Forrás: eurovision.tv
Tudósító: Szücs Zoltán
Egy jól sikerült visszatérés után Nadine magasra helyezett lécét, a Trackshittaz együttes szeretné megugrani az idén. Az eurovision.tv az alábbi műfaji meghatározással jellemzi a bandát: „traktor-gengszter partyrap”. A két tag, Lukas Plöchl (G-Neila) és Manuel Hoffelner (Manix) Bakuban mindenkit a fenekük rázására fog felszólítani – Woki Mit Deim Popo című versenydalukkal, ami egyébként saját szerzemény.
A duó az osztrák Mühlviertel területről származik. A nagy áttörést egyrészt egy YouTube videó jelentette számukra (Alloa bam Fraunz), másrészt pedig Lukas részvétele az ORF Helden von Morgen című show-jában. Debütáló albumuk (Oidaah pumpn muas’s) 2011 elején jelent meg. Ezt két aranylemez követte (Prolettn feian längaah, Zruck zu de Ruabm). Producerük, Sam Vahfat mindig az eredetiséget, az autentikusságot hangsúlyozza, amit vad és erőteljes ütemek tesznek teljessé a srácok esetében.
Tavaly már neveztek az osztrák nemzeti döntőre, de „csak” a másodikak lettek. A hőn áhított győzelemre idén februárig kellett várniuk, így a
Compact Disco után ők is a 2012-es verseny színpadára fognak lépni, az első elődöntő 16-os sorszámú produkciójaként.
Kapcsolódó cikk: Ausztria: Trackshittaz – Woki mit deim Popo
Hááát.. a döntőjükön nekik drukkoltam, úgy voltam vele bárki csak Conchita ne. Tudom, most megint bunkó voltam XD 😀
Az elején még csíptem is ezt a számot, de aztán idővel sikerült rájönnöm hogy nincs miért. A két gyerek is elég idegesítő és beképzelt, a dal hasonlóan az oroszhoz egy nulla, és ízléstelen. Az új listámon már csak 32.helyre fértek be.
Nagyon elámulnék ha továbbjutnának, ugyanis szerintem a bohócdalok -legalább fele- ki fog esni.
Ha van igazság a földön – pedig tudom, hogy az eurovízión nincs – akkor nem jutnak tovább. Még csak nem is a zenével van bajom, szívesen meghallgatom. (Jó, majd szégyenkezem miatta …)Ahogy Zolecs írja: ízléstelen. Ilyen típusú „megmondjuk a frankót Európának”-produkciók általában egy teljesen korrekt fellépés durva alulértékelése után szoktak következni. De most én ezt nem értem … Tavaly négy év sértődött truccolás után az osztrákok visszatértek a versenybe, hoztak egy gyönyörű dalt, bemutattak egy csodálatosan tehetséges énekesnőt, döntőbe jutottak és még csak nem is utolsók lettek. Azt gondolták, hogy megnyerik a versenyt? Most kinek akarnak beolvasni? Mi sértődés tárgya?
Persze megértem, abban a relációban, ha egy szakállas nő és e között lehet választani … („Rózsa úr, nem lehetne inkább a húsz forintos kérdést?”)
Először jót nevettem a dolgon, de így párszor visszanézve tényleg elég közönséges. Aggódom kissé, h. a CD után jönnek.
Engem megvettek azzal, hogy németül szerepelnek (még akkor is, ha ez a német nem Hochdeutsch), nagyon szeretem HALLGATNI őket, de az előadás ízléstelen, egy förmedvény. A stilizált női testek vonaglása a neonfényben idegesít és felháborít, holott maga az ötlet nem rossz (de nem lehetne csupasz női test nélkül ???) Nem jutnak döntőbe, szerintem ne is álmodjanak róla, Nadine-on is elsősorban a zsűri segített, amely a Trackshittaz esetében merő képtelenség.
