Napi Eurovízió 2013: Spanyolország

spainTudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv

Talán szokatlan egy együttest mitológiai megközelítésből bemutatni, az El Sueño De Morfeo (ESDM) – vagyis Morpheusz álma – esetében mégis erre kell folyamodnunk: az együttes arról az antik istenről kapta a nevét, aki alvó emberek képzelgéseiben volt képes testet ölteni.

Az ESDM egy tízéves spanyol banda, pop-rock zenéjüket kelta elemekkel ízesítik. Tagjai hazájuk legkülönfélébb tájegységeiből származnak: Juan Suarez és David Fejto az északi Asztúria tartományából, míg az énekesnő, Raquel del Rosario a Kanári-szigetekről indul Malmőbe.
Fiatalos, friss, és könnyen felismerhető dallamaikat az élő előadások alkalmával erőteljesen, üdén mutatják be a közönségnek. ESDM koncerten még talán ember nem volt, aki ülve maradt – ennek eddig Spanyolországban és Latin-Amerikában több, mint kétmillió tanúja volt. Négy stúdióalbumuk félmillió példányban kelt el.

Eurovíziós versenydaluk, a Contige Hasta El Final (Veled a végzetig) az együttes saját szerzeménye. A kelta dallamkincs a duda megszólaltatásával lengi be a számot; mindez jól megfér a rockosabb dallamokkal. Az alanyi jogon döntős országok egyikeként Spanyolország automatikusan a szombati fináléban mutatja majd be produkcióját.

Comments

13 hozzászólás a(z) “Napi Eurovízió 2013: Spanyolország” bejegyzéshez

  1. János avatar
    János

    Gyönyörű. A hangszerelés tökéletes,a dal építkezése szintén. Élőben még nem jön úgy át,úgyhogy ezen dolgozniuk kell. Tőlem viszont így is jár a 10 pont. 🙂

  2. Bakancs avatar
    Bakancs

    Az egyik kedvencem! Ha már kelta hangzás, akkor inkább egy ilyen hangulatos dal, mint a dán (jó, nem utálom én a dánokat, de néha csak rám jön, hogy ellenálljak a népnek 😀 ).
    Az énekesnő gyönyörű, a spanyol nyelv pedig mindig jól hangzik a dalokban. Sajnos nem hiszem, hogy olyan jó helyezést fog elérni, de a remény hal meg utoljára.

  3. Zolecs avatar
    Zolecs

    Aranyos, jópofa dal. Sok hozzáfűznivalóm nincs is 😀
    39/19

  4. Mona avatar
    Mona

    Szép szám, de valahogy ez a lassú-gyors váltás nem igazán tetszik. Jól indul, aztán érdektelenné válik. Az énekesnő hangja nekem gyenge, élőben nem tudom mennyit adnak hozzá. Ez az a dal, amit 15 másodperc után elfelejtem, hogy hallgatom. Szerintem nem lesz jó helyen valahol 20 körül.

  5. Hádész avatar
    Hádész

    Eleinte eléggé laposnak tartottam, de mostanra megkedveltem. Kedves kis dal, jó hallgatni, kellemes.
    És (egy kis plusz a cikkhez) az énekesnő néhány éve még Fernando Alonso 2×-es Forma-1 világbajnok felesége volt 😀 I love F1, I love ESC 😀

  6. Gabor avatar
    Gabor

    elég limonádé, de van benne valami, fogalmam sincs hol végezhet

  7. Gabiii avatar
    Gabiii

    Nincs bajom ezzel a dallal. A listámon 17. csak az a baj, hogy ez a dal ahogy lemegy, úgy el is fogják felejteni. Úgy érzem ebből 20-26. helyezés lesz sajnos.

  8. smileyshine avatar
    smileyshine

    Az énekesnők közül idén ő a kedvencem. (Meg persze Krista). Aranyos kis dal, de bármennyire is szeretem Spanyolországot, ez picit kevés.

  9. force avatar
    force

    Igaz nem olyan jó, mint a tavalyi, de szerintem klasszisokkal jobb, mint a legtöbb spanyol dal az elmúlt évekből. Egyedül Raquel gyenge hangja az ami zavar.
    Nálam: 3/6 (automatikus döntősük közül)
    Tippem: 20-26.hely

  10. Czigel avatar
    Czigel

    Nem rossz dal, nálam 20. helyen áll, véleményem szerint 13-17. hely valamelyikét fogja megszerezni 🙂

  11. Rékka avatar
    Rékka

    Pontosan….én Alonso révén ismertem meg őket, plusz nem egy daluk benne volt a Te vagy az életem című szappanoperában is, akkor még ezeket szerettem. imádom a dalaikat, szerintem lenyűgözőek. valóban Raqu hangja nem egy erős hang, de jó helyet érhetnek el! 🙂

  12. Diu avatar
    Diu

    Én nagyon szeretem ezt a dalt! Remélem élőben is jó lesz. 🙂

  13. msz avatar
    msz

    Nekem viszont bejön az énekesnő hangja. A szám viszont fényévekre van a tavalyitól, nem jósolok neki túl sokat.
    18/39
    Tipp: 20-26