Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTV
Net: http://www.eurovision.tv/esctv/future?program=45363
Ma este 20:15-től az m1, a Duna World és az eurovision.tv nézői elsőként fogják megtudni, kit fog küldeni Magyarország a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválra Bakuba (azeriül Bakı, azaz pont nélküli i, kiejtve: Bakü). A két, 10 résztvevős elődöntő után a legjobb 8 dal fog két fordulóban megmérkőzni egymással a végső győzelemért.
A mai verseny résztvevői:
Caramel – Vízió
Compact Disco – Sound of Hearts
Fábián Juli & Zoohacker- Like a Child
Gyurcsík Tibi – Back in Place
Heincz Gábor „Biga” – Learning to Let Go
Király testvérek – Untried
Tóth Gabi – Nem kell végszó
Veres Mónika „Nika” – This Love
A közönség a legjobb 4 dalt fogja tovább juttatni a szuperdöntőbe, ahol a zsűri fogja kiválasztani a végső győztest. Ha a zsűri szavazásán holtverseny alakul ki, akkor az addig beérkezett nézői szavazatok alapján lesz kihirdetve a 2012-es Eurovízió magyar résztvevője.
A műsort az m1 és a Duna World élőben közvetíti, a két csatorna interneten élőben is fogja közvetíteni. Az eurovision.tv-n is nézhető lesz a magyar nemzeti döntő, illetve később ott is, és az MTV videótárából is nézhető lesz. Vasárnap a műsort az m2 ismétli, 16:00-kor.














Ha jól tévedek, akkor ez lehet a rajtsorrend:
1. Gyurcsík Tibor – Back In Place
2. Fábián Juli & Zoohacker – Like A Child
3. Király testvérek – Untried
4. Veres Mónika – This Love
5. Heincz Gábor – Learning To Let Go
6. Compact Disco – Sound of Our Hearts
7. Tóth Gabi – Nem Kell Végszó
8. Caramel – Vízió
Ezt miből gondolod? Egyébként örülnék neki ha így lenne :D.
Eurovisionről van? Néztem én is, de nekem fura lenne, hogy a 2. elődöntős továbbjutók vannak az első négyben, míg az 1. elődöntősök utánuk (ők ráadásul az elődöntőbeli sorrendjüknek megfelelően).
Ettől függetlenül persze lehet, h. ez lesz.
Allkindsofeverything-ről, de látom a hivatalos oldalon is ez a sorrend.
Nem tudom, az jelent-e valamit, de az eddig felkerült négy főpróbás videón Királyék, Gyurcsík Tibi, a Compact Disco és Tóth Gabi vannak.
Ott a Compact Disco ki is hangsúlyozza, hogy a 6-os kódra szavazzanak, szóval szerintem korrekt.
Királyéknak meg a 20-as. Az elődöntőbeli kódjaikat viszik tovább.
Igen, úgy tűnik.
Finoman szólva sem örülök, hogy Tibi kezd. 🙁
Ebből a nyolcas fogatból csak a Király testvéreket nem bírom.
Van ott hang, de egyszerűen nem….
A maradék hétből bárki jut tovább, nagyon fogok neki drukkolni.
Mindenesetre hajrá Compact Disco 🙂
99% hogy a Compact Disco megy, 1% Heincz Gábor. Mindig bejön a megérzésem.Én a Heincz Gábornak jobban örülnék,mert első hallásra sokkal dallamossabb,fülbemászóbb,ami az eurovíziónál nagyon számít.
Amen!
A CD nyilatkozata alatt próbál Gyurcsík Tibi, hallatszódnak a változtatások, nem nagy változás, nekem jobban tetszett az eredeti, de így is jó, túl sokat ugye nem lehetett rajta változtatni…
És igen, elmondta Tibi is, hogy a kódjaik maradtak ugyanazok.
http://www.youtube.com/watch?v=_–kVshMi2M
Így a döntő előtt pár órával újra összegzem az én listámat. Igyekszek úgymond ‘szakszemmel/füllel’ véleményt írni,és nem befolyásolni az érzéseimet,hogy melyik dalok tetszenek. Igyekszek a legjobbat kihozni.