Annyi igaz, hogy Nadine előrébb is végezhetett volna, de nincs az a helyezés, ami után egy ilyen a hulladékot kellene nemzetközi színpadra százmilliók elé állítani. Nem vagyok képben az osztrák válogató felhozatalával, de a műsor készítői követik el a hibát, ha ilyen számokat engednek be. A Dal abszolút pozitívuma az volt, hogy ugyan voltak gyengébb produkciók, azért agyalágyult ökörködések sorsát véletlenül sem adták a közönség kezébe. Nálam Ausztria a 42. helyen áll, de egy kevésbé pornografikus előadással esetleg ugorhatnak előre 2 helyet (hm nem tudtam, hogy ilyen prűd vagyok :D).
Nem olyan rossz ez… de nem is jó. Szerintem Conchitával lett volna esélyük. (Az első LMBT-személyiség, akit támogatok) De a Trackshittaznak nagyon fergeteges show-t kell csinálniuk, hogy továbbjussanak…
Szerintem nem olyan rossz, mint ahogy leminősítitek! A zenével szerintem nincs is annyira nagy gond! Ha a szöveget és a produkciót (mozgást) nem néznék, -de sajna nézik- akkor még a döntőbe is kerülhetne!
Na, hát ez az, amit meg sem hallgatok…undorító, pusztító alpáriság, ahogy a Puzsér mondaná…ha meghallaná Mo. kedvenc TV-s személyisége, kifutna a világból, annyira förtelmes…annyira örülnék neki, ha az ED-ben 0 pontos utolsók lennének, Montenegrónak meg lenne 1 pontja, vagy több, max. 10!!!
Montenegró a döntőbe jutást is megérdemelné!! Teljesen más kategória az a dal, mint amibe sokan (te is) tévesen besoroljátok… Tényleg senki sem lát mögé?
bőven vannak nála jobbak is, de ha neked tetszik…majd 05. 22-én kiderül
Van mondanivalója (nagyon nagyon aktuális)de attól még a „dal” hallgathatatlan!!!! Írjon verset vagy nem tudom. Az osztrák dal meg pont az ellentéte , a dallamban van valami jó de a szöveg meg a 2 majom….
Szerintem nem hallgatható, csak a szöveghez méltó fanyarság jelenik meg benne, és ez párosul egy nagyon izgalmas hangszereléssel.
A szöveget meg tessék jobban méltányolni, az is egy nagyon fontos eleme a dalnak! Ahogy Gabi is mondta, aktuális, és irigylésre méltó iróniával beszél a legnagyobb problémákról. Na, ez kérem művészet! Hajrá Rambo!
amúgy a fenti kommentemben Montenegrót jobbnak ítéltem, mint Ausztriát, ha figyeltétek volna…
Ez nem nagy dicséret Montenegrónak, furcsa is lenne, ha rosszabbnak ítélnéd Ausztriánál:)
Ki az a Puzsér?
(Bár kétségtelen, jól fogalmaz…)
Puzsér Róbert, az idei Csillag születik egyik (legkeményebb és véleményem szerint legjobb fej) zsűritagja 😀
Köszönöm. Igyekszem pótolni a hiányosságaimat.
(Ezek szerint jó megérzés volt, hogy nem Molnár Ferenc Doktor úr című darabjának betörőjéről van szó …)
Valóban jó megérzés volt 😀 Van egy pár aranyköpése, lásd a fentebb említett „pusztító alpáriság” xD
Nagyon jó kifejezés. Időnként fel fogom használni.
Hallgatható, de más pozitívumot nem tudok róla elmondani.
én még hallgatni is képtelen vagyok, annyira gyűlölöm!!!
Kövezettek meg, de én 11 éves vagyok, és nekem nagyon bejön ez a szám. Az egyik kedvencem, nem értem, mi bajotok van vele.
Toplistám:
1.Ausztria
2.Izland
3.Dánia
4.Belgium
5.Görögország
6.Románia
7.Ciprus
8.Finnország
…
9.Svájc
10.Magyarország
11.Montenegró
12.Albánia
13.Lettország
14.Oroszország
…
15.San Marino
16.Izrael
nem emlékszem, mutattam-e már térképet az idei ESC véleményem szerinti döntőseiről, elődöntőkben kiesőkről, de itt van egy:
-zölddel a döntősök
-pirossal az ED-ben kiesettek
-sárgával a korábbi résztvevők
http://www.kephost.com/images4/2012/4/24/g8g29re9etxjo15zml9q.png
véleményeket írjatok!!!
ez a térkép már ott hülyeség, hogy Szlovákia kiesik az elődöntőben…. Hajrá!!
