A Dal 2013: Elindult a nemzeti döntő hivatalos oldala

dal13mtvTudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.mtv.hu

41 nappal a Dal 2013 döntője előtt, és két héttel az első elődöntő előtt elindult az MTVA eurovíziós magyar nemzeti döntőjével foglalkozó weboldal. Az indulással egy időben hivatalosan is meghallgatható mind a 30 dal, melyek a februártól kezdődő selejtezőkben fognak versengeni. A korábban kiszivárgott felvételekkel együtt az old.eschungary.hu dalgyűjtő listája is kiegészült. Az élő adásokat az M1 és a Duna World is élőben közvetíti.

Comments

101 hozzászólás a(z) “A Dal 2013: Elindult a nemzeti döntő hivatalos oldala” bejegyzéshez

  1. Feko avatar
    Feko

    Nem tudom, de Polyák Lilla dala van a fejemben, pedig csak egyszer hallgattam meg az összes többivel együtt. Keresztes Ildikóé is ütős lehet még szerintem. Illetve kíváncsi leszek az élő produkciókra, mert lényegében úgyis ott dől el minden. Az M1 oldalán már azt írják, hogy a dalok VÉGLEGES verziói ma kerülnek fel, ki tudja lesznek e változások.

    Viszont számomra aggasztó, hogy egyre több bekerült dalnak készül el az angol verziója, szerintem idén ne angolul énekeljen az, aki kijut, hiszen a pályázat alapfeltétele volt a magyar nyelven éneklés, ami miatt szerintem nem egy döntőre esélyes dal esett ki, mert meg sem pályázhatták, szóval maradjunk a magyar nyelvnél, bárki is kerüljön Malmöbe.

    1. Gábor avatar
      Gábor

      Nekem meg a Bogi száma van állandóan a fejemben. De egy szám nemcsak attól jó, ha fülbemászó. Bár Bogi dala szerintem valóban a legjobbak között van, de Agárdi Szilvi és Pál Dénes duettje talán még jobb.

  2. Zolitt avatar
    Zolitt

    A Ma Reggel vendége: Kállay Saunders András
    http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/01/21/09/A_Dal_elodontosei__Kallay_Saunders.aspx

    Majdnem 7 perces anyag róla.

  3. Mona Lisa 29 avatar
    Mona Lisa 29

    Sziasztok 🙂 Minden évben megfogadom, hogy soha többet nem nézek eurovíziót, de valahogy soha nem jön össze. 🙂
    Már elég régóta követem a dalversenyt, de eddig mindig olyan dal nyert, amit nem szerettem, ezért szeretném, ha idén végre olyan produkció győzne, ami nekem is tetszik 🙂
    A magyar dalok közül nálam Gáspár Laci dala a befutó, de vannak más kedvenceim is pl. Rácz Gergő, Éliás Gyula.
    Nagyon várom már az élő adásokat, kíváncsi vagyok hogy fognak szólni a dalok élőben 🙂

  4. Réka avatar
    Réka

    Tavaly nem nagyon győzött meg a CD, de idén talán nincs olyan esélyes, akinek a dalát ne kedvelném. Talán a Mrs Columbo nem jut ki…
    kedvencek sorrendiség nélkül:
    Rácz Gergő
    Background
    Éliás Gyula
    Gigi
    Gáspár Laci
    Odett
    Fatima
    Gy Tibor
    Puskás Peti
    Bár nem mindegyiket tudom elképzelni Malmőben…

  5. Bálint avatar

    Most hogy sikerült minden dalt meghallgatnom teljesen, szerintem összességében jobb a mezőny, mint tavaly, viszont kevesebb a kiemelkedő dal, akiket én szívesen látnék Malmőben.
    Szerintem ők tudnának jó eredményt elérni:
    Kállay-Saunders
    Background
    Radics Gigi
    Polyák Lilla
    De ezeken kívül még egy csomó dal tetszik, csak szerintem ők azok, akik biztosan döntőbe jutnának és ott nem az utolsó helyek egyikén végeznének.

    1. Bálint avatar

      Ja és én is összedobtam egy összefoglaló videót, jobb elfoglaltság volt, mint vizsgára készülni XD
      https://www.youtube.com/watch?v=gyXRxjGVkJI

    2. blizzzzman avatar
      blizzzzman

      A Backgroundnak semmi esélye, szerintem már az 1. válogatón kihullik.

