Tudósító: Ötvös Zoltán
Forrás: eurofire.blog.de – eurovision.de
Ornela vagy Roman? Roman vagy Ornela? Már csak ők ketten maradtak talpon a hetek óta tartó műsorfolyamban, kettejük közül választja ki Németország a 2012-es képviselőjüket. Ma este halljuk először az összesen hat potenciális dalt, amiből az egyik Bakuban képviselheti az országot.
Az énekesek hétfőn az utolsó adás után fel is énekelték ezeket, hogy a döntő után rögtön elérhetőek/letölthetőek legyenek.
Az Unser Star für Baku győztese 23:00 körül az első interjúját a Stefan Raab vezette TV total-ban adja.
Az adásról: Roman és Ornela is 3-3 dalt fog énekelni, amiből az egyiket mind a ketten előadják majd. Ekkor a közönség kiválasztja, hogy kinek melyik dal áll a legjobban. Miután megvan mindkettejük nyertes dala, a két énekes fellép újra egymás ellen a kiválasztott dalokkal, és kizárólag a telefonos szavazatok döntik el, hogy ki lesz az este győztese.
A szavazatok változását (mint ahogyan eddig minden adásban) százalékos formában folyamatosan láthatjuk majd az úgy nevezett „Blitztabellán”, hacsak a döntőre nem terveztek valami változást.
A nagyobb fogadóirodáknál lehet a ma esti eredményre tippelni: a Bwin és a Bet 365 is szinte biztos Roman Lob győzelmében.
A Bwin 1.20-as szorzót ad a Romanra, míg 4.00-ás szorzót az Ornelára tippelőknek. A Bet 365-nél kicsit nagyobb a különbség: Romanra 1.12-es, Ornelára 5.50-es odds-okat kínálnak.
Az hogy végül ki fog májusban Bakuba repülni, ma este kiderül!
Online közvetítés 20:15-től:
A hivatalos német eurovíziós oldalon: http://www.eurovision.de
Hát azt kell mondjam eddig nekem is 2:0 Ornelának!
(Én is csodálkozom, hogy ezt mondom…)
Roman hangjára jobban fekszenek ezek a dalok szerintem. Ornella egy kicsit olyan erőtlennek tűnik nekem. Eddig 2-0 Roman javára 😀 A dalok terén pedig az „Alone” bejövős.
Remélem a tinilányok szavaznak-elv nem érvényesül.
Na, ez eddig a leglassabb xD
Ha rajtam múlna, Ornella már a kezében tartaná a bakui repülőjegyet.
Most min röhögtek?
Na szerintem ez a 3. állt a legjobban Romannak! 🙂
Hát szerintem Roman dala a Standing still lesz.. nagyon jól adta elő.. 🙂
Ne tudjátok meg milyen kíváncsi vagyok most! 😀
Hát nekem mindhármat Ornella viszi!
Reméljük, ő megy!!!
A 3. kör eredménye nálam:
Ornella-Roman: 1-0
Tehát az összesített eredmény:
Ornella-Roman: 3-0.
A „Standing Still” lesz a német versenydal szerintem. Már csak az a kérdés, hogy ki énekli… Nekem speciel tökmindegy, mindkettejüktől hallva is nagyon gyenge.
Az a dal lesz, és Ornella énekli majd.
Mivel olyan semmilyenek ezek a dalok, de mégis úgy érzem Ornella hangszíne és ahogy énekel jobban hozzáad valamit amitől picit jobb maga a dal.
Ornella fényévekkel jobb, mint Roman.
Asszem a németek két top 10-es helyezés után, szépen visszafognak idén csúszni a mezőny 2. felébe, mert ezek a dalok sehol nincsenek a Satellite-hoz vagy a TBAS-hez képest.
MrSilesian!
Próbáld meg nézni ezen a linken! a hivatalos oldalon nekem szaggat, megáll, kínlódik nem csinál semmit, de ezen gond nélkül megy… Ha neked nem olyan jó a neted, lehet párszor megakad, de legalább nem maradsz le róla! x)
http://www.youfreetv.net/tv/ard.php
Az a baj, hogy kollégiumban vagyok, és itt a a neten „n*100” ember osztozik, és nem nagyon jut most nekem ebből 🙁 Ha eurovision.tv-s lenne, akkor biztos menne, de így nem 🙁
ohh, értem! Sajnálom! De majd akkor hétvégén vissza tudod nézni ha lesz kedved! x)
Most egy másodpercet lejátszott :))
na! x) haladsz! x)
Tudsz adni jó linket, mert nekem egy sem működik idáig? …
🙁
amikor 2010-ben volt a válogató, akkor volt a fináléban egy bejátszás az „ellenfelekről”, vagyis azokról a dalokból amelyeket már egyes országok kiválasztottak. Kiváncsi vagyok most is lesz-e ilyen! 😀
A magyarra mit fognak szólni, ha lesz ilyen?
Amúgy neked melyik ország eddig a favorit?
Hát én még élő műsor előtt a CD-nek szurkoltam, úgyhogy
1. Magyarország
de nagyon bejön Dánia dala, és persze Izland. 😀
Eddig az én győztesem Dánia.
http://mediathek.daserste.de/live/9555046_livestream-unser-star-fuer-baku-das-finale Nekem ezen a linken tökéletesen megy a felvétel!
Wow! x) a telefonálók főnyereménye 2 jegy a bakui eurovízióra! teljes ellátással! :O nem semmi!
Hát…a németeknek van pénzük.
nem bánnám ha engem is megdobnának eggyel 😀
Ide is jöhetne most egy jegy.
Úgy érzem nem fogok elájulni Germany választásától, főleg akkor nem ha a „Quietly” vagy a „Standing Still” megy.
Amúgy mikor lesz vége? Csak úgy érdekel.
kb. 1 óra még
Mennyiii??? Atyám!
Jól értem, hogy a zsűri a Quietly-t preferálja Ornellának?
Sajnos igen. De úgyis a Standing Still megy.
Én most ezt nem nézem szerintem végig, mert elég unalmasak a dalok, nagyon egyik se hatott meg, ráadásul a német nyelv hangzásától alapból hidegrázást kapok xD
Egyébként az én „kedvenceim’:
Roman – Conflicted
Ornella – Quietly
További jó szórakozást nektek 😉
Köszönöm a többiek nevében is!
22.30-kor kezdődik a híradó/Tagesthemen
Standing sill Roman dala
Quitly Ornela dala
Sajnos.
jönek a konkurenciák asszem 😀
Jólvan csak sikerült azokat választani amiket nem szeretek 😀
Üdv a középmezőnyben Németország 😉
compact disco
a Compact Discot csak egy képig játszották be.. de dalba nem 🙁
Jaj, de kedvesek, hogy PONT a magyar dalt hagyták ki… pfff
A miénk volt az első kocka… és ennyi! :S és Rajtunk és a Francián kívül mindenkit lejátszottak! :S
valószínűleg azon a 2 dalon múlott az adásidő 😀