Tudósító: Szűcs Viktor
Forrás: Lakihegy Rádió
Gyurcsík Tibi az EuroExpressz című rádióműsorban jelentette be, hogy a 2013-as Eurovízión is részt szeretne venni, de VV Béci is itt árulta el, hogy a whYBe Malmőbe veszi az irányt. Hien néhány részletet árult el eurovíziós dalával kapcsolatban, és Király Linda is nyilatkozott az Eurovíziós visszatérés lehetőségéről.
Gyurcsík Tibi az EuroExpressz szeptember 7-ei adásában nyilatkozott.
– Nagyon izgatott vagyok, most éppen dolgozunk a következő dalomon. Igen, szeptember elseje előtt nem szabadott ennek a dalnak elhangoznia sehol sem, mármint annak a dalnak, amellyel szeretne nevezni valaki az Eurovízióra. Azt a dátumot átléptük, úgyhogy biztos, hogy be fogom adni, és nagyon-nagyon örülnék, ha sikerülne újra bekerülni az élő műsorba a húsz legjobb dal közé, mint „tavaly”. Ezt a dalt Vödrös Marcival készítettük, ő a Monsoon zenekarnak az egyik frontembere, és Kocsis Tibó albumára is írt két nagyon jó dalt. Mindenképpen jó döntés volt tavaly, hogy beadtuk a dalt, és igazából én továbbra is csak hálás vagyok Szabó Zének, hogy egy nagyon jó dalt sikerült elkészítenie. Ez nem egy tehetségkutató, hanem a dalok versenye… Nagyon örültem, és amikor sokan megkérdezték tőlem, hogy mennyire voltam csüggedt, hogy nem sikerült kijutni Bakuba, azt mondtam, hogy „Úristen, ilyenekről beszélni, hogy csüggedt…” Elsőként estem ki az X-Faktorból, és azt gondoltam, hogy ennek most már vége, és nem! A lehetőséget megadta a műsor, nagyon-nagyon örülök annak, hogy sikerült a lehetőséget kihasználni, éltem vele. Szabó Zével is összehozott a sors, és a dal lett olyan erős, hogy aztán végül kétszer is elénekelhettem az Eurovízió Magyar Döntőjében. Annak is nagyon örültem, hogy amikor a dalt énekeltem fellépéseken, akkor – az embereknek általában az van, hogy hosszú időnek kell eltelnie, míg egy új előadót összeraknak a dallal – látom, hogy felcsillannak a szemek, hogy jé, ez te vagy?
Hien-t az EuroExpressz szeptember 21-ei adásában kérdeztük.
– Szeretnék minél több emberhez szólni, és mint minden énekesnek vannak ilyen álmaik, szeretnének nemzetközi sikereket elérni, és ezzel én is így vagyok. Már meg van az a dal, amivel jelentkezek az Eurovízióra, kész van, fel van énekelve. Nagyon várom már, hogy hallják a hallgatók meg a rajongók is, mert nagyon jó lett szerintem. Őrjöngtünk a stúdióban, amikor kész lett! Akkor mutatjuk be a dalt, amikor elindul már a daloknak a válogatása, amikor már be lehet küldeni. Gondolom akkor, de nem tudom, pontosan mikor, de mi már készen állunk… Nagyon szeretem, de úgy gondoltuk, hogy a Who Matters nem egy Eurovízióra való dal…. Egy kicsit újabb arcomat mutatom be minden dalomban az új lemezen. Kicsit mindegyik más lesz stílusban vagy hangulatban, éneklésben. Ez a dal abszolút vidám, kedves dal, de nőies is, szóval kicsit szemtelen is, de nagyon energikusnak érzem ezt is, de teljesen más, mint a Who Matters. A hangszerelésben, meg zenei stílusban más. Csak az az egy a közös, hogy én szereztem, az én hangom meg az én érzéseim a közösek benne, de egyébként teljesen más. …ez a lemez tényleg nagyon Hien-es lesz… Egyébként én mindig követtem az eseményeket, mindig szurkoltam annak, aki kijutott, most is néztem a nagy döntőt, a rendes Eurovíziót, és nagyon örültem annak, hogy a Compact Disco jutott ki, és aki megnyerte, ő is szerintem nagyon jó. Loreen szerintem iszonyatosan tehetséges. Nagyon izgalmas ez az egész Eurovízió. Nagyon megszerettem a Euphoriá-t Loreen-től, szerintem iszonyatosan betalált ez a dal, téma, a csaj hangja, a stílusa, minden.