Ja, és Ukrajna kieséséről ne is beszéljünk! Nálam top 1!
hát nekem meg Ukrajna egyáltalán nem tetszik…Szlovákia, ha bejut, azt még valahogy el tudnám fogadni…
Pedig Ukrajna, ha 3 percig némán állna a színpadon, akkor is továbbjutna. Gaitana pedig továbbjut!
de remélem NEM!!!
Bízom benne, hogy nem így lesz!!
Láttam a TOP 42-es videódat, elég sok mindenben egyet értünk 🙂
Az én véleményem szerint a döntőben nem lesz „buli mindenkinek”, és nem is fogják azt parancsolni, hogy „rázd a hátsód”, de a „mennyországot” sem ismerhetjük meg, sőt egy valaki nem „ismeri az utad”, de nem lesz „egyéni” dal sem, sőt „a szerelem sem lesz határtalan”, nem mondja senki, hogy „mi vagyunk a hősök”, és senki sem mondja, hogy „tréfás vagyok”, de egy közel-keleti ország sem fogja megmondani, mennyi az „idő”, és senki sem fog énekelni a „közösségi hálóról”, és senki sem kérdezi, hogy „szeretnéd?”, és semmi sem lesz „összetörhetetlen, és „Euro Neuro” sem lesz, de senki sem fogja mondani, hogy „maradj!” és azt, hogy „ne csukd le a szemed!”
jól összehoztam ezt a mondatot, nem?
A 2012-es Eurovízió egy mondatban XD
csak az én kiesőim, de lehet, hogy a döntőt is megírom…
Sztem most pihenj le egy kicsit…
amúgy nem tudjátok, az MTV közvetíteni fogja a 2. ED-t is?
Már miért ne közvetítené? Tavaly is közvetítette 🙂 Sőt, a döntő is közvetítve lesz, akkor is ha mi nem jutnánk tovább.
azt tudom, hogy a döntő közvetítve lesz, hiszen azt minden résztvevőnek kötelező, ha nem is jutottak tovább, akkor is…de az elődöntők közül csak azt kötelező, amelyben az adott ország részt vesz, a másikat nem muszáj…de akkor jó, hogy közvetítik a 2.-at is, nagyon örülök neki…és közönöm a választ!
Mondjuk szerintem elég logikátlan megoldás lenne, ha nem közvetítenék az 2. elődöntőt, de nyugi, biztos hogy adni fogják a tévében 🙂 Legalábbis ajánlom nekik 😀
Fogják adni; csak 2008-ban nem adták!
Akkor is adták …
Erzsi, szerintem nem… Úgy emlékszem, hogy úgy kerestem az RTR Planetát (vagy hogy a túróba’ hívják az orosz köztévét), hogy meg tudjam nézni. Persze, ez lehet, hogy az én bénaságom, és akkor az egész rám nézve negatív.
2008 Belgrád, második elődöntő???
Zoli, rossz hírem van. Ezt sokkal kevesebb vesződséggel is megoldhattad volna. Már csak azért is közvetíteni kellett mert abban az elődöntőben lépett fel bizonyos Csézi Erzsébet Magyarország képviseletében. Direkt betettem a lemezt, hogy ellenőrizem az emlékeimet. Lehet, hogy az RTL Planetáról vettem fel, de érdekes módon Gundel Takács kommentálja.
2008-ban az elsőt nem adták. Én online néztem, még emlékszem, hogy nagyban telepítettem előtte az Octoshape-et, hogy menjen.
Ne ejtsetek már kétségbe… Az elsőt is adták. Ha Octoshape-t kellett telepítened, akkor éppen nem volt tévéd, vagy a junior versenyre emlékszel novemberben. Mióta két elődöntő van, mindig közvetítették mindkét elődöntőt a magyar adók. 2010-ben a Duna, a többi évben az MTV1.
