Naptár

2012. április
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Napi Eurovízió 2012: Oroszország

Forrás: eurovision.tv
Tudósító: Szücs Zoltán

Az orosz Buranovskiye Babushkiről (a „nagyikról”, ahogy a legtöbben emlegetik őket) már rengeteg dolgot tudunk. Ez arra vezethető vissza, hogy kuriózum-mivoltukkal a különféle magyar médiumok érdeklődését is felkeltették, még az MTV Híradó című műsora is foglalkozott velük. Fiatalos lelkesedésük kellett ahhoz, hogy a nemzeti döntőn többek között a 2008-as győztest, Dima Bilant is kiüssék a ringből.

Udmurt származásuk (az udmurtok fő lakhelye a Káma-folyó környéke) kapcsán bizonyos elméletek rokoni szálakat véltek kimutatni köztük és a magyarok között. Egészen pontosan egy Buranovo nevű településről érkeztek: a falunak állítólag még nincs temploma, így az együttest egy nemes közösségi cél is vezérli – méltó épületet szeretnének, ahol imádkozhatnak az Úrhoz.

A „Buranovo Mamákat” 2008-ban ismerte meg a közönség, egy televíziós tudósítás által. Ekkor Aquarium-, Kino-, Beatles-, Queen- és Shocking Blue dalfeldolgozásaikkal vívták ki a nagyérdemű figyelmét. Ezeknek a számoknak az udmurt nyelv és a folk elemek adták meg a pikantériájukat. 2010-ben már versenyeztek az orosz nemzeti döntőn: sokak meglepetésére a dobogó harmadik foka jutott nekik. Később azonban eleget tehettek temérdek televíziós felkérésnek, és a „Rock a Volga fölött” nevű fesztiválon is 200.000 táncoslábú rajongójukat mozgatták meg tetőtől talpig. Turnéztak Észtországban és Franciaországban, illetve Jose Carreras oldalán is végeztek hangszálkarbantartást.

A legidősebb mama már dédikorú: ősszel tölti be a 77. életévét.

Kapcsolódó cikk: Oroszország: Buranovskiye Babushki – Party For Everybody

39 hozzászólás Napi Eurovízió 2012: Oroszország

  • Rita

    Mint zenei alkotás, fabatkát sem ér, de annyira kedvesek és szerethetőek, hogy nekik ennyi is elég lesz a döntőhöz. Remélem, Európában lesz annyi, hogy a döntőben kevésbé favorizálja őket, mert igen rosszul venné ki magát, ha pl. az izlandi mestermű előtt végezne.

  • Zolecs

    Minden csoda 3 napig tart, szégyellem magam azért mert először én is jópofának tartottam a dolgot.Pontosan az ilyen dalok miatt nem lesz komolyan véve a verseny. Tényleg nagyon viccesek, egy falusi búcsún elfér az ilyen de a versenyeken nem szívesen látom az ilyen „remekműveket”.
    Sajnos elég sanszos hogy végül TOP3-ba végez, csak neadj Isten hogy meg is nyerik. Nálam csak Szerbiát és Portugáliát, a két semmilyen baromi unalmas tucatballadát előzi meg.

    • tacom

      Ahogy olvastam a hozzászólásodat, egyre inkább egyetértettem veled. Aztán az utolsó mondattól kisebb szívrohamot kaptam, és a szemeim meg az állam, mint alföldi Spongyabobról estek le rólam.

