Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv
(Verselemző sorozatunknak ez a második része)
Fehér holló a mezőnyben az a dal, ami nem a szerelemről szól. Most négy hollót is láthatunk. Ez csak részben igaz, mert másodlagos szálként azért felüti fejét a szerelem. Az albánok csitítanak, az osztrákok erőre kapnak, az azeriek valamiféle megvilágosodásra várnak és a belgák szeretik az anyjukat.
A harag rossz tanácsadó – tömören erről énekel nekünk Hersi. Az „egyéjszakás harag” mögött egy konfliktus húzódik, de annak tárgya nem derül ki. Mindenesetre Hersi nagyon győzködi vitapartnerét arról, hogy nyugodjon meg, gondoljon át mindent kétszer, mert mindketten tudják, hogy a szavak bizony sértőek lehetnek, amiket később meg fog bánni. Továbbá abban sem biztos, hogy partnere az egész cécó végén még vele lesz, ezért erről is valamiféle visszaigazolást vár. A refrén újabb felszólítás partnerének: engedjen el minden elméjét csiklandozó kétséget, hagyja inkább, hogy a béke megvilágosítsa érzéseit. Ha a nap felkel, akkor annak fénye az éjszaka hullámait lecsillapítja. Sok változás a második szakaszban sincs. Az éjszaka elmúlik, a nappal ragyogóbb, mindketten tudjuk, hogy a reggel fényesebb, szóval kérlek, mondd, mondd, mondd, mondd, hogy itt leszel még. Ne add fel a büszkeséged, engedd el a haragot és ne sírj – kéri Hersi. Újabb refrén után jön egy kis csavar: az énekeső elfilózik azon, hogy talán jobb lenne a haragot most kiengedni, mert holnap már túl késő lehet a dolgok tisztázására. A műnek nincs megoldása, nem tudjuk meg, hogy mi lett a harag vége. Reméljük nem bal lábbal keltek fel.
Conchita Wurst kétségkívül a mezőny legmegosztóbb figurája. Szerintem az ő szakállát akarják a legtöbben megfogni a Mikulás után, hogy vajon igazi-e. Amúgy, akik ezen az arcszőrzeten vannak megdöbbenve, biztos nem ismerik még Mariamot. Most, hogy láttatok mindent nézzük a dalszöveget. Conchita háború utáni körülmények között, romokon ébred és üvegen sétál. A szomszédok is megmondták, hogy vele és párjával csak a bajok vannak, de ennek az időnek már vége. Csak magát bámulja a tükörben, és azon gondolkodik, hogy ki ez az idegen, aki egyre közelít felé. Ekkor Conchita megfogadja, hogy a bitang, aki összetörte szívét nem fog ma ráismerni, az elhaló fényből főnixmadárként fog felemelkedni. Bosszú helyett büntetni szeretné párját, akit erre figyelmeztet. A refrén végén mégis ott van egy kis visszavágyás a szerelemhez, mert bár főnixként fog szárnyalni, de (éltető?) lángja továbbra is a volt szerelme. A következő szakaszban a düh fogalmazódik meg: foglalkozz a saját dolgoddal, tégy úgy, mintha szabad lennél, hiszen senki sem látta, hogy mit tettél velem. Majd a két szemeddel látva elhiszed, hogy ma már más vagyok. Ezután még két refrén, plusz az átvezető rész jön, ami újdonságot már nem tartalmaz. Erről szól a Skyfall és a Tomorrow Never Dies közös gyermeke. Kicsi az esélye annak, hogy Conchita valaha Bond-lány lesz, de ha ez megtörténik, arra filmre befizetek!
