Tudósító: Ötvös Zoltán
Forrás: eurofire.blog.de
Norvégiában január 21-én mutatják be a Melodi Grand Prix versenyzőit. Az előző évvel ellentétben idén elmaradnak az elődöntők, csak egy döntőt rendeznek március 14-én. Szintén újdonság, hogy hosszú kihagyás után idén újra egy nagy szimfonikus élő zenekar kíséri majd az énekeseket. Norvégia idén ünnepli 30 éves évfordulóját az első eurovíziós győzelmének.
Az izlandi nemzeti televízió bemutatta a soron következő válogatójuk a Söngvakeppni Sjónvarpsins főszereplőit. A 258 beküldött dalból a következő 12-t választották ki:
01. – Regína Ósk – Aldrei of seint | 02. – Stefanía Svavarsdóttir – Ást eitt augnablik |
03. – Bjarni Lárus Hall – Brotið gler | 04. – Sunday – Fjaðrir |
05. – Cadem – Fyrir alla | 06. – Elín Sif Halldórsdóttir – Í kvöld |
07. – Friðrik Dór – Í síðasta skipti | 08. – María Ólafsdóttir – Lítil skref |
09. – Haukur Heiðar Hauksson – Milljón augnablik | 10. – Erna Hrönn Ólafsdóttir – Myrkrið hljótt |
11. – Björn og félagar – Piltur og stúlka | 12. – Hinemoa – Þú leitar líka að mér |
A jelöltek két elődöntőben (január 31. és február 7.) mérkőznek meg a Valentin napi döntőbe jutásért. A legismertebb név talán Regína Ósk lehet a mezőnyből. Ő az Euroband tagjaként már képviselte az országot Eurovízión 2008-ban.
A dán DR csatorna felhívására összesen 687 pályázat érkezett be. Ezeket meghallgatva és gondosan kiértékelve kiválasztották azt a 10 dalt, amik a Melodi Grand Prix 2015-ös versenyébe jutottak. Január 26-án fogják bejelenteni, hogy ki az a tíz szerencsés, akik a tavalyi Eurovízió házigazdáját képviselhetik majd Bécsben. A dán nemzeti döntő február 7-én kerül megrendezésre.
Az örmény delegáció vezetője Gohar Gasparyan egy ígéretes bejelentést tett: „Egy nagy meglepetéssel készülünk a 2015-ös dalfesztiválra. Nemsokára bővebb információkkal is jelentkezünk majd.” Örményország 2006-os debütálása óta csak egy versenyt hagyott ki (2012), és csak egyszer nem került be a fináléba. A tavalyi versenyen Aram MP3 a negyedik helyet szerezte meg.
Portugáliában 2015-ben is a Festival da Canção tölti be a nemzeti válogató szerepét. Ezt az RTP nemzeti televízió erősítette meg a portugál fanclubon keresztül. Információk az előadókról vagy akár a dátumról még nem ismertek. Portugália egy év kihagyás után tért vissza 2014-ben a dalfesztiválra, de az elődöntőből nem jutott tovább Suzy.
Finnországban viszont a napokban megismerhettük az UMK 2015-ös mezőnyét. Egy sajtókonferencia keretében jelentette be a YLE csatorna a műsor 18 résztvevőjét.
01. – Angelo de Nile – All for victory | 02. – Hans On The Bass – Loveshine |
03. – Satin Circus – Crossroads | 04. – Siru – Mustelmat |
05. – Pertti Kurikan Nimipaivat – Aina mun pitaa | 06. – Eeverest – Love it all way |
07. – Shava – Ostarilla | 08. – Pihka & Myrsky – Sydan ei nuku |
09. – Aikuinen – Kyynelten lahti | 10. – Opera Skaala – Heart of light |
11. – Solju – Hold your colours | 12. – Jarjestyshairio – Sarkyneiden sydanten kulmilla |
13. – Norlan El Misionario – No voy a llorar por ti | 14. – Otto Ivar – Truth or dare |
15. – Ida Bois – Kumbuya | 16. – Jouni Aslak – Lions and lambs |
17. – Vilikasper Kanth – Aanen kantamattomiin | 18. – Heidi Pakarinen – Bon voyage |
Akiknek telepítve van a Spotify alkalmazása a linkre kattintva meghallgathatják a dalokat: https://open.spotify.com/album/6aTnfPUlQM9AXEemP3wqUp?ref=wp
A grúz dalok is elérhetőek online.
