Eurovízió 2013: Ez történt a hatodik napon – Alex próbál, Lys jól van!

Magyarország a 2. próbán. Fotó: Sander Hesterman (EBU)
Magyarország a 2. próbán. Fotó: Sander Hesterman (EBU)

Tudósító: Klész Imre
Forrás: különböző források
Magyarország a 2. próbán. Fotó: Sander Hesterman (EBU)

Folytatódnak a próbák Malmőben, a 2013-as Eurovízió helyszínén. Holnap az automatikus döntős országok fognak először színpadra lépni. Ez az a bizonyos első alkalom nekik, melyet a sajtó képviselői nem látogathatnak. Ma a második elődöntő országai, így Magyarország is próbált. Mielőtt belemennénk az újabb kritikus megjegyzések taglalásába a magyar produkcióval kapcsolatban, lássuk a legfontosabb pletykákat, mert ezúttal kevés kritikát készített a szaksajtó a második próbák során.

A 12points.tv hírlevele szerint az ilkar.blogspot.nl csapatának megakadt a szeme a rengeteg fajta extrém lábbeliken. Cipőfétis Malmőben? A képekért katt ide! 
A fehérorosz vodkát nem engedték be a határon, de az Aftonbladet szerint Alyona azért tud boldogan pózolni ezzel az itallal a fénykép tanulsága szerint, mert a menedzserének sikerült pár üveggel becsempésznie az országba. Megiszod és Solayoh-ban leszel!
Marija Serifovic (ESC 2007 győztes) felbukkant a szerb delegáció sajtótájékoztatóján.
Lys Assiát kiengedték a kórházból, felépült, mégis tud jönni Malmőbe!
A macedónok mégis macedónul fognak énekelni, túl későn adták be az igényüket a nyelvváltásra.
A moldávok tegnap nem adtak sajtótájékoztatót mert nem voltak elégedettek a szervezőkkel, az EBU ma bejenetette, hogy nem fogja elnézni ezt a húzásukat. Még nem lehet tudni hogy mi lesz a szankció.
Ma este a Club Wonk-ban Alcazar koncert lesz 23:30-tól!
A tegnapi EBU/SVT sajtótájékoztatót itt lehet újra nézni! 
Fotó az orosz szépségről és az ukrán szörnyetegről itt!

A sajtóközpont újságírói leszavaztak az elődöntőkre, íme az eredmény!

press_scoreboard_2013

Oikotimes
Korán akarsz lefeküdni ma? Akkor nézd meg a magyarokat. Személy szerint imádom a dalt mert egészen érdekes és teljesen átérzem a zenemű művészi vonulatát. De ez az Eurovízió és a héten ki kell találnunk a döntőbe jutókat és a végső győztest. ByeAlex egyik csoportba sem fog tartozni!

EscKaz
Úgy tűnik hogy a magyar előadó sokban hasonlít Anoukhoz. Csak mert úgy tűnik hogy többé-kevésbé foglalkozik a dolgokkal, és csak megy előre mert ez a feladata. De nem tűnik olyannak mint aki valójában itt akar lenni ebben a pillanatban. Vajon ez a próbák miatt van, vagy ez egy folyamat része, nem tudom biztosan. Remélem hogy ez csak a próbák miatt van. Nagyon kevés milliszekundum amikor a kamerába néz, nagyon a távolba mered többségében, ami a lehető legnagyobb hiba amit csak elkövethet.

ESC Daily
Első nekifutásra gond volt a fülmonitorával és ByeAlex hamis volt, de másodjára megjavult minden.

A fogadóirodák tippjeinek változása május 1 és 11 között

@ eurovision tracker

 

Több kézi kamera is figyelte a próbákat, lehet válogatni!

A mai magyar sajtótájékoztató

Comments

14 hozzászólás a(z) “Eurovízió 2013: Ez történt a hatodik napon – Alex próbál, Lys jól van!” bejegyzéshez

  1. Gabiii avatar
    Gabiii

    Érdekes én a sajtósok szavazásával eddig egyszer sem értettem egyet de most mind a két elődöntőt eltalálták,(talán Szerbia helyett Szlovéniát tenném be) legalább is a továbbjutókat.
    A sajtótájékoztató jól sikerült és szerintem Alex nyugodtan beszélhet angolul, ha nem is folyékonyan de azért szépen beszél.