    • Csengettyű

      És most látszik az ízlések különbözősége, ugyanis nekem pillanatnyilag Szerbia a kedvencem, Izlandot is megelőzve. :O

  • Dani

    Viccesek stb…jól van! DE NEM AZ ESC-N!!!!!! Csak essenek ki az ED-ben!! 35/42

    Nem ide tartozik, de leírom:
    -Pár szabályt megváltoztatnék, és lenne benne egy felső korhatár bevezetése, ami 50 év lenne, az alsó meg 16-ról lemenne 15-re.
    -Az „5 Nagy” opció megszüntetése! Ők is legyenek elődöntősök, mint a többi ország!!! Automatikus döntős csak az előző évi győztes lenne!!!
    -Visszahoznám a nyelvi szabályt is, tehát minden ország saját nyelvű dalt kellene, hogy küldjön. Manapság megnőtt az angol nyelvű dalok száma, de nagyon, és már kezd irritálni! Az ESC célja tudtommal az (volt), hogy minden ország megmutasson valamit a saját zenéjéből, a saját kultúrájából stb.

    • smileyshine

      Az utolsó gondolatoddal teljesen egyet értek. Igaz, hogy legtöbben csak angolul értjük meg a dalokat, de akkor inkább énekeljék félig angolul félig meg a saját nyelvükön.

    • Zsolti

      Nem tudom, mennyire lehetne finanszírozható egy ekkora rendezvény az 5 nagy nélkül, akik aligha nyomnának bele súlyos pénzeket, ha a döntőbe jutásuk is kétséges. Nélkülük drasztikusan nőne az egy országra jutó költség, pedig néhány országnak már a jelenlegi is gondot okoz. (Megoldás a kisebb költségvetésű, szerényebb, tévéstúdiós Eurovízió?… Szerintem ezzel csökkenne az érdeklődés.)
      A nyelvvel kapcsolatban, mint tudjuk, volt már hasonló szabály, de jól csak az írek jöttek ki belőle…

  • Dani

    Amúgy a ND-k alapján szerintetek ki kapja idén a Barbara Dex-díjat?

  • tinuka

    Ezen már hosszabb ideje gondolkodom, és nem értek egyet Danival. Vagyis pont fordítva gondolom. Felső korhatárt nem kötnék, és az alsót megemelném. Legalább 20-ra. Szerintem riasztó a korosztályi elcsúszás. És értem én ezt az idei indulók közül Irisre is. 17 éves kislány, akinek a gyerek-indulók közt a helye.

    Vagyis inkább azt mondom, hogy alapvetően a kornak nem lenne szabad jelentőséget tulajdonítani, mert jót jól előadni nem kor kérdése, bár az érzelmi átélést és átadást az élettapasztalat nem hátráltatja. Az alsó korhatárt mégis azért húznám, és pontosan azért, mert valahol ezen az oldalon olvastam régebben egy olyan megjegyzést, hogy Wolf Kati jószerivel öregnek számított a tavalyi versenyen. Hát megbolondult a világ?

    A felső korhatárt meg azért sem tartom etikusnak, sem fairnek, mert nézzük meg az idei angol dalt. Lehet nem szeretni, hiszen ez ízlés kérdése. De Engelbert Humperdinck minőségi dallal indul az idei versenyen, és a dal megítélhető az ő korának ismerete nélkül is, vagyis ha valakinek bejön ez a stílus és ez a dal, az önmagában is jónak tudja mondani, nem csak azzal a megjegyzéssel, hogy „annak ellenére, hogy 70 éves….”

    A Bábuskák dala is megítélhető a háttér-információk nélkül. Személyes véleményem szerint a dal nem jó, mert én nem-igazán díjazom az ilyen party meg dance bonyolultságú szövegű dalokat (néhány kivételtől eltekintve :-)), és nem tetszik a dallama sem. Viszont az eleje, az a lassú duruzsolós rész, az első party szó elhangzása előtt, az egész jó. 😀

    A fiatalság csak egy állapot, önmagában nem érték. 🙂

    • Dani

      de a többi változtatásommal egyet értesz?

      • Nekem egyik változtatás sem tetszik. Ha nyelvi szabály lenne ismét, akkor lecsökkenne az ESC iránti érdekeltség világszerte… jogosan.

      • Dani

        És az 5 Nagy megszüntetése?

