Ezen alkalommal a finneket képviselő Krista Siegfrids válaszol kérdéseimre, aki a Marry me (Vegyél el) című dalt fogja énekelni a jövő heti versengésen!
Elsőnek is szeretném megköszönni, hogy időt szántál erre az interjúra!
Én köszönöm szépen! Sajnálom, hogy ennyi időbe tellett, de a napirend nagyon szoros. Hajnali 5-től másnap hajnali 5-ig dolgozok. Nos, majdnem! De örülök, hogy beszélhetünk.
Hogyan indult a karriered? Kislányként álmodoztál-e arról hogy egyszer énekesnő leszel?
Mindig is énekeltem, egészen 5 éves korom óta. Miután meghallottam Carola Fångad av en stormvind című dalát, teljes extázisba estem. Mindig ezt énekeltem, a kedvenc részem a szélgép volt, amit én egy hajszárítóval oldottam meg.
Te lettél kiválasztva Finnország képviseletére. Mit éreztél, amikor a te neved hirdették ki, mint győztes?
Egy valóra vált álom volt. Mindig is nagy Eurovíziós fan voltam. Csodálatos élmény volt, a Ding Dong csapattal végig hittük, hogy győzni tudunk. Úgy gondolom azért szavaztak ránk a finn nézők, mert megtetszett nekik az őrült produkció, kitűnt a többi szám közül.
Gondolkoztál-e már korábban országod képviseletével?
Igen, de most lett meg a tökéletes dal és show, majd részt vettünk és nyertünk. Megtisztelve érzem magam, hogy Finnországot képviselhetem az Eurovíziós Dalversenyen.
Mondanál pár szót a dalodról?
Szerintem a Marry me egy rendkívül fülbemászó dal és remélem, hogy egész Európa szeretni fogja ezt az erőteljes és őrült produkciót. Azt akarjuk, hogy mindenki Ding-Dong-oljon. Szavazzatok a boldogságra, a „csajerőre”, az őrültségre és a szerelemre!
Követed az Eurovíziót? Ha igen, mióta?
Minden évben! Úgy rémlik, hogy elsőnek 1991-ben láttam.
Kik a kedvenc énekeseid?
Nagyon sokan kérdezték már ezt tőlem, és mindig ezt válaszoltam: nagyon sok van! Rengeteg kiváló énekes van, nem tudok egyet-kettőt megnevezni. Ami mindenképp pozitívum, hiszen ezek szerint jó zenéket csinálnak. Az Eurovízión Carola, Ruslana és Celine Dion… de rajtuk kívül is nagyon sok. Minden évben van legalább 10 kedvencem.
Idén 39 ország dala verseng. Vannak-e kedvenceid?
Sok jó dal és előadó van. Szeretem ByeAlexet, úgy gondolom ő nagyon cool. Szintén boldoggá tesz, hogy Bonnie Tyler is részt vesz a versenyen. Mindig is csodáltam a hangját, remélem, hogy egy közös fotót sikerül készítenem vele.
A dal videoklipje már megjelent. Ossz meg velünk róla néhány információt!
Mindig is akartam zenei videókat készíteni, a Marry me-hez készült kisfilm az első, és nagyon büszke vagyok rá. Csodálatosra sikeredett! Imádom az ötletét, mely a kedvenc rendezőm, Elias Koskimies fejéből pattant ki. A célom az volt, hogy az emberek nézzék és szeressék. Úgy vélem, hogy ezek a videók fontos szerepet töltenek be egy énekes karrierjében, ezeken át jobban megismerheted az adott előadót.
Úgy tudom, teljes vállszélességgel kiállsz a házasság egyenjogúsítása mellett.
Igen, ugyanis hiszek a SZERELEMben!
Mik a terveitek a malmői színpadra?
A show fontos része lesz a produkciónak, rengeteg meglepetéssel készülünk. Szórakoztatni szeretnénk. Minél nagyobb, annál jobb, minél őrültebb, annál még sokkal jobb! Természetesen a szélgép sem fog kimaradni, imádom a szélgépet!
Nagyon sokszor említetted a Ding Dong csapatot. Hogy állt össze a csapat?
Imádom a Ding Dong csapatot, mindent közösen csinálunk. Mindenkit szeretettel fogadunk. Ezeket a lányokat már hosszú idő óta ismerem, és mindig jól érezzük magunkat! Gyertek, csináljuk együtt!
Érzel-e feszültséget amiatt, hogy jól teljesíts?
Nem, jól akarom előadni a dalt, egy erős show-val. Mindenképpen néznetek kell minket május 16-án! Szavazzatok és vegyetek el!
Mik az elvárásaid vagy céljaid az Eurovízión?
Az, hogy minél jobban érezzük magunkat. 5 éves korom óta rajongok az Eurovízióért. Ez a legnagyobb és legőrültebb party a világon, és mi még nagyobbá és őrültebbé fogjuk tenni! Magasra tesszük a mércét – de ugyanakkor élvezni fogjuk!
Miből nyered az inspirációidat?
Az emberekből és a szerelemből! Az életemből!
Üzensz-e valamit a magyar olvasóknak és a Krista Siegfrids rajongóknak?
Imádom Magyarországot! Van néhány közös szavunk, ami a finn és a magyar nyelven is egyezik. A kirves például, ami a finnben a fejszét jelenti. A magyar nyelv, a magyar emberek és maga az ország is csodálatos!
Köszönjük szépen az interjút Krista Siegfridsnek, valamint külön köszönet Pia Ljungmannak a segítségért! Sok sikert kívánunk Malmőben!
A kirves szó tényleg tök ugyanaz, mint a fejsze…, le sem tagadhatnánk a nyelvrokonságot! 😀
hát igen !
Imádom Kristát. Hatalmas egyéniség, őrült, mindenhol ott van, csak úgy sugárzik belőle az élet. Remélem nem tűnik el az EV után és hallunk még majd róla. Szívesen látnám viszont a versenyen néhány év múlva. Hajrá Finnország! Övék a szavazatom idén a második elődöntőben.
Nagyon aranyos ez a lány. A dala is jó, de vannak nála sokkal jobbak, viszont attól ahogy már a próbákon is sugárzik a színpadon, annyira átjön a jókedve hogy az elképesztő. Remélem jó helyen fog végezni, egy top 10 járna neki, már csak a személyisége miatt is 😉
Természetesen én is szavazok rá, mert Finnország. Meg persze Izlandra. 😀
Klassz csaj, klassz szám.
A máltai mellett ő a kedvencem.