Naptár

2012. május
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Napi Eurovízió 2012: Svédország

Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv

Svédország kétségkívül az egyik legtermőképesebb ország a dalok tekintetében, megannyi sláger származik a skandináv országból. Az idei lesz az 52. daluk, döntőbe mindössze egyetlen alkalommal, 2010-ben nem jutottak. A nagy favorit, Loreen, talán már nem új jelenség az Eurovízió-rajongók körében. Idén ő próbálja meg Erik Saade-t túlszárnyalni és elhozni a versenyt hazájába. Talán nem volt meglepő Loreen győzelme a Melodifestivalenben, több mint 670.000 szavazatot kapott a közönségtől az Euphoria.

A marokkói-berber származású 28 éves lány nagy figyelmet fordít a zenére. Elmondása szerint nagyon idegessé válik, amikor R&B zenésznek tituálják: „Nagyon bizarr. Sosem hallgattam R&B és soul zenét.” Majd folytatja: „A zenék, amikből az inspirációt nyerem, az a trance. Mind zeneileg és hangilag, olyan zenészektől, mint Björk, Enya néhány száma vagy Lisa Gerrard.”
Zongorázni tanult, imitálva Michael Nyman-t a 90-es évek A zongorista című filmjéből. „Olyan zenét akarok csinálni, ami a lelkemhez köthető. Olyat, amikor egy zene érzelmeket indít el.” Folytatja: „Talán egyedüli vagyok, de próbálom magam távol tartani az információáramlattól. Nincsen televízióm, laptopom is csak azért, hogy e-mailezni tudjak, illetve zeneprogramokat tároljak.” Nevetéssel szakítja meg: „Nagyon lehetetlen vagyok ebben az életkorban a digitális világot tekintve. Az emberek, akikkel dolgozok, nagyon utálnak, hogy nem vagyok fenn a Facebookon. A célom ezzel, hogy az emberek figyelmét felhívjam arra, hogy van fontosabb, is mint a kreált világ. Tudom, hogy ez egy kicsit hippisnek és felfújtnak hat. De ez a valódi ok, hogy feladjuk az ambíciót? Nem hinném.”
Az Euphoria című számot a már jól ismert Thomas G:son és Peter Boström jegyzi, Loreennak pedig ez a harmadik kislemeze, mely már három hete a svéd toplistán van. A szomszédos Norvégia és Finnország is hamar felfedezte ezt a felemelő zenét, ott az 1. helyen állnak. A már nagyon várt első lemeze valószínűleg szeptemberben fog majd megjelenni. Különlegesség, hogy mindkét szerzőnek lesz 1-1 másik dala is idén, míg Thomas G:son a társírója a spanyol dalnak, addig Peter Boström a norvég szám alkotásában vett részt.
Loreen áll magabiztosan az első helyen a fogadóirodák listáján, ám nem szabad elfeledni, hogy ez nem a valóságot mutatja, láthattunk már nagy eséseket, elég Kate Ryan esetére gondolni. 2006-ban esélyesnek tartották a végső győzelemre, de végül a döntőig sem jutott el.

Kapcsolódó cikk: Svédország: Loreen – Euphoria

54 hozzászólás Napi Eurovízió 2012: Svédország

  • Rita

    Nagyon szurkolok Loreennak, nagyon kedvelem ezt a dalt, és szerintem mérföldekkel jobb, mint tavaly Eric, így remélem, hogy legalább az ő eredményét túl fogja szárnyalni. Azonban nem rá fogok szavazni, vannak dalok, amelyek nagyobb támogatást igényelnek (elődöntő: Finnország, döntő: Izland).

  • Zolecs

    Annyira unom, de most komolyan hogy a csapból is ez folyik.
    Egy túlértékelt tucat, semmi több. Meghallgatom én is, jó meg minden de hogy ennyire?
    Azt aláírom hogy az előadásmód ütős, de ha csak a dalt nézem, semmi extra. A finn dalban több az egyediség, mégsem döngeti a toplistákat. Szóval végül csak sikerült megutálnom ezt az eufóriát 😉

    Nagyon bízom benne hogy NEM nyer. Már csak az alacsony döntőbeli sorszámban bízok.

    Jah, és lehet kövezni nyugodtan 😀

    • Kajli25

      Zolecs! Én teljes mértékben csatlakozom hozzád, úgyhogy már megoszlanak azok a kövek 🙂 😉

    • Csengettyű

      Én is itt vagyok, és mélyen egyetértek!

    • Küllikki

      Csatlakozom a kedves társakhoz, a Loreen-es cikknél már kifejtettem a véleményemet, bár a rajongók inkább ne keressék meg 😀

    • Clusters

      Én sem leszek tőle libabőrös, nem értem hogy miért lett ez ennyire felkapott dolog. De hát ízlések és pofonok, én sem fogok rá szavazni. 🙂

    • smileyshine

      Csak hogy egymás közelében legyenek azoknak a hozzászólásai, akik nem Loreen drukkerek, én is ide írok. Én az elejétől fogva nem értem miért van ennyire felkapva ez a dal. Tetszik, de legalább 3 jobb dalt fel tudok sorolni. Az izlandi dal például klasszisokkal jobb.