Részlet abból, amit Ficzek András, a Dalriada énekes-gitárosa az EuroExpressz október 19-ei adásában mondott:
– Én végig kísértem, a Compact Disco szereplését, nagyon tetszett a nótájuk, szimpatikusak voltak a gyerekek is, de én azt gondolom, hogy ez az út, amit ott ők csináltak, az nem hiszem, hogy számunkra megfelelő lenne. Egyébként három nappal ezelőtt tértünk haza egy Európa-turnéról, portugál, spanyol, olasz, lengyel állomásokkal egy tíz napos körúton.
Király Linda az EuroExpressz október 19-ei adásának vlt a vendége.
– Mi soha nem úgy álltunk hozzá, hogy most az a legfontosabb, hogy nyerjünk. Mi egy olyan produkciót és egy olyan dalt akartunk létrehozni, ami megállja a helyét szerintünk világszerte is, és szerintem sikerült. Az a lényeg, hogy mi jól éreztük magunkat a színpadon, egy ilyen külön világot kreáltunk, végül is szórakoztatóiparról van szó, és ennyi számít nálunk. Mindig is első szempont a zene… Még különösebben nem gondolkoztunk azon, hogy jövőre részt vegyünk, mert millió egyéb projekt van. Bob Sinclar még csak a kezdet, ez az első dal, azóta is már dolgoztunk együtt. Azon kívül pedig Viktorral van egy pár közös terv. Még nem jutott eszünkbe. Mi csak akkor akarunk indulni, amikor úgy érezzük, hogy van egy olyan dal, ami erre jó lenne. Külön erőltetni nem akarjuk. Az Untried-dal különösen éreztük, hogy ez egy olyan dal lett volna, ami oda illő, vagyis illene. Érzésből csináljuk mindig. Ha jön és születik egy olyan dal, akkor persze. Persze, talán megcsináljuk még egyszer, hogyha nem, akkor nem.
Rácz Béla (alias VV Béci vagy YOUNG G) az EuroExpressz október 19-ei adásában nyilatkozott.
– Képzeld el, most pont ezen gondolkoztunk. Most a rajongóknak hála, nyertünk egy egymillió forint értékű videoklip forgatást, úgyhogy ingyen kapunk egy videoklipet… Young G –ként nyertem meg, viszont én fel szeretném használni a whYBe-re, és a whYBe-nek szeretnék egy új klipet készíttetni. Ez ugyanúgy egy angol szám lesz, ez is egy nagyon jó kis party szám lesz. Es abból a szempontból is szeretnénk úgymond az Eurovízióra kicsit rámenni, mert én úgy gondolom, hogy már mutattak egy Compact Disco-t, mutattak egy Caramelt, mutattak nagyon sok jó előadót, sőt a legjobb előadókat Magyarországról. De olyasmi stílust, amit mi képviselünk, ilyen szerintem ebben az Eurovízióban nem volt. Mármint hogyha csak nézzük a magyar palettát, és nézhetjük a külföldit is. Lakatos Yvette-nek, olyan hangszíne van a csajszinak, tényleg, mint egy magyar Rihanna…. Hátha egy üdítő sláger lehet. Ha csak egyszer hallják az emberek, és azt mondják, tetszik nekik. Ha nem is jutnánk be… Bár mindig pozitívan állok a dolgokhoz, és be fogunk jutni… Legalább akkor is meghallgatják, vagy látják, hogy van ilyen is.
A Dalriada nem lenne rossz választás, tetszik a zenei stílusuk. :). Ami a WhyBe-t illeti, nem rossz az első daluk, (attól még, hogy nem vagyok jó véleménnyel VV Béciről)olyan 90es évek diszkóslágerek fílingje :). Reméljük, valami jó dalt fognak küldeni :).
Hát.. Ilyenkor érzem azt, hogy miért Magyarországra születtem. Remélem, hogy a WhyBe csak viccnek szánta az indulását. Hiennel meg Gyurcsík Tibivel tuti nem lenne esélyünk a döntőre, igaz a dalt még nem hallottam, de nekem ők előadóként közepesek, az esc-n pedig az is számít, hogy hogy adod elő a dalt, sőt az néha fontosabb.