8. Veres Mónika” Nika”:
Kövezzetek meg, ha akartok,de ez a csaj dögunalom,hiába,hogy kibaszott jó hangja van. Ez a szám dög unalom. Egy nagy nulla. Azthiszem,hogy valaki fennebb megemlítette Csézy példáját. Egyetértek vele énis. Lehet,hogy a ” szakmai zsűrinek” tetszik,de ott kint lehet,hogy nem fog. De azért hajrá.
7.Compact Disco-Sound of our heart:
Unalom!Unalom! unalom!. Ennyi. Én nem szeretem őket. nem tudom miért. Kiköpött Colplay és One Republic Turmix..
Na mintegy ők tudják..
6.Caramel-Vizió:
Kétség sincs afellől,hogy Caramel a mai magyarországi férfi zeneipar egyik ékköve. Brutál jó a hangja. Nem tudom,nekem olyan érzésem van,hogy amikor élőben énekli a dalt,akkor valami olyan gondolat zavarja,hogy igenis bizonyítsam be,hogy tudok énekelni,és eltúlozza a dalt,ami szerény véleményem szerint nagyon jó.De emiatt soroltam így ‘hátra’.
5.Gyurcsík Tibor- Black in place
A kis ” cukiság ” ugyebár. Az élő adásban ő normális ruhában + ritikus ruhában hajatvető ” táncosok” vonaglanak a szinpadon. Alapból jó szám,csak jó színpadkép kéne,s akkor okésabb lenne!:D
4.Fábián Juli és a Zoohacker- Like a child
Nagyon jó szám. A ‘jútyúb’-on láttam egy nagyon ötletes hozzászólást. Ide is beillesztem. Szerintem,ha így lenne, nagyon öteletes lenne a dal. De így simán dög unalom. Na de itt a komment.
„egy 5-6 éves fiatal kissráccal úgy fel lehetne dobni a produkciót. ott labdázna, Juli leülne hozzá, a kiskölök vinne neki egy könyvet úgy csinálná h olvas neki, a gyerek meg a dal többi részében hülyéskedne, a végén Juli meg megpuszilná ésatöbbi. 😀 nagyon megható lenne emellett a dallam mellett. sztem fél Európa elcsöppenne tőle. :D:D (és persze nyomnák nekik a szavazatokat. :D” -sztem így még akár esélye is lenne.
3.Heinz Gábor- Learning To Let Go
Áh tök laza a srác. Nyugalom árad belőle. Lehet akármilyen szar napod is,ez képes felvidítani. Akár érted a szöveget,akár nem. Hajrá Gabi. mellesleg ez a csnegőhangom:)!
2. The Kiralys-Untried
Tipikus poluláris dal. Kb ,mint a tavaly az svéd srácé.Hiába,hogy nem szeretem őket,itt az a lényeg,hogy külföldön szeretik-e. S ahogy én látom igen.. Na de hajrá nekük! U.i. az észt csajnak is ilyesmi stilusú dala volt a tavaly. első 4be várták végül utolsó előtti lett..
1. Tóth Gabi- Nem kell végszó
Ez az az eset,amikor úgymond’ szarból várat lehet építeni’ . Első hallásra a dal,csak úgy simán meghallgatva,semmi klipp,vagy szinpadi látvány nélkül szar volt. De ahogy a szinpadon előadta. Vérprofi. Annyira lekötött ,hogy jujj. Akárhogy akartam azt,hogy ne figyeljek oda,nem tudtam nem nem odafigyelni. Respect Gabinak. Amúgy amikor Gabi énekelte az elődöntőben a hangosítás sz*r volt azért nem hallatszott jól. Remélem este jó lesz.
Tudom azt igértem a kommentem elején,hogy próbálok ‘szakvéleményt nyújtani,de nem ment:-j Na de sebaj.
