Naptár

2011. november
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Fórum: Kávézó

Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!

8 314 hozzászólás Fórum: Kávézó

  • Pitbull

    http://www.quart.hu/quart/interju/20150309-csemer-boggie-kepviseli-hazankat-eurovizion-igy-lesznek-utolsokbol-elsok-interju.html

    Khm… Kicsit fellengzős stílust ütött meg az interjúban, ez nem feltétlenül teszi szimpatikussá, mint ahogy a kommentek is mutatják.
    Ez a mondat viszont nagyon jó:
    „Minden egyes szombaton úgy álltam ki a színpadra, és úgy csináltam végig ezt a versenyt, hogy másnap tükörbe tudjak nézni.”

    Ezek szerint ő is lelki önvizsgálatot tartott a „Tükör előtt”… 😀

  • Sziasztok! Egy kis technikai infó: A Google küldött nekem levelet amiatt, hogy az eschungary.hu nem mobil barát, ezért hátrébb fog sorolni a keresési eredményeknél. A honlapkezelő témája sajnos automatikusan nem szabja át a képernyőt mobilbarátra, ezért köztes megoldásként egy másik téma töltődik be azoknál, akik mobilon néznek minket. Most megváltoztattam egy másikra, amivel kicsit könnyebb a böngészés és a betűk is helyesen jelennek meg. A lap legaljára kell görgetni és ott lesz egy link azoknak, akik vissza akarnak térni a régi verzióhoz. B tervként bele kell menni a böngésző beállításaiba és kipipálni az „Asztali webhely kérése” opciót, és akkor is a régi verzió fog megjelenni a mobilokon és tablettákon 😉

  • Dani

    Újra a segítségeteket szeretném kérni, ha nem gond. Megint dalok mp3 formátumú verzióit keresem, természetesen toplistákhoz. Ezeket a dalokat nem találtam még meg:

    Zoe – Quel filou
    Noize Generation – Crazy Now
    José Freitas – Mal menor (Ninguém me guia à razão)
    Simone de Oliveira – À espera das canções

    Ha valakinek valamelyik dal mp3 formátumban megvan, az a dani00014@freemail.hu-ra elküldhetné nekem.

    A segítséget előre is köszönöm! 🙂

  • rocknish

    Ha erről valaki esetleg lemaradt volna:

    http://felpercesek.nlcafe.hu/egy-sved-jeltolmacs-a-het-sztarja/

    Én így simán Magnust küldtem volna, ha vihetiné a tolmácsot 😀

  • Iza

    Most, hogy megvan az összes dal, összeraktam a top40-es listámat, valahogy így néz ki 🙂

    1. Svédország
    2. Ciprus
    3. Észtország
    4. Olaszország
    5. Lettország
    6. Norvégia
    7. Izrael
    8. Fehéroroszország
    9. Albánia
    10. Görögország
    11. Azerbajdzsán
    12. Csehország
    13. Svájc
    14. Moldova
    15. Hollandia
    16. Ausztria
    17. Örményország
    18. Ausztrália
    19. Macedónia
    20. Franciaország
    21. Montenegró
    22. Németország
    23. Dánia
    24. Szerbia
    25. Belgium
    26. Románia
    27. Írország
    28. Grúzia
    29. San Marino
    30. Magyarország (elszomorít, de nem tudom előrébb tenni)
    31. Lengyelország
    32. Oroszország
    33. Spanyolország
    34. Szlovénia
    35. Izland
    36. Litvánia
    37. Portugália
    38. UK
    39. Málta
    40. Finnország

  • Pitbull

    Segítséget kérek!
    Három dalhoz keresem a végleges, 3 perces (vagy rövidebb) STÚDIÓ verziót:
    1. Monika Linkytė & Vaidas Baumila – This Time
    2. Il Volo – Grande Amore
    3. Voltaj – De la capat (All Over Again), ehhez olyan verzió kellene, amiben nincs benne a klipben szereplő gyerek szövege, ha jól sejtem, az nem szerves része a dalnak.