Azt mondom, hogy Linda induljon EGYEDÜL, meg a Dalriada, velük úgy gondolom, hogy lenne esélyünk 😀
Hien, Dalriada, Királyék: Jee!
VV Bévi, Gyurcsik T.:Ne!
Miért mi is a bajod Gyurcsik Tibivel? Tavaly az egyik legjobb volt, személy szerint én őt küldtem volna ki, nem a túl értékelt Compact Discot.
Azért jó lene ha valaki el is olvasná a cikket 🙂 A Dalriada nem akar nevezni!
VV Béciről csak annyi a véleményem, hogy tűnjön el a médiából! GYŰLÖLÖM! Lakatos Yvette még esetleg mehet, de csak ő.
Negatívak. Sosem tudhatjuk mi lesz a jó, mi hozza meg a sikert, lásd Rona Nishliu. Kell, hogy mozgósítva legyenek a magyar előadók, hisz kiknek kellene nevezni, ha nem nekik? Aztán győzzön a jobbik.
Egyébként ez a kivel lenne esélyünk meg kivel nem szerintem nagyon unalmas. Lehet, hogy nem kéne pálcát törni mások felett, főleg akkor nem, ha több agyonsztárolt név is durván felsült az elmúlt években.
Az előadó megjelenése is sokat számít nem csak a dal.Gyurcsík Tibi jó megjelenésű fiatal ember. Statisztikák kimutatták,hogy az ilyen műsorokat általában hölgyek nézik és szavaznak. Neki esélye lenne,hogy nyerjen.
Én úgy gondolom, hogy ezért jó ötlet, hogy a magyar indulót a zsűri határozza meg, így elkerülhetjük, hogy a tinisunik döntsenek az indulóról, aki lehetséges, hogy egy teljesen jellegtelen dallal indul.
Az euróvízió pedig már teljesen más műsor, ott pedig már nem csak nők, vagy tinik szavaznak, ez kiderült már jó pár nyertes dalból.
Tiszta mázli, hogy a zsűri határozza meg a magyar indulót és nem a Linda fanok. Ha jól rémlik tavaly Gyurcsík Tibi kapta a legmagasabb pontszámot a 20 induló közül és nem csak a hangja, hanem az előadása miatt is. Akkor mi is a probléma vele?
Ez valóban igaz, de ha nem a zsűri, akkor a tinilánykák a döntőbe küldik, tehát ugyan ott vagyunk.
Tehát önmagadnak mondasz ellent. Elkezdesz itt fikázni, hogy így a tinilánykák, meg úgy, holott pont a zsűri méltatta tavaly a leginkább. Döntsd már el, hogy miért utálod, mert jelenleg csak összevissza kapkodsz. A tény az, hogy az egyik legjobb dallal indult tavaly (illetve idén), és jól is adta elő, tehát csak a lányokra fogni nevetséges.
Amúgyis, komolyan számít ebben a giccses versenyben, hogy ki mivel indul? Orosz nagyik 2.-ak lettek, ez alapján a legcélszerűbb lenne Fekete Pákót indítani.
Köszönöm a bókot, már nem vagyok tini lányka, de azért szavazok majd rá:) Ha láttad volna már koncerten, más lenne a véleményed, a nagyik is imádják…:)
Amúgy meg ez már rég az országok versenye, így nehéz nyerni, de remélem azért Tibi jut ki!
Azért kérlek ne általánosítsatok! Magamból kiindulva, tavaly Roman Lob volt a kedvenc előadóm :), mégsem rá szavaztam! A hazai mezőnyt nézve sem a külső volt számomra a döntő szempont…
Nem nézni kell, hanem hallgatni 😉
Gyurcsik azért ne menjen, mert elveszne, átlagos, másszóval jelentéktelen! (Ez lehetne a Dal szlogenje: Keressük az egyedit!)
átlagos,unalmas,nem figyelnek fel rá,ezzel ellentétben bejutott a döntőbe
Látom, mindenkinek megvan a határozott véleménye a fentiekről úgy, hogy azt sem tudják, mit fognak előadni…
Magamból kiindulva ez csak azért van, mert ismerve az eddigi zenéiket, nem hiszem, hogy pont most fog az irányzat megváltozni.
A Dalriadáról nem tudok nyilatkozni. Viszont Hien elmondta hogy mindenféle stílust kipróbál most, Gyurcsík Tibinek pedig egyszem dala van. Tényleg volt, aki végigolvasta a cikket?
