Szerző: Mádi Sándor
Cristina Scarlat elérhetőségei:
TWITTER: @CristinaESC2014
FACEBOOK: https://www.facebook.com/cristinascarlatmusic
Moldova idei versenyzője Cristina Scarlat, aki a Wild soul című dalával (Vad lélek) száll ringbe a többi 36 ország résztvevőjével. Moldova 2009 óta minden évben sikeresen kvalifikált magát a döntőbe, ám az eddigi legjobb, 2005-ben elért 3. helyet eddig még nem sikerült aranyéremre cserélniük. Amíg az Eurovízió adásaira vártok, olvassátok el az énekesnővel készült interjúmat!
Mikor kezdődött az énekesi karriered?
Az első alkalom, hogy közönség előtt szerepeltem, elég fiatalon történt, mindössze 3 éves voltam. A nagy családi eseményeken mindig énekeltem, Moldovában pedig ezekből rengeteg van. A zene mindig is fontos része volt az életemnek, szóval nehéz egy olyan konkrét időszakot megnevezni, amikor a karrierem kezdetét vette.
Idén te fogod képviselni Moldovát az Eurovízión. Mi futott át az agyadon, amikor meghallottad a neved a moldáv nemzeti döntőn, mint az est győztese?
Teljesen szürreálisnak tűnt. Annyit kérdeztem magamtól, hogy ezt most álmodom vagy az álmom élem? Most azonban csak meg kell csípnem magam és tudom, hogy ez tényleg velem történik meg. Abban a pillanatban még nem tudtam feldolgozni az engem ért benyomásokat, sok volt belőle egyszerre. Azt hiszem, másnap tudtam csak igazán felfogni, akkor ütött igazán be.
Mit jelent számodra az országod képviselete?
Ez egy hatalmas felelősség, és egyben hatalmas megtisztelés is. Koppenhága színpadán énekelni sokkal többet jelent nekem, mint elérni a személyes céljaimat: azokat is képviselem, akik engem támogattak és a szavazataikkal eljuttattak idáig. A csapatommal együtt tudjuk az elvárásokat, a mi célunk pedig felülmúlni ezeket. Keményen dolgozunk azon, hogy minden kis apróság a helyére kerüljön és el tudjuk majd kápráztatni a közönséget.
Hogyan készült a dalod, külön az Eurovízióra íródott?
Két igazán tehetséges embernek köszönhető a dalom: Ivan Akulov és Lidia Scarlat dolgozott azon, amit most hallhatunk. Az ő céljuk az volt, hogy egy igazán mély üzenetet közvetítsenek a dalon keresztül. Nagyon boldog voltam, amikor meghallgattam a végeredményt, és egyben elégedett is, hiszen a dal szövegével tudtam azonosulni.
Mi a dalod főbb üzenete?
A dal megkérdőjelezi az emberi lét jelenségét valamint megragadja a folyamatos harcot az emberi lét és az idő között. Vannak olyan pillanatok, amikor legyőzve érezzük magunkat, és a csalódottság felülmúlja a reményeinket, de fontos hogy megtanuljuk azt, hogy minden egyes kihívás lecke is egyben. Egy lecke, mely arra tanít, hogy mi valójában erősebbek vagyunk, mint gondoljuk, és egy lecke, mely emlékeztetőül szolgál, hogy csak egy mély lélegzetvételre van szükségünk és meg tudjuk találni a harcost magunkban. A dal üzenete, hogy nem szabad sajnálkozva visszanéznünk a múlt eseményeire és nem szabad a lelkünket megszelídíteni. Úgy kell élnünk, hogy közben nem félünk magunkat adni: mindannyiunkban megvan az erő, ami csak felfedezésre vár.
Követed az Eurovíziót?
Igen, természetesen. 10 éve követem és egy év sem maradt ki eddig.
Kik a kedvenc énekeseid?
Úgy gondolom, hogy Ella Fitzgerald és Etta James remek példák a tiszta tehetségre. Mélyen tisztelem őket.
Idén 37 ország versenyez. Vannak-e kedvenceid?
Azon dalok alapján, amiket eddig meghallgattam, elmondhatom, hogy az idei Eurovízión 37 kiváló, tehetséges művész lesz. Nagyon boldog vagyok, hogy találkozhatok mindannyiukkal. Van néhány kedvencem és már tűkön ülök, hogy láthassam őket élőben is.
A dalhoz készült videoklip már kész van. Mi volt a koncepció?
A videó az idő, a tér és a lélek erejének metaforáját mutatja be: 3 metafizikai jelenség, ami az életünket meghatározza. A video sötét és misztikus atmoszférája talán ijesztőnek tűnhet, de az árnyékok szépek is lehetnek A kisfilmet egy fiatal filmkészítő csapat, a BR Films készítette, megtiszteltetés volt számomra velük dolgozni!
A koppenhágai színpadon más koreográfiára számíthatunk, mint amit a nemzeti döntőn láttunk?
Igen, különböző lesz. Tudjuk nagyon jól, hogy a közönség mindig többet vár, és mi keményen dolgozunk azon, hogy meglepjük őket egy igazán új produkcióval.
Mik az elvárásaid, mik a főbb céljaid?
Nagyon büszkévé szeretném tenni Moldovát, legalább annyira amennyire én az vagyok. Megígértem magamnak, hogy a tőlem telhető legjobbat fogom nyújtatni a színpadon, és minden egyes pillanatát ki fogom élvezni ennek az óriási eseménynek. Arra számítok, hogy tehetséges emberekkel fogok találkozni, sőt biztos vagyok abban, hogy így együtt egy felejthetetlen showt fogunk nyújtani Európa közönségének.
Mi inspirál téged?
Talán furcsán hangozhat, de az élet az, ami igazán inspirál. Az ég két csodálatos gyermekkel áldott meg, akik minden egyes nap motiválnak engem, továbbá optimista, tehetséges és határozott emberek vesznek körül nap, mint nap. Maga a gondolat is rettentően inspirál, hogy Moldovát képviselem az Eurovíziós Dalversenyen. Megtanultam, hogy az álmok csak akkor válnak valóra, ha hiszünk bennük. Egyszer emlékszem azt olvastam, hogy nem úgy látjuk a dolgokat, ahogy azok valójában vannak: úgy látjuk őket, ahogyan mi akarjuk. Az én vad lelkem készen áll az utazásra.
Mik az Eurovízió utáni terveid, ki fogod-e pihenni a fáradalmakat?
Nos, az Eurovíziót követően is egy elég elfoglalt időszak következik: egy másik videót is el fogunk készíteni a nyáron, valamint az énekesi karrierem sem áll meg. Ezektől eltekintve pedig élvezni fogom az élet mindennapi örömeit, amiket a gyermekeimnek köszönhetek.
Mit szeretnél üzenni a magyar olvasóknak és a Cristina Scarlat rajongóknak?
Köszönöm a támogatást és ne felejtsetek el a vad lelketekre hallgatni! Nem fogtok tévedni!
Köszönjük az interjút Cristina Scarlat énekesnőnek, valamint külön köszönet Lidia Scarlatnak aki nélkül nem jöhetett volna létre ez az interjú!
Sok sikert kívánunk Koppenhágában!
Sok siket kívánok neki ,de őszintét megvallva nem hinném ,hogy nagy sikert fog aratni ,főleg ,hogy nem került a románokkal egy elődöntőbe …
Én szurkolok neki! 😀
Lapostető-szigetelést vállalsz?