Blog: Ugye most már örül mindenki?

escreceptSzerző: Klész Imre

Nem akarom túlságosan bő lére ereszteni, de néhány gondolatomat meg kell osszam Veletek. Nekem az idei versennyel az volt az érzésem, mintha egy felturbózott Melodifestivalent láttam volna. Furcsa érzés ez azért, mert a színpad kisebb volt, a nézők közelebb hozzá, de látványban nem csorbult a műsor. A fogadóirodák és az előszavazások idén szépen jósolták meg a győztest, Dánia nyert, gratulálok nekik! Magyar tekintetben beigazolódott a Dal 2013 sikere, és az, hogy merni kell az előítéleteinkhez képest merészebb produkciókkal előállni. ByeAlex igazán derekasan állta a sarat, végül – igaz hogy sokat kellett izzadni miatta, de mindenben igaza lett! Kívánok sikereket neki a jövőben is! Az idei év nagy vesztese San Marino – az OGAE előszavazás mindenkit felheccelve másodiknak hozott ki -, illetve Németország, akik nagy klubslágert vittek, és végül jobban elrontották, mint Bonnie Tyler. GTG szerencsére a döntőn már nem bakizott a fordításokkal, Viktor pedig zseniális szövegeket írt a felvezető műsorok filmjeihez!

A jövőt figyelve kérem a zeneszerzőket, előadókat, hogy tartalékoljanak dalokat szeptember 1 utánra, és agyaljanak kreatív színpadképeken, egyelőre tét nélkül. Azután pedig vagy elindulnak a Dal 2014-en, vagy nem. Az MTV pedig ne dőljön hátra, mindig van tökéletesíteni való. Például a verseny előtt a híradóban a határon túliaktól elvárásként sugallni azt, hogy Magyarországra kell szavazni ha tetszik ha nem, nagyon rossznak és károsnak tartom. A legsarkosabb példa erre, hogy az ukrajnai magyaroktól várjuk el, hogy Magyarország kapjon onnan pontokat, azaz a teljes lakosság 0.3%-ától várnánk ezt el. Meg kell szólítani minden lakost, ne legyünk ennyire zárkózottak! Mi csak a vajdasági turnékat tudjuk leszervezni, ehhez van erőnk. A magyarországi magyar tévénézőknek pedig kívánom, hogy nézzék a versenyt szélesebb látókörrel, a giccses produkciókat több iróniával, és gyűljenek össze minél többen egy televízió előtt, és ne feledjék a verseny létrehozásának ötletét, mert békét akarunk!

“A második világháború után a kétségbeesés és a reménytelenség lett úrrá az embereken. Elvesztették értékeiket és szeretteiket, kilátástalannak tűnt a helyzetük. Fontossá váltak az Eurovízióhoz hasonló szervezetek, amelyek az egységessé válás lehetőségét kínálták a népeknek. Az első Eurovíziós Dalfesztivál megrendezésekor még nem is sejtették, hogy az EBU legsikeresebb produkciójának alapjait teszik le.”

30 Comments

“A jövőt figyelve kérem a zeneszerzőket, előadókat, hogy tartalékoljanak dalokat szeptember 1 utánra, és agyaljanak kreatív színpadképeken, egyelőre tét nélkül. Azután pedig vagy elindulnak a Dal 2014-en, vagy nem.”
Oké, jövőre indulunk a zenekarral! 😀 (Csak vicceltem, nem vagyunk mi odavalóak.)

Én is örülök (már csütörtökön elégedett voltam). Végre megvan a jó helyezés ami AKÁR jó irányba is terelheti a dolgokat. A Dal ezzel igazolta önmagát. A nagy kérdés az előadók és dalszerzők hogy reagálják le az idei történéseket.
Első lépésben fel kéne kötniük amijük csak van mert jelenleg úgy állunk, hogy egy “ismeretlen hipszter” 20%-ot vert rájuk itthon és ezek szerint megérdemelten.
Ezután rá kellene ébredni, hogy nem elég a langyos közepes átlag nóta + tehetségkutatós nagy név. Valami ötlet, érdekesség stb.
NE úgy készüljön a dal, hogy na akkor ezt Eurovízióra! Ehhez csak a svédek értenek 🙂 nálunk ez izzadtságszagú lesz. (VECA)
Szörnyű de már most várom a jövő évi magyar mezőnyt 🙂
Oh a nyelvtörvényt eltörölni vagy megváltoztatni, úgy, hogy olyan nyelven kell itthon is énekelni ahogy a fesztiválon!!!

Érdekes kérdést vetsz fel Gabiii, szerintem azt azért fontos elmondani, hogy a sorból kilógás még nem recept. Vagy bejön, vagy nem. Lehet, hogy jövőre épp egy mainstream dallal lehetünk sikeresek (Dánia mégiscsak mainstream volt) – a legfontosabb, hogy a közönség tartsa meg jó szokását, és válassza a neki leginkább tetsző dalt. Én persze lehet, hogy megint nem értek egyet, de azért majd tisztességesen szurkolok. 😀

“Nekem az idei versennyel az volt az érzésem, mintha egy felturbózott Melodifestivalent láttam volna.”