    Ha linket nem tudtok adni hozzá, de megvan mp3 (vagy bármilyen más) hangfájl-formátumban, akkor ide is elküldhetitek:
    batika@vipmail.hu

    Előre is köszönöm a segítséget! 🙂

  • Pitbull

    Ebben az évben hat (6) nem angol nyelvű és egy (1) vegyes (román-angol)nyelvű dalt hozott össze a 40 résztvevő ország. Szerintem ez az ESC egyik legfontosabb alapvetésének (a különböző országok zenei kultúrájának megmutatása, a nemzeti sajátosságok megtartása és bemutatása) az arcon köpése, megcsúfolása! Szánalmas, hogy az országok feláldozzák a nyelvi identitásukat, azért a homályos célért, hogy jobban megértsék őket, ami Európa keleti felén nem is annyira nyilvánvaló, de biztos vagyok benne, hogy Nyugat-Európában is milliószámra élnek olyan nézők, akik nem, vagy csak gyengén tudnak angolul.
    Tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel (Szevasz, Dani!), véleményem szerint egy adott dal megítéléséhez nem elengedhetetlenül szükséges a szöveg megértése, számtalan olyan dalt tudnék felsorolni, amiből egy kukkot sem értek, mégis tetszik (vagy nem). Ezzel sem vagyok egyedül. Mégis egyedül vagyok. Be kéne csajoznom…

    • Dani

      Ebből azt veszem ki, hogyha esetleg lenne egy tüntetés a nyelvszabályért, akkor már kettő biztos résztvevője lenne. 😀

    • betoven

      Nyelv-kérdésben támogatlak benneteket. Én is kötelezővé tenném az anyanyelvi éneklést. Pitbull által említett nyelvi identitás megtartása mellett, zenei okokból is. Megpróbálok egyszerűen fogalmazni: Pl. lásd az operákat is eredeti nyelven adják elő jobb helyeken (pl. Operaház), és nem véletlenül! Nem azért, mert feltételezik, hogy az opera-rajongók perfekt olasz/német/orosz stb. nyelv-értők. (amúgy a magyar fordítást is közlik feliratként, ha valaki nem értené a szöveget). Egy dal eredeti nyelven történő megszólaltatása mindig is erősebb hatással bír, mint lefordított „társa”. Ez pedig az eredeti szöveg és a dallam komplexitásával magyarázható. Mint zenész sok olyan dalt ismerek, melyekhez „művészi” magyar fordítást készítettek (mert az volt régen a kulturális koncepció – sok esetben nem sok köze volt az eredeti tartalomhoz), melyek eredeti nyelven sokkal könnyebben kiénekelhetők (prozódia kérdése is), szebb hangzásúak. Több zeneszerzővel volt dolgom, akik elmondták, hogy az alkotás során figyelnek a dallam változásához passzoló hangzó megtalálásához is. Na, meg egy énekesnek sem mindegy, hogy pl. a kétvonalas Fis-en épp „o” hangzót vagy „é” hangzót kell kiénekelnie. És akkor még hátravan az, hogy a lefordított szöveg ténylegesen az eredeti tartalmat hordozza-e?

      Minden nyelvnek megvan a szépsége (zeneisége), és valóban nem kellene feladni. Ezért is örültem ByeAlex magyar éneklésének.

      u.i.: Pitbull: már több h.szólásodat olvastam. Szerintem neked írnod kéne. Jól bánsz a szavakkal.

  • Mona Lisa 29

    En is osszedobtam a listamat 🙂 Ugy gondoltam nem farasztom magam feleslegesen, igy csak a kedvenceimet vettem szamitasba 🙂

    1. Moldova
    2. Feheroroszorszag
    3. Olaszorszag
    4. Esztorszag
    5. Romania
    6. Oroszorszag
    7. Svajc
    8. Csehorszag
    9. Nemetorszag

    Ennyi! 9, azaz kilenc dal ami igazan tetszik iden! Nagyon keves, pedig nem vagyok valami valogatos zene teren…
    Egyebkent ha fogadnom kellene akkor Olaszorszag gyozelmere tennek.
    Esetleg Esztorszag… (en mondjuk barmelyiknek orulnek, csak a svedeket ne konyorgom) 🙂

    • Tanti

      Végre valaki akinek igazán tetszik a moldáv dal(nálam 3.).
      Svédekről való véleményeddel teljesen egyetértek.

