Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv – mtv.hu
Lotfi Behnam (sampler, programozás), Pál Gábor (billentyűs hangszerek) és Walkó Csaba (ének) először 2005-ben találkoztak, amikor Lotfi Behnam Adamski és Seal Killer című számát tervezték feldolgozni és ehhez énekest kerestek. A televízióban látta énekelni Walkó Csabát és felkérte, hogy énekelje fel a feldolgozást. Walkó akkoriban egy funk-pop zenekarban, a Brownfieldben énekelt és megkérte néhány zenésztársát, hogy kísérjék el a felvételre. Közülük az egyik volt Pál Gábor, aki a Toy Division nevű nu-jazz zenekarnak is alapítója volt. A három zenész ekkor találkozott először.
2008 nyarán Lotfi felvetette Walkónak egy vokális elektronikus popzenei együttes ötletét, aki megkérdezte billentyűsét Pált, hogy csatlakozzon hozzájuk. Először 2008 augusztusában ültek össze, és rögtön nekiláttak az első daluk elkészítéséhez (ez később a Fly or Dive címet kapta).
2009 márciusáig írták és hangszerelték a dalokat. Ekkora házi stúdiójukban az éneksávok kivételével a teljes zenei alap elkészült és áprilisban nekifogtak az ekkor még címnélküli első albumuk stúdiómunkálatainak véglegesítéséhez: az énekek felvételének, a keverésnek és a masteringnek. Ezek a munkálatok a Collins & Behnam Lotfi melletti másik tagja, Némethy Gábor (azaz Collinsnak) Groovejack Stúdiójában készült el 2009 áprilisa és júliusa között. Mire a nagylemez elkészült, a zenekar tagjai megállapodtak abban, hogy a zenekar neve Compact Disco, az album címe meg Stereoid lesz. A felvétel meghallgatása után a független lemezkiadó, a CLS Music (akkor még CLS Records) érdeklődést mutat iránta és 2009 szeptemberében aláírták a szerződést és a nagylemez decemberben megjelent.
Az együttes 2010 januárjától kezdett koncertezni, főleg Magyarországon, de Erdélyben is. Az első videoklipjüket az I’m In Love című számukhoz forgatták, ami hamarosan számottevő népszerűségre tett szert és számos magyar slágerlistán az első tíz közé került. A klipet nem sokkal az első albumuk megjelenése előtt 2009 novemberében forgatták a Studio X, egy videoklip- és reklámfilm készítő csoport gyártásában. Nem sokkal a Stereoid megjelenése után a Compact Discót jelölték a 2010-es Fonogram-díjra „Az év elektronikus zenei produkciója” kategóriában.
Mivel a magyar közönségben az „I’m in Love” sikere ellenére sem nagyon tudatosult, hogy a Compact Disco egy zenekar és egy magyar zenekar, ezért a zenekar második videoklipként egy, csak a zenekart bemutató úgynevezett image-klip leforgatása mellett döntött. Erre 2010 májusában került sor a Without You című számra,ismét a Studio X közreműködésével. Ugyanebben a hónapban egy újabb jelölést kapott az együttes, a magyar Bravo magazin a zenekart „Az év felfedezettje” kategóriában a 2010-es Otto-díjra jelölte. Ugyanebben a hónapban a Magyar Rádió felkérte a Compact Discót, hogy az MR2 Petőfi adón futó Akusztik nevű műsorban lépjenek fel repertoárjuk egy a műsorhoz illő, akusztikusabb hangszerelésű változatával. A felvétel 2010. szeptember 7-én került először adásba.