    3. Bálint avatar

      Na igen, sajnos ők túl ismeretlenek… De a dal szerintem bőven megérne egy döntőt, nekem nagyon tetszik 🙂
      Egyébként nekem Tóth Gabi hiányzik innen, ha indult volna a Hív az élettel, telibealázná ezt a mezőnyt 😀

  6. tacom avatar
    tacom

    Szabó Ádámot ma véletlenül láttam a Duna Kívánságkosarában. Nem tudtam, hogy épp Éliás Gyulánál tanul énekelni. Elő is adta az eurovíziós dalát. Én drukkolok neki. A színpadképen nem sokat variálnék, de a viharra rámennék, pl. villám-effektekkel, meg természetesen a refrénnél a vége felé szélgéppel – bár Ádámon nem sok fújni való lenne, ő csak harmonikázzon (minél hangosabb legyen és énekeljen sziklaszilárdan. Esetleg egy ide-oda hajlongó, balettezős táncosnő, akinek a ruháját fújhatja a szél…És a legvégén átöleli Ádámot, ráhajtva a fejét.

    1. Robek avatar
      Robek

      ezt a korreográfiát már milliószor láttuk az ESC-en. Újat, egyedit, plíííz!

    2. Zoli avatar
      Zoli

      Élőben énekelt? Mert akkor hajlandó vagyok visszanézni… 🙂 Amúgy tényleg nem rossz dal, az én nyolcas döntőmben is benne lenne, de én a látványnál is jobban szeretném, ha a zenei élményre erősítenének rá! Ennek a dalnak jól áll egy erős háttérének (lehetnek akár hárman is), no meg a harmonika, viszont ennél tényleg jóval hangsúlyosabban.

    3. tacom avatar
      tacom

      Robek, pont ez az. Szerintem ehhez a dalhoz nem kell csilivili. Csak szépen, egyszerűen. Omar Nabertől is kiráz még ma is a hideg, bármikor nézem újra az élő Stop-ot.
      A dal és az előadó pont elég egyedi. Számomra.
      Zoli, nekem úgy tűnt, hogy playback volt.

    4. Sanya avatar
      Sanya

      Szerintem playback volt.Nem rossz dal,de a vége nekem nagyon zavaros…a dalról nem áll össze a kép!

    5. Zoli avatar
      Zoli

      Fogmosás közben a színpadképen gondolkoztam… Szerintem a háttérénekesnők elengedhetetlenek, és a múltkor láttam egy számot, ami a zeneipar legalja szerintem, borzalmas, de a klip szirénjei Ádámnak is jól jönnének. Mondjuk kis átalakítással, mert ezek a bekötött fejek eléggé horrorisztikusak számomra…
      https://www.youtube.com/watch?v=1nP3XB7hrFo
      Valami ilyesmit simán el tudnék képzelni, de nyilatkozta, hogy az az April Project fog táncolni mögötte. Nem? Az viszont stílusidegen lesz számomra…

    6. Zoli avatar
      Zoli

      Teremtőm, remélem élőben nem használom ennyiszer a „számomra” kifejezést…

    7. Gabiii avatar
      Gabiii

      Ádám azt nyilatkozta, hogy az april projectel akar kimenni (mondjuk lehet nem tudja még hogy a vokál is élő). Szerintem 2 táncos kellene maximum.

    8. Gábor avatar
      Gábor

      Érdekes, én is pont fogmosás közben gondolkoztam ezen és egyszerre előjöttek a jobbnál jobb ötletek! Ezek lapján javaslom, hogy a szám elején fehér ruhás lányok barna kendővel a fejükön táncoljanak be egy paraván elé, majd sorakozzanak fel. Az első refrénnél aztán felhúzzák a paravánt, és kiderül, hogy egy „autómosó” van mögötte. A lányok bemennek az „autómosóba”… a ködgép mentolos ködöt fúj be… a lányok fején a barna kendő hófehérre cserélődik és úgy jönnek elő… majd a végén beállnak a zuhany alá.
      És még valami: az „autómosón ez a felirat legyen: „Extra Protection, weisse zuby!”

  7. blizzzzman avatar
    blizzzzman

    Nem az a baj, hogy ismeretlenek, hanem az, hogy borzalmas ez a zene. 1-2 kósza embernek bejön, de a többség falramászik tőle.