      • Nálam a a moldáv a második…. stúdió verzió mellett. De persze még csak az első elődöntőből, ha az összeset nézzük 3-4. helyet éri el. De nem rosszabb, mint annak idején az Eric Saade féle Popular volt, ami meddig is jutott? Második helyig? Lehet fújjogni, de az is fükbemászó zenei alátétet kapott, az egy dolog, ha az énekhangok nem stimmelnek élőben…

  • Zolecs

    Nos, íme az én top 40-es listám!

    Igazából még magam is meglepődtem 1-2 dolgon a videó összeállításánál, de ez van. Összességben egy darab hallgathatatlan dalt sikerült kiválasztani, és sok a jellegtelen ballada. A 26. daltól már kedvelem mindent, és inkább apróságok döntöttek. 13-tól kezdődnek a számomra igencsak tetszetős dalok.
    A TOP3 pedig elég stabil. A listavezetőm pedig kilométerekre el van húzva a többitől.

    Sajnos a magyar dalt nem tudtam előrébb tenni, ne kövezzetek meg nagyon érte, természetesen kiállok mellette, és remélem a legjobbakat.

    https://www.youtube.com/watch?v=0Ev8FcVgtec

    • Zolecs

      Azzal tisztában vagyok hogy versenyben vagyok a legtöbb dislike-os toplista címért! 😀

    • rocknish

      Szerintem egész korrekt kis listád van, egy-két helyen azért összeugrottam 😀 Az első helyes dalodnak nagyon örültem, sokáig nálam is vezetett, de most is még top 5-ben van nálam.

    • Gergő

      az első helyezetted nálam a 40. 🙂 Viszont Elhaida nálam is 2.
      ízlések és pofonok 😀

    • Mona Lisa 29

      Mar multkor is megjegyeztem, hogy eleg hasonlo a zenei izlesunk, ez most is beigazolodott. 🙂
      Ausztria, Lettorszag, Ausztralia, Belgium az en listamon is nagyon hatul vannak.
      Izland dala nalam az „elalszom rajta”, mig Norvegia dala a „Mute it!” kategoriaban van.
      Nalam a hallgathatatlan dalok szama majdnem eleri a 10(!)-et! 🙁
      A jellegtelen balladakrol es Boggierol irt velemenyeddel is egyetertek! Szoval nagy pacsi! Ment a like a video ala 🙂

    • Tanti

      De jó San Marinót a 9.helyen látni a listádon.(nálam 5.) 🙂

  • force

    Nálam így alakulnak eddig az ED-s sorrendek:
    SF1
    1. Szerbia
    2. Magyarország
    3. Oroszország
    4. Hollandia
    5. Görögország
    6. Albánia
    7. Észtország
    8. Grúzia
    9. Örményország
    10. Dánia
    11. Románia
    12. Macedónia
    13. Belgium
    14. Moldova
    15. Fehéroroszország
    16. Finnország

    SF2
    1. Izland
    2. Norvégia
    3. Málta
    4. Lettország
    5. Litvánia
    6. Portugália
    7. Montenegró
    8. Svédország
    9. Szlovénia
    10. Izrael
    11. Svájc
    12. San Marino
    13. Csehország
    14. Lengyelország
    15. Azerbajdzsán
    16. Írország
    17. Ciprus

    • Iza

      Nálam :

      1.ED (szörnyen gyenge, még az első helyezettemért sem fájna nagyon a szívem, ha kiesne)

      1. Észtország
      2. Fehéroroszország
      3. Albánia
      4. Görögország
      5. Moldova
      6. Hollandia
      7. Örményország
      8. Macedónia
      9. Dánia
      10. Szerbia
      ————————–
      11. Belgium
      12. Románia
      13. Grúzia
      14. Magyarország
      15. Oroszország
      16. Finnország

      2.ED

      1. Svédország
      2. Ciprus
      3. Lettország
      4. Norvégia
      5. Izrael
      6. Azerbajdzsán
      7. Csehország
      8. Svájc
      9. Montenegró
      10. Írország
      ———————
      11. San Marino
      12. Lengyelország
      13. Szlovénia
      14. Izland
      15. Litvánia
      16. Portugália
      17. Málta

      • Dani

        Amit Észtországról írtál, azon most ledöbbentem.