Néhány észrevétel a dalokkal kapcs,amelyek tavaly is voltak:
Compact Disco- tavalyi románok,illetve angolok egyvelege. Ha a zene nem is,de már a tudat,hogy fiú banda.
a Királys- Eric Saade ,illetve Getter Jaani xD
Heinz Gábor- Paradise Oskar(finnek) egyszerű dal,gitárral előadva,tavaly is volt.
Veres Mónika -tavaly a szlovén csaj is ordítós balladával rukkolt elő..
folytassam a sort,vagy tényleg véletlen egybeesés az egész?..
Nagyjából nekem is ez a listám!:)
Vagy Gabi vagy a Király tesók győzelmének örülnék, hiába nem szeretem őket, a dal akkor is szuper, ezt el kell ismerni!
Fábián Juliék produkciója szerintem unalmas, ahogy a dal is, hiába az egetrengető hangi adottság.
Gyerekek pedig azt hiszem nem szerepelhetnek az eurovízión!
Tavaly a szlovén csaj az akkori legjobb számmal rukkolt elő , nem egy ordítozós balladával.
Imádom a Compact Discot, ez a dal nem a legjobb, de rendben van. Tóth Gabi száma se a legjobb, de az előadás! Az Eurovízión az utóbbi időben jobban számít az előadás, mint maga a dal, így ezzel indulva tuti lenne a döntő!
Na mindegy összességében bárki mehet közülük: Tóth Gabi, Compact Disco, vagy Nika.
DE! A végső döntést az „okos” zsűri hozza meg, így Tóth Gabi 100%, hogy nem megy, amit nagyon sajnálok, hiába fogok szavazni (feltéve, ha lehet).
Van egy olyan érzésem, hogy az egész elődöntős-döntős hercehurca előtt megvolt már a zsűri tuti befutója. A múltkori pontegyenlőség is kész vicc volt. Remélem fékezni fogják ma este a nyelvüket, elég durvákat beszólogattak.
A Compact Disco vagy a Gyurcsik gyerek fog nyerni, akármi történik, mert szerintem a műsör előtt már ez lett megbeszélve sajna! 🙁 De hajrá Királys!!!
hát. nem tudom de véleményem szerint Heincz Gabinak alapvetően tetszik a száma de szerintem az Eurovízión semmire nem menne vele.. és ez Fábián Julira is vonatkozik.. jó számok, de az Eurovízión tucatdalnak számítana. Ott mindegyik majdnem ilyen jellegű dal. Az én két kedvencem Királyék és a Compact Disco dala. Lehet hogy valakinek nem tetszik, de legalább különlegesnek számítana. Természetesen ez az én véleményem ha nem tetszik ossz le nyugodtan. ^^
Az előbb tök véletlen egymást után hallgattam meg Wolf Kati tavalyi dalát és Királyék Untried-ját. Csak én hallok hasonlóságot a refrénben? 🙂
Úgy indul mind a két refrén, hogy mi-ré-dó. Komolyan nem hiszem el, hogy már itt tartunk…
Már látom, hogy mekkora szitkozódás lesz a műsor után, mert a Compact Disco és a Királys rajongók már nagyon vitatkoznak! 😀
Én is ettől félek, hogy akárki nyer, itt óriási háborgás lesz 😀
escdaily szerint a rajtsorrend:
Line Up:
01. Gábor Heincz – Learning to let go
02. Juli Fábián & Zoohacker – Like a Child
03. Tibor Gyurcsík – Mozi szélesvásznon
04. Gabi Tóth – Please Don’t Say Me
05. Comact Disco – Sound Of Our Hearts
06. Nika – This Love
07. The Kiralys – Untried
08. Caramel -Vízió
Én örülnék ha nem megint azok lépnének fel a végén mint az elődöntőben..
Ez megfigyelhető, hogy nagy átlagban a Király tesóknak meg a Compact disco-nak szurkol mindenki! Ez tényleg csak nagy átlagban mert azért Gyurcsik Tibisek is elég sokan vannak stb, de a legnagyobb vita e 2 szám között van! Le merem fogadni, hogy egy nevető 3. fog győzni!