Öten vannak versenyben, közülük utazhat valaki májusban Bécsbe:
- – Misha Sulukhia – One and only
- – Nina Sublati – Warrior
- – Eter Beriashvili – If someone
- – Niutone – Run away
- – Edward Meison – We are freeA döntőt január 14-én rendezik.
Moldovában még viszonylag a választási folyamat elején járnak. A beküldött 68 dalból 49-et kiválasztottak, akik az élő meghallgatáson (január 17.) mutathatják be dalaikat, közülük 24-en jutnak majd be a két elődöntő egyikébe. A döntő időpontját február 28-ra tűzék ki.
A 49 dal youtubera is feltöltésre került. Az elszántabb rajongók ezen a lejátszási listán hallgathatják meg a dalokat. A listán egy jól ismert csapattal is találkozhatunk, a Sunstroke Project 2010-ben képviselte az országot.
Úgy látom lesz mit hallgatni a következő napokban… 😀
A grúzoknál valószínűleg a Warrior lesz a befutó. Bár felőlem a One&Only is mehet.
Izlandnál nagyon örülök Regina Ósknak és Erna Hrönnek, nekik nagyon örülnék, remélem jó dalaik vannak.
A dánoktól mint minden évben sokat várom, mert a DMGP a kedvenc nemzeti döntőm, szóval kíváncsian várom a fejleményeket.
Örményeknél leírtam már, hogy szerintem valami duett lesz, valószínűleg visszatérő előadókkal például Sirusho vagy Aram.
Portugáliában nagyon remélem, hogy végre kiküldik Catarina Pereriát, mert nagyon megérdemelné végre hogy kijusson !
A finnektől a mezőnyből legalább 8 jó dalt várok 😀
Grúzia : Csak és kizárólag Warrior, egyértelműen a legjobb dal és sokkal jobban értékelem mint a máltait, mert ebben a dalban legalább van valami eredetiség és történet.
Moldova : Kitty Brucknell – Yearning, már a svájci mezőnyben is tetszett és nem valami szerethető alak, de a színpadi alakításai és a hangja fenomenális : https://www.youtube.com/watch?v=mh_Pyxvg8Mg
Grúzia: Warrior, nagyon más esélyük nincs a döntőre.
Izland: várom már a dalokat nagyon, én női szólistát szeretnék végre Izland színeiben látni, elegem volt az izlandi pasikból.
Portugál: egy sokkal színvonalasabb Festival da Cancao-t várok tőlük, mint a tavalyi volt, Catarina Pereira mehetne nyugodtan EV-re, megérdemelné.
Norvégia: kíváncsi leszek idén is csupa noname előadókkal töltik fel a mezőnyt, vagy lesz visszatérő? Adelén jöhetne újra, bírtam a Bombo-t 2013-ban
Dánia: nem nagyon szoktam követni a nemzetijüket, mert általában mindig a Melodifestivalen idejére esik, nálam pedig az elsőbbséget élvez minden nemzeti tekintetében (igen, még a magyarokkal szemben is), természetesen a dalokat meghallgatom majd, remélem jók lesznek , Simone mehetne EV-re
Finnország: én már hallottam az egyik dalt a finn mezőnyből (Siru-Mustelmat) és engem első perctől kezdve megfogott, imádom, ha megnyeri, tuti az egyik favoritom lesz végig, csak ebben a mezőnyben sztem nehéz lesz, 17 ellenfele van. Itt a dal akit érdekel: https://dl.dropboxusercontent.com/u/136089780/6f619c156ed219c1e94cc8ae8c51a974157a86ea.mp3
Pozitív csalódás a moldovai mezőny 🙂
a végén még Csisinauban lesz a jövő évi ESC ?????? 😀 😀
kész végem van, beleszerettem a moldovai dalok nagy részébe… 😀
szerintem idén Moldova minden idők legjobb eredményét fogja elérni, ez már tuti, eszméletlen amilyen jó dalok vannak … :)A hazai mezőny elbújhat a moldovai mezőny mellett…
Összeválogattam a mezőny jobbik felét… 🙂 49-ből 20 dal.