      • gaboca701

        Ahhoz képest, hogy pár hete még tüntetést akartál szervezni az észtek érdekében, elég nagy váltás, hogy most nem sajnálnád a kiesésüket 🙂

      • Iza

        Oké, lehet hogy ez a nem sajnálnám a kiesésüket kicsit túlzás volt, de elmúlt a dal kezdeti varázsa, legalábbis az én szememben, csúnyán fogalmazva kicsit ráuntam. Ettől függetlenül még mindig top10-ben van, de ha most kéne, biztos nem szerveznék tüntetést 😀

  • Erzsi

    Hogy Imi egy örökérvényű mondását idézzem: „a fórumozónak lételeme a szavazás”. Ennek jegyében mintegy szolgálati közleményként: elindult az escnation ez évi szavazása.

    http://tummiweb.com/scorewiz/poll/results

    Még viszonylag kevesen szavaztak, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A dolgok március 19. délelőtt 9 óra 20 perces állása szerint az első elődöntőt utcahosszal vezetik az észtek, Belgium (?) és Albánia (?) előtt. Boggie az éppen továbbjutó 10. helyen áll. Tegnap még csak 11. volt és 5 ponttal előzték meg a finnek, melyre felhorgadt bennem a nagylöttyös indulat. („Na, ne b@sszunk már lovon!”)

    A második elődöntőt még mindig a szlovénok viszik, bár a tegnapi nagyon megggyőző elönyük jócskán elolvadt a svédekkel szemben. Lettország (jelenlegi) harmadik helye megmelegíti a szívemet.

    A döntő befutója ezek alapján: Svédország, Észtország, Szlovénia. Boggie utolsó előtti.

    Szavazzatok! (Már akinek lételeme a szavazás.)

  • Én még csak az első elődöntőt céloztam meg, ott így alakult a sorrend:
    https://youtu.be/die-HkFt1x4

  • Orsolya333

    Az jutott eszembe, hogy nem értem miért tették a Eurovision 2015 döntőjét május végére, holott tavaly még emlékeim szerint május 10-én került megrendezésre.
    Nem tudjátok véletlenül miért így van?

    • Dani

      Azt hiszem azért rakták május végére, hogy ne ütközzön a korábbi rendezvényekkel, vagy valami hasonló. De eredetileg egy héttel korábbra tették volna.

      • Orsolya333

        Köszi a választ, ha belegondolok, talán mindegy is, hogy mikor van.

      • force

        Valóban, teljesen mindegy, mikor van, nem ezen múlik 😀
        Egyébként mindig márciusban a HOD meetingen jelölik ki a következő évi verseny időpontját (előzetesen) amit a rendező ország megváltoztathat, indokolt esetben (ez történt a 2015-ös verseny esetén is, illetve, ha emlékeim nem csalnak 2010-ben is, amikor május utolsó szombatján volt a döntő (máj.29.)

  • kecske14

    Mikor derül ki: hányadikként lépünk fel?

  • Slavico

    Nálam elődöntőkre osztva:

    Első elődöntő:

    1. Belgium
    2. Albánia
    3. Grúzia
    4. Fehéroroszország
    5. Görögország
    6. Oroszország
    7. Szerbia
    8. Észtország
    9. Hollandia
    10. Dánia
    —————
    11. Románia
    12. Moldova
    13. Magyarország
    14. Macedónia
    15. Örményország
    16. Finnország

    Innen egyre jobban idegesít a szerb dal angol szövege, ezért ki is repült nálam az első tízből az összesített listán, a görög dal egyre jobban tetszik, a macedón, örmény és a finn idegesít, Magyarországot nem tudom előrébb rakni, nagyon gyenge a dalunk sajnos, csoda ha meglesz majd a döntő, de azért hajrá Boggie.