Nem mindenki, csak sok internetező. Én pl. nem drukkolok nekik, és a környezetemben senki sem.
Hiába veszekedik bárki a kedvencéért,mert többmint valószinű,hogy meglepetés fog születni,amiko megtudjuk,hogy ki jut ki..:-j
Ezek a találgatások általába csak akkor jöttek be,amikor többet kellett megtippelni,hogy ki jut tovább. És mivel,hogy ez döntő és csak egy jut ki,így hiába kampányol mindenki a sajátjának..
Húzzunk egy merészet – menjen Nika! 🙂
Inkább ne:(
Ha netán mégis, akkor valamit sűrgősen tenni kell a látvány érdekében…….a dal még oké, bár számomra elég semmilyen, hiába énekel jól.
Tavaly az osztrák sem jutott sokra, pedig ő legalább 10-szer jobb volt, mint Nika.
http://www.youtube.com/watch?v=Oc13B1ofQS4
Milyen meglepetés? A zsűri a két elődöntőben pontozott, világosan kiderült ki melyik produkciókat tartja a legjobbnak. Ha mondjuk a Királyékat juttatná tovább a zsűri 3-1-es arányban valakivel szemben, az a zsűri komoly befolyásolására utalna, hiszen a múlt héten alig jutottak tovább a 3. helyen.
Meglepetések nézői fronton várhatóak, én bevállalok egy tippet, majd lehet nevetni rajtam, ha súlyosan benézem. 🙂
Nézői Top4:
Compact Disco – Sok listát vezetnek, van egy bizonyos számú rajongótáboruk, és szerintem az emberek általában véve szeretik a dalukat.
Tóth Gabi – A nézők juttatták tovább, talán a mezőny legerősebb énekese. Meglepne, ha nem lenne a négy között.
The Kiralys – Az óriási hype arra enged következtetni, hogy ott lesznek a végén.
Caramel – Ő lenne a negyedik, szintén ott van a listák élén, ismert, stb.
Ez lenne a meglepetésektől mentes nézői Top4 és a Compact Disco számára a legjobb felállás, ugyanis ez esetben csak ők maradnának a zsűri által szeretett négyesből. Tehát ha nem történik valami nagy szemléletváltás a zsűri részéről, akkor én a Compact Disco 3-1-es, vagy 4-0-ás arányú győzelmére tippelnék a végén.
Mint kiderült az elődöntőkhöz képest többeknél lesznek változtatások és ezek még befolyásolhatják a dolgokat. Ki tudja?
Jaja, és ne felejtsük el azt sem, hogy igenis nézik az aktuális produkciót is, nem csak a dalt, tehát hogy éppen akkor hogyan adja elő. Valaki javulhatott a múltkori óta, mások meg ki tudja, hozzák-e ugyanazt a szintet…
CD és a Királyék helyett egy meglepi 3. …….. csak ne Tóth Gabi vagy Nika, esetleg Juli és Zoohacker. A többi kis turbóval mehet:)
Na jó, inkább várjuk ki az esti produkciókat, hátha történik valami csoda és meggyőznek ők is.
Viszont bárhogy is alakul, nem lesz olyan végeredmény amivel mindenki elégedett lesz.
Erre a hülyeségre nem lehet alapozni, hogy a CD első helyen ment tovább a Király family meg a 4.! Nem egyforma erősségű volt a 2 elődöntő, a 2. sokkal színvonalasabb volt! Szóval a CD lehet a 2. elődöntőn csak az 5. helyen végzett volna a zsűri szerint!
Így igaz + most kiderül az is, hogy az első elődöntőben oly sok technikai hiba mennyire befolyásolta a „minőséget”.
