Forrás: MTVA Sajtóiroda
Péntek este 20:15-kor a Neoton Família újraértelmezett, nagysikerű slágereit hallhatjuk olyan előadóktól, mint Odett (A Dal 2013), Vastag Tamás (A Dal 2013) és a United zenekar (A Dal 2013). A műsorban a könnyűzenében korábban meghatározót alkotó legendák emblematikus dalait dolgozzák fel fiatal előadók.
A United együttes által feldolgozott dalok: Eszterlánc/Holnap hajnalig/Santa Maria
Polgár Odett feldolgozásai: 220 felett/Bolond város/Vándorének
Vastag Tamás által újraértelmezett dalok: Kell, hogy várj/Minek ez a cirkusz/Emlékül
Az adásban a dalok mellett hangsúlyos szerepet kap a kvízjáték, melyben az előadók versenghetnek, melyikük tud többet az aktuális legendáról, valamint arról a korról, mely egyértelműen hozzájuk köthető. A kvízjáték során több, eddig nem ismert kulisszatitokra is fényt derítenek a műsorvezetők a legendákkal kapcsolatban.
Csepregi Éva: „Számunkra is nagyon izgalmas este lesz!”
– Ma biztosan a tévékészülék előtt fogom tölteni az estémet, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, mit alkottak a fiatalok! – vallotta be Csepregi Éva. – Nagyon hízelgő, ha feldolgozzák a dalainkat, ez egyfajta dicsőség és elismerés. Persze hallottam már kifejezetten rossz feldolgozásokat is, így kicsit izgultam, de nagyon bízom a három előadóban. Pély Barnával találkoztam nemrég, aki megmutatta az ő feldolgozásaikat, nagyon tetszettek. Végvári Ádámnak rögtön átküldtem a dalokat, az ő egyik dalát, az Eszterláncot is éneklik majd holnap. Fantasztikus énekesnek tartom Barnát, nagyon jót tett a daloknak a „unitedes” hangzás. Szívet melengető, hogy ilyen szépen szólnak ezek a 30 vagy annál is idősebb dalok.
Odettet személyesen nem ismerem, de hallottam, hogy kedvenceim közé tartozó dalokat dolgozott fel. Vastag Tamást nagyszerű előadónak tartom. Nemrég tudtam meg, hogy van egy színházi darab, amiben szintén Neoton dalt énekel. Kíváncsivá tett. A Tamás által választott dalokat nem hallottam még, de szerintem hagyományosabb módon dolgozta fel a dalainkat, mint a többiek.
A Kell, hogy várj és a Holnap hajnalig című dalok Pásztor Laci fő művei, nagyon szereti a közönség és mi magunk is. Az Emlékül című nóta a nehezen megfogalmazható sirató gyönyörű megformálása. A Santa Maria nagy feladat lehetett, mert a dal szerkezete válaszolgatós vokálra épült. Mivel Barna ezt a feldolgozást is megmutatta, elárulom, nagyon improvizatív, funkys hangzású lett! A Bolond város című dal pedig a Neoton első lemezének címadó dala volt, én még akkor nem is voltam a zenekarban. Jó lesz hallani ezeket a nótákat a fiataloktól! Több generációt hoz össze ez a műsor, számunkra is nagyon izgalmas este lesz!
Polgár Odett: „A 220 felett című dalt például nagyon cool zenének tartom!”
– Örültem, hogy én választhattam ki a Neoton Família dalai közül azt a hármat, amit áthangszereltünk, így már kezdetektől olyan dalokkal dolgozhattunk, amelyek közel állnak hozzánk – árulta el Polgár Odett. – A három dalt három különböző zeneszerző dolgozta át: A 220 felettet Fodor Máriusz és Toldi Miklós álmodta újra a Magashegyi Undergroundból, a Vándoréneket édesapám hangszerelte át, a Bolond várost pedig a Realistic Crew nevű undergound csapatból Kalotás Csabával dolgoztuk át.
Nem ilyen típusú dalokat szoktam hallgatni, de a 220 felett című dalt például nagyon cool zenének tartom! Pont amiatt volt nagyon érdekes ez a lehetőség, könnyebb volt hozzányúlni a dalokhoz úgy, hogy nem az agyonhallgatott, kedvenc számaimról volt szó. Egyáltalán nem feszültem rá, lazán álltam hozzá, ez a végeredményből is érezhető, talán az én dalaim állnak legtávolabb az eredetiekről. Élveztem a szabadkezűséget.
Ha választhatnék magamnak Legendát, akkor magyar előadók közül Katona Klárit választanám, külföldiek közül nehezen tudnék egyet kiemelni, de talán Chris Isaac-től a Wicked game-et választanám. Az más kérdés, hogy hozzá mernék-e nyúlni az ő dalaihoz.
Május 17-én az LGT együttes dalait dolgozza fel Rúzsa Magdi (ESC 2007), Biga (A Dal 2012), valamint a Compact Disco (ESC 2012) együttes.
Legutóbbi hozzászólások