    Második elődöntő:

    1. Svájc
    2. Izrael
    3. Szlovénia
    4. Norvégia
    5. Svédország
    6. Izland
    7. Csehország
    8. Málta
    9. Montenegró
    10. Írország
    ————-
    11. Lettország
    12. Lengyelország
    13. Litvánia
    14. Azerbajdzsán
    15. San Marino
    16. Portugália
    17. Ciprus

    Számomra ez a gyengébb elődöntő, Norvégia egyre jobban tetszik, a portugál és a ciprusi dal nekem hallgathatatlan és borzalmasan unalmas, San Marino tocsog a nyálban, az azeri dal meg nem tud megmaradni a fejemben, a svédre kezdek ráunni.

    Összességében azért elég jó dalok jöttel össze ebben az évben, vagyis többnyire 😀

    Top 5

    1. Németország – toronymagasan, minden tökéletes benne, imádom a dalt, a nőt, a hangját, az országot, egy német győzelemnek örülnék leginkább.
    2. Svájc – Mindig is tetszett, nem tudom megmagyarázni miért, de imádom.
    3.Belgium – Nagyon erős a stúdióverzió, félek, hogy élőben nem hozza majd azt a hatást, a srácnak nagyon különleges hangja van , és a dal is elég egyedi, kitűnik a mezőnyből.
    4. Albánia – Napok óta a fejemben van és nem tud onnan kimenni, a Diellt gyűlöltem, de ezt imádom, Elhaida hangja is elképesztő.
    5. Izrael – Pörgős, népi elemek, nem unalmas, buli. Megérdemelnék a döntőt. Egyedül a héber nyelv hiányzik.

  • Mona42209

    Az első elődöntőben én biztos továbbjutónak gondolom: Fehéroroszok, Oroszok (egymásra szavazás miatt), ugyanezért Románia, Moldova, Szerbia és Görögország is mindig döntős, lehet Macedonia is (szerb szavazók miatt).

    Marad 3-4 hely: Nekem tetsző dalok: Albánia, Észtország, Belgium, Grúzia, Magyarország, Hollandia

    Szerintem: Dánia és Hollandia nem lesz döntős.

    Marad még: Finnország, Örmények (meglepetés bejutók lehetnek,
    de nem érdemlik meg)

    Tényleg a 2. ED-ben több a számomra gyenge dal:

    San Marino,Portugália, Ciprus, Azerbajdzsán, Litvánia és Lengyelország.

    Olyan tetszik is meg nem is: Lettek, Csehek, Montenegro, Írország., Málta (korábban nagyon tetszett, de idegesítő Amber)

    Aki nagyon tetszik és úgy érzem döntőzhet:

    Svájc, Svédország, Izrael, Szlovénia, Norvégia, Izland.

    A Top 5-el teljesen egyetértek nagyon jó számok!

  • Iza

    Kicsit próbáltam összevetni a tavalyi meg az idei évet, valahogy így alakult :

    Belgium : 2015
    Észtország : 2015
    Finnország : 2014, egyértelműen
    Görögország : 2014, szeretem az idei dalukat is, de azért nem egy Rise up 🙂
    Hollandia : 2014
    Macedónia : 2015
    Moldova : 2015, bár a tavalyit is nagyon szerettem
    Örményország : 2014
    Albánia : 2015
    Dánia : 2014
    Fehéroroszország : 2014, ugyanaz, mint Görögországnál.
    Grúzia : 2015
    Magyarország : 2014
    Oroszország : 2015, egy hajszállal, egyiket sem szeretem
    Románia : 2014
    Írország : 2014
    Litvánia : 2014
    Málta : 2014
    Montenegró : 2014
    Norvégia : 2015, imádom ezt a dalt
    Portugália : 2014
    San Marino : 2014
    Azerbajdzsán : 2015
    Izland : 2014
    Izrael : 2015
    Lengyelország : 2014, magasan
    Lettország : 2015, ez nem is kérdés 🙂
    Svájc : 2014
    Svédország : 2015, Sanna után, de amúgy is ez nekem felüdülés 🙂
    Ausztria : 2014
    Németország : 2014
    Olaszország : 2015, pont, mint Svédországnál
    Nagy-Britannia : borzalmas mindkettő, de mégis egy hajszállal 2014
    Franciaország : 2014
    Spanyolország : egyiket sem szeretem, de inkább 2014
    Szlovénia : 2014

