Svájc az elmúlt két évben kihagyni kényszerült az Eurovíziós Dalverseny döntőjét, mindkét daluk az elődöntőben maradt. Svájc legutóbb 1988-ban, Celine Dion segítségével tudott győzedelmeskedni, azóta is várják azt az embert, aki újra az országba repítheti az Eurovíziót. Idén Sebalter kapta meg az esélyt a közönségtől, hogy képviselje országát. Hogy sikerül-e nyerni az hamarosan kiderül, addig is olvassátok el a vele készült interjúmat!
Mikor kezdődött az énekesi karriered?
6 éves korom óta hegedülök. Eleinte éveken keresztül klasszikus zenét játszottam, majd átváltottam rock zenére (mind basszusgitár, mind hagyományos gitár). Ezt követően felfedeztem az ír folk zenét, amibe bele is szerettem.
Idén te fogod képviselni Svájcot az Eurovízión. Mit jelent ez neked?
Egyrészről hatalmas öröm és egyfajta elismerése a munkámnak, amin már évek óta dolgozok. Másrészről hatalmas felelősség és komoly feladat, hiszen mégiscsak egy országot fogok képviselni, mely nagyon fontos nekem.
Hogyan készült a dalod, mi a főbb üzenete?
Tavaly nyáron Amerikában jártam, és ekkor született meg a „Hunter of Starts”. Amikor visszatértem Svájcba akkor pedig felvettem a dalt. A szöveg üzenete az, hogy mindig bennem van a magabiztosság és persze egyben bizonytalanság is amikor a flörtölésről vagy a szerelemről van szó.
Követed az Eurovíziót?
Az Eurovízió iránti érdeklődésem az utóbbi években folyamatosan nőtt. Én nagyra értékelem azt a varázslatot, amit az Eurovíziós Dalverseny közvetít. Ezen felül pedig egy olyan showműsor ahol a magamfajta dalszerzők megmutathatják a munkájukat.
Kik a kedvenc énekeseid?
Szeretem a folk-rock énekeseket, mint amilyen Cat Stevens, Bob Dylan, Donovan, vagy Bruce Springsteen, de persze a pop-folk énekesek sem állnak távol tőlem, mint Simon and Garfunkel vagy James Blunt. De nehéz engem besorolni csak ezen stílusok kedvelői közé, hiszen mindenevő vagyok.
Idén 37 ország versenyez. Vannak-e kedvenceid?
Sok dalt meghallgattam már, és igen sok tehetséges előadó van az idei versenyen. Nagyon kedvelem többek közt Málta és Norvégia dalát. A „Silent storm” egy igazán szomorú és érzelmes dal, míg a máltai „Coming home” egy igazán energetikus darab, jó érzéseket kelt az emberben. El kell mondjam még, hogy a magyar dal, a „Running” is egy igazán erős mű!
A korábbi svájci előadók közül ki a kedvenced és miért?
Nagyon kedvelem Peter, Sue & Mark dalát az „Io senza te” című dalt. Habár amikor a dal ment (1981) még nem születtem meg, de emlékszem, hogy a szüleim mindig ezt hallgatták amikor gyerek voltam.
Mik az elvárásaid, a főbb céljaid?
Nekem az a legfontosabb hogy egy jó színpadi produkciót nyújtsak, valamint hogy izgalomba hozzam a hallgatóságot. A fő célom az, hogy bejussak a döntőbe. Persze személyes célom is van: megpróbálom a zenémet promotálni, remélve hogy az európai emberek kedvelni fogják.
Mik az Eurovízió utáni terveid, ki fogod-e pihenni a fáradalmakat?
Nos, épp most van készülőben az első szóló albumom, nyáron ennek lesz a hivatalos turnéja. Jelenleg nem lesz időm pihenni.
Mit szeretnél üzenni a magyar olvasóknak és a Sebalter rajongóknak?
Köszönöm, hogy támogattok engem. Örülök annak, hogy az Eurovízió részese lehetek idén!
Köszönjük az interjút Sebalternek, valamint külön köszönet Simone Bächlernek aki nélkül nem jöhetett volna létre ez az interjú!
Sok sikert kívánunk Koppenhágában!
Nagyon-nagyon szimpatikus, es imadom a dalat is :)) Remelem, dontos lesz, ott nalam siman top10 😀
Már harmadik éve a svájci dal az egyik kedvencem, de eddig nem sikerült bejutniuk.
Tavaly az élő műsor előtt a 2. helyen álltak nálam, de aztán a rettenetes színpadi produkció után nálam sem jutottak volna a döntőbe.
Remélem az idén jobban teljesítenek.
de jó hogy szereti a Running c. dalt , örülök neki 🙂 Meg bírom azt a lazaságot , vidámságot ,ami Sebalterből árad