Napi Eurovízió 2014: Izrael

israelTudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv

Mei Finegold már 8 hónaposan fütyült a bölcsőjében. A családja szerint az éneklésre született. Csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz Izrael zenei életének egyik legegyedibb énekese. Karrierje újabb lépéshez érkezett azzal, hogy hazáját képviselheti a 2014-es Eurovíziós Dalversenyen Koppenhágában Same Heart című dalával.

Mei fiatal kora óta énekes akart lenni. A helyi kórusokban kezdte az éneklést, majd alacsony költségvetésű zenei produkciókban szerepelt, énekleckéket vett mielőtt felért volna a csúcsra. 18 és 26 éves kora között sikeres underground rock énekessé vált az országban. Mély hangja és karizmatikus előadásai meghódították a közönséget bármerre is járt.

2007-ben jelentkezett az igen sikeres A Star Is Born tehetségkutató hetedik évadjába. Avantgárd hangi adottságai és vad előadásmódja a műsor kezdetétől beszédtéma volt. A műsor döntőjében végül a harmadik helyen végzett, de róla beszéltek a legtöbbet Izraelben.

Mei a színházban is megállta a helyét. Két musicalben nyújtott alakításáért is díjat kapott. Emellett könnyűzenei karrierjében is szép sikerek ért el. 2010-ben jelent meg első lemeze, a Soda Pop, amit saját maga írt. Mei sokszor önkénteskedett, kiállt az emberi jogokért és támogatta az erőszak elleni harcokat. Számos nőt és férfit bátorítottak történetei arra, hogy megosszák sajátjaikat.

Terhessége alatt az Izraelben ismert és elismert pop-rock csapat, a Limozina Express énekesnője volt. Az ország legnagyobb színpadain léptek fel. Az egyik fellépés a kórházban végződött, ahol Mei életet adott lányának, Emilynek.

Comments

19 hozzászólás a(z) “Napi Eurovízió 2014: Izrael” bejegyzéshez

  1. kecske14 avatar
    kecske14

    Egyértelmű. taglalni sem kell: 1/37 A kedvenc, hajrá Izrael! a héber rész a kedvencem.

  2. csonti534 avatar
    csonti534

    Nagyon jó dal, nagyon jó hang.
    3/15,6/37.

  3. Zolecs avatar
    Zolecs

    Eléggé megkedveltem ezt a dalt. A kedvenc részem mikor lemegy az első refrén, és utána jön az az átvezető dallam (nem tudom hogy kell hivatalosan mondani XD). Nagyon várom az élő prezentációt egyébként, remélem a színvonal megmarad.

    A lényeg a lényeg, ha a trónfosztás nem is, de az, hogy a második legyen a listámon, már megfordult a fejemben..

    Na jó, legyen 😀 37/2

    1. Tinka avatar
      Tinka

      Én egyedül azt a részt nem szeretem benne. 😀

      Nekem is a kedvenceim között van, habár általában nem az ilyen stílusú dalok fognak meg. Szerintem a macedón-olasz-izraeli hármasból a Same heart a legerősebb. Annyira megkedveltem a dalt, hogy még a héber résszel is megbarátkoztam és kifejezetten örülök, hogy nem angolul van az egész.

  4. Iza avatar
    Iza

    Nem tudom…nem rossz dal, de nem tudom megszeretni. A heber nyelvtol a hideg kiraz, szoval az meg csak ront is a dolgon. Nalam 16/37.

    1. Iza avatar
      Iza

      *16/36, bocsi.

  5. Istvan Galambos avatar
    Istvan Galambos

    Végre Izrael is küldött egy dalt, amit Én is nagyon szeretek. 🙂 😀 Mikor választani lehetett a 3 dal közül ,akkor nagyon szurkoltam hogy a „Same Heart” szerzemény legyen a győztes. Kedvenc a mezőnyből. Remélem döntős lesz és egy jó helyezés kijár neki. Hajrá! 😀