    +1 2015-nek, mert szerintem Ciprus az eddigi legjobb dalukkal indul, így lett az eredmény : 2014 – 23, 2015 – 14
    Érdekes, ahogy sorra jöttek a dalok, azt hittem, az idei év jobb lesz, de a számok mégsem ezt mutatják 🙂 Vannak mélyrepülések, amiket nagyon sajnálok (Finnország, Lengyelország, és kicsit Magyarország is), de olyanok is akik szépen „kjavították” azt, ami tavaly szúrta a szemem (Svédország, Olaszország, Lettország) 🙂

    • gaboca701

      Én most spórolok Iza segítségével.:)
      Csak azokat írom le, ahol más a véleményem.
      Mivel elég sokszor egyezik az ízlésünk, nem lesz nagyon sok írandóm.

      Görögország-2015
      Dánia-2015
      Fehéroroszország-2014,2015
      Litvánia-2015
      Málta-2014,2015
      Montenegro-2014,2015
      Azerbajdzsán-2014
      Izrael-2014
      Svédország-2014
      Franciaország-2015

      A végére több lett, mint gondoltam, főleg a holtversenyek miatt.

  • Pitbull

    Az én összehasonlító listám a tavalyi évhez viszonyítva:

    Montenegró: 2014; Oroszország: 2014-2015, mindkét dal nagyon tetszik; Albánia: 2014; San Marino: 2014; Azerbajdzsán: 2015; Norvégia: 2014; Svédország: 2015; Ausztria: 2014; Izrael: 2015; Örményország: 2014; Belgium: 2014; Lengyelország: 2015; Románia: 2015; Portugália: 2014; Nagy-Britannia: 2014; Németország: 2015; Görögország: 2015; Spanyolország: 2014; Magyarország: 2015; Moldova: 2014; Finnország: 2015; Szlovénia: 2014; Írország: 2014; Litvánia: 2015; Lettország: 2014; Észtország: 2015; Olaszország: 2014; Izland 2015; Dánia: 2014-2015, mindkét dal teljesen érdektelen számomra; Svájc: 2015; Franciaország: 2015; Grúzia: 2014-2015, mindkét dalban van olyan rész ami tetszik, de igazából egyik sem nagy szám, nagyjából egy szinten vannak; Fehéroroszország: 2015; Hollandia: 2014; Málta: 2014; Macedónia: 2014-2015, ha az idei dal macedón nyelven lenne, akkor győzött volna, így viszont a két dal egy szinten van nálam.

    2014: 17
    2015: 15
    2014-2015 döntetlen: 4

    Ha csak az összehasonlítható országokat veszem alapul, akkor hajszálnyival ugyan, de jobb volt a tavalyi év, de van itt nekünk egy ciprusi, egy szerb, és egy cseh dalunk is, ami tavaly nem volt, továbbá Vombatföld is képviselteti magát (sajnos), ezek pedig teljesen kihozzák egálra a két évadot. Mindent összevetve ez is egy gyenge év az ESC-en.

