)
6. Hollandia (2014, 2015)
7. Norvégia (2015)
8. Lengyelország (2014, 2015)
9. Svédország (2014)
10. Macedónia (2014, 2015)
11. Dánia (2015)
12. Görögország (2014, 2015)
13. Észtország (2015)
14. Csehország
15. Portugália (2014)
16. Románia (2014)
17. Málta (2014)
18. Spanyolország (2014)
19. Franciaország (2014)
20. Örményország (2015)
21. Egyesült Királyság (2014, 2015)
22. Olaszország (2014)
23. Ausztria (2014)
24. Lettország (2014)
25. Szlovénia (2014)
26. Németország (2014)
27. Izrael (2014)
28. Ciprus
29. Svájc (2014)
30. Fehéroroszország (2014)
31. Belgium (2015)
32. Szerbia (:D 2013 :D)
33. Grúzia (2015)
34. Moldova (2014)
35. Finnország (2014)
Az orosz dal szerintem még felborítja a listámat, a részlet alapján benne van a TOP5-ben.
Bőven van párja. Nekem egyáltalán nem tetszik. Unalmas, és olyan mint a tavalyi daluk duettváltozata.
Igeeen, meg van az orosz dal is, már csak 2 dal hiányzik. A montenegróiról mit tudni?
https://www.youtube.com/watch?v=RgZC886adK8
Ajajj ez egyre jobban tetszik..stúdióverzió néhányszori meghallgatása után nálam 11/38 és nem kizárt ,hogy még feljebb fog jönni.
Norvégia dalai közül nagyon szeretem a 85-ös, a 86-os, a 93-as, a 95-ös, a 96-os, a 98-as, a 99-es, a 2003-as, a 2009-es, a 2010-es, a 2011-es, a 2013-as, a 2014-es és a 2015-ös dalt.