Junior 2013: A tavalyi győztes rendezheti a versenyt

anastasiya-petryk2Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com
Képen: 2012 győztese, Anastasiya Petryk

Az oikotimes.com megtudta még a hivatalos közlemény kiadása előtt, hogy a 2012-es Junior Eurovízió győztese, azaz Ukrajna, vagyis az NTU köztelevízió rendezheti meg a 2013-as versenyt. A Junior Eurovízióban pályázat útján döntik el, hogy ki rendezze a versenyt a következő évben. Most véletlen egybeesés, hogy a győztes ország rendezheti a junior versenyt.

A verseny célja a fiatal tehetségek támogatása a popzenei iparban, és a versenyszellem támogatása a gyermekkorú előadók között. Minden versenyző életkorának 10 és 15 közé kell esnie a verseny napján. Létrehoztak egy úgynevezett Formátum csoportot is, melynek tagjainak az a feladata, hogy megújítsák a versenyt 2014-re. A csoport munkájának eredményeként az új formátum kifejlesztésének részeként néhány új elemet ki fognak próbálni a 2013-as versenyen is.

Comments

3 hozzászólás a(z) “Junior 2013: A tavalyi győztes rendezheti a versenyt” bejegyzéshez

  1. Dani avatar
    Dani

    Én escxtra.com-on azt is olvastam, hogy legalább 2 ország tervezi a visszatérését idén. Kíváncsi vagyok, kik azok. (Remélem, olyanok, akik régóta nem vettek részt, pl. Spanyolország, Egyesült Királyság stb.)

  2. Robek avatar
    Robek

    Grönland és Vatikán! Hajrááá elmebaj!

  3. pizsu avatar

    Hajrá, új résztvevő országként jöhetne Magyarország ide a szomszédba.