  • Gergő

    Összehasonlítást ha már így sokan írtátok, a sajátom megosztom :

    1.Magyarország : 2014;
    2.Albánia : 2015;
    3.San Marino : 2015;
    4.Montenegró : 2014-2015;
    5.Lengyelország : 2015;
    6.Románia : 2014;
    7.Spanyolország : 2015;
    8.Lettország : 2015;
    9.Egyesült Királyság : 2014;
    10.Azerbajdzsán : 2015;
    11.Belgium : 2015;
    12.Finnország : 2014;
    13.Olaszország : 2015;
    14.Svédország : 2015,
    15.Dánia : 2014-2015;
    16.Norvégia : 2014;
    17.Moldova : 2014-2015;
    18.Oroszország : 2014-2015;
    19.Fehéroroszország : 2014-2015;
    20.Franciaország : 2014;
    21.Hollandia : 2014;
    22.Észtország : 2015;
    23.Ausztria : 2014;
    24.Örményország : 2015;
    25.Portugália : 2014;
    26.Litvánia : 2015;
    27.Németország : 2015;
    28.Szlovénia : 2015;
    29.Macedónia : 2014;
    30.Málta : 2014;
    31.Grúzia : 2015;
    32.Görögország : 2014;
    33.Izrael : 2015;
    34.Írország : 2015;
    35.Svájc : 2014;
    36.Izland : 2014

    2014 : 14
    2015 : 6
    2014-2015 : 17

  • Zolitt

    Ha van kedvetek, nézzétek meg az én top 40-es listámat is 🙂

    https://www.youtube.com/watch?v=Ao0NK-WVeYA

    (Eddig „csak” 20 nem tetsziket kaptam -.-” 😀 )

    • Zolitt

      40-től 35-ig egyszerűen idegesítenek.
      34-től 23-ig olyan nem hat meg, inkább zavaró, mint tetszős.
      22-től már szoktam gyakrabban hallgatgatni a dalokat. nekem kb ebből a 22-ből áll az idei mezőny.
      A Top6-omból bárkit el tudnék akár győztesként is képzelni. 🙂

  • Emdogh

    Ha már annyian összehasonlítottátok listáitokat, most megteszem én is! (Az a tapasztalatom, hogy szinte mindegyik ország legalább egyik dala erős, vagy legalábbis hallgahtató számomra, ami a verseny jövőjét illetően is egy megnyugtató pont lehet.) 🙂
    ALB – 2015 / ARM – 2014 / AUT – 2014 / AZE – 2014
    BLR – 2015 / BEL – 2015 / DEN – 2015 / EST – 1415
    FIN – 2014 / FRA – 2014 / GER – 2015 / GEO – 2015
    GRE – 2015 / HUN – 2015 / ISL – 2015 / IRL – 1415
    ISR – 2014 / ITA – 2014 / LAT – 2015 / LTU – 2014
    MKD – 2014 / MLT – 2015 / MNE – 2014 / NED – 2014
    NOR – 2015 / POL – 2015 / POR – 2014 / ROU – 2014
    RUS – 2014 / SMR – 2014 / SLO – 2015 / ESP – 2015
    SWE – 2015 / SUI – 2015 / MDA – 2015 / UK – 2014
    —–
    2014: 16
    1415: 2 (mindkét esetben egyformán kedvenc dalok)
    2015: 18
    Ezek alapján (elvileg) az idei mezőny erősebb az én szempontomból, ami nem rossz így előre! 😀

  • SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Fordítókat keresünk a Napi Eurovízió 2015 projekthez! Az eurovision.tv országismertetőit kell lefordítani, persze megvan az a szabadság, hogy ha lényegtelen, vagy telefonkönyv szerű információk is vannak az előadóról, azt ki lehet hagyni. Ezúttal a cikkek végére kell egy kicsit megemlékezni a dalszövegekről. Akit érdekel a dolog, kérem jelentkezzen március 25-ig. Március 29-től kell megjelennie az első cikknek ahhoz, hogy mind a 40 ország megjelenjen a döntő hetét megelőző vasárnapig. Persze lehet lefoglalni országokat, amiket szívesen lefordítana valaki mert kedvenc vagy más egyéb oka van, és lehet előre dolgozni is. Akit érdekel a dolog és van elég szabad ideje, az küldjön nekem egy emailt. Ellendíjazás sajnos nincs, de mindenkinek a teljes neve (esetleg nikknévvel kiegészítve) fel lesz tüntetve a cikkeknél. Köszi!