  8. Gabiii avatar
    Gabiii

    A dalok többszöri meghallgatása után összeállt bennem egy lista ami természetesen nem végleges:
    30. Palcsó Tamás – nem tudom értelmezni ez egy gyerek dal, vagy?
    29. Flash Travel – semmi nem jut eszembe róla
    28. Brasch Bence – szintén semmi
    27. Fehér Zoltán – a dal nem ilyen rossz de Zoli nem fogja tudni eladni (cáfoljon rám)
    26. Mrs Columbo – nem jön be ez a stílus
    ———- Ők azok akik helyett szerintem találhattak volna jobbat!
    25. United – kicsit erőlködős és unalmas
    24. Cserpes Laura – ez már elmegy de nem tetszik a hangja
    23. Burai Krisztián – magyarul nem jó
    22. Hoffman Mónika – jól indul de aztán nem történik sok minden
    21. Bogi – aranyos dal
    ——— Ők számomra semlegesek, nem váltanak ki semmit!
    20. Vastag Tamás – világbéke, szinte emelem a gyertyát, elmegy
    19. Odett – kicsit elvont, fura
    18. Background – jó dal, de valahogy nem került feljebb
    17. Baricz Gergő – van benne valami, de nem az igazi
    16. ByeAlex – Zoohacker verzio tetszik élő még sokat dobhat rajta
    15. Gyurcsík Tibor – nekem ez olyan mint a tavalyi és a rap…
    14. Rácz Gergő – szép, de kicsit állóvíz
    13. Éliás Gyula – ez tetszik, de nem tudom kint hogy fogadnák
    ——– Ők jók, de ki nem küldeném őket!
    12. Fatima – érdekes, de megkedveltem, élőben érdekel
    11. Puskás Peti – jó, jó de valahogy nem győzött meg igazán
    10. Gáspár Laci – meglepően jó dal, de az előadót nem tudom elképzelni kint
    9. Saunders – érdekes stílus, magyarul meglepően jó lett
    8. Rami – egy jó színpadképre adott minden kíváncsian várom
    7. Völgyesi Gabi – szeretem de az Eurovízióhoz valami hiányzik
    ——– Őket szívesen hallgatom és az adások alapján még lehet, hogy bekerülnek a legjobbjaim közé 🙂
    6. Dénes és Szilvi – tetszik az ének, a dal kevésbé
    5. Radics Gigi – a legnagyobb bajom Gigivel, hogy mű, nem tud érzéseket közvetíteni. A dal nekem tetszik a hangját meg ismerjük
    4. Keresztes Ildikó – Na ő aztán tud érzéseket közvetíteni, ez egy nagyon erős produkció lehet élőben
    3. Polyák Lilla – A dal tökéletes, a problémáját már kiveséztük
    2. Szabó Ádám – Jó dal, van sodrása és különlegessé teheti a harmónika de egy kicsit több kéne belőle, vagy egy olyan rész ahol csak az szól
    1. Janicsák Veca – Érdekes dal, de engem meggyőzött a téma is jó élőben sokminden el fog dőlni enél a dalnál
    ————- Ennek a 6 dalnak a helyezése gyakorlatilag lényegtelen még nem tudom eldönteni kinek szurkoljak, de úgy érzem ezek közül fog győzni valamelyik.
    10.

    1. Zoli avatar
      Zoli

      Palcsó Tamás borzasztó!! Az a sok fölösleges „je” benne… Meg annyira paprikajancsi szegény…

    2. Gabiii avatar
      Gabiii

      Ebben egyetértünk :/ Nekem Fehér Zoli ugyanez csak neki jobb a dala. De ilyen szempontból nagyon fontos az előadó személye is.

    3. Zoli avatar
      Zoli

      Fehér Zoliban is egyet értünk, egyszerűen ledobja a színpad azt az embert! Viszont nekem annyira tetszik az a szám, hogy naiv remények táplálódtak bennem… Pedig tudom, hogy hiába.

  9. Dalida avatar
    Dalida

    Bálint, köszönjük a videót, remélhetőleg nem megy a vizsga rovására!
    Blizzzman, én vagyok az egy-két „kósza” ember egyike. Szerintem akad itt még jó néhány kósza, akinek tetszik ez a „borzalmas” Neonzöld!

