Pflum Orsi: Én is szeretnék A Dal színpadán állni!

Szerző: Szalma Róbert

Nem sok énekesnő mondhatja el magáról, hogy sztár volt külföldön, ha nem is hosszú ideig, de néhány évig rádiók és tévécsatornák zenei műsoraiban rendszeresen szerepelt Egyiptomban és a Közel Keleten. 2000-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A hazai közönség a Megasztár 2. szériájában ismerhette meg Pflum Orsit 2004-ben, aki karakteres hangjával hívta fel magára a figyelmet. Cserháti Zsuzsa állandó vokalistája volt. Kiadta első szólóalbumát, majd 2008-ban jelentkezett a Magyar Televízió Eurovíziós Dalválasztó műsorába. Idén újra feltűnt, ezúttal nem a színpadon , hanem A Dal című műsor on-line felületén, mint vlogger (Vlogger= az a személy aki blogjába elsődlegesen videókat illeszt be).

Szalma Róbert: Nem érzed úgy, hogy messze kerültél az énekléstől?

Pflum Orsi: Imádok énekelni, de egy idő után úgy éreztem, hogy ki kell próbálnom valami mást is és ez nagyon jót tett a lelkemnek. Nem érzem, hogy túl messze kerültem volna, inkább úgy fogalmaznék, hogy megnézem, hogy mi történik a másik oldalon. Hihetetlen sokat tanultam ezen a téren, mert eleve érdekelt a filmkészítés, az interjúkészítés és rá kellet jönnöm, hogy a műsorszerkesztés és műsorvezetés is érdekel. Majd jött egy lehetőség a Magyar Televíziónál egy gyakornoki program keretén belül. Így, belekóstolhattam a közéleti szerkesztőség, a kulturális szerkesztőség munkájába, voltam a Kossuth Rádióban, különböző hír- és szórakoztató műsorokban, és sorolhatnám tovább. Nagyon tetszett.

SzR: Mintha eltűntél volna az utóbbi néhány évben

PO: Nem vagyok az az ember, akivel nap, mint foglakozik a sajtó. Sőt! Egyáltalán nem. Sajnos itt Magyarországon nem sikerült egy átütő dalt csinálni. Ahhoz viszont hogy valaki egy átütő dal nélkül ott legyen a köztudatban, folyamatosan az újságok és a különböző bulvár honlapokon kéne, hogy jelen legyen. Lehetne kitalálni történeteket magamról, de úgy érzem, hogy az nem lenne őszinte, és ezért én így ezen az áron nem szeretnék népszerű lenni.

SzR: Azt is tudni kell rólad, hogy nem csak énekesnő vagy, hanem műsort is vezetsz, riporter is vagy.

PO: Nagyon érdekes dolog, hogy hogyan alakult az én életem az elmúlt néhány évben. Maghalt édesapám, így kedvem sem volt igazán énekelni akkoriban (elgondolkodik). Egyik nap mentem hazafelé és megláttam egy felhívást, mely szerint a Pázmány Péter Tudomány Egyetem és az MTVA közösen indít közszolgálati médiaszerkesztői képzést, ami nekem nagyon megtetszett. A jelentkezési lapomat agy nappal a határidő lejárta előtt beadtam és vártam. Behívtak szóbelire, megnyomtak rajtam egy gombot és én csak mondtam, mondtam, mondtam… És? Felvettek!

SzR.: Meglepődtem mikor megtudtam, hogy online-riporter lett belőled.

PO: No, látod ezen egy kicsit én is! A szakdolgozatom írásakor kértem tanácsokat Nagyistók Tibortól, aki egy nagyon jó szakember itt az MTV-n belül. Ő kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem riporternek lenni A Dal című műsor online változatában.

SzR: Így, hogy most énekesekkel dolgozol együtt, nem érzed hiányát az éneklésnek, a színpadnak?

PO: Ha nagyon őszinte akarok, lenni akkor azt kell mondanom, hogy igen. Kicsit talán irígy is vagyok, természetesen jó értelemben, hiszen én imádok énekelni. Ami viszont határozottan nem hiányzik, az a versenydrukk.  Sajnos nagyon izgulós vagyok, és ha tudom hogy versenyeznem kell a dalommal, hogy tétje van a dolognak, akkor már napokkal a színpadra lépés előtt görcsben van a gyomrom és ez sajnos kiveszi belőlem az energiát, amit sajnos érezni fog a közönség. Ez az érzés nagyon rossz, ezt nem szeretem.

SzR: 2008-ban szerettél volna kijutni az Eurovíziós Dalversenyre. Emlékszel még a műsorra?

PO: Persze, hogy emlékszem! Nagyon izgultam, és sajnos nem úgy sikerült a produkcióm, ahogy szerettem volna. Sok embernek tetszett, de az izgulást sajnos akkor is lehetett érezni. Most viszont elárulok egy titkot: én is szeretnék A Dal színpadán állni, mint énekesnő… de mellette interjúkat is készíteni riporterként és műsort vezetni. Hmmm? Miért ne lehetne ezt a két-három dolgot egyszerre csinálni?

SzR: Ezt most te kérdezed tőlem?  (nagyot nevetünk)

PO: Nem-nem, csak költői volt a kérdésem. Ezt én mind szeretem és szeretném csinálni, de lehet, hogy nem elég hozzá a napi 24 óra!

SzR: Támogatom az ötletedet, de lépjünk egy nagyot. Lehet, hogy nem sokan tudják rólad, de mondhatjuk azt is, hogy sztár voltál a Közel-Keleten, míg itthon háttérbe szorultál?

PO: 2004-ben a Megasztárban elindultam azzal a céllal, hogy lássák az emberek, hogy mit tud Pflum Orsi. Amikor kiderült, hogy én zeneakadémiát végezetem, egyik kicsit háttérbe szorultam. Akkoriban a zsűri és a közönség is inkább a kezdőket kereste és nem azokat, akik már részben a szakmában vannak. Talán emberközelibb volt az amatőrök szerepeltetése, és ezért nem tudtam, tudtunk sikeresek lenni mi, akik inkább a profi rétegből érkeztünk. Lehet, hogy nem kellett volna elmondanom, hogy főiskolát végeztem. Az arab országokban viszont tiszta lappal indulhattam. Nem ismert senki, csak azt látták, hogy jött egy mosolygós szőke csaj, aki énekel és szereti az ő kultúrájukat. Nagyon jól éreztem ott magam. A dalok, amiket kint vettünk fel az ottani slágerlisták élén voltak, rendszeresen hallhatóak voltak a rádiókban és különböző tévéműsorokban. Arab válogatáslemezeken is megjelent a dalunk, amit világszerte megjelentetett az EMI lemezkiadó vállalat.

SzR: Kikkel énekeltél együtt?

PO: Először Amr Moustafával vettünk fel néhány dalt Egyiptomban, amik hihetetlen nagy slágerek lettek. Gondoltam, hogy folytatom ezt a keleties dolgot. Dubaiban találtunk egy énekest, akit úgy hívnak, hogy Yasser Habib, de a vele készült dal csak a Golf térségben lett ismert. Szerettem volna tovább lépni a libanoni térségbe, mert ők még nagy zenegyárosok, de sajnos édesapám halála miatt le kellett állítanom a fellépéseket. Amikor viszont újra próbáltam volna akkor már az ismert politikai okok miatt nem tudtam véghezvinni a tervemet, de hiszem, hogy még sikerülni fog.

SzR: Hogy érezted magad A Dal című műsorban?

PO: Nagyon jól! Olyan jó volt, hogy mindenkit ismertem. Élveztem, azt, hogy mindenki örül, hogy én is ott lehettem. Úgy érzem, hogy másként válaszoltak az énekesek nekem, mint egy olyan riporternek, akivel azelőtt soha nem találkoztak.