  • Mona42209

    Nem tudom ez-e a tényleges fellépési sorrend, de itt az látszik, hogy Boggie az utolsó fellépő lesz az 1. ED-ben. Nincs róla infótók tényleg így lesz-e?

    http://www.vienna.info/hu/music-stage-shows/eurovision-song-contest/shows-tickets

  • Dani

    Elkezdtem a toplistám véglegesítését. Első lépésben a 40 dalt három csoportba osztottam: „imádom” dalok, „elviselem” dalok, „utálom” dalok.

    Az eredmény:

    15 „imádom” dal
    13 „elviselem” dal
    12 „utálom” dal

    Ezután kezdem majd meg a toplista tényleges kialakítását.

    • Dani

      Vagyis inkább még ezeket is alcsoportokra osztom, hogy az „imádom” dalokból lesz egy „nagyon imádom” csoport, az „utálom” dalokból pedig lesz egy „gyűlölöm” csoport.

  • Pitbull

    Imádom Daniela Dex videóit. Öltözködésben és angol kiejtésben verhetetlen a csaj, és még a lábai is jók…

  • rocknish

    Csináltam én is egy toplistát videót, de ez amolyan „low budget” fajta, csak képek vannak meg az első 10-et szedtem csak össze 😀 Erősen dislike szagú ez is.

    https://youtu.be/YZNOCJWPNKA

    • Pitbull

      Csak egy dal van a listádon, ami kicsapta nálam a biztosítékot, a holland, ami nálam a dicső 38. helyet érdemelte ki, közvetlenül Aminata injekciója előtt. Továbbá nem értek egyet azzal, hogy Elnur idei dala jobb lenne mint a sikító angyalos, én azt IS imádtam, akárcsak a mostanit.

  • Pitbull

    Az osztrákoknak nem kell a szomszédba menni egy jó marketingötletért, ha a húsiparuk fellendítéséről van szó:

    http://m.cdn.blog.hu/mi/mikor-melyiket/image/2014/wurst.jpg

  • force

    Nos, tegnap volt időm végre, hogy frissítsem a TOP 40-es listámat, valójában annyi történt eddig, hogy néhány dal kezd felfelé csúszni, néhány meg szépen visszaesett. Talán a legtöbbet a román és az azeri dal mászott fel a listámon, a lengyel, cseh pedig jól visszacsúszott.
    TOP 10-em jelenleg: Szerbia, Magyarország, Oroszország, Izland, Egyesült Királyság, Norvégia, Litvánia, Lettország, Ausztrália, Németország.
    Utolsó 10 ország jelenleg: Lengyelország, Dánia, Írország, Moldova, Olaszország, Belgium, Ciprus, Macedónia, Fehéroroszország, Ausztria, Finnország.

    Egyébként Ausztria, ha nem lenne automatikus döntős idén egészen biztosan nem jutna döntőbe ezzel a dallal. Szerintem hasonló eredményt érnek el majd, mint Norvégia 2010-ben, amikor EV-t rendeztek, vagy mint a lettek 2003-ban, mikor rendezték a versenyt.

    • schanc

      Én most a hétvégén hallgattam rendesen végig az idei mezőnyt, és kicsit úgy tűnik, mintha Európa idén kimerült volna az ötletekből. Sehol egy különleges dal, néhányat feldob egy-egy nem megszokott hangszer vagy dallamív, de különösebben egyiktől sem dobtam magam hanyatt. Ami egyben azt is jelentheti, hogy elég sűrű a mezőny, és nagyon sokat fog számítani a vizuális megjelenítés és az élő éneklés minősége.

      • Orsolya333

        Nem tudom milyen az idei osztrák dal, még nem hallottam, de az én véleményem az, ha egy ország automatikusan döntős, akkor jelentős hátránnyal is indul egyben, mert az embereknek nem tud egyszeri hallgatás után annyira a szívükhöz nőni.
        Tavaly szombaton én Hollandiára szavaztam és érdekes volt, hogy amikor először hallottam a dalukat nem voltam annyira elragadtatva tőle, és szombatra egészen megszerettem, szóval én nem bánom, hogy a magyaroknak kétszer kell színpadra állni (jó esetben).