Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv
Az 1986-os születésű énekesnő, zeneszerző Miltrovicában látta meg a napvilágot, mely akkor még Jugoszlávia területén volt, most pedig Koszovóban található. Már középiskoláját befejezte, amikor ismertté vált az „Ethet & Krasta Show” tehetségkutató műsorban 2004-ben. Ugyanebben az évben részt vett a Festivali i Këngës-en, mely az albán döntő az Eurovíziós Dalversenyre, ott trióban énekelt Teuta Kurti és Vesa Luma mellett, és meg is jutalmazták őket az ifjúsági első díjjal.
Elismert popsztár Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Montenegróban is, de a jazz világában is bontogatja szárnyait. Az előadásában a legkarakteresebb az árnyalatokkal teli énekesi képessége, mindemellett erős pontja az az energia, melyet a színpadon állva átad a hallgatóságnak.
Diákként humanitárius koncerteket adott, és 2009-ben részt vett mint vendégelőadó, az UNDP (magyarul: Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja) szervezet mozgalmában. Jelenleg is aktív támogatója az autista embereknek, sőt ő az elnöke a Fenntartható Fejlődés a Fiatalokért intézetnek Koszovóban.
Érdekesség, hogy ő lesz az első koszovói származású albán versenyző az Eurovíziós Dalversenyen.
Kapcsolódó cikk: Albánia: Rona Nishliu – Suus
Nálam EZ az elkapcsolási faktor, főleg amikor a nagyon nyávogós részhez ér. Mintha belülről kezdené kaparni az agyamat valami. Talán a legutolsó nálam idén.
Na ez az a dal amit nem tudok végighallgatni. BORZALMAS! Folyamatos üvöltözést hallgatni nem túl szórakoztató…Remélem nem jut be döntőbe.
Albánia 41/42
Az első reakcióm a dallal kapcsolatban nem volt valami pozitív, sőt még a második sem 😀 Aztán amikor meglett az összes dal, a frissebb verzió, és a videóklip, kicsit megváltozott a véleményem.Kb. 1 hónapja még 25. volt nálam most azonban már a 15 felé tart 🙂
A legbiztosabb továbbjutó az elődöntőben,annak ellenére hogy az összes toplista végén szerepel. A tavalyi litván dalról se gondolta volna senki sem hogy bejut. Szóval nagyot néznék ha ez kiesne.
Én meg akkor néznék nagyot, ha bejutna. Az escnation-ön látom, hogy biztos továbbjutó, de tulajdonképpen ez érthető. Az escnation közönsége a rajongókból kerül ki, akik már most rongyosra hallgatták a dalokat. Sokkal jobban ítélik meg ezt a dalt, mint majd az a szavazó közönség, aki a tévében először látja-hallja. Én ezt nem nagyon eszem, a legjobb benne, hogy albánul van. Nagyon szeretném szeretni, de ez nekem már túl …. sznob. De még mindig jobban örülnék a továbbjutásuknak, mint egy görög vagy ciprusi tucat igénytelenségnek. Nem szeretem, de tudnék nekik szurkolni.
Ha ez sznob, akkor vállalom, hogy én is az vagyok! Nekem a kedvencem idén…
Ahogy Tamásom szokta mondani, a művészet (élvezete vagy művelése)a sznobsággal kezdődik. Nem olyan nagy baj az. Ismerlek már … Anasztazia Prihodko, meg Sweet people…
Az, hogy az Anasztazia Prihodko-Alyosha kezdetű „kedvencsoromra” felfűztem Ronát, az igazából azt mutatja, hogy szeretem az ordibáló (énekes)nőket. Mivel a tavalyi mezőnyben nem volt ilyen, kénytelen voltam egy olyan produkciót támogatni, ami nem lenyűgöz, hanem megmozgat. Így került a 2010-es listám élére a Zdob si Zdub. 🙂
Erről a dalról nekem is vegyes véleményeim vannak. A dal önmagában nem olyan, amit rádióban szívesen hallgatnék. Engem mégis megfogott Rona hangja. Bár albánul szól a dal, elolvastam a dalszöveg fordítását, ami eléggé szomorú hangulatot ír le. De ezek alapján meg tudom érteni, miért úgy énekel Rona, ahogy valójában. Lehet, hogy másoknak kifejezetten idegesítő a refrénben az „ordítás”, de én a tehetséget látom ebben a részben. Lehet, hogy szomorú a dal, de Rona ezt nagyon átéli, annyira érzelemdús az éneklése. Az „üvöltözős” rész pedig nem véletlenül olyan, amilyen, mert érzelmileg a dal ezen a ponton csúcsosodik ki. És lássuk be, azért ahhoz kivételes tehetség kell, hogy valaki ilyen sokáig kitartott hangon énekeljen. Hogy bejut-e a döntőbe, az teljes mértékben a zsűritől függ. A közönség nagy valószínűséggel kiejtené.
Toplista:
1. Izland
2. Albánia
3. Görögország
4. Lettország
5. Montenegró
Montenegró? Lettország? Albánia?