Én csak azt nem akarom, hogy a tavalyihoz hasonlóan Philip dönsön! XD
Számomra szinte majdnem mindegy, hogy ki szeretne indulni majd a DAL-ban. Lényeg, hogy adjuk meg a lehetőséget az előadóknak. sokszor CSAK hallgatva a dalokat nem biztos, hogy ugyanaz tetszik amit majd a TV képernyőn keresztül fogok látni-hallani. A Compact D.-vel is így voltam. NAgyon tetszett a daluk, de a színpadon látva a produkciókat már leszorultak a dobogó legfelső fokáról és az 5. helyen álló Királyék jöttek fel nálam az első helyre. Gyurcsik Tibi pedig az utolsó harmadból szintén majdnem az 1. helyig tornázta fel magát a listámon….
Gyurcsík Tibiről a zsűri úgy vélekedett,hogy ha nem ide születik akkor már világsztár lenne
Csak tud valamit a fickó
Fura, hogy a zsűri egyeseknek túlzó bókokat, másoknak megalázó kritikákat nyomatott. Az a zsűritag mondta azt is Bakuban, hogy a nemzetközi mezőnyből csak a magyar és a svéd a jó, a többi meg pont, pont, pont. Akárki is fog kijutni, biztos Eufóriában lesz 🙂
Kedvencem a nem akarok senkit sem befolyásolni,de ez a dal egyszerűen világszínvonalú. 🙂
Szerintem tavaly Caramel volt a legjobb. Idén jó lenne, ha tényleg egy normális előadó juthatna ki. Mondjuk Gyurcsík Tibor vagy Király Linda. 🙂
Egyébként ha szeretnétek, hogy valakit megkérdezzünk, valakivel az Eurovízióról beszélgessünk a műsorban valamelyik péntek este, akkor írjatok az euro@lakihegyradio.hu címre.
A tavalyi válogató nem volt rossz, de nem értek egyet sok dologgal : pl. Krisz Rudit minek válogatták be ha csak leszólni tudták , voltak nála sokkal de sokkal jobb dalok (Tales of Evening, Zséda stb.). Az elődöntőkben szerintem nem volt fer hogy a nézők csak 1 dalt választhattak a zsűri meg 3-at akkor legalább 2-2 lett volna. Meg a döntőben nem értettem egyet azzal hogy a zsűri választotta ki a dalt, szerintem a nézői szavazatok alapján kellett volna dönteni (Nem akarok Király Linda pártinak tűnni, amúgy semmi bajom sincs a Compact Discoval..)
Engem ez annyira nem zavart, mert a közönségnek is vannak néha furcsa választásai, csak nézz meg néhány „tehetségkutatót”… A zsűri mellett annyi szól, hogy az emberek hajlamosak az ismertebb előadókra szavazni.
Krisz Rudi dala tök jó volt! Szépen meghangszerelt, Máté Péteres beütésű táncdal, ami kicsit lázad is hogy ne legyen csöpögős! Zséda szerintem nem mer indulni, viszont a Tales of Evening nagy szívfájdalmam. Téves gondolatmenet hogy azért válogatták be hogy leszólják. Az előzsűri kb 10-12 emberből állt, vagyis 12>4. Ha mind a 12 zsűritag szavazhatott volna a nyilvános verseny fordulóin is, szerintem más lett volna a végeredmény.
Nekem toronymagasan a Dalriada a kedvenc magyar együttesem, de nagyon örülök, hogy ennyire józanul ítélik meg a dolgot. Semmilyen dallal sem küldeném ki őket.
Bécit talán nem kéne erőltetni. Az ő stílusa pont nem Eurovízióra való, csúnya égés lenne belőle. Hien nem gáz, de remélem azért színvonalasabb és tehetségesebb előadók is neveznek majd dalt.
Lenne egy kérdés(lehet hogy hülyeség) :
Magyarország Malmöben elérhet egy jó eredményt(top 10), ha jó a dal, hang, stb., vagy már örülnünk kell a döntőnek is, mert úgyis szimpátia szavazás van? (Frederikánál még nem volt ez a barátság szavazósdi!)
http://www.origo.hu/teve/20121130-zambo-a-kapocs-az-xfaktor-es-a-voice-kozott.html
Burai Krisztián is indulni fog.
Jajj, csak a négy közül nehogy az egyik valamelyik hülye X-es (Zámbó, Fehér) legyen, mert úgy tűnik, egy bagázs:S