      • Abban van egyedül valami, amin el lehet gondolkozni, de mivel visszagondolva itt hagyomány alapon, illetve, hogy Ők több pénzt ölnek bele az egészbe, így maradjanak. Egyébként az esckaz töltött fel tegnap videókat Amszterdamból, és Sieste Bakker úrral is készült egy egészen érdekes interjú, melyben a már sokszor emlegetett – mondta már korábban Ő is, Jan Ola Sand is, illetve többször hangsúlyoztatta Bruno Berbers is, a francia delegációvezető, hogy el fogják törölni a belső kiválasztás lehetőségét, de még konkrétumok nincsenek. Mondott Mr. Bakker érveket is, illetve ellenérveket is, viszont megjegyezte, hogy a referencia csoporttal fogják majd áttárgyalni ezt a kérdést.

      • tinuka

        Dani kérdésére válaszolva:

        Hm-hm.
        – Az öt automatikus döntős kérdésében van valami megfontolandó. De nem tartom kardinális kérdésnek. Az ő döntős jelenlétük nem befolyásolja az elődöntők eredményét, nem vesznek el senkitől helyet. Igazából nekik a rosszabb így, mert véleményem szerint a minél többszöri megjelenés a leghatásosabb. Rám is jellemző az, hogy egyes dalokat első hallásra észre sem veszek, vagy egyenesen nem tetszik. És a többszöri hallgatás változtat ezen.
        Tavaly két legkedvencebb számom volt (Szerbia és Spanyolország), és a spanyol indulónak esélyese sem volt megszerettetni a dalát a szavazó közönséggel, az egyszeri döntős föllépéssel. Igaz, a kétszeri előadás sem egy hatalmas jelenlét, de máris eggyel több. 🙂

        – A nyelvi szabály változtatással nem értek egyet. Őszintén szólva én kifejezetten értékelem az anyanyelvi előadásokat, azért hallgatom az esc-rádiót is, mert végre nem csak angol-amerikai dalokat hallok. De azt hiszem, ezt nem szabad erőltetni. Maguktól kell a jónépeknek eljutni oda, hogy a változatosságot értékeljék. A kötelezőség sosem működött, lásd az iskolai olvasmányokat és az orosz nyelvtanulást is.
        Mindemellett, bár a szavazó közönség nagyobb része az angolt sem érti (ha többszázmillió európai emberre gondolsz az Uraltól az Atlanti-óceánig), mégis számszerűsíthetően csökken az esélye azoknak a számoknak, amik nem nemzetközi, nagy nyelveken szólnak. Az értés sokat számít. Amíg a volt FÁK országok oroszul, ukránul, stb adtak elő, addig a szomszédjaik senki másra nem is szavaztak, és ez nem „csak” politika, hanem értési kérdés is volt. Szvsz.
        Amíg az angol szövegek az I LOVE YOU, PARTY, meg DANCE körben mozognak, nagyon sokan megértik (most mondok éppen ellent önmagamnak :-)), úgyhogy felszínes bugyutaságok előnyben.
        A franciák, spanyolok sosem énekelnek angolul. Nem is szoktak nyerni. De a megértetés lehetőségét nem szabad, nem illik elvenni senkitől. Egyszer talán fölnövünk ahhoz, hogy ne ezek legyenek az elsődleges szempontok ebben a műsorban.

        Bocs, hogy hosszú lett. Köszönöm a türelmet.

  • Küllikki

    Hm… maga a dal igazából nem sokat ér, de nem is ezért fog továbbjutni. Mert hogy a oroszok ott lesznek a döntőben, az tuti. Többek között azért, mert ők az oroszok 🙂 ill. mert cukik a nagyik. A cukiság faktor meg elég nagy befolyásoló tényező, és szinte alig lesz olyan esc néző, aki ne látná a nénikben a saját szeretett nagyiját. Főleg ha lesz hozzájuk egy jó kis szociális körítés.
    Azt viszont nagyon sajnálnám, ha más színvonalasabb dalok elől vennék el a jó helyezést.