Figyeljetek, ha minden igaz, akkor a 4-ből csak a zsűri dönt, tehát fölösleges vitatkozni azon, hogy CD vagy Kiralys. Rajtunk csak az „múlik”, hogy melyik négy jut be. Majd a zsűrit lehet szapulni, de olyan végeredmény úgy sem lesz, ami mindenkinek tetszik!
Látom, fokozódik a nemzetközi helyzet. 😀 Én azt mondom, bármi is legyen a végeredmény, nem kell túlreagálni. Ha májusban nem is leszünk döntősök, égni egyik dallal sem lehet. Mi annyit tehetünk, hogy a top 4-et kialakítjuk (remélhetőleg ez a része tényleg a mi kezünkben van), utánunk a vízözön. Aztán jövőre lehet zúgolódni, hogy a szabályzatban kisebb beleszólása legyen a zsűrinek. Béke.
Így van! 🙂
Jövőre is lehetne ilyen arányban a zsűri és a közönség által továbbjuttatottak száma.
Azzal a változtatással, hogy pl 10-en fellépnek az adott műsorban.
A közönség szavaz. Lefelezi a mezőnyt, maradnak 5-en, ebből 3-at a zsűri kiválaszt, a fennmaradó 2-ből, akinek közönség által több szavazat van, csatlakozik 4.-nek! és így jobban elkerülhető lenne a bunda gyanú!
Tök jó ötlet, tényleg így kellene a jövőben kiválasztani a nemzeti döntőbe jutó dalokat, támogatom az elképzelést. Bár komoly kétségeim vannak afelől, hogy a „döntéshozóink” mennyire engedik a „pórnépnek” ilyen mértékben befolyásolni az eredmények alakulását. Ne legyen igazam ebben!
Hi guys,
this site is amazing, congrats! 🙂
We (me and my friends) loved What About My Dreams (and Kati, of course) last year.
But now, Gabi Toth and her single, Nem Kell Vegszo is the best. It’s a super international smash hit!!!(hope she will singing in english tonight)!!!
Me and my friends are in love with Gabi, she is so sexy and unique!
We will watching the final show tonight!
Here is our top3 list:
01. Gabi Toth: Nem Kell Vegszo – catchy choir, cool verses and a sexy singer. Perfect!
02. The Kiralys: Untried – it’s a good song, but the girl is a little bit weird. I’m scared last saturday… :S
03. Nika: This Love – Wow, what a voice!
+1
04. Gabor Heincz: Learnin’ To Let Go
good luck tonight, hope you will make a good decision guys! 🙂
greetings from uk
james
Na leírom én is így, a döntő előtt, kiknek szurkolok ma, és hogy mit gondoloka dalokról.
Leginkább Gyurcsík Tibinek szurkolok, az ő dala nagyon megragadott, jó a feelingje, egyszóval nagyon tetszik.
Nagyon szeretem a Compact Disco dalát, kérdés, hogy adják este elő, mert múltkor nem volt csúcsszuper, hiába jó a dal.
Heincz Gabi dala ugyancsak tetszik, neki is szurkolok.
Ezt követően nem túl egyértelmű a sorrendem. Negyedik helyen talán Nika áll, aztán Fábián Juliék, majd Tóth Gabi, Királyék, s végül Caramel.
Utóbbi kettőnek a dala nem jön be, Gabinál inkább vele van gondom, de a dal sem annyira tetszik.