    • Pitbull

      Én is, én is, én is!!! 😀
      Mindenki hozzon magával még egy embert a „Nehogymá’ Loreen nyerje meg!” klubba!

    • frogman30

      Én sem értem,hogy miért ez a favorit
      Ahogy már írtam,egy sima popdalocska 23/42

  • zsocakukac

    Kedvencem! Egyszerűen annyira fülbemászó a refrén is, az előadás meg, a legjobb:D Biztos,hogy szavazok rá. Remélem nyerni fog vagy minimum top3!

  • Csengettyű

    Egy sima popdal, ennyi és nem több. Nem értem ezt az őrületet, nem is fogom.
    Az a helyzet, hogy akkor már inkább a Popular. Ez jobb dal, de valahogy mégis, a Popularben volt valami szeretnivaló (na nem a szövege).

  • B.B

    En ugy gondolom hogy ez a dal nagyon jol fog szerepelni,de nem biztos hog gyozni fog vagy ha igen akkor szoros lesz.En is szeretem de nem neki megy a szavazatom.En nyilvan mivel Romaniaban elek Magyarorszagra fogok szavazni ez termeszetes.Ugy gondolom hogy a CD szam jo es megerdemli a szavazatom semmi elfogultsag nelkul.Ha dontobe jut ott is fogok ra szavazni.Amugy szerintem nagyon alul van ertekelve egy par dal.Szerintem meglepetest fog okozni Romania is.Ott lesz az elso 5ben.En a kovetkezo sorrendet saccolom

    1.Svedorszag
    2.Izland
    3.Olaszorszag
    4.Romania
    5.Szerbia
    6.Dania
    7.Nemetorszag
    8.Azerbajdzsan
    9.Spanyolorszag
    10.Norvegia
    11.Bosznia Hercegovina
    12.Albania
    13.Szlovenia
    14.Franciaorszag
    15.Esztorszag
    16.Oroszorszag
    17.MAGYARORSZAG(szeretnem hinni hogy jobb eredmeny is lehet de mar ez ok lenne)
    18.Ukrajna
    19.Anglia
    20.Hollandia
    21.Moldova
    22.Irorszag
    23.Lettorszag
    24.Finnorszag
    25.Feheroroszorszag
    26.Svajc

  • Edd

    Én nagyon szeretem ezt a számot, eleinte mikor meghallottam nem rajongtam érte, majd később kedveltem meg. Örülnék, ha nyerne, bár sokkal jobban szeretném, ha a németek vagy az olaszok nyernének idén. Mondjuk 2010-ben a németek nyertek, akkor ilyen szempontból hajrá olaszok :D.

  • porcukor90

    Nagyon-nagy kedvenc, alapjában véve szeretem ezt a stílust, viszont tényleg félő, hogy pont a nagy hype miatt fog bukni :S Remélem nem így lesz =). Loreen most még szimpatikusabbá vált azzal, hogy kijelentette, nincs fészbúkja 😀 Végre valaki, akit nem kapott el ez az őrület!

  • Zoli

    Imádom, szerintem nagyon jó dal! A látványt is tudnám dicsérni, de gondolom, abból már mindenkinek elege van.

    Annyit azért hadd említsek meg, hogy az élő videók alapján Loreen brutálisan jól énekel!

  • Erzsi

    Nem hittem volna, hogy egyszer egy svéd dal lesz az első a listámon. Nem szeretem a tévedhetetlen üzembiztosságukat. Számomra a tévedést lehetőségét is magában hordó kísérletező kedv sokkal szerethetőbb, mint a nagyüzemi slágertermelés. És most itt van. Bár továbbra is fenntartom, hogy a listám 2-10-ig terjedő dalai érzelmileg sokkal jobban maguk mellé állítanak, de az eszemre hallgatva, azt gondolom, ez a legjobb az idei mezőnyben.

    A cikk alapján a lány sokat nőtt a szememben: Enya, Lisa Gerrard, Michael Nyman. (És egy javítás, bár nem a lényeget érinti, de ne szerepeljen hibásan: a film címe, aminek Michael Nyman volt a zeneszerzője nem Zongorista, hanem Zongoralecke. Az egyik legkedvesebb filmzeném.)

  • Dani

    Imádom a dalt, a lehető legjobb választás 2008 után (véleményem szerint), mivel én a tavalyit a lehető legrosszabbra értékeltem. De Loreen nem lesz győztes, ugyanis remélem egy ország megelőzi (tudjátok, melyikről van szó; az is skandináv ország) 😀 . 2/42

    • Pitbull

      Te is imádod Tooji dalát? 😀

    • Dániára gondol, de szerintem az egész fórumon csak Pitbullnak nem esett le 😀

    • Én meg Pernillára gondoltam xD Na jó, az még viccnek is rossz lenne, ha nem Soluna nyerne idén! (Szegény Dani! 🙂 )

      • Zoli

        Az lenne rossz viccnek, ha Soluna egyáltalán bejutna a döntőbe. Ha egyszer Anna mérföldekkel verte (2009 Svédország), és ő kiesett, akkor a dánok mire is számítanak?