A „Tüzes Start” (Erdélyi Claudia után szabadon) számomra két dologról szól. A mai rohanó világban mindenki éli az életét, de senki sem veszi észre azokat a rossz dolgokat, amik körülöttünk vagy értünk történnek. Valaki a házi rózsákat árulja a téren, a reggeli tömeg összegyűlik, de senki sem veszi észre a hideg, reszkető kezeket, amelyek segítség után nyúlnak. Egy kislány rohan, hogy ne késsen el az iskolából, az emberek pénzérméket dobnak a kívánságkútba, de senkit sem érdekelnek azok az álmok, amelyeknek nincs helye a világunkban. Lehet, hogy az alkony elsötétíti az eget, a könnyek elhomályosítják a látásunkat, de talán a legkisebb fénysugár majd tüzet lobbant – szól a refrén. A harmadik szakaszban egy harcoló katona képe jelenik meg. A katona egy elfeledett zűrzavarban harcol, mellkasából szedi ki az égető lövedékeket. A szöveg dicsőítően annyit ír, hogy az ilyen lelkes, bátor és nemes emberek hagynak nyomot a világon. Az egyik dolog, amit közvetíthet a dal a tűz képével az a remény. A tűz, a fény klasszikus képe az útmutatásnak és a reménynek. Reményt jelenthet mindenkinek, akikkel nem törődik a világ. A másik értelmezésem szerint (ami talán közelebb állhat a megoldáshoz) a tűz, amire Dilara vágyik, rávilágít majd azokra a dolgokra, amiket nem veszünk észre: a szegénységre, háborúra, minden másra.
A következő dal a közelgő anyák napja legnagyobb slágere. Vagy nem. A dal elején a megtört Axel hazatér, szeretetre vágyik, védelemre és az édesanyja hangjára, ami segít neki átvészelni minden nehézséget. Amikor kevés a remény, elege van a könnyekből és a fájdalomból csak a mamára számíthat. Anya multifunkciós: ő a vezető fény, ő a váll (gondolom, amin sírni lehet, mert elég gáz, ha valakinek csak egy váll az anyja), ő a menedék és ő a műhold. Na, itt álljunk meg. Tavaly a grúzoknál találtam érdekesnek a „te vagy az én vízesésem” vallomást, de Axel ezt felülmúlta. Akkor már kérem, hogy a „guiding light” helyett legyen GPS. A következő részben Axel úgy gondolja, hogy nem mondta elégszer, hogy mennyit jelent neki anyu, ezért még párszor megosztja ezt velünk. Többet jelent számára, mint egy lelki társ, és baromi hálás neki mindenért, olyan akar majd lenni, mint ő. Ezt megerősíti az utolsó két refrénben is. Akármennyire is szeretném kicsontozni ezt a dalt, nem fog menni, mert rettentően egysíkú. Most szerencsésen megúszta, de legközelebb…
Axel műholdjával kapcsolatban van egy elképzelésem, szerintem arra utal, hogy az anyja úgy „kering” körülötte, mint a műholdak a Föld körül, vagyis a pici fiú az anyuci számára a világ közepe. Ez két dolgot sejtet:
1. nem azonosult Kopernikusz és Galilei tanaival a heliocentrikus világképpel kapcsolatban;
2. Lena babérjaira tör, aki egyszer már nagyot húzott a műholdjával. Ez mondjuk természetes, mi másra törne bármelyik ESC-es előadó? Esélyes is lehet, hiszen a dala majdnem olyan rossz, mint Lenáé volt.
Hűha…azért Lenát és a Satellite-ot ne helyezzük egy szintre Axel dalával és személyével. A Satellite szerintem mindenidők egyik legjobb ha nem a legjobb ESC-es dala volt, Axelről viszont inkább nem beszélnék. :/
OK, én elfogadom a Te véleményedet, de az én véleményem az, hogy Lena és a Satellite az ESC történetének legmélységesebb mélypontja volt, még Alexander Rybak Fairytale-jénél is ótvarabb szörnyűség, pedig 2009-ben nem igazán hittem, hogy valaha is alul tudják múlni a kis hegedűvirtuózt. Mégis sikerült…
Természetesen tisztelem a véleményed, csak mint hatalmas Lena rajongó, nem bírtam egyszerűen szó nélkül elmenni a mondatod mellett, kérlek nézd el ezt nekem 😀
Abban viszont egyetértünk hogy Rybak-ot nehéz volt alulmúlni, nem is értettem hogy tudott az a dal győzni. (végül mondjuk Ell és Niki duója csak alulmúlta, nálam ők a mélypont) 🙂