Napi Eurovízió 2013: Litvánia

lithuaniaTudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv

A 29 éves Andrius Pojavis képviseli idén Litvániát az Eurovíziós Dalversenyen. Jurbarkasban született, öt éves korában kezdett el énekelni, azóta pedig meg sem áll!

Az első együttese a No Hero volt, amit még az iskolában alapított. Miután Vilniusba költözött más együttesekkel is játszott, majd 2006-ban a The Hetero nevű bandával nyertek az EuroRockon.

Karrierjét dalszerzőként kezdte Írországban, ahol egy évig élt. Legelső albuma az Astuoni (Nyolc) címet viseli. Ahogy a cím is elárulja, a lemez nyolc dalt tartalmazott, ami remekül bemutatta Andrius stílusát.

Most Olaszország és Litvánia között ingázva él. Első dala, a Traukiniai (Vonatok) remekül debütált a litván top 20-as listán. Tervei között szerepel, hogy egy turnéval bejárja Litvániát, mialatt újabb dalokat ír következő albumához.

Comments

18 hozzászólás a(z) “Napi Eurovízió 2013: Litvánia” bejegyzéshez

  1. force avatar
    force

    Véleményem szerint az idei év legrosszabb dala. A végleges verzió, ami a CD-n van meg aztán mindennek a legalja, bűn rossz. Andrijus pedig hihetetlen idegesítő. Ettől függetlenül sztem döntős lesz, mert kevés a pasi az első elődöntőben, így tovább nyomják majd őt is.
    Nálam: 16/16
    Tippem: 10/16 (20-26.hely a Döntőben)

    1. qpak avatar
      qpak

      Csatlakozom, ez bájgúnár orrbarugást érdemelne tőlem ezért a sok gesztikulálásért meg színészkedésért. Minden hallásnál feldühít.

  2. Sztbeni avatar
    Sztbeni

    Nagyon tetszik, talán az egyik legjobban. Remélem döntős lesz. A tavalyi is döntős volt, pedig nem volt ilyen jó.

  3. Zolecs avatar
    Zolecs

    Eleinte nem igazán kedveltem..sőt..de a sok hallgatásnak köszönhetően mára bizony megszerettem ezt a dalt 😀

    Tipp: Döntő:20-26hely
    Nálam 39/19

  4. Erzsi avatar
    Erzsi

    Nagyon szeretem. A tavalyi, meg a 2009-es svájci dalra emlékeztet. Tökig csavarom a hangerőt, ha hallgatom.

    Látom az előre jelzésekben, hogy nem nagy jövőt jósolnak neki, de a litvánok okoztak már meglepetést az utóbbi években. Nem is egyszer. A remény hal meg utoljára …

    1. Zsolti avatar
      Zsolti

      2009 Svájc detto, de csak a hangszerelés. A többiben nagyon elmarad.

  5. Clusters avatar
    Clusters

    Számomra borzasztó, meg ez a gesztikulálás KSA szemöldökére emlékeztet… Nálam 39/38

  6. Bakancs avatar
    Bakancs

    Az egész szám, maga az előadó olyan divatjamúltnak tűnik, de nem ezt tartom a legrosszabbnak a mezőnyben.
    Azt viszont nagyon remélem, hogy nem fog bekövetkezni a jóslatotok, hogy döntőben kerül, nem szeretném több mint egyszer végigaludni ezt a dalt.

  7. MrSilesian avatar

    A kezdetektől fogva nagyon szerettem. Nem neki szurkoltam a litván válogatón, de örültem, hogy ő győzött. Még sosem volt olyan litván dal, amit szerettem volna, de ez egyenesen már a TOP 10-emben van. A házi szavazáson nem szerepelt elég jól; reméljük májusban többre viszi majd 😉 Én szurkolok neki!

  8. smileyshine avatar
    smileyshine

    Véleményem szerint Gabrieliust kellett volna választani, de ők tudják és az előző két évben jobb helyezést értek el nálunk, annak ellenére, hogy sokkal gyengébb volt a daluk, tehát tudnak valamit, amit mi nem. 🙂 A dalra visszatérve: nincs túl sok mondanivalója, de azért hallgatható.

  9. Gabiii avatar
    Gabiii

    A zenei alap nagyon jó, de amit művel ez a csávó az nézhetetlen…a litvánok viszont általában bejutnak a döntőbe az ilyen dalokkal, én is azt érzem hogy ez idén is meglesz nekik. Ott viszont biztos a végén lesznek.

  10. krobert avatar
    krobert

    Szerintem egyike a legrosszabb daloknak idén. Hangja nem sok van, az előadás is semmi.

    TIPP: ELŐDÖNTŐ 14-16.

  11. EsC_BaT avatar
    EsC_BaT

    A refrénen kívül semmi izgalmasat nem tudott nyújtani a dal. Mint ahogy tegnap mondtam, a litvánok csak próbálnak európai színvonalt mutatni. Legyen kivétel a 2 évvel ezelőtti litván dal, az nagyon tetszett.

    Nálam: 21.

  12. Dani avatar
    Dani

    Meg merem kockáztatni azt a kijelentésemet, hogy ez a legrosszabb litván dal az elődöntős rendszer bevezetése óta. Már a kezdetektől fogva utáltam, a litván nemzeti döntős toplistámban is utolsó volt. Andrius sem szimpatikus. Remélem, kiesik. Elődöntőben nálam 16/17 (Montenegró előtt), összesítve 37/39 (Montenegró és Románia előtt). Girmantének kellett volna mennie Litvániából!

  13. Pitbull avatar
    Pitbull

    A fickó tökre hasonlít egy volt kollégámra. Legalább ennyire idegesítő alak volt. Kirúgták…

    1. force avatar
      force

      Andriust is kikéne rúgni a versenyről, meg a zeneiparból is!

    2. force avatar
      force

      boccs, * ki kéne rúgni

  14. msz avatar
    msz

    Az énekes idegesítő. a dal semmilyen. Egy jobb előadó azért lendítene rajta. A tavalyi litván dal sokkal jobb volt (talán az egyetlen litván induló, ami tetszett)
    33/39