  6. Bakancs avatar
    Bakancs

    Szerintem is egy erős dal, erős hang (és remélhetőleg erős előadás is lesz odakint), de sajnos nem hiszem, hogy olyan helyet fog elérni, amilyet megérdemelne.
    Az énekesnő néha úgy viselkedik, mint aki valóban gyilkolásra készül (a dal „I’m skinning you out” szövege ezt a képet még tovább erősíti), de én valahogy még ezt is rendben tartom (kérdés, hogy az érzékeny eurovízió-nézői lélek mit fog kezdeni vele).
    A héber nyelv misztikussága pedig egyenesen illik a képi világhoz: a volt szerelme megnyúzásáról éneklő javasasszony egy ősi átkot szór áldozatára, hogy megpecsételje halálos sorsát… Igen, azt hiszem túl élénk a fantáziám. 😀

  7. Gyuri123456 avatar
    Gyuri123456

    Nagyon erős dal, szerintem is kijárna már egy jó helyezés nekik. TOP 10 döntőt simán megérdemelné. 🙂

  8. force avatar
    force

    Bár én a tavalyi dalukat is kedveltem, a második elődöntőben messze az egyik legjobb volt, sajnáltam, h kiestem. Ez a dal is legalább annyira jó. Szerintem idén összejön majd nekik a döntő.
    Nálam: 6/15
    Tippem: 4/15 (11-20.hely a döntőben)

  9. HunMateo avatar
    HunMateo

    Na végre egy jó dal Izraeltől, amely min. döntőt érdemel! A héber rész nekem nem jön be, de még így is nálam 12/36
    Tipp: Döntő: 11-16. hely

  10. Balint005 avatar

    Izrael a svédek mellett a kedvenc ESC országom, és ez a dal is jó, az énekesnő hangja pedig csodálatos. Viszont hiába szeretem, meg szoktam hallgatni néha, mégsem kap el a dal annyira mint Moran, Dana vagy Harel Skaat dala, ezért csak az élmezőny közepén van nálam. (A héber nyelv gyönyörű de ebbe a dalba valamiért szerintem nem illik bele, ráadásul mikor átvált héberre az első mondatot akár félre is lehet hallani angolul valami egészen más jelentésű mondatra :D)
    Nálam kb 10/37

    1. Iza avatar
      Iza

      Harel Skaat fantasztikus volt! Az egyetlen, akinel nem zavart a heber 🙂

      1. Balint005 avatar

        Gyönyörű volt az a dal és Harel is jól énekelt 🙂 A fülei viszont viccesek voltak xD

  11. Fox avatar
    Fox

    Ezt a számot hallgattam meg idén a legtöbbször . Óriási előadó , és nagyon karizmatikus személyiség . Én egyébként nem is vettem észre a héber nyelvet , mikor először hallgattam .

    2/37

  12. eschungary93 avatar
    eschungary93

    Nagyon jó dal , már a héber résszel is megbarátkoztam 🙂
    Nálam top 10-ben benne van (7./26.(37)). De szerintem a döntőben is benne lesz a top 10-ben

  13. János avatar
    János

    Ez a dal a jelen állapotában gyenge,de a potencia meg van benne.
    Ha az egész gitárral lenne kísérve szerintem sokkal ütősebb lenne. Nem csoda,hogy az első fél perctől a hideg is kiráz. 45 mp után elkezd az egész poposodni,ott egy kicsit vesztett már az értékéből. Majd ami aláfestőzene következik 0:57-nél az annyira gagyi és elcsépelt,hogy az egészet tönkre vágja.
    Utána a tempó érdekében jó a popos hatás. Az utolsó refrént megelőző résznél is ki kellene hangsúlyozni a gitárt. Az utolsó 1 percben pedig az énekesnőnek szét kell robbanni, a legmagasabb hangszínt produkálni. (Ahogy Tóth Gabi tenné,ha már az izraeli ikertestvéréről beszélünk :))
    Szóval egy kis áthangszerelés, és még több szenvedély szükséges,mert ha bejut a döntőbe,ott már elveszik.

  14. Emdogh avatar
    Emdogh

    Remek! Bár a héber az a nyelv, ami a leginkább zavar, ennél a dalnál felülkerekedek ezen. 5/37. Tipp: SF és döntő is: Q1 (1-7. hely).

  15. Levi21 avatar
    Levi21

    Nem értem a nagy hype-ot körülötte, a tavalyi jobb volt. 12/15.