  • János

    Poénos és eredeti. Ezzel egyértelműen kifognak emelkedni a mezőnyből. A felső korhatáros gondolattal abszolút nem értek egyet. Ezzel az összes olyan idős embert leszólod,akik eddig színpadra álltak.

  • Zolitt

    Lehet leszólni, de nekem nem csak a cukiság miatt jön be! Egyszerűen visz a zene! még akkor is, ha mást csinálok a gépen, és hallgatom ezt a zenét, állandóan jár a lábam (fejem 😀 ) !
    Hiába hallottam már annyiszor amennyiszer már meg lehet unni, mégis ha újra elém kerül ugyanúgy elkezdek velük együtt énekelni, mozogni, és nincs olyan hogy ne vigyorognék a hallgatása közben!

    Persze nálam sem az élen vannak, de a top 10-be befértek!

  • schanc

    Tuti döntősök, sztem top10 is meglesz nekik. Nálam amúgy az elmegy kategória, bár valóban nem a zene mélysége visz előre 🙂

  • Fabiana

    A 2010-es daluk mérföldekkel jobb, ez a próbálkozásuk véleményem szerint nagyon gyenge. A cukiság faktor valószínűleg bizonyos mértékig működni fog – a döntőt biztosra veszem – de a kiugróan nagy sikerben nem hiszek… aztán persze lehet rám cáfolnak a nagyik. Első látásra-hallásra nagy poén, másodikra már szerintem nem annyira, hogy ezerrel szavazzanak rájuk. Meglátjuk mire mennek.

  • smileyshine

    Bennem nem hagyott mély nyomokat ez a dal, majd meglátjuk, hogy az európai közönségnek mennyire tetszik.

  • Balint005

    Én szeretem az orosz nagyikat 😀
    NEm olyan vállalhatatlan a daluk, az előadásuk, megjelenésük pedig aranyos 🙂
    Nálam beférnek a top 10-be.
    Oroszország 6/42

  • porcukor90

    Kedvelem őket, a dal olyan kis tingli-tangli (legalábbis az angol része, az udmurtról nem tudok nyilatkozni), de mindenképpen színfoltjai lesznek a versenynek az biztos :D. Szurkolok nekik, hátha a döntő összejön!

  • Csengettyű

    Mondjatok bármit, nekem ez tetszik. Akárhányszor meghallom, mosolyognom kell, a vicckategóriás dalok közül messze a legjobb idén. Hangulatos, nálam simán továbbjutó (bár szavazni biztos nem fogok rá), és szerintem nem csak nálam, le merném fogadni, hogy döntős lesz, az átlagnézőnek be szokott jönni az ilyen. A döntőben max. 2-3. hely, nem hiszem, hogy nyernének (legalábbis remélem!).

  • Zsolti

    Cukik, és a történetnek itt vége is. Én az ilyen dalok hallatán látom annak értelmét, hogy ne a nézőé legyen az utolsó szó, mint ahogyan ez A Dal esetében is történt. De erre még holnapután, Ausztria kapcsán jobban kitérek…

  • Erzsi

    Ahogy a dal indul, az a legjobb kezdés a teljes mezőnyben. Óriási várakozás, aztán … 10 másodperc után lemegy kutyába. Alsókategóriás, gagyi szarság, ami nem üti meg a „zene” mércéjét. Ha hallgatom, gyilkos indulatok ébrednek bennem és szívesen falhoz állítanám a produkció létrejöttééért felelősöket. Evrebágyi! Mint közönség kikérem magamnak, hogy ennyire tartsanak.
    (És közben tudom, hogy már azzal is túlértékelem, hogy ennyi indulatot pazarlok rájuk. Elkapcsolási faktor.)
    Majd akkor milyen dühös leszek, ha e miatt a zenei környezetszennyezés miatt kiesik mondjuk a … Bármelyik.