A 2010-es nyári fesztiválidényben a zenekar szinte az összes jelentősebb magyar fesztiválon fellépett és ugyanerre az időszakra esett, hogy a magyar MTV Icon című műsorában Ákos két dalát dolgozza fel. A fesztiválkoncertekre Pál és Walkó felkérte egykori Brownfieldbeli zenekartársát, a basszusgitáros Sándor Attilát, hogy a fellépéseken csatlakozzon az együtteshez, aki nem sokkal később, novemberben a zenekar tagjává vált. Bizonyos alkalmakkor egy dobos is része volt a koncertfellállásnak. Ugyancsak 2010 novemberében a Red Bull felkérésére a zenekar leforgatta harmadik videoklipjét a „Fly or Dive” című számukra, ezúttal már harmadszorra a Studio X-szel közösen. Az év során az „I’m in Love” és remixei minimum az első negyven közé jutva számos slágerlistára felkerültek, többek között az brit Buzz Chartra és a svájci Swiss DJ Chartsra is. A dal első helyre került a magyar dance slágerlistán, a VIVA Club Charton. Világszerte elismert DJ-k, köztük Tiësto, Ferry Corsten, Alex Gaudino, Oliver Lang, Mischa Daniels, Henry John Morgan, Chris Finan, Ant Nichols, és Paul Ughes műsorukra tűzték a számot.
A zenekar számos magyar művésznek készített remixeket, köztük a Holdviolának „Erdő, erdő” című számukra, illetve a Bánat utca című slágerükre, ami azonnal klubsiker lett. Emellett a népszerű előadó Ákos számára is készítettek egy remixet 2010-es albumának második, A fénybe nézz című kislemezére. 2010 november 15-én, négy heti szavazás után az együttes a közönség szavazatai alapján megnyerte az MTV brand:new választást, amiben segítséget nyújtott a zenekar saját, Gémes Antos színművész közreműködésével készült „Segíts Antosnak!” című vírusvideó-sorozata, amelyre a reklámszakma is felfigyelt. 2010. december 6-án a Compact Disco ingyenes elérhetővé tette debütáló nagylemezét a Lángoló Gitárok zenei blogon. 2010 végén a zenekar elkezdett dolgozni második, II című nagylemezén. A felvételek a Comapct Disco házi stúdiójában készültek az énekfelvételeket leszámítva, ezek ismét a Groovejack Studióban készültek, 2011 áprilisában. A keverést és a masteringet Deautsch Gábor, azaz Anorganik készítette Berlinben. Az album 2011. május 14-én jelent meg. Az album első kislemeze a Feel The Rain, mely az 1. helyig jutott az MR2 Petőfi Rádió Top 30-as listáján. Ettől kezdve a zenekar logója kissé megváltozott, hogy illeszkedjen a lemezborítóval megismert új arculathoz. A borítót és az új logó változatot a zenekar basszusgitárosa, Sándor Attila tervezte.
Az album megjelenése előtt, a növekvő magyarországi népszerűségüket jelezve a zenekart számos díjra jelölték és ezek közül párat meg is nyert. 2011 januárjában a Compact discót három kategóriában (Az év hazai elektronikus zenei produkciója, Az év felfedezettje, Az év dala – I’m in Love) jelölték a 2011-es Fonogram Díjra. Az együttes a díjat megnyerte Az év hazai elektronikus zenei produkciója kategóriában 2011. március 2-án. Egy négyhónapos közönségszavazást követően, április 24-én a Compact Disco megnyerte a 2011-es Antropos.hu Díjat a „2010 legjobb albuma” kategóriában. Ugyancsak 2011 áprilisában a zenekart jelölték a magyarországi VIVA tévé Comet díjára Az év zenekara kategóriában. 2011 őszén a zenekar a közönség szavazatai alapján lett az MTV Europe Music Awards „World Wide Act” kategóriájának magyarországi győztese.