Úgy gondolom, nem lesz olyan eredmény, ami mndenkinek tetszik, éppen ezért élvezzük a műsort, bízzunk benne, hogy nagyon színvonalas produkciókat látunk ma este, technikíai bakik nélkül, én személy szerint bárkinek szurkolni fogok, aki kijut, még ha olyan is, akit nem szeretek. Elvégre Magyarországot képviselik Bakuban. Más kérdés, hogy jobban örülnék olyannak, ami tetszik is! 🙂
Úgy gondolom (függetlenül az én listámtól), hogy az eddigi évek dalai, eredményei alapján a következő dalok, stílusok lennének sikeresek az eurovízión:
Compact Disco, az ilyen dalok, csapatok szerintem sikeresek, főleg ilyen dallal. Gyurcsík dala is szerintem hathat, főleg a fiatalok körében. Heinczé is, az ilyeneket sokan kedvelik, más kérdés, hogy döntőben nagyon elől nem nagyon végeznek az ilyen stílusú dalok. A lírai, lassú dalok, mint Nikáé, szintén bejuthat a döntőbe, de ott nem hinném, hogy elől végezne. Tóth Gabi meglepetés lehet, bár nekem a tavalyi albán dal és énekesnő jut eszembe róla, és az döntőbe sem került. Fábián Juliékat nem tudom hova tenni, nem sok ilyen dal volt döntőben eddig, Caramel nem hiszem, hogy döntős lenne, Királyék pedig hozhatnak meglepetéseket egy extravagáns produkcióval, noha én nem bírom őket.
De ki tudja, minden évben vannak meglepetések, ki tudja, idén mi lesz.
Mindenesetre akiknek tehát a legjobban szurkolok: gyurcsík Tibi, Compact Disco és Heincz Gabi!
Mindenkinek jó szórakozást ma estére! 😉
Bocs az elírásokért, a néhol elég hülye fogalmazásért, már nagyon izgatott vagyok, ezért vagyok kicsit szétszórt! 🙂
Gyerekek, az, hogy kit hoznak ki ma győztesnek még 4 óra és megtudjuk.
Én Királyéknak drukkolok, és küldöm az sms-t, remélem nem hasztalanul!
De bárhogy alakul,
1. elfogadható és vállalható dalok vannak a 8 között!
2. hatalmas lépést tett itthon az Eurovízió!
Én eddig úgy éreztem, hogy ciki kimondani itthon ezt a szót, és a mai nap többször elmosolyodtam ennek hallatán.
Egy óra körül jöttem haza a busszal, a 4-es ülés mögött ültem. a 4-es ülésben 3 lány és egy fiú. és a ma esti döntőn ment a vita! x) 2 lány totál Tóth Gabi mellett voltak, a srác Compact Discos a harmadik lány nem nagyon tudott érvényesülni, de olyan kis szerényen Királyék mellett próbált kiállni… Úúúgy bele akartam szólni! De visszatartottam magam!
A másik aminek nagyon örültem, az a Class fm-en a Hírek. a 17:00-ás és a 18:00-ás hírekben is mondták, hogy ma kerül megrendezésre a döntő. kik vesznek részt rajta. stb…
Plusz a nap folyamán hallottam Heinz Gabit, Tóth Gabit, Királyékat, Tolvai Renit, tegnap este a Monsoont… szóval haladunk! x)
Jah, és hétfőn a jogtanárom, kedden a vállalkozás tanárom egyből eurovízióval kezdtek… (Minden tanárom tudja, hogy cseppet fanatikus vagyok 🙂 ) szóval ők is nagyon dicsérték a műsort és ők is Királyék mellett vannak! x) szóval örvendek, hogy valami elindult itthon is!
Szerencsére sikeres A Dal. Várhatóan növekedni fog a nézettség az eddigiekhez képest, úgyhogy a döntő megdöntheti a 1 milliós álomhatárt össznézettségben. Ilyen számokat csak a sportesemények szoktak hozni az MTV-nek. Ha a politika nem szól bele, akkor szerintem 100%, hogy lesz jövőre is, akár több fordulóval.
Teljesen egyetértek az egész hozzászólásoddal, tök jó h itthon is kezd teret kapni az Eurovízió. 🙂
HA már a példákat említetted, vmelyik nap olasz órán, hallgattunk valami zenét, és a zene végén a tanár megjegyezte, hogy ez a dal nyert egyszer régen az Eurovízión, és az osztálytársaim akiket egy két éve még egyáltalán nem érdekelt az Eurovízió, , arról kezdtek beszélni, hogy most szombaton lesz a dal döntője az M1-en és hogy vajon ki fog kimenni az ESC-re.