    1. Zoli avatar
      Zoli

      Itt a második kósza ember! Láttad már őket élőben fellépni? Nagy buli lesz ám, megígérem neked:) Amúgy így is egy lendületes, fiatalos dal, kiváló, modern hangszereléssel. Az énekesnő ráadásul durván jól tud énekelni élesben is…

    2. Máté94 avatar
      Máté94

      Jelen,itt a harmadik.Nekem is tetszik,fülbemászó,dallamos,jó hogy bent vannak a 30-ban.

    3. Balint005 avatar
      Balint005

      És a negyedik is. 😀

    4. Zoli avatar
      Zoli

      http://www.youtube.com/watch?v=afKnuEUJ1N0&feature=player_embedded
      Lehet, hogy linkeltem már, de minden kételkedőnek ajánlom, mert bizonyíték, hogy van létjogosultságuk a nemzeti döntőben…

    5. blizzzzman avatar
      blizzzzman

      Ettől függetlenül nem fognak átjutni az 1. válogatón se, a nagyközönség se fogja szeretni őket, és odakinn is az utolsó helyekért versengenének.

    6. Zoli avatar
      Zoli

      Szerintem olvasgass hozzászólásokat a Youtube-on… Külföldiek még nem írtak negatívumot, de a legtöbb dicséretet kétségkívül az ő videójuk alatt olvastam. (Mármint, másik országból.) Oké, ebből nagyon nem lehet következtetni sok mindenre, de nem rossz előjel, az tuti.

  10. Gábor avatar
    Gábor

    Janicsák Veca számának szerintem se füle, se farka és hiába van benne nyenyere, a dal nemzeti jegye 0, csak azt éri el vele, hogy begy valódi tekerős egyszer hozzávágja a nyenyeréjét.

  11. Dalida avatar
    Dalida

    Sajnos egyetértek Gáborral. Nagyon szeretném megkedvelni Veca dalát, de sehogy nem sikerül. Pedig már többször meghallgattam!

  12. fms908 avatar
    fms908

    Ebből a trióból csak Feke nem indult még az esc-en:

    http://www.youtube.com/watch?v=DkpjuacL39o

    de ami késik, majd érkezik 🙂

  13. Bogi avatar
    Bogi

    Hoffmann Móni dala nagyon furcsán szólt az MTVn…. megtaláltam youtubeon!!! szerintem nagyon jó!!http://www.youtube.com/watch?v=st_B7F1SZmo&feature=youtu.be

    1. Zsolt avatar
      Zsolt

      Azta!!

    2. Z0lecs avatar
      Z0lecs

      Az emailcímet is ki kell cserélni XDXD

    3. Máté94 avatar
      Máté94

      Fail a hatszor tíz a huszonharmadikon!:D

  14. Zoli avatar
    Zoli

    „Jó reggelt Mindenkinek! Most kaptuk a hírt, hogy jövő hét szombaton, február 2.-án, az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjén szerepelünk majd! Nagy szükségünk lesz rátok és a szavazataitokra!” (Mrs. Columbo)

    1. Zoli avatar
      Zoli

      …és elvileg Fehér Zoli is!

    2. Zoli avatar
      Zoli

      …no meg a Background!

    3. Gabiii avatar
      Gabiii

      Kiadhatnák a hivatalos felosztást! 😀

  15. Zsolti avatar
    Zsolti

    Most már én is végighallgattam mindet egyszer. Nem tudnék egy kiemelkedőt említeni, de többen is érzem a potenciált. Örülök, hogy nincs vérciki kategória, és csak 2-3-ra mondanám, hogy csak a testemen át. Persze valószínűleg minden megváltozik az élő produkciók után.

    Én óvakodnék a nagyon tipikus dalfeszkó daloktól, mert úgy érzem, stílus szempontjából van egy kis ódivatú „made for Eurovision” vonal. Viszont kellően színes a felhozatal, az ismeretlen előadók dalai külön üdítőek, a rádióban a helyük – miattuk különösen örülök, hogy végre van épkézláb válogatónk! 🙂 Egyetlen hiányérzet: nincs igazán rock 🙁

  16. Zolitt avatar
    Zolitt

    Hallgatgattam a videára feltöltött új verziókat.
    Eddig Gyurcsík Tibinél van a legnagyobb változás. A kiscsajt lecserélték egy srácra.
    http://videa.hu/videok/kreativ/gyurcsik-tibor-orok-harc-uj-8jeljvbCPftrS5oa

    Az előző yt-s link a fenti „dal 2013” fülben sem érhető már el.