És ezt a temérdek mennyiségű svéd kötődésű dal gondolom nem oldotta… 🙂

Ha a nyelvre nem is, de arra kéne szabály, hogy a zenéje mindenkinek hazai szerzők tollából szülessen. Vagy nem tudom, de pl a szavazási összefoglalót hallgatva azon vettem észre magam, hogy nem tudom hol ér véget az egyik dal részlet, és hol kezdődik a másik…

Nagyon remélem, hogy jövőre is hasonló sikereket fogunk elérni. Igaz most úgy gondolom, hogy ha egy nagyon jó dalt fogunk küldeni, akkor még nyerni is van esélyünk. Egyszerűen csak jól kell választani. 😀

Most is a legjobb dalt küldtük ki – és nyertünk: bekerültünk a Grand Final-ba, az ottani 26 közül a 10. lettünk. Ez mind nyerés!

Amúgy részemről is – és ahogy olvastam sok-sok ember döntő előtti kommentjét -, teljesen mindegy, hogy milyen helyezést ér (ért) el Alex, már úgy is nyert. Bátran kimondható: meghódította Európát, számos ember szívét. Köszönjük Alex!

“felturbózott Melodifestivalen” – és tényleg! 😀 Nagyon élvezetes volt így is, a Mello önmagában jó kis műsor, pláne a felturbózott eurovíziós változata. 😀

Szerintem kezdjünk el kampányolni, hogy jövőre ne Éve mondja be a pontokat, hanem Alex, Kati vagy valaki, mert megint amit művelt… 10 point. Angol maddafakka.

Már évek óta ezen dühöngök. Nem vagyok egy született angolszakértő, de azért az ő angoljánál jobb az enyém. Aranyos csaj Éva, de szörnyű az akcentusa (megjegyzem, Rúzsa Magdi még rosszabb…)

A többesszám hibás használata, pontosabban NEM HASZNÁLATA, már a védjegyévé vált Évának, az lenne a furcsa, ha egyszer jól mondaná a pontokat.

Éva védelmében csak annyit, hogy nem ő volt az egyetlen, aki nem nem használt többes számot a pontbemondás során!

Ha elkezdünk kampányolni, akkor a nevemben is szóljatok pár jó szót! Amúgy Geera kommentjéhez annyit fűznék hozzá, hogy ettől a tanévtől kezdve tanulom az angolt, de Éva kiejtésénél még az enyém is jobb. Már megemlítettem, hogy jó lenne, ha nálunk bevezetnék azt a szabályt, hogy az előző évi induló legyen a következő évi pontbejelentő. A macedónok alkalmazták ezt 2006-2007-ben, az tetszett.

Mert a magas pontszámok fogalomértékű egységet alkotnak. (THE douze points.) Vagy nem? Szerintem ezt a magyarázatot lehet ráerőszakolni…

Amikor meghallom tőle, hogy “Gud ívning Júróp!”, akkor már kaparom az asztalt, és még csak ezek után jönnek a pontok!

Alexnek meg százezredszer is gratulálok, most tényleg szurkoltam a magyar indulónak, és pontosan azt kaptam a daltól amit vártam. Látszik a helyezésen is: ezt jól csináltátok!:)

Kíváncsiságból visszapörgettem a neten a tegnap esti Tényeket, és a cikk kérdésére válaszolva, azt hiszem, a tv2 nem örül. 🙂 Nem számoltak be a 10. helyünkről…

azért szerintem nem lehet összehasonlítani azt, hogy egy 100 milliós nézettségű, mondhatni fél világon sugárzott műsorban/versenyen a harmadik legjobb magyar eredményt értük el, azzal, hogy az országon belül melyik “tehetségkutatóban” gyártottak le futószalagon egy újabb világhírnévre esélyes sztár palántácskát…. 🙂 😉

Vivi ok: ByeAlex Magyarországnak hozott dicsőséget a malmői nemzetközi dalversenyen, eleve az országunkat képviselte. Oláh G, és a többi hazai verseny “sztárjai” magukat képviselték. A két megmérettetés között mega/giga-különbségek vannak. Csak az nem érti, aki nem akarja.

Az idézett szép gondolatok mellett persze volt egy prózaibb oka is az ESC születésének. Az akkor pár éves EBU vezetői az első közös eurovíziós közvetítéseken felbuzdulva szerettek volna létrehozni egy évenkénti műsort, a szervezet és magának, az akkor még újdonságnak számító televíziónak a népszerűsítésére.

Ki is dolgoztak két tervezetet: European song contest, illetve Eurovision cup for amateur variety artists.

Nem nehéz kitalálni melyiket választották 🙂

Örül bizony. 🙂 Legalábbis oka van rá mindenkinek. 🙂

A kilátásokról annyit, hogy:

Támogatom Éva cseréjét a pontbemondásnál, nagyon ügyesen belejött a végére a Dal vezetésébe, nyomassa azt, meg az Elővíziót. Megjegyezném, hogy Katinak és Magdinak is legalább olyan akcentusa van, mint Évának. Alex, Csaba … valaki. 😀 Mindegy amúgy, legfeljebb adnak majd nekik gyorstalpalós órákat kiejtésből.

A Dal nyelvi szabályával kapcsolatban annyit, hogy az MTVA részéről ez nagyon szép gesztus volt, de ez idén nem úgy sült el, ahogy azt szerették volna, elképesztően sok gagyi szöveg született, semmitmondó, sablonos dalok mellé. Dolgozzanak azon a dalon a szerzők úgy, és olyan nyelven amilyen nyelven akarnak, hogy minden dal a lehető legjobb oldaláról mutatkozzon meg, így lesz hitelesebb, őszintébb egy dal, mint pl. Alexé. 🙂

Nagyon várom a következő szezont. 😀 😀 Addig meg lesz vizsgaidőszak, szóval egy darabig biztosan nem fogok unatkozni.

Comments are closed.