A Dal 2015: Január 24-én indul a nemzeti válogató

rNKngSjTudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA Sajtóiroda

Három héttel a pályázati szakasz lezárása után végre sajtótájékoztatót rendez az MTVA és az MTV Zrt., ahol bejelentik a Dal 2015 mezőnyét. A közlemény szerint több mint 300 pályázat érkezett (Dal 2014: több mint 400, Dal 2013: 244, Dal 2012: majdnem 200), ezekből az előválogató zsűri 30 dalt fog versenyeztetni a televíziós showban. Hogy hány fordulós, milyen felépítésű lesz a műsor, hogy kik lesznek a zsűritagok, és hogy újra tévéstúdióban rendezik-e meg a versenyt, ezekre a kérdésekre hétfőn este 19 óra után fogunk választ kapni.

Comments

6 hozzászólás a(z) “A Dal 2015: Január 24-én indul a nemzeti válogató” bejegyzéshez

  1. schanc avatar
    schanc

    Na, végre valami hír! Izgatottan várjuk a hétfőt!

  2. gaboca701 avatar
    gaboca701

    Már legalább 15 nevezett dalt láttam, hallottam.
    Ahhoz képest, hogy csak slágerrel, lemezzel rendelkező előadók indulhatnak, egyedül Tóth Verát ismertem eddig a látottak közül 🙂

  3. Gergő avatar
    Gergő

    elvileg már elkezdődött a sajtótájékoztató, remélem sikerült legalább egy pár jó dalt kiválogatni A dal c. műsorra 🙂

    1. Zoli avatar
      Zoli

      Elvileg ott van Tóth Vera és Csiszár. (zene.hu)

    2. Zoli avatar
      Zoli

      „Megismerhettük a zsűritagokat: Rákay Philip, Ruzsa Magdi, Csiszár Jenő, Pierrot.” Ki a csuda az a Pierrot? (szégyen, de nem tudom…)

    3. Zoli avatar
      Zoli

      Oké, utánanéztem.