      • Fabiana

        2010. Egyébként Annának nehezebb dolga volt, ő egy igen erős 2. elődöntőbe került abban az évben.

      • Zoli

        Igazad van, köszönöm a javítást! Tényleg, 2009-ben az a béna „operaénekesnő” ment a svédektől. Szerintem nem volt az a mezőny teljesíthetetlen, én simán ki tudnék szedni a továbbjutók közül egy párat, akiknek a helyére beraknám őt. Amúgy nincsenek illúzióim, idén garantált a dánoknak a döntő. Csak hangot akartam adni neki, hogy én még mindig reménykedem, hogy elvérzik (ez utólag visszaolvasva egy rémesen rosszindulatú mondat, de hát ez van…). Nem csak azért, mert jellegtelen és unalmas (számomra), hanem azért is, mert ez a műfaj már tudott az Eurovízión olyat mutatni, ami nekem jobban bejött, Európának viszont sajnos nem.

      • Zoli

        Azta’! Visszanéztem a svéd dalt, hogy tudjam, mit dicsérek ennyire (nagyon régen láttam), és hát, elképesztően édes ez a nő! Bűbáj!

      • Anna nekem is jobban bejön, mint hang, mint nő; viszont dalban Soluna a jobb számomra! Személy szerint nekem tetszik mindkét dal, (This is my life, Should have known better) de nem szeretném, hogy idén is elvérezzen ez a stílus. Ha a döntőbe esetleg csak egy gitáros lánynak lenne hely, akkor már inkább Joant juttatnám be, de mivel ő a csütörtöki döntőben van, ezért szinte lehetetlen lesz ez neki…

  • Balint005

    Imádom ezt a dalt!
    Loreen nekem nem annyira szimpatikus, de a dal nagyon jó, a legjobb az idei mezőnyből. A svédek mindig jó dalokat küldenek, és elég régen nyertek már, szóval hará! 1/42

    Egyébként nekem fura az hogy valaki megutál egy dalt azért mert sokan szeretik. Szerintem ez csak arra jó, hogy mást mondj mint a többi és akkor az olyan jó.. 😀
    Én úgy gondolom, hogy amennyiben szeret valaki egy dalt, akkor mindegy hogy mennyien szeretik vagy utálják, attól még szeretni fogja, ha meg eleve nem szereti, akkor mind1 ki mit mond.

  • Nagyon jó dal és előadás. Pár perce fogalmaztam meg magamban, „nyerhet, de ne nyerjen” ! 4/42

  • msz

    Ez a dal nálam sokáig az első helyen állt. Most még mindig az első. Kicsit már unom, de a versenyig már kibírom. 1/42 és könnyen lehet hogy a versenyen is ez az eredmény születik.

  • gery

    Szerintetek 100%-os az esély, hogy döntős lesz Svédország? Jövő héten megyek a fogadóirodába és gondoltam felteszek egy komolyabb összegett arra, h biztos döntős lesz. Van-e ok félelemre, hogy mégse jut be mit gondoltok?

  • Fabiana

    Loreen – Euphoria

    Innen az ötlet a performanszhoz: „Egy gésa emlékiratai c. film”

    http://www.youtube.com/watch?v=CcLE1skJwEQ&feature=player_embedded

    • Küllikki

      Nekem is ez a film jutott eszembe tegnap, mikor a szavazáshoz néztem a videókat, hogy tuti onnan szedték az ötletet. Mellesleg nekem filmbéli jelenet jobban tetszik, bár nyilván nem az volt a céljuk hogy teljesen lemásolják 🙂

  • Erzsi

    Szintén filmrajongó? Annie Hall, Ha eljön Joe Black, Gésa …

    • Zolitt

      Nem gondoltam hogy az eufória még egyszer tud libabőrös hatást kelteni!
      De ezt meghallgatva… áhh! Csodás! 🙂

    • Zoli

      Nem is tudom, mikor volt utoljára olyan év, hogy én is 100%-osan boldog lettem volna annak a győzelmével, akit a közönség a verseny előtt favorizál. Ha Loreen győz, akkor az idei egy ilyen év lesz! (Amúgy Lena is ilyen nekem, de szerintem ő azért ekkora kedvenc nem volt előzetesen. Szerették, de mindenki azt a béna Safurát dicsérte, ha jól rémlik.)
      Szóval hajrá Svédország!!! Idén öt ország győzelmét tudom elfogadni, ezek: Magyarország, Olaszország, Svédország, Albánia, Montenegró. Van még sok jó dal, de nyerni ezek közül szabad valamelyiknek! Részemről…

      • Rita

        Hát, Zoli, elnézve, hogy mely országok győzelmének örülnél, az előzetes jelzések szerint a boldogság faktorod igen csak alacsony szinten fog maradni a pontozás után, habár ha hiszed, ha nem, én mindegyik országot szeretem azok közül, akiket felsoroltál (igen, még Montenegrót is, és kiegészülve Finnországgal és Izlanddal).