Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Múlt héten már megtalálták a dalt, ami a „This Time” címet viseli. Tegnap este előadót kellett keresni a dalhoz. Négyen maradtak volna a végére, de Monika és Vaidas kettősét annyira megszerette a sok rajongó és a zeneszerző is, hogy végül ők győzedelmeskedtek. Gratulálunk!
Végre Monika 😀 Már évek óta próbál kikerülni, örülök hogy összejött neki, de a dal, sajnos műanyag. Már most sok a duett…nem hiszem hogy érvényesülni tudna ez a dal, mindenesetre a döntő meglehet.
Objektív szemmel nézve ez egyértelműen a jobb dalok táborát erősíti idén, de még sem fog meg. Talán majd idővel.
Annyit lehagytam, hogy valószínűleg egyedül maradok a véleményemmel, de nekem az Attention jobban tetszett 😀
Hjaj.
Külön-külön mindkét előadót szívesen láttam volna győztesként, de duettként ez szerintem nem működik, pláne nem ezzel a dallal, ami finoman szólva sem a szívem csücske. Olyan szinten nyálas, hogy nézni is rossz, igen, nem bírom nézni, még Vaidast se 😀 🙁
Nem fájna a szívem, ha az elődöntőben maradnának.
Sorrend Aminatánál.
Mi, mi, még Vaidast se? Ezt kérlek mondd még egyszer. 😀
Bizony 😀
Ja, azt kihagytam, hogy mellesleg szerintem igazságtalan Miával szemben, de ez van…
Szerintem meg egy vidám és szerethető dal, egyszóval átjön 🙂 Sorrendet nem linkelem be ide még egyszer (3. hely), a lett dalnál megtekinthető
Az észt dal cikkénél belinkelt videóban láttam először a produkciót. Ti milyen dalról beszéltek? Nekem csak Monika dekoltázsa maradt meg, de az nagyon…
Valahol nálam a tenyérbemászó kategóriában van a dal, végig ez a love love love around around around, látszik hogy a szöveg gyenge. Monikának örülök meg tényleg megérdemli, de ez a Vaidas gyerek szerintem csak ront rajta.. az észt duett ennél sokkal jobb, nem hiszem ,hogy a litvánoktól ez olyan jó döntés volt.
1. Szerbia
2. Svájc
3. Izland
4. Észtország
5. Hollandia
6. Grúzia
7. Málta
8. Fehéroroszország
9. Lettország
10. Dánia
11. Olaszország
12. Litvánia
13. Franciaország
14. Macedónia
15. Albánia
16. Ciprus
Első meghallgatás után nekem annyira nem jött be. Talán majd idővel jobban fogom kedvelni… Talán… De egyértelműen nem fog a kedvenceim közé tartozni. Még mindig Svájc dala a befutó nálam.
De aranyosak!!! 🙂 Az énekesnő egy hajszállal lehetne lazább, (a refrén meg egy picit összetettebb) de egyébként nekem jókedvet hoztak, simán szavaznék is rájuk.
Hát nem rossz, de az eddigiek közül inkább középmezőny. Jó kedvű kis dal, de ennyi. Jobban tetszik Elina és Stig duettje.
Egy duett. Semmi extra. Csak a kínos színpadiasság, amivel „fel” akarják dobni. Nem sikerült. De még így is felsorakozik a nóta a combos élboly mögé a listámon: 1 EST — SER — MAL NET ICE MAC SWI GEO LIT LAT ITA DEN CYP FRA BLR 16
Idén ez a legjobb dal eddig, egész nap ezt hallgatom. Bár jobb lett volna ha egyedül énekli valamelyik.
Engem nagyon jó kedvre derített ez az előadás 🙂 Nem egy nagy cucc ez a dal, de nagyon jó hangulata van, nagyon aranyosak a színpadon. Szerintem szerethető, engem most felvidított. Nekem tetszik.
Már egy ideje nem jelentkeztem listával, mert vannak dalok amiket nem tudok, hova tenni, még mindig ingatag, de már valamennyire véglegesnek mondható 😛
1. Lettország (Milyen meglepő 😀 Aminata elképesztő és nagyon megérdemelnének egy jó helyezést az utóbbi évek kudarcai után, amik eléggé megérdemeltek voltak)
2. Szerbia (Valami akkora hangja van, hogy elképesztő, a dal felépítésében még mindig a Vola-t idézi fel nekem, de nagyon erős dalt fognak kihozni belőle :D)
3. Grúzia (Még mindig nagyon szeretem, de amiért Thomas:G:Son-ék dolgoznak a dalon, vagy ezerszer jobb lesz, vagy teljesen tönkre teszik)
4. Észtország (Logikus döntés, a The Blurry Lane-t és Liiséket azért sajnálom, tényleg jó dal, de csak a tavalyi holland produkcióból érezhető egy kis beütés)
5. Litvánia (Örülök nekik, de még nem írok sokat amíg nem hallok egy stúdió verziót, mert fel lehet még dobni ezt a dalt is)
6. Dánia (Akármennyire is fáj a szívem Sara-ét és Anneért, nekem tetszik, bár elég tucatcopy, de legalább egy vidám volt a dalok közt)
7. Svájc (Még mindig jó, de kezd unalmas lenni)
8. Franciaország (Ahogy egyre erősebb lesz a mezőny annál inkább csúszik lefelé, el fog veszni a mezőnyben :/)
9. Hollandia (Már olyan szinten kezd unalmas lenni ez a dal, hogy nem hiszem el, nagyon sokáig tetszett és még mindig tetszik valamennyire, de már kicsit semmilyen kezd lenni nekem)
10. Málta
11. Fehéroroszország
12. Olaszország (Sose voltam megbékülve az olasz zene egy bizonyos részével [Több mint a felével] Nina Zilli és Emma nagyon tetszett, ez már pont az a kategória ami nagyon nem)
13. Izland (Először nem figyeltem fel rá, utána kicsit megtetszett, most már egyáltalán nem, nem köt le)
14. Macedónia
15. Albánia
16. Ciprus
Furcsa, hogy ennyi mindenben nem értünk egyet. Lettország -2 (bár imádom azt a dalt), Szerbia -9, Grúzia -7, Észtország +3, Litvánia +1, Dánia -7, Svájc +2, Franciaország -1, Hollandia +1, Málta -6 (és szerintem 40/40), Fehéroroszország +4, Olaszország egyezik, Izland +11, Macedónia +8, Albánia +1 és Ciprus +1.
Ezek után a saját sorrendem:
1. Svájc
2. Lettország
3. Szerbia
4. Fehéroroszország
5. Macedónia
6. Hollandia
7. Franciaország
8. Dánia
9. Észtország
10. Grúzia
11. Litvánia
12. Olaszország
13. Izland
14. Málta
15. Albánia
16. Ciprus (egyértelmű 🙂 )
Ez is csak annyira hoz lázba engem, mint egy sajtos szendvics. (Semennyire.)
Megvan ez a dal valakinek végleges stúdió változatban?
Ha igen, bitte plíz adjon hozzá egy linket, fél órás keresgélés után sem akadtam rá sehol! Köszi!