Cezara – Am devenit straini
Carolina Gorun – Sublime
Cristina Serbin – Moldova
Diana Brescan – Up and down
Doinita Gherman – Inima fierbinte
Domenico Protino – Let me fly
Eduard Romanyuta – I want your love
Egor Luts – The queen of the road
Irina Kitoroaga – I’m gonna get you
Kitty Brucknell – Yearning
Max Zavidia – Doar cu tine
Miss M – Lonely Stranger
Nicollette Fyo – Love is from heaven
Olea Roshe – Nu
Samir Loghin – Uit
Serj Kuzenkoff – Danu nazdravanu
Stela Botan – Save me
Sunstroke Project – Lonely
Sunstroke Project – Day after day
Valeria Pasa – I can change all my life
Abszolút pozitív nekem is a moldovai mezőny. 🙂 Vannak benne jó dalok, nálam 11 dal amit eltudnék viselni győztesnek.
Én már egy hónapja főleg a moldovai dalokat hallgatom.
Szerintem is ritka jó mezőny
A svéd válogatót kivéve sosem volt ennyi kedvencem 1 országból.
/Bár halkan megjegyzem, hogy a dalok többsége erősen emlékeztet 1-1 korábbi slágerre /
Mikor még a 69 -es mezőnyt nem szűkítették le 49-re rögtön szerelmes lettem egy dalba, gondoltam ez tuti top 10-es lenne a nagy döntőben is.
Aztán nesze-neki, nem jutott be a 49-es mezőnybe se .
Akinek van ideje meghallgatni, kíváncsi lennék a véleményére
https://www.youtube.com/watch?v=ArZVuh3MLZM
Sajnos volt időm. Őszintén nálam ez nagyon messze van a jótól. Maga a hangja is hihetetlen, és hozzá ez a dal és szöveg. Talán magára, a hangulatára mondanám, hogy nem rossz, de ez önmagában kevés.
Bocsi, 68-as mezőnyt 🙂
Nem tudja valaki, hogy a 17-i élő meghallgatást lehet-e majd valahol követni?
Az biztos, hogy febr. 28-án az ő döntőjüket fogom élőben nézni
/ A magyart pedig természetesen felveszem, és utólag nézem meg .
Hosszú éjszaka lesz 🙂 /
szerintem én is így fogok tenni 🙂
Csak utána nehogy elégedetlenség legyen amiatt hogy hazánk nem azt küldi akiket szerettetek volna… 😉
Jogos 🙂
Ezt még át kell gondolni.
Bár mivel addigra a dalokat oda-vissza, álomból felébresztve is ismerjük, szavazatot lehet küldeni a kedbencre, ha nem is azt nézzük.
Én nem szoktam szavazni, másra hagyom e feladatot 🙂 Az elődöntőket és középdöntőket nézni fogom szerintem, bár a többi nemzeti válogató ebbe még beleszólhat, inkább nem ígérek semmit… 😀
Hat nem tudom, en nem vagyok annyira elajulva a moldovai daloktol….a ken Sunstroke Project dal meg ugy-ahogy tetszik, de a tobbi nem hagyott tul mely nyomot bennem. 🙁
Teljesen felcsigaztatok ezekkel a moldav dalokkal, igy ugy dontottem, hogy nekiallok meghallgatni oket.
Egyetertek azzal, hogy sok jo dal van a moldavoknal, de azzal mar nem, hogy az o mezonyuk jobb, mint a mienk. Engem peldaul nagyon zavar az, hogy szinte mindegyik daluk egy kaptafara epult, van 1-2 balladajuk, de a tobbi mind ez a tipikus discos, bulizos popdal, ami nem baj, mert en pl. imadom az ilyen dalokat, de lehetne egy kicsit szinesebb a mezonyuk.
Gaboca701-el is egyet kell ertenem. A dalok tobbsege tenyleg emlekeztet 1-1 korabbi slagerre.
Nagyon kiegyenlitett az o mezonyuk is, csak ugy mint a mienk.