    • Zolecs

      Micsoda indulatok… 😀 Amúgy hasonlóan vélekedem én is 😉
      De hát sajnos az oroszok ezt megengedhetik maguknak, mert bármivel továbbjutnak.

    • Rita

      Erzsi, olyan jó olvasni egy ennyire „odamondó” véleményt, valóban, a nénik dala semmire sem jó, viszont, mint ahogy engem, Európát is meg fogják venni azzal, hogy ennyire aranyosak és merészek 🙂
      A környezetemben mindenkinek, akinek megmutattam („nézd már, mit küldenek az oroszok!” felkiáltással), el volt ájulva tőlük, ismétlem, MINDENKI, szóval akár már be is szerezhetsz valami homeopátiás idegnyugtatót, mert 8 dalt biztosan kiejtenek az elődöntőben, és a döntőben is legalább a fél mezőnyt maguk mögé fogják szorítani (már akaratos és makacs vagyok, de kivételesen imádnám, ha nem lenne igazam!)

      • Erzsi

        Tudod, az ember ennyi év eurovíziós tapasztalattal a háta mögött nem azt várja el, hogy 43 Waterloo-ból/Lane moje-ből (ízlés szerint) álljon a mezőny. Sokáig azt gondoltam, ami ide kerül, az már annyi rostán átment, hogy vérciki nem lehet. És ez most az. Káros a versenyre nézve, mert akik eddig is egy ízléstelen és színvonaltalan giccsparádénak tartották, azok igazolva látják a véleményüket. Szerintem nincs köze se a zenéhez, se az előadóművészethez. Vagyis mit keresnek ebben a versenyben? És fenntartom, hogy kikérem magamnak, mint néző. Másik oldalról nézve persze, ha fél Európa megvehető azzal, hogy aranyosak, akkor lehet, hogy Európa nem is érdemel jobbat.
        Nincsenek illúzióim a továbbjutásukat illetően. (De imádnám, ha nem lenne igazam.)
        Idegnyugtatót? Ezekért??? Nem akarom ennyire túlértékelni őket.

      • Rita

        Ismét egyet kell Veled értenem. A hasonló jellegű produkciók valóban azt a látszatot kelthetik, hogy az Eurovízió fabatkát sem ér, pedig már most mennyit kell harcolnia egy átlag Eurovízió-rajongónak, hogy ne nézzék címeres ökörnek, amiért ez a fesztivál lázba tudja hozni 🙂 Változatlanul fenntartom, hogy aranyosak és kedvesek, de mint zene, nem eladható.
        Írtad korábban, hogy dühös leszel, ha sok dalt kilöknek a versenyből, csak azért javasoltam a homeopátiát, de látom, nem volt jó poén. 🙁

      • Rita

        A bocsánat elmaradt, úgyhogy az előző kiegészítéseként: Bocsánat.

      • Erzsi

        Jaj, ne viccelj már, nem bántódtam meg, csak nem tudom jobban érzékeltetni, hogy annyira értéktelen a termék, hogy egy nyugtatót sem ér meg.

        (Entellektüel körökben én sem dicsekszem a rajongásommal…)

  • msz

    Annyi vicces dal van idén, hogy ez csak egy közülük. Nevetünk rajta, aranyosak meg minden, de nem egy dalversenyre valók. Inkább lett volna Interval Act 2009-ben, oda pont beillett volna. A legdühítőbb pedig hogy a végén szinte biztos hogy dobogón zárnak. Természetes hogy 850 ugyanolyan ballada helyett inkább ez marad meg azoknak az embereknek akik a versenyen hallják először a dalokat.

  • udmurt

    Az udmurt nagymamákról szóló cikkek, amelyek első kézből objektív képet adnak az együttesről, itt találhatóak meg: http://www.regulytarsasag.hu/