  2. Rita avatar
    Rita

    A mi elődöntőnk sajtószavazása eléggé kedvemre való, jól esik a lelkemnek, hogy ennyire támogatják Alexet. DE az első elődöntőben hogy lehet ugyanannyi pontra értékelni Anoukot és az íreket ?? Fel nem tudom fogni…

  3. Zolitt avatar
    Zolitt

    és itt is egy videó, amiben a dal elején kb 20 mp-ig teljesen véletlenül a monitor képeit vették fel:
    http://www.youtube.com/watch?v=95lnxCoVQeY

    1. Kajli25 avatar
      Kajli25

      Jó lesz ez!!! 😀

  4. schanc avatar
    schanc

    A külföldi bloggerek nem tudnak mit kezdeni a dalunkkal, illetve talán magával Alexszel. Pedig rájöhettek volna, hogy Alex nem az a bájgúnár, aki csábos pillantásokat vetve szemezik a kamerával.
    A helyi újságírók szavazatait meg nagyon köszönjük, nagyon pozitív hír! (És azért egészen jó arányban szoktak tippelni, nem?)

  5. Mettyú avatar
    Mettyú

    mondom én nyugi van. sikerülni fog.
    az hogy Izraellel ugyanannyi pontot kaptunk az újságíróktól szerintem figyelemre méltó. A lényeg jussunk be ismét.
    És szerintem jó lesz a produkció is ahogy elnéztem már a különféle videókat! 🙂

    (egyébként az az orosz szépség a fotón, nem a dán véletlenül? 😀 )

    1. Masa-masa avatar
      Masa-masa

      Izraellel ugyanannyi pontot kapott a Kedvesem? Ez szégyen…

      Már Izraelre nézve.

  6. Mona avatar
    Mona

    Most akkor nem lesz balerina Alexéknál? A második próba szerintem jobb volt, de a végére tartogatják a meglepit?

    1. schanc avatar
      schanc

      Én el tudom képzelni, hogy amikor le kellett adni a neveket, akkor még ötletként benne volt a balerina, aztán azóta elvetették.

    2. tothadrienn83 avatar
      tothadrienn83

      Én is ezen gondolkodtam egyik nap,hogy most akkor lesz balerína vagy nem, vagy miért volt ott a monitoron a táncos neve is. Jó lenne tudni. És kíváncsi lettem volna erre a felállásra is. A kint tartózkodó tudósítók nem tudnak erről valamit?

  7. Fricz avatar
    Fricz

    A srácnak a széken ülve jobb a mozgása mint Alexnak állva 🙂 reméljük nem fog rappelni(rángatózni) a kezével, ettől még a korábbi lábbal „pumpálása” is jobb volt :)A kommentek számából úgy tűnik az Alex fun-ok eltűntek, vagy legalábbis csak egy páran maradtak meg … elképzelhető, hogy időközben meggondolták magukat? 🙂 Vagy most pihi van? 🙂 Azt gondoltam a próbák alatt tömegesen fognak ide beírni …

    Nálam továbbra is Ukrajna és San Marino a favorit Azerbajdzsán szintén szóba jöhet!

  8. angelo avatar
    angelo

    Nekem tetszik, hogy betette azt a pár kézmozdulatot Alex, a gitáros srác is jobban mozog, Helga meg egyszerüen „sugároz”. Seni ne várjon nagy mozgásokat a színpadon, ebben az előadásmódban az a jó, hogy nem történik semmi a színpadon. A külfödi újságírók pedig már nem tudják mit találjanak még ki…. én meglepetésre várok minden esetre, aztán hogz milyen irányban az majd kiderül.

  9. Török Éva avatar
    Török Éva

    Az Alex fun-ok nem tűntek el,csak sokan nem ismerik ezt a lehetőséget, hogy ide is írhatnak! Mindenki nagyon drukkol Alexéknek, és bármilyen helyezést is fog elérni, mindenki ki fog továbbra is tartani mellette! Nekünk ő már A győztes!

  10. Fricz avatar
    Fricz

    Mármint Neked 🙂