Sok a jo dal, de igy elso hallgatas utan nem nagyon tudnek egyet sem kiemelni…
A legtöbb nemzetnél 2-3 kiemelkedő dal van.
Itt viszont legalább 15 egyformán jó, megbízható színvonalú.
Igaz, hogy nagyon kiemelkedő viszont nincs, pont ezért lesz izgalmas és kiszámíthatatlan a verseny.
A moldáv mezőnybe még nem vettem bele magam, az észtbe annál inkább és két dal nagyon kimagaslik :
Goodbye to Yesterday
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=qfR0bQZhlqM
És az Exceptional
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=ZK17CXVOFd0
Mindkét dalt imádom és ha ebből a kettőből választanak, akkor betonbiztos első helyezettek lesznek a listámon 🙂
A Goodbye to Yesterday nekem is tetszik.
En eleg valoszinunek tartom, hogy ebbol a ket dalbol fognak valasztani. 🙂 Remelem az elso lesz, annyira nagyon tetszik!!
En epp most fejeztem be az eszt dalok meghallgatasat.
Van 1-2 jo dal, de ugy gondolom, hogy nem valami eros a mezonyuk.
Az en kedvenceim, sorrend nelkul:
– Paev korraga
– Superlove
– Tiiu talu tutreke (ezt nagyon imadom) 🙂
– Goodbye to yesterday
– This is our choice
– Kolm paeva tagasi
Annyira örülök, hogy másnak is a Goodbye to Yesterday a kedvence. Már 2013-ban is Elina Born dala volt a legjobb (Rosanna Lints után), de ezzel ki kéne jutnia Bécsbe.
Nekem nem tetszik, kétszer is meghallgattam és semmire nem emlékszem belőle 🙁
A moldáv dalokat meg csak akkor hallgatom meg, amikor már kiválasztották a TOP 24-et, addig nem fárasztom magam velük.
Az én észt kedvenceim:
1.Goodbye to yesterday
2.Superlove
3.Burning lights
4.Airi Ojamets
Ti meg tudjatok hallgatni a finn dalokat? Mert en nem tudom oket megnyitni, annak ellenere, hogy (elvileg) telepitve van a Spotify.
Azt irja ki, hogy „This track is not available.”
Nalatok is ez a helyzet vagy csak nalam?
A finn dalok listáját hivatalosan csak 13-án teszik közzé /Csak előbb kiszivárgott 🙂 /
Ezért gondolom előbb meg sem lehet nézni.
Nem tudja valaki véletlenül, hogy a svéd vagy az olasz dalokat mikor teszik fel?
A svéd dalokat mindig az adott elődöntő előtt néhány órával rakják fel és akkor is csak fél perces részletet 😀 De tavaly nekem már az elég volt, hogy nagyon beleszeressek a kedvencembe 😛
A svéd dalokat mindig az elődöntőt megelőző pár napban (általában csütörtökön) teszik fel, a próbán készült fél perces verzióban, majd szombaton délután szoktak felkerülni a kb. másfél perces verziók.
Igen, a legnagyobb „szerelmek” mindig pár pillanat alatt megszületnek:)
Miután nagy kedvvel újra meghallgattam a top 20-as moldovai listámat, leszűkült a kör top6-ra:
Top6 Moldova :
1. Sunstroke Project – Lonely
2. Doinita Gherman – Inima fierbinte
3. Kitty Brucknell – Yearning
4. Eduard Romanyuta – I want your love
5. Egor Luts – The Queen of the Road
6. Sunstroke Project – Day after day
Az én JELENLEGI moldovai listám:
1.Carolina Gorun-Sublime
2.Egor Luts: The Queen Of The Road
3.Katalina Rusu-Seventeen
4.Max Zavidia-Doar cu tine
5.Nicollette Fyo-Love Is For Heaven
6.Asifa Lahore-You And I
7.Samir Loghin-Uit
8.Veronica Visnevscaia-Like a Flame
A You and I-t en is nagyon szeretem es mivel nem tudtam eldonteni, hogy fiu vagy lany enekli a dalt gondoltam rakeresek az eloadora….nem kellett volna… 😀
Várható volt, hogy Punci Kolbász sikere miatt más dragsterek is próbálkozni fognak…
Elvégre ez egy melegfesztivál!