2008 májusában az eurovíziós nagyhéten a munkahelyemmel szakmai tanulmányúton voltunk Szlovákiában. Még mondtam is Robeknek, aki felajánlott egy jegyet a döntőre, hogy nem tudok velük menni, mert máshol leszek. És nem csak a versenyen nem tudok ott lenni, nem csak, hogy nem látom a tévében, de Európa egyetlen olyan országában fogok tartózkodni, ahol a közvetítésnek még esélye sincs, mert nem induló ország. Erre most kiderül, hogy akik itthon voltak közvetítés közelben, azok összevissza bénáztak orosz adókkal, meg internetes közvetítésekkel. De minimum meg vannak győződve, hogy nem adták.
Fijugg! Néha a legegyszerűbb megoldások a leghatékonyabbak. Be kell kapcsolni a tévét!
2008-ban nem adták az elsőt ez 100 %. Emlékszem 2009-ben mennyire örült itt mindenki hogy mind a 3 showt nézhetjük a tvben.
Tényleg nem adták az első elődöntőt 2008-ban!
Csütörtökön a második elődöntőben (vagy előtte volt egy visszaszámoló műsor és abban) mutatták meg egy rövid összefoglalóban, hogy ki az a 10 aki már bent van a keddi adásból a döntőben!
Bocs, bocs, bocs, igazatok van. Az elsőt nem adták, nekem is az oroszról van felvéve. Ellenőriztem. Csak arra emlékeztem, hogy mind a három megvan és mivel a műsort annak idején nem tudtam nézni, ezért nem maradt közvetlen emlék.
Mea culpa!!!!
Szerintetek ki nyeri idén a Barbara Dex-díjat?
Aki a legérdekesebb, legrondább öltözéket viseli, de ez sem tematikája a cikknek.
tudom, hogy a legrondább ruháért adják, de név szerint értettem! és azt is tudom, hogy nem a cikkhez való, de a véleményemet viszont már megírtam Ausztriáról…na mindegy, hagyjuk…
Ez még ilyenkor nem látható tisztán, ezért nem is akarok találgatásokba bocsátkozni.
Majd ha láttuk a ruhákat, megmondom. Amúgy az ilyenekre való a „kávézó”, tényleg ne offoljunk már szét minden cikket!
Hogy valami érdemlegeset is írjak: szerintem nagy esélye van például a moldávoknak, ha maradnak a nemzeti döntős koncepciónál…
eddig szerintem magasan a legrondább ruha, Rona Nishliu albán nemzeti döntős „ruhája” volt, de inkább felmosórongynak nevezném 😀 most más nem jut eszembe, de még gondolkodok
Szerintem leesne az állad neked is, ha Rona egy húszcentis tűsarkúban meg flitterekkel jelenne meg. Szerintem jó volt az a ruha, egyedi, szokatlan, finom, elegáns, de mégis lázadó, és egy picit torzonborz hatást keltett, ez pedig jó. A frizurája viszont kétségtelenül lehengerlő! (Szerintem egyébként egy szép nőről van szó.)
Szerintem ezerszer megnyerőbb lenne az a ruha és haj ami a klippben van rajta! És ez a „szobor” szerűség is jó lenne szerintem, érdekessé tenné az egy helyben álldogálását! Bár, nem valószínű, hogy ezt fogják…
Igen, az is egy jó koncepció volt! A legnagyobb hiba az lenne, ha nekiállna díváskodni. Azon kívül felőlem jöhet a szobor-megoldás és a felmosórongy is. Talán ha választani kellene, akkor nekem az utóbbi…
Olyan jó ezt a sok kommentet olvasni az osztrák dalról…
Bevallom, elsőre még tetszett is a dal, és az előadáson sem botránkoztam meg olyan nagyon… De most…!!!!!!!! Atyaúristen! Nagyon remélem, hogy nem lesznek döntősök, de ha azt nézzük, hogy most ez a „menő” (szerintem egyáltalán nem, sőt), akkor valószínű tovább jutnak!
Bízom Európa jó ízlésében 🙂
Na, ez az a dal, amit még egyszer se sikerült végighallgatnom, és nem időhiány miatt (magyarul elkapcsoltam). Ízléstelen, nálam 42/42.