Ez a lista nálam nem a legjobb 5-öt jelenti a 42-ből, hanem az eddig közzétett napi eurovíziós cikkek országainak, és azok dalaiból felállított listáját jelenti. És eddig 5 ország cikke jelent meg, azért van itt még csak 5-ös toplista.
Vessetek a mókusok elé, de ezt a dalt én még egyszer se tudtam végig hallgatni….
Nekem titkos favorit a dal. Örülnék, ha bejutna (persze nem a CD rovására).
Olyan „haldoklós” dal, nem igazán tetszik. Reméljük nem lesz döntő.
Nálam ez a dal a „Be sem kapcsolási faktort” képviseli. Olyan távol áll az ízlésvilágomtól amennyire csak lehet.
Az idei év legrosszabjai között van, de tartok tőle, hogy mégis továbbjut a döntőbe. Pedig nem kéne!
Én meglepődtem, hogy a youtube-os toplistákon szinte mindenhol az utolsó három között van. Nekem unalmas, és nem kedvenc abszolút, de szerintem vannak sokkal rosszabb dalok nála. ttől függetlenül nem várom döntőbe.
Az egyetlen, ami tetszik benne, a zongora, nagyon szép dallamot játszik. Nekem egyébként nagyon unalmas dal és én sem bírtam még végighallgatni.
Első hallásra nagyon nem gyere be volt… és sajnos ez számít. Reméltem, hogy az új változatban majd kicsit visszavesznek az ordibálós részből – hátha így szerethetőbb lesz – , de sajnos minden maradt a régiben. Számomra rettenetesen fülsértő az a harsány kitartott sikoltozás. :S Így ilyen formában én nem igazán tudom szeretni, de elismerem Rona tehetségét. Őszintén szólva meglepődnék, ha döntős lenne. (tavaly sem működött az albánoknak az ordítozás, véleményem szerint idén sem fog)
Kb. másfélszer hallottam, többször nem is nagyon akartam meghallgatni. A kiabálós része engem irritál, a többi unalmas. Lehet, hogy jó pár hallgatás után megváltozna róla a véleményem, de az első-második benyomás – ami az Eurovízión is számít – abszolút rossz. Szerintem nem fog döntőbe jutni. A tavalyi albán dalt szerettem, az ordibálással együtt, de ez… nem. De legalább albánul van.
másokkal ellentétben nekem pont a csááááááááááááááááááááááá….j-os rész tetszik a dalban, a többi nem igazán.
A klipje nekem nagyon tetszik, de talán mert fura az ízlésem.
A szám maga is úgy nagyjából, de azért nem hallgatnám nap mint nap.
Eddigi listám:
1. Izland
2. Lettország
3. Albánia
4. Görögország
5. Montenegró
Én nagyon szeretem ezt a dalt, a refrénnél beleborzongok, ilyen hangokat kiénekelni! Nálam elől helyezkedik el!
Valahogy annak ellenére, hogy minden youtubos listán a vége felé van, valahogy olyan érzésem van már az elejétől, hogy idén Albánia biztos továbbjutó!
Hiába nem egy olyan dal amit minden nap képes az ember meghallgatni, akkor, abban a közegben ez egy igen egyedi, kiemelkedő produkció lesz! Rona pedig ezt hitelesen/ megrendítően el is tudja adni! (és ha jönnek azok a könnyes szemek, amik a döntőjükön megvoltak, plusz emberek szavazatai jönnek be!) Itt a megasztár 5 példáját hoznám fel. Ilyen karaoke műsorokba nem szavazok! Túl drága, és értelmetlennek tartom… lényegtelen… Mikor Tolvai Renáta és Kökény Attila a Carusot énekelte, én sem értem hogy hogy, de Reni olyan hatással volt rám, hogy szavaznom kellett rá! és úgy emlékszem nem én voltam az egyedüli innen! valaki írta, hogy Ő is ezért küldött egy sms-t! (megasztárban első és valószínű utolsó sms-em volt)
Itt is simán el tudom képzelni, hogy sokakat úgy meg tud érinteni hogy küldik a szavazatokat!
Plusz ott a zsűri is…
A maival a listám:
1. Izland
2. Lettország
3. Albánia
4. Görögország
5. Montenegró
Én nagyon csodálkoznék, ha nem jutna be a döntőbe!
Nem értem hogy Albánia idén miért küldi ezt a világfájdalmú dalt,de mindenesetre érdekes.40/42
Nem tudom, először nem tetszett, unalmasnak találtam. Mégis van benne valami. Nem tudom hová tenni, de a címe tényleg találó, mivel egyéni. Nem találok rá jobb szót…
Érdekes, hogy a Ma Reggel-interjúban Rona milyen fiatal, üde, bájos volt, és ahogy átszellemül a dallal, öregszik vagy 15 évet.
+1
Csak a legjobb előadóművészek tudnak ilyet!! 🙂
Meg a jó ( vagy éppen a rossz) sminkesek!