Ja, nem…
(…) Elvégre ez egy dalverseny/
Ja, nem…
😉
A litvan dalokat nem mara igertek?
Egy kivetellel mar elerhetok a litvan dalok:
https://soundcloud.com/minrag
Végighallgattam őket, és nem hagytak túl nagy nyomot bennem, ami még talán picivel kiemelkedik a „Not Perfect” és a „Factory Hearts”
Nekem is ugyanez a véleményem a litván dalokról, mint StanB-nek, nagyon középszerű mezőny sikeredett megint… sajnos a litvánoktól én nem is vártam mást…
Mindegyik dal tök ugyanolyan, egyedül a Skestu tetszik, az összes többi borzalmasan gyenge.
És az egy kivétel 😀 Sound of Colours https://www.youtube.com/watch?v=sO3QfjpFO3w
Szerintem még rosszabb mint a többi -.-”
Lehet visszasírjuk még idén az „Attention”-t 😀
Nem, visszaszivom, megis akad egy hallgathatatlan 😀
Ezek a színes dalok úgy fest mindig rosszul sülnek el. Intő példa itt fent 😛 És az örök favoritom : Daria : Love is my colour 😀 Szerintem már attól borsózik mindenkinek a háta aki elolvasta a címet 😀
*hogy elolvassa, bocsi, már egy ideje nem tudok normálisan írni 🙂
Hat, lehet hogy velem, vagyis a fulemmel van gond, de szerintem egeszen vallalhato ez a mezony 😀 Nincs olyan kifejezetten borzaszto dal, mind meg boven a hallgathato kategoria, legalabbis nalam. Ket dal van ami kifejezetten tetszik, a Take my love, (kicsit fiubandas, de ettol fuggetlenul tetszik) es a Not perfect, ha ez a ketto kozul megy valamelyik Becsbe, en boldog leszek 🙂
Iza, neked a lényeg, h pasi énekeljen, de lehetőleg Vaidas, nem? 😉
Hat ha mar lehet valasztani 😀
De amugy ez a ket dal teljesen fuggetlenul az eloadok nemetol tetszett meg, szoval tortennek meg csodak :DD
Vaidas? Ha jo a dal, johet 😀
Nézz be az Earth-fórumra, kiírtam valamit. 🙂
Idobe fog telni, mire levakarom magamrol a „kulso alapjan szavaz” titulust :DDD
Nagyon magas labdát dobtál azzal Iza, igen 😉
A finn dalok már elérhetőek, hallgassátok őket! Eddigi legjobb NF mezőny.
Kedvenceim: Satin Circus, Siru, Eeverest, Shava, Opera Skaala, Solju, Norlan, Ida Bois, Heidi Pakarinen.
Én csak egyetlen dalt találtam a youtube-on, Angelo Di Nile dalát.
A többi?
https://play.spotify.com/album/4HFjCZNuEO6BVlvy7M76sB
remélem megnyitja, nekem simán megnyitotta
Köszi a segítséget, de regisztrálni kellene a Spotify-re, és nincs türelmem elolvasni a faltételeket,inkább várok kicsit, míg a youtube-ra is felteszik.
Ha van facebookod, azzal is be tudsz jelentkezni.
bocsi, feltételeket
egyébként a YLE oldalán is fent vannak a dalok, mindjárt előkotrom
http://yle.fi/aihe/tapahtuma/2015/01/10/pressitilaisuus#media-3791
katt a videókra! lehet le kell majd nyitogatni a fület párszor, de fent vannak a videók a dalokkal
Köszi
Fent vannak az UMK hivatalos YouTube-csatornáján is. 🙂
Meghallgattam a finn dalokat, annyira nem nagy cucc egyik sem, szerintem, ketto tetszett, az Ostarilla es a No voy a llorar por ti (ez kicsit mondjuk Bailando-szagu), de ugy igazan egyik sem nyugozott le, pedig a finnektol sokat vartam a tavaly utan 🙁
http://esctoday.com/93249/serbia-candidates-revealed-nf-15-february/
Aleksa… fel se ismertem, pedig a 2008-as duett dala jó volt.