Csak így tovább 😀
Erről jut eszembe, óriási meglepetésben volt részem, a sulinkban heti kétszer van sulirádió és ezen a héten csak a Dal döntőseit adták le (furcsa volt mivel az untriedet mindkétszer leadták de volt akit egyszer se :P) és volt olyan osztálytársam akivel tudtam erről dumálni 😀 Sőt, közös álláspontot találtunk, a következőt: Hajrá Király Testvérek!!!
Nekem is hasonló élményeim voltak a munkahelyemen….szinte mindenki tudta miröl van szó és ma este is nézni fogják. Teljesen egyet értek az elöttem szólóva!. Hajrá Király Testvérek!!!De azt se bánom, ha Compact Disco vagy Tóth Gabi megy! Már csak bő egy óra!!!
Lassan leteszem az ikreket aludni, és indulhat a mandula!:)
És ehhez kellett ugye Kati, egy médiatörténeti pillanat és egy hatalmas fejlődés. :)Köszönjük!
(Fentebb említett témátokhoz kapcsolódóan.)
Hát én már nagyon kíváncsi vagyok!!
Én úgy érzem, Király Lindáéknak van a legtöbb esélyük jobb helyezésre, ők passzolnak talán a legjobban az Eurovízióhoz.
(pörgős zene, jó hang, jól néznek ki, és hát ugye a szavazóknál -fiatal csajok/srácok ez is számít..)
De ha nem a helyezést nézzük, hanem azt, hogy megmutassunk egy színvonalas, jó produkciót Európának, akkor a Compact Discónak, vagy Fábián Juliéknak kellene menni.
Szerintem ők megérdemelnék, hogy sokan megismerhessék a nevüket. Jó, persze a helyezést nem lehet megjósolni, lehet, hogy velük is jól járnánk, de én kicsit úgy érzem, ők túl jók ehhez a versenyhez. Vagy inkább úgy mondom, más stílus, mert ezzel nem a többi dalt/versenyzőt akartam lehúzni!
Úgyhogy én annak örülnék a legjobban, ha ebből a 3-ból menne valaki, de igazából akármi is lesz a végső döntés, szurkolok majd nagyon Magyarországért!
(habár ált. haver-ország szavazás van, úgyh. lehet, hogy semmi esélyünk normális helyezésre, de akkor is , legalább egy jó produkciót küldjünk)
..csak nehogy az idióta király family nyerjen….
a Hiradoban jo szarakozast kivantak hat hajra 😀
És ezt múlt héten is ugyanígy mondta : D Persze utána szépen kijavította! 🙂
szegeny… ketszer egymas utan… 😀 amugy igazad van, tenyleg javitott, de vicces volt. meg o is elmosolyodott…
Norvég finálé itt: http://www.eurovision.tv/esctv/main?program=45893
Attól tartok a norvégoknál van az új Eric Saade…
… akinek a dala vagy ezerszer jobb. 🙂
Egyetértek 🙂
Ez így van. 😀
Hajrá Tóth Gabi!!!
Én is ezen a véleményen vagyodk, de a Compact Disconak is örülni fogok :D.
Nem is tudom… Nekem mindegy csak NE Fábián Juliék menjenek. 😀
..nekem is mindegy, csak ne királyék 🙂
Miiii?? A zsuri valassza ki a 4 kozul? Nem forditva kellett volna? A zsuri valszza ki a 4-et .. es a nep kozuluk a nyertest?? :((((
…azért csinálják így, hogy csalással mindenképpen ki tudják hozni győztesnek a királyékat, mert megvette nekik apuka a győzelmet…. erről szól az egész, semmi másról… felépítettek köréjük egy cirkuszt, sok kis statisztával…
felfele mutato huvelykujj
De. igy prezentaltak… de gondolom felnek hogy a nezok esetleg masra fognak szavazni mint akit ok mar reg kivalasztottak…
…erről van szó….
Királyék kezdik… Remélem nem a pénz miatt mennek.
..a remény hal meg utoljára.. hátha csoda történik.. 🙂