Ralph Siegel a top 3-at is díjazná

ralphsiegelTudósító: Ötvös Zoltán
Forrás: focus.de

Ralph Siegel – az eurovíziós veterán – nem tartja fair dolognak, hogy a dalfesztiválon mindig csak a győztest ünneplik.

– Mindig úgy gondoltam, hogy nagy kár, hogy a második vagy harmadik helyen végző dal vagy előadó nem kapja meg a megfelelő elismerést. A Forma 1-ben és az Olimpiai Játékokon ha csak egy kis érmét is kapnak a versenyzők, de akkor is irányul rájuk egy kis figyelem! – kelt ki az NDR internetes magazinjának a szerző.

Sieger szerint az előadókra mostanában nagyobb nyomás nehezedik, mint korábban. – Személy szerint a régebbi versenyeken sokkal vonzóbbnak tartottam, hogy a dalok a „döntőben kerültek bemutatásra”, így az összes résztvevő ugyanazokkal az elvárásokkal állt a starthoz, és – a londoni fogadóirodák kivételével – nem voltak már jóval előre értékelve, így azokat jó vagy rossz hírbe hozva. Biztos nem lehet egyszerű boldogan a helyszínre érkezni és mosolyogva helyt állni, ha az adott előadó majdnem minden internetes előszavazáson az utolsók közt volt kezelve. De az idők változtak, ennek sok előnye és sok hátránya is van, de haladni kell a korral.

4 Comments

A vélemény első felével nem igazán lehet mit kezdeni, a figyelem 90%-a mindig a győztesre fog irányulni hiába vonulna mondjuk ki a műsor végén a 2. 3. helyezett (ez sportban is így van kivétel ha a saját országod végzett dobogós helyen). Vagy nem tudom mire gondolhatott…a további siker meg nem mindig a verseny eredményétől függ. Többször volt már jóval sikeresebb utóélete egy 20+ helyezett dalnak mint akár a győztesnek.

Érdekes lenne egy olyan verseny ahol az országok titkolnák a dalokat és az indulókat is, a verseny alatt pedig nem írnák ki az adott ország nevét. 🙂
Persze így nem lennének nemzeti döntők és a kiszivárogtatások miatt állandó veszélyben lenne a részvétel, pedig sok előnye lenne egy ilyen versenynek valóban. Ez már sajnos nem valósítható meg. Talán majd jövőre csinálok egy teljes hírzárlatos évet de az nagyon nehéz lenne. 😀

Comments are closed.