A brit Age Media lemezkiadó leszerződött a Stereoid első három kislemezének világszerte történő kiadására, akárcsak a Universal Music Románia és Bulgária területére a 2011-es év folyamán. 2011. május 26-án a magyarországi Red Bull egy különleges rendezvényt szervezett az Uránia moziba a híres magyar zeneszerző és zongorvirtuóz, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójának tiszteletére Liszt Remix címmel. Erre négy zenekart, köztük a Compact Discót kérték fel, hogy dolgozzák fel, remixeljék és illesszék be Liszt valamelyik művét a három vagy négy számos előadásukba. A Compact Disco a 2. magyar rapszódiát választotta, amelyet egy gyors, drum and bass darabbá alakítottak, valamint a Szerelmi álom Nr. 3-at választották, amelyet Feel The Rain című számukba integráltak, annak intrójaként. Ezen kívül Without You című számukat klassziklus hangszerelésben adták elő, amelyet az MR2 Petőfi Rádió kérésére fel is vettek, és az igen sokat játszotta is.
Kapcsolódó cikk: Magyarország: Compact Disco – Sound of our Hearts
Bevallottan nem nekik drukkoltam a hazai válogatón, de ma már annyira szeretem a CD-t, hogy teljes mellszélességgel kiállok a fiúk mellett! 🙂
Az én zenei ízlésemet alapul véve egyszerűen képtelenség, hogy ne legyen meg a döntő, messze az egyik legminőségibb dal a mi elődöntőnkben. Sajnos, a youtube-ra feltöltött videókban alig szerepel a listák első felében, de remélem, az a közönség, amely először hallja, főleg a nagyik és a popók körítésében, felfigyel rá, és küldi a szavazatokat talicskástól 🙂
Hajrá fiúk, hajrá CD! 🙂
Gyerünk, srácok, Veletek vagyunk!
Egyébként a dal zseniális sztem, amit 3 percből ki lehet hozni, azt a fiúk kihozták. Rettentően megérdemelnék a döntőt.
Sosem tetszett ez a dal. Próbáltam a döntő után megkedvelni, de nem jött össze. Nekem ez egy átlagos dal, egy irritáló énekessel.
Magyarország 30/42
Az én első elődöntőmben jóindulattal 8. Nem az én ízlésem,de sokaknak jobban tetszik. Ennél könnyebb elődöntőbe viszont NEM kerülhettünk volna. Szerintem biztos kiesők:
1.Montenegro
2.Albánia
3.Svájc
4.Finnország
5.San Marino
6.Ausztria
Lehetséges kiesők(2 db fog még elbúcsúzni innen):
1.Lettország
2.Belgium
3.Magyarország
Nem várt bukások lehetnek:
1.Izrael
2.Írország
A többiek magasan előzik ezeket az országokat. Szurkolok a magyaroknak,mert jó lenne végre ismételten a döntőbe kerülni. Ezzel bizonyítva,hogy igen is tudunk minőségi zenéket is gyártani…Bár jobb lenne,ha mi dönthetnénk el saját indulónkat.
Nálam a 7. helyen állunk. *
Szerintem Finnország és Albánia döntőbe kerül:)
Finnország tuti, és valahogy úgy érzem, hogy Ausztria is nagyot fog robbanni!
Szerintem Finnország és Ausztria kiesik, Albánia bejut (legalábbis be KELL, majd én gondoskodok róla, amennyire az anyagiak engedik… :D), és szerintem Ciprus sem döntőzik idén.
Albánia idén is kiesik, és Ciprus tovább megy…szerintem…Ausztria szerintem is kieső lesz (remélem is, mert az egyik legsz*rabb, magyarul megmondva, dal az övék idén…de majd holnap elmondom róluk a véleményemet, ami semmi pozitív nem lesz)
Finnország bejut. Hétszentség.
Finnország tuti? Szerintem biztos hogy nem !
Szerintem meg nehogy összevesszetek. Tudjátok kinek a pap kinek a …
Különben is ezen az oldalon a milyeinkről kellene írni. Nekem tetszik a CD, van mondanivalója és ha a nagyik és a sógorok közé is kerültünk,nem szomorodtam el,mert ha a szinpadkép ütős lesz ( ahogy azt hangoztatják)+ a Csabi is bele ad mindent nem lesz gond a továbbjutással.Hajrá Magyarország!!!!! A Döntőben a helyetek!!!!
Hozzáteszem, hogy nem favoritom a finn dal, sőt… de mégis döntőbe várom. Ciprus szerintem is kieső. Magunknak meg persze hajrá! Bízok a döntőben, legalábbis bizakodok. Május 22-én 22:50 tájékában nem szeretnék szívrohamot kapni, de mindenesetre biztosan közel leszek hozzá 🙂
Finneket nem akartam hátulra beskatulyázni,de nem gondoltam volna,hogy ennyien kiálltok mellette. Ha ők bejutnak,akkor nagyon nehéz lesz tovább mennünk.
Már a válogatón is nekik drukkoltam, szóval nagyon örülök nekik.
Nem igazán tudom elhinni hogy ne jussunk tovább, ugyanis az egyik legminőségibb dal.Tudom, ez itt nem biztos hogy mérvadó de akkor is. 🙂
Idén két nagy kedvencem van, Magyarország és Izland. Szinte nincs olyan nap amikor ne hallgatnám meg őket.
Elméleti síkon őket simán verni kéne:
Montenegró,Lettország,Albánia,Svájc,Belgium,Izrael,San Marino,Oroszo,Ausztria,Moldova,Írország
Gyakorlatilag már más kérdés… de nem sokban fog eltérni az elméletitől. 😀
A tervezett színpadkép elég ígéretesnek tűnik, továbbá ezen az amszterdami felvételen még Csabi hangja is jó, ezt a fajta elektronikus vonalat sem vélem más dalban felfedezni,
az eurovision-os videó alatt szinte csak pozitív kommentek vannak.Sőt, még a sorszámunk is kiváló. Én megkockáztatom kijelenteni hogy jobb helyezést szerzünk meg mint tavaly.
Egy kis építő kritikám azért akad, Csaba elég komor, legalábbis a Dal-os előadásban mindenképp az volt…
Tudom ez egy komoly dal is, de ezáltal nem biztos hogy szimpi lesz a népnek. Szóval egy kis mosoly és meglesz a TOP10 😀
Nagyon jó, nagyon pozitív, egyszerűen szuper hozzáállás és hozzászólás. Ilyenekre van szükség! Nagyon sok ember nincs tisztában azzal, hogy magyar létére miért ír lekicsinylő, ocsmány hozzászólásokat a mi zenénk internetes megosztó egyik oldalán. Éppen hogy az ellenkezőt kéne keltenünk, nem pedig saját magunkat „ocsmárolni”.
Nagyon tetszik a szám, nagyon szurkolok a fiúknak! És én is úgy gondolom, hogy talán sikerül egy, a tavalyinál jobb helyet elérnünk, például TOP15 :). Elég reális lenne, látva a sok komolytalan, semmitmondó zenéket és a még több balladát.
Hajrá Compact Disco! Hajrá Magyarország! 🙂
Nem ők voltak a kedvenceim a hazai válogatón, de vállalható a dal számomra is. Azt szoktuk mondani, az a legfontosabb, hogy valami egyediség legyen a dalban/előadásban, hogy felkapják rá a fejüket a nézők és meg tudják különböztetni a többitől. Ebből a szempontból ez egy jó dal, az egész mezőnyben nincs még egy ilyen. Ha végig nézem az elődöntőnket, emberi számítás szerint simán benn kéne lennie a döntőben, de azt látom (escnation szavazás), hogy egyre távolabb kerülünk a továbbjutástól. Már nem is tizenegyedikek, hanem tizenkettedikek vagyunk és a pontszám különbség is egyre nagyobb a tizedik lettek és mi közöttünk. Szorongok.
Hajrá fiúk!
Én is minden nap lecsekkolom a pontállást, de az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez a szavazás csak félig-meddig ad támpontot. Főleg 2010-ben és tavaly volt óriási különbség az ott látható eredmények és a valós versenyeredmények között. A színpadi előadás jónak ígérkezik, és az igenis nagyon sokat fog számítani. Optimista vagyok. 🙂
Igen, hát akik ott szavaznak, az a közönség oldal (annak is a rajongói „krémje”), a zsűri véleménye nincs benne, azt nem tudjuk kiszámítani. De nem is érzem, hogy a mi dalunkat inkább a zsűri vagy inkább a közönség fogja tolni. Azt érzem, hogy nagyon a határon vagyunk. Nem optimista vagyok, hanem tanácstalan.
Legyél optimista, biztassuk őket! HAJRÁ CD! <3
Oké! Meggyőztél.
Bízzunk a CD varázsában, remélem a zsűrit és a közönséget is sikerül meggyőzniük. 🙂 Ha nem, akkor majd legközelebb…
Valószínűleg a belőletek áradó optimizmusért járok még ide. Én már tavaly is azt gondoltam, nem lenne tragédia, ha nem lenne legközelebb.
Igyekszem nem elfogult lenni, ezért nem is fogok sokat beszélni róla. Nekem tetszik a dal, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy nem ez a legjobb, mindenesetre szomorú lennék, ha nem jutnánk döntőbe. Viszont szerintem elég erős az első elődöntő, szóval akár még kellemetlen meglepetés is érhet minket.
Ettől függetlenül hajrá CD! 😀
Kinek mi a véleménye az Amsterdami bulin készült felvételről?
Megmondom őszintén,hogy a nemzeti döntőn nem nekik szurkoltam,próbálom megkedvelni a dalt:)de ha megnézem pl az Amsterdami fellépésüket vagy a nemzeti döntős szereplésüket,mindig azt mondom ebben a dalban több van,vagyis a fiúkban.Remélem Bakuban jobbak lesznek és beleadnak mindent,mert eddig nem látom esélyét hogy döntősek legyenek.
„de remélem, az a közönség, amely először hallja, főleg a nagyik és a popók körítésében, felfigyel rá, és küldi a szavazatokat talicskástól ”
Rita, ezen a mondaton meghaltam. :DD És én is remélem, hogy így lesz. Igaz, nem az én műfajom a csapat, de ezt a dalukat jónak tartom.
attól tartok hogy nem lesz meg a döntő. próbálta készíteni egy összeállítást, hogy kb. kik kerülhetnek a döntőbe, a 13. lettünk. amugy a youtubosoknál is a 13. lettünk
Oddscheckeren jelenleg 25.-ek vagyunk, az első elődöntő résztvevői közül pedig a 10. helyen állunk. Viszont egymás után jön ott a finn-moldáv-magyar-svájci-belga dal, a pár „biztos” bejutó mellett iszonyat nagy versenyfutás lesz itt a döntő helyekért.
Nálam nem üt akkorát, mint amekkorát másoknak. Nagyon jó dal -ez nem kérdéses- de kéne bele egy -hogyis mondjam- „bumm”. Ha meglesz ez a „bumm” akkor semmi gond 🙂
A Sound of our hearts nálam Carameltől vette át az első helyet A Dalban (habár a döntőben megint Caramel felé hajlottam). Wolf Katival osztozom abban, hogy „nyomot hagy”. A zenei alap folyamatosan építkezik, az elején meglehetősen visszafogott, és ez lehet a gyengéje, mivel csak a közepétől kezd berántani. De itt jöhet segítségül egy érdekes színpadkép, és egy erős, szuggesztív színpadi jelenlét Csaba részéről. A vége katartikus, örülök nekik, azt hiszem A Dal imázsát is jó irányba építi a győzelmük. Az már csak hab a tortán, hogy végre nem kell lesütnöm a szemem, amikor angolul adnak interjút… 🙂
Ami az esélyeket illeti, szerintem pengeélen táncol a továbbjutásunk (én a borítékbontásra már valami tudatmódosítóval fogok bekészülni), viszont nagyon bízom a zsűriben. Ha egy zenész fejével próbálom nézni az első elődöntős dalokat, azaz kicsit naivan feltételezem, hogy nem a tucatot részesítik előnyben, akkor azt látom, hogy ennél igényesebb dal nem sok van a mezőnyben (nagy jóindulattal is maximum 3). Úgyhogy bejutunk és kész! 😀 Hajrá!
Valóban nagyon kétesélyes a dalunk. Nagyon szeretném döntőben látni, mert tényleg egy igényes dalt küldünk. Felhúznám magam azon, ha az osztrákok a hülyéskedésükkel bekerülnének, mi meg nem. Tavaly biztos voltam a döntőben, idén már nem annyira. Mindenesetre nagyon szorítok a fiúknak!!
Szerintem tuti döntősök: Izland, Görögország, Románia, Dánia, Oroszország,Írország.
Akik nem jutnak be: Montenegró, Albánia, Belgium, Izrael, San Marino, Moldova
Kétesélyes: Ausztria, Magyarország, Svájc, Ciprus, Lettország, Finnország
Mindezt arra alapoztam, hogy első hallgatásra milyen nyomot hagyott bennem a dal. Mert lehet, hogy ha 10-jére meghallgatom pl. a finn dalt, akkor megtetszik.
Nekem elsőre is tetszett a finn dal. 🙂
én véleményem a következő:
döntősök: Izland, Görög (azt, hogy ország nem írom, csak így…most így is jó lesz), Románia, Dánia, Ír, Moldova, Magyar, Ciprus, Lett, Finn
kiesők: Orosz, Montenegró, Albánia, Belgium, Izrael, SM, Ausztria, Svájc
és a 2. ED a véleményem szerint:
döntősök: Szerbia, Macedónia, Málta, Portugália, Szlovénia, Svéd, Török, Észt, Litván
kiesők: Fehérorosz, Ukrajna, Bulgária, Horvát, Grúzia, Szlovákia, Norvégia
kérdéses: Hollandia, B&H
Ez a sok negatív hozzászólás…
Akkor most jöjjön az én optimizmusom. Döntősök leszünk, mert a CD igenis megérdemli. A dal nagyon fülbemászó és az a Dalfesztiválon sokat számít. Szurkoljunk nekik, akinek meg nem tetszik a dal, az vagy tartsa meg magának a véleményét, vagy ne szidja őket!
Itt senki nem szidott senkit. Alapvetően mindenki azt mondja, hogy tovább kellene jutniuk, és azok is támogatják őket, akik a nemzeti válogatón nem nekik drukkoltak. Csak közben próbálunk reálisak is lenni.
A svéd visszaszámláló műsorban 11 pontot kaptunk a zsűritől. Ez az ő listájukon a 11. helyre elég. Érdekes számomra hogy az íreket 12. helyre tették. Montenegró viszont szerintük továbbjutna, a görögök pedig éppen hogy.
Szóval a listájukat egyáltalán nem lehet komolyan venni. Szerintem.
Amit mondtak, Sound od our heartsról, hogy nagyon drámai, mély dolgokról szól, stb.
LoL Tavaly tőlük pedig 12-őt kapott a Jedward, ha jól emlékszem. Montenegro továbbjutó náluk? Na ez érdekes.
Egyébként szerintük Svédország fog nyerni. Naná, ki más… Szerintem viszont nem. 😛
Lehet, butaság, de én Izland meglepetésgyőzelmére számítok.
Amen. 😀
Én Szlovéniát tenném 1. helyre. De természetesen legjobban annak örülnék ha valami csoda folytán Magyarország nyerne, azáltal h a dal üzenete eljutott Európához. 🙂
Izlandnak szerintem a 2. rajtpozícióból való döntőbejutás lehet magas labda (első helyekről láttunk már erős dalokat elvérezni), ha az meglesz, és a döntőben jobb sorszámot húznak, simán nyerhetnek.
Izland nem fog nyerni, nem tudnák megrendezni a versenyt…. nincs hol, és kb 300 000 ember él a szigeten, messze van, egyszerűen nem érné meg nekik! Szerintem nem nyerhetnek! 🙁
Én szeretnék abban az álomvilágban élni, hogy bárki nyerhet. 🙁
Egy izlandi írta esctoday-en:
„Iceland could probable host a contest in similar „size” as Estonia ’02 and Latvia ’03. People have been have also been wondering about the economy. I know that our economy is healing after the crash in 2008.But eurovision could be a good boost for us think about all the tourist that would visit Iceland… Also last year there was an Economist who found out by his research it would be economicly advantageous for Iceland to host the ESC which means that Iceland would get more money out of ESC than it cost to host the contest”
Én is így voltam sokáig. De idővel kinövi az ember.
Dehogy fog nyerni Izland, ők a másodikak lesznek mögöttünk! Szép is lenne… Amúgy szerintem ők sohasem fognak nyerni, megmaradnak örök másodiknak.
A magyar dalról: Tetszik nekem, de a nemzeti döntőn is voltak jobbak, és sajnos a versenyen is vannak. Ettől függetlenül: Aki tud szavazzon, legalább a döntő legyen meg, nyerési esélyeink nem túl nagyok, de hát voltak már meglepetések…
Minden esetre: HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ COMPACT DISCO!!!
És ha már magyarok, az én elődöntős listám:
1. Izland
2. Lettország
3. Dánia
4. Magyarország
5. Görögország
6. Ciprus
7. Belgium
8. Finnország
9. Albánia
10. Románia
11. Svájc
12. Oroszország
13. San Marino
14. Montenegro
15. Izrael
Hello mindenkinek!
Eurovision in Concert 2012 Amsterdam?
Ez micsoda is pontosan?
Válaszotok előre is köszi!
Ahogy a nevében is benne van egy Koncert az aktuális ESC résztvevőkkel Amszterdamban.
A SOOH egy igazi minőségi dal. Modern hangzásvilág, aktuális és elgondolkodtató üzenet, kellemes hang. Egy olyan dal, aminek ha csak az instrumentális változatát hallgatom meg akkor is magával ragad, mert gyönyörűen megkomponált, jól építkező mű. Bevallom, mikor először meghallgattam, akkor picit csalódott voltam, nem mid-tempójú és mély mondanivalót tartalmazó dalra számítottam, hanem egy olyan fesztiválra valóra, mint a Feel The Rain. DE… ütött! A zenekar stílusa teljesen az én ízlésem szerint való, nagyon szeretem a dalaikat és A Dal idején is teljességgel őket támogattam. Örülök, hogy idén egy újabb stílussal próbálkozunk, bár jó helyezésre nem számítok több okból kifolyólag sem. Ha bekerülünk a döntőbe én már boldog leszek. Ebből a gagyiságokkal teli első elődöntőből elméleti síkon csuklóból tovább kéne jutnunk, persze ehhez kell egy ütős produkció látványos színpadképpel és Csabitól egy tökéletes előadás. Reméljük a legjobbakat, hajrá CD, hajrá Magyarok!
Én úgy gondolom, hogy sikerülni fog a döntőbe jutás. Nyilván sosem lehet tudni előre semmit, mert születhetnek meglepetések idén is, mint akár tavaly, hogy az előre számított országok akik mindig ott vannak, nem kerülnek be. (tavaly pl. török, örmény, vagy 2010 svéd ezek mind döntőbe voltak várva)
Idén is úgy gondolom, hogy lesznek bukták, favoritok nem kerülnek be, vagy éppen nagyon hátul.
Szerint mi még jól kijöhetünk ebből. Ott leszünk a döntőbe. 🙂
Plusz szerintem jó pont, hogy idén a Comapct Disco Európa több országába is eljut, mint pl. Hollandia, Anglia stb.
Az biztos, hogy idén még jobban van futtatva az euróvízió. Jó lesz ez én mondom. 😀
Számomra a nemzeti döntőn egyértelmű volt, hogy vagy Királyék vagy ők fognak nyerni, így örültem a győzelmüknek. Reménykedek, hogy a döntőben jó eredményt fognak elérni, jobbat, mint tavaly Wolf Kati (feltéve ha sikerül a döntőbe jutás!) Hajrá 😀