10. ESC Hungary rajongói találkozó

IMG_rajongoi2013Szerző: Klész Imre

Múlt szombaton tartotta az ESC Hungary közössége szokásos éves rajongói találkozóját, ezúttal augusztus utolsó szombatján, Budapesten. A szokásos játékok és ajándékok mellett ismét eljöttek új arcok is, ennek nagyon örültünk! Összesen 13 ember merészkedett előjönni a számítógép mögül a személyes találkozóra.

A szokásos bemutatkozás után nagyon jó hangulatú beszélgetésbe torkollt a találkozó, 4 és fél óra után álltunk fel az asztaloktól. Szóba került az idei magyar nemzeti döntő körül kialakult bonyodalmak, és a malmői verseny eredménye is. Az idei versenyre a legjobb visszaemlékezés a játék. Attila Eurovízió totója ismét nagy sikert aratott. Például azt kellett megválaszolni, hogy melyik volt az az afrikai ország, amely indulni akart az 1977-es dalversenyen, de végül visszavonta a jelentkezését? Vagy hogy melyik volt az a győztes ország, amely csak más országok visszalépésének köszönhetően indulhatott az adott évi dalversenyen?

A dalfelismerő játék izgalmas volt, szinte az összes országot bekiabáltuk, amikor a dalszöveg végére felismerte valaki, hogy a magyarra nyersen fordított szöveg nem más, mint Albánia versenydala.

Örök téma a Junior Eurovízión való részvétel, ahol erős indulatok is el tudnak szabadulni, hiszen mindenki mereven ragaszkodik a saját álláspontjához, miért jó ez, miért nem, kell-e ilyenen részt vennünk vagy sem. Mindenesetre az MTVA nem foglalkozik az üggyel.

Leszavaztunk az idei év versenydalaira is, a top 5 nálunk így néz ki: 1. San Marino (82), 2. Dánia (61), 3. Magyarország (53), 4. Izland (44), 5. Norvégia (39). Köszönjük a szavazatszámláló bizottság munkáját!

Végül próbáltam felvetni néhány kérdést a honlappal kapcsolatban, kell-e valamit változtatni, legyen-e valami más. Néhányan a régi fórumrendszert hiányolják, vagy a kommentelős rendszer beszélgetési színvonalát kifogásolják, de végül abban maradtunk, hogy maradjon minden a régiben. Az idei találkozó számomra azért is volt különösen izgalmas, mert 2 év után most derült ki hogy már harmadjára találkozok egy olyan olvasónkkal, aki korábban ki lett tiltva a honlapról. Zavarba ejtő, de nagy élmény volt ez számomra!

Bő két hét múlva lesz 8 éves az ESC Hungary, remélem lesz még 10 is! Jó évadkezdetet és jó dalokat kívánok mindenkinek 2014-re!

8 Comments

Egy élmény volt, az biztos 😉
Itthon eszembe jutott egy tök jó kérdés a totóra, amit fejen állva sem találtatok volna ki 😀 Legközelebbre továbbítom az illetékesnek 😀

Helyes, de akkor mindenképpen jönnöd kell a következőre is, hogy lásd, ahogyan szenvedünk a helyes válaszon!
Tényleg jól sikerült ismét a találkozó. Bár a beszélgetés végére kicsit elfáradok, de mindig úgy érzem, hogy rövid pihenő után jó lenne folytatni, vagy leülni együtt megnézni egy korábbi évet stb. Vagy ha sűrűbben össze tudnánk futni…Ez a pár ember is az ország különböző szegleteiből jön össze.
Örültem az új arcoknak, a régieknek meg pláne 🙂

Nem feledtem ám a fotók közzétételét, csak éppen itthon vált nyilvánvalóvá számomra, hogy elfelejtettem memóriakártyát rakni a fényképezőgépembe, így a képek a belső memóriára kerültek, ahonnan csak adatkábel segítségével tudnám elővarázsolni. Ilyenem viszont nincs, de rajta vagyok az ügyön, előbb-utóbb majd csak sikerül közkinccsé tenni a fotókat. Remélem, hogy a képeken szereplők hozzájárulnak ehhez.

Nem az a cél, hogy senki ne tudja … Így is néha porig alázva érzi magát az ember: 30 év eurovízió nézés után még tudnak olyat kérdezni, amiről lövésem sincs.

Örülök, hogy eljöttél, ezek szerint nem riasztottunk el az első személyes találkozásnál. Mindig igyekszünk úgy viselkedni, mintha teljesen normálisak lennénk. Ebből a szempontból nagy siker, ha olyanok visszajönnek, akik egyszer már megtapasztaltak minket.

Az első talákozójára Zolit az anyukája kísérte. Gondolom, megnézett minket, megállapíttotta, hogy nem vagyunk ön- és közveszélyesek. Zoli már többször eljöhetett egyedül is. Átmentünk a teszten. (Ez hátha másoknak is referencia.)

Csak úgy derült égből villácsapásként jutott eszembe a dolog, nem terveztem 😀 De amúgy tényleg túlságosan genyó kérdés… Csak olyan büszke voltam magamra, amikor megfogalmazódott bennem 😀

Én sem vagyok teljesen normális, szóval nem nehéz rám ijeszteni 😀 Csak az első alkalommal mindenki a legjobb oldalát